Színházi Élet, 1935. október 20–26. (25. évfolyam, 43. szám)

1935-10-20 / 43. szám

A Nemzeti Színház egyik próba­szünetében beszélgetésfoszlányt kap­tam el. Bajor Gizi valami meghí­vásra vagy délutáni közös pro­gramra azt válaszolta, hogy a kér­déses napon nem ér rá. Megígérte a keresztfiának, hogy kiviszi az Állat­kertbe. Nem is a szavakra, hanem Bajor hangjára lettem figyel­­­mes: — Megígértem a ke­resztfiamnak ... , Valami csodálatos melegséggel búgott fel ez a mondat. Casals Pablo csellója repedt sípláda ahhoz a hanghoz képest, ahogy megszó­lalt: — Megígértem a ke­resztfiamnak ... Bajor Gizi az Állat­kertben a keresztfiával — ezt a ziccert nem le­het kihagyni. De Bajor nem tűri, hogy magán­életével bárki, bármi­lyen formában foglal­kozzék. Megkérem te­hát, kivételesen enged­je meg, hogy néhány felvételt csináljunk er­ről a kirándulásról. Azonnal beleegyezett. Mindenre hajlandó, mindenben »benne van«, ha Cica úrról van szó. • nő Cica úr ... A művész­előre figyelmezte­tett, próbáljam csak meg Cica úrnak szólí­tani, majd meghallom a választ. — Szervusz, Cica i­­r — üdvözlöm az Állat­kertben — régen látta­lak. — Nem vagyok Cica úr — mondja erélyesen a kis ember. — No ne Amikor utoljára mondd, látta­lak, vagy fél évvel ezelőtt, akkor még Cica úr voltál. — Mert akkor csak három és fél­éves voltam. De most már négyéves vagyok én tessék engem Miklósnak szólítani A keresztmama ránméz. Na mit mondtam — sugárzik a tekintetében. Ragyogó, nagy szemei szinte meg­ — Gizi néni, hányadik emele­ten van a zsiráf feje? Bajor Gizi és keresztfia (Gyenes foto)

Next