Színház, 2010 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2010-10-01 / 10. szám
példaértékű tettet hajt végre. Vándorfiék nyilván tudják, hogy a színháznak a jövőben csak akkor lesz jelentősége és közönsége, ha a mában a szórakoztatás mellett a gondolkodtatásra is súlyt helyez. Jómagam leginkább azon tudtam elgondolkodni a fesztiválon, hogy fogyaszthatók-e ugyanazok a kortárs művek többször is. Ha egy évad összes táncbemutatóját megnézem, és hozzá még a lényegesebb színháziakat is, arra már igen ritkán adódik lehetőségem, hogy egy előadást többször is lássak. Az idei veszprémi versenyprogram tizenhárom darabjából előzetesen csak kettőt nem láttam, így volt alkalmam (legalábbis magamon) lemérni, hogyan hatnak nevezett műalkotások másodszori befogadásukkor. Az élet értelme című előadást semmi értelme sincs kétszer megnézni - és ezzel nem minősítem a produkciót. Másodszorra már olyan ismeretek birtokában vagyok, amelyek lehetetlenné teszik a csodálkozást, meghökkenést. A budapesti premieren lázasan figyeltem, hogy az állandóan ismétlődő szöveges-mozgásos egyéni akciók majd fragmentálódnak-e valamilyen kvázi műegészt létrehozva. Veszprémben már tudtam, hogy alkotói szándék szerint is direkte nem. Ismertem a kis titkokat is (mi lesz a nyílt színen lefejt anyatejjel, miről beszél majd Gőz István a darab végi monológban stb.), ráadásul a fülhallgatóm használati módjával is ab ovo tisztában voltam, tehát ezen a téren is kirekesztődtem a felfedezés izgalmából. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkcióját, a Beethoveni formákat nézve ismét megállapíthattam: az izgalmat kelteni igyekvő külsőségek ellenére a darab tartalmilag igen semmitmondó, még akkor is, ha a táncosok az igényes koreográfiát magas színvonalon tolmácsolják. Duda Éva Lunatikáját viszont másodszorra is határozottan élveztem, minden bizonnyal azért, mert a míves koreográfiát és annak ihletett előadását nem zavarta meg erőltetett, felszínes mondanivalósulykolás (igaz viszont, hogy újat, többet nem nyújtott az előadás). A Közép-Európa Táncszínház Viharjára figyelmesen készültem: tisztára suvickoltam az összes befogadói prepozíciómat, és maximális nyitottsággal vártam, hogy értelmem és érzékeim élményhez jussanak - jó szándékú törekvésemet ezúttal sem koronázta siker. A Bozsik Yvette Társulat Újravágva című opusában azonban számos új s újabb értéket, gégét, fILENT: Kakas (Győri Balett) Dósa Gábor felvétele némságot fedeztem fel, magam csodálkoztam el a legjobban, hogy a már ismert poénokon is spontánul felröhögök, és újra elérzékenyülök azon, amin már egyszer elérzékenyültem. Pataky Klári Valami története kifejezetten ínyenceknek való: az átgondolt, kitűnően szerkesztett koreográfiai matéria megfejtésre váró titkokat rejteget, ennek megfelelően újranézése sem unalmas. Nem mondhatom el ugyanezt Virág Melinda Szájbanforgójáról, amelyet a sors szeszélye folytán Veszprémben immár harmadszorra tekinthettem meg. Bár mindig is értékeltem a produkcióban manifesztálódó bátor kísérletező kedvet, az előadás egyszer sem tudott megérinteni. Már éppen gyanakodni kezdtem magamra, hogy frigid, fanyalgó kritikus vagyok, amikor újra berobbant az életembe a TranzDanz Re-DNSe. Ez a háromszereplős, látszólag laza, de közben igen szigorú, mindemellett rendkívül érzéki koreográfia megun- BALRA: Beethoveni formák (Szegedi Kortárs Balett) Pintér Leo felvétele