Színház, 2010 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2010-10-01 / 10. szám

példaértékű tettet hajt végre. Vándorfiék nyilván tudják, hogy a színháznak a jövőben csak akkor lesz jelentősége és közönsé­ge, ha a mában a szórakoztatás mellett a gondolkodtatásra is súlyt helyez. Jómagam leginkább azon tudtam elgondolkodni a fesztiválon, hogy fogyaszthatók-e ugyanazok a kortárs művek többször is. Ha egy évad összes táncbemutatóját megnézem, és hozzá még a lényegesebb színháziakat is, arra már igen ritkán adódik lehe­tőségem, hogy egy előadást többször is lássak. Az idei veszp­rémi versenyprogram tizenhárom darabjából előzetesen csak kettőt nem láttam, így volt alkalmam (legalábbis magamon) le­mérni, hogyan hatnak nevezett műalkotások másodszori befoga­dásukkor. Az élet értelme című előadást semmi értelme sincs kétszer megnézni - és ezzel nem minősítem a produkciót. Másodszorra már olyan ismeretek birtokában vagyok, amelyek lehetetlenné teszik a csodálkozást, meghökkenést. A budapesti premieren lá­zasan figyeltem, hogy az állandóan ismétlődő szöveges-mozgá­­sos egyéni akciók majd fragmentálódnak-e valamilyen kvázi műegészt létrehozva. Veszprémben már tudtam, hogy alkotói szándék szerint is direkte nem. Ismertem a kis titkokat is (mi lesz a nyílt színen lefejt anyatejjel, miről beszél majd Gőz István a darab végi monológban stb.), ráadásul a fülhallgatóm haszná­lati módjával is ab ovo tisztában voltam, tehát ezen a téren is ki­rekesztődtem a felfedezés izgalmából. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös pro­dukcióját, a Beethoveni formákat nézve ismét megállapíthattam: az izgalmat kelteni igyekvő külsőségek ellenére a darab tartal­milag igen semmitmondó, még akkor is, ha a táncosok az igé­nyes koreográfiát magas színvonalon tolmácsolják. Duda Éva Lunatikáját viszont másodszorra is határozottan élveztem, min­den bizonnyal azért, mert a míves koreográfiát és annak ihletett előadását nem zavarta meg erőltetett, felszínes mondanivaló­sulykolás (igaz viszont, hogy újat, többet nem nyújtott az elő­adás). A Közép-Európa Táncszínház Viharjára figyelmesen ké­szültem: tisztára suvickoltam az összes befogadói prepozíció­mat, és maximális nyitottsággal vártam, hogy értelmem és érzékeim élményhez jussanak - jó szándékú törekvésemet ez­úttal sem koronázta siker. A Bozsik Yvette Társulat Újravágva című opusában azonban számos új s újabb értéket, gégét, fI­LENT: Kakas (Győri Balett) Dósa Gábor felvétele némságot fedeztem fel, magam csodálkoztam el a legjobban, hogy a már ismert poénokon is spontánul felröhögök, és újra elérzékenyülök azon, amin már egyszer elérzékenyültem. Pataky Klári Valami történ­e­te kifejezetten ínyencek­nek való: az átgondolt, kitűnően szerkesztett koreográfiai matéria megfejtésre váró titkokat rejteget, ennek megfelelően újranézése sem unalmas. Nem mondhatom el ugyanezt Virág Melinda Szájbanforgójáról, amelyet a sors sze­szélye folytán Veszprémben immár harmad­szorra tekinthettem meg. Bár mindig is érté­keltem a produkcióban manifesztálódó bátor kísérletező kedvet, az előadás egyszer sem tu­dott megérinteni. Már éppen gyanakodni kezd­tem magamra, hogy frigid, fanyalgó kritikus vagyok, amikor újra berobbant az életembe a TranzDanz Re-DNSe. Ez a háromszereplős, látszólag laza, de közben igen szigorú, mind­emellett rendkívül érzéki koreográfia megun- BALRA: Beethoveni formák (Szegedi Kortárs Balett) Pintér Leo felvétele

Next