Színházi Élet, 1935. október 20–26. (25. évfolyam, 43. szám)
1935-10-20 / 43. szám
A Nemzeti Színház egyik próbaszünetében beszélgetésfoszlányt kaptam el. Bajor Gizi valami meghívásra vagy délutáni közös programra azt válaszolta, hogy a kérdéses napon nem ér rá. Megígérte a keresztfiának, hogy kiviszi az Állatkertbe. Nem is a szavakra, hanem Bajor hangjára lettem figyelmes: — Megígértem a keresztfiamnak ... , Valami csodálatos melegséggel búgott fel ez a mondat. Casals Pablo csellója repedt sípláda ahhoz a hanghoz képest, ahogy megszólalt: — Megígértem a keresztfiamnak ... Bajor Gizi az Állatkertben a keresztfiával — ezt a ziccert nem lehet kihagyni. De Bajor nem tűri, hogy magánéletével bárki, bármilyen formában foglalkozzék. Megkérem tehát, kivételesen engedje meg, hogy néhány felvételt csináljunk erről a kirándulásról. Azonnal beleegyezett. Mindenre hajlandó, mindenben »benne van«, ha Cica úrról van szó. • nő Cica úr ... A művészelőre figyelmeztetett, próbáljam csak meg Cica úrnak szólítani, majd meghallom a választ. — Szervusz, Cica ir — üdvözlöm az Állatkertben — régen láttalak. — Nem vagyok Cica úr — mondja erélyesen a kis ember. — No ne Amikor utoljára mondd, láttalak, vagy fél évvel ezelőtt, akkor még Cica úr voltál. — Mert akkor csak három és féléves voltam. De most már négyéves vagyok én tessék engem Miklósnak szólítani A keresztmama ránméz. Na mit mondtam — sugárzik a tekintetében. Ragyogó, nagy szemei szinte meg — Gizi néni, hányadik emeleten van a zsiráf feje? Bajor Gizi és keresztfia (Gyenes foto)