Színházi Élet, 1937. október 24–30. (27. évfolyam, 44. szám)
1937-10-24 / 44. szám
gondol, gróf, én vállalhatom egy ilyen levél áztadását. De la Motte: Miért ne? Jeanne: Köszönöm, gróf, ez megnyugtat. Cagnostro: De ez persze nem elég. A levélre válasz is kellene... Elég egy sor, vagy kettő, a királyné aláírásával... A királyné szép kalligrafikus kézjegyével... Vállalja? Jeanne: Ezt aztán igen. Cagliostro: Asszonyom, akkor a mi összeköttetésünkből áldás, békesség és jólét fog származni... Ebben a kérvényben szó van bizonyos anyagi dolgokról... Jeanne (sértődötten feláll): Erről én nem tárgyalok ... Azt hiszem, máris túl messze mentem ... Bevallom, gróf, személyének rokonszenve megvesztegetett... ön jól képviselte megbízója érdekeit, minden meg fog történni, a többi nem énrám Gróf úr, örültem a szerencsének, tartozik... (Megbiccenti a fejét, átmegy a másik szobába s mialatt Cagliostro mélyen meghajlik, odaint a férjének, hogy most aztán vegye kezelésbe a pasast.) Cagliostro fleil az egyik konyhaszékre): Elragadó teremtés. De la Motte (a másik széken): Azt elhiszem! Cagliostro: Okos, mint a nap. De la Motte: És szíve van. Cagliostro: Hát kedves grófom, egymásközt vagyunk most grófok, térjünk a tárgyra. Itt, mint látom, gyors segély kell, egy nagyobb összeg. De la Motte (mohón): Mennyire gondol? Cagliostro: Húszezer livres elég lesz? De la Motte: Hogyne ... azaz megkérdem a feleségemet. Cagliostro: Ne kérdezze... Ne terheljük őt rút anyagiakkal... Elég, vagy nem? De la Motte: Köszönettel, elég. Cagliostro: Ebből a pénzből némi bútort kell venni, vagy kölcsönözniök ... Nem lehetetlen, hogy a herceg meg fogja látogatni a grófnőt, akit magas származásához méltó környezetben kell találnia. Ruhára se sajnáljanak költeni, mert én ugyan nem kételkedem abban, hogy Mária Antoinette nem azt nézi egy Valois-ivadékban, milyen toalettben jelenik meg előtte, de jó lesz ezt az egész összeköttetést a herceg előtt is valószínűsíteni... Egy kis ékszer is beszerzendő ... De la Motte: Ezt bízza csak a feleségemre. Cagliostro: Rá van bízva ... Azt hiszem, mindent rábízhatunk. Ha megengedi, grófom, a húszezer livrest holnap ideküldetem. De la Motte: Megengedem... azaz — köszönöm. Cagliostro: Gróf úr, rendkívül örültem a szerencsének. De la Motte: Gróf úr, részemről a megtiszteltetés. (Kölcsönös hajlongások, Cagliostro eltávozik, de la Motte vár még egy percig, aztán kivágja a szoba ajtaját.) Jeanne!... Jeanne!... (Jeanne, bejön, de la Motte kapkodva beszél.) Jeanne!... Kolosszális ... Képzeld!... Holnap felvehetett.fr BÉLYEG-gyűjteményt, tömegbnyeget, jobb sorokat és egyes bélyegeket legjobb árakon vesz Werner Budapest, Károly-körúl 10 Jeanne (nyugodtan): Mennyit De la Motte: Húszezer livres, jeanne: Csak? De la Motte: Csak húszezer livres, Jeanne?!... Jeanne: Lesz ez még több is. Reteaux (bejön, nagyon rosszkedvű): tűz vesse fel ezeket a nagy urakat ! Men-Anyit talpal, kopogtat, hajlong, magyaráz az ember... Ne adj Isten, hogy ki tudjon valamit hegedülni a zsebükből. Jeanne: Hol hagytad az okmányokat? Reteaux: Mindenütt, ahol lehetett... Az összes eredeti okmányok több példányban készültek. Jeanne: Mondd csak, Reteaux, tudnám utánozni Mária Antoinette aláírását? Reteaux: Reggeltől estig... (Noteszt vett elő.) Íme... ebben mindenki benne van. Tizenhatodik oldal Mária Antoinette. (Lapoz a noteszben.) Itt van... csak kis kacskaringós alsó vonal... úgy leírom, hogy saját maga esküt tesz rá, hogy az övé. Jeanne: Akkor, Reteaux, menj a legjobb asztaloshoz és kárpitoshoz, jöjjenek rögtön bútorrajzokkal és szövetmintákkal... Ezt a szemetet innen kidobálom. (De la Mattéhoz.) Te kiválasztod a legszebb fogatot, ami a kocsikészítőnél kapható, hat lovat veszel, ahhoz értesz. (Reteauxhoz.) Felszereled a háztartást, mindennap a legjobb hús jöjjön... hízott pulyka ... De la Motte (vágyakozva): Kacsa... Jeanne: Kacsa. Fűszer... borok... pezsgő ... Elintézni! (Indul.) De la Motte: Hová mégy? Jeanne (kéjesen): Ruhákat rendelek, és ékszert veszek... Ékszert! (Színpad elfordul.) 8. kép (Böhmer és Bassenge ékszerészboltja, Háttérben kirakat az utcára. Középen ajtó az utcára. Böhmer a baloldali pult mögött ül, újságot olvas. Irtózatosan rosszkedvű, a két társ között különben is ő a pesszimista. Bassenge belép az utca felöl, hóna alatt szorongatja az ékszeres dobozt, leteszi a pultra.) Böhmer (kérdően néz rá): Na? Bassenge (kétségbeesetten leroskad egy székre.) Böhmer: Szóval nem sikerült?... Tudtam ... (Veszi az ékszerkazettát és mindenesetre elzárja.) A királyné előszobájáig nem jutottál?... Tudtam... Bassenge: Ha csak megmutathatnám ezt a nyaklánc-csodát!... Egyszer felpróbálná a királyné... Soha többé le nem venné a nyakáról... Ha meglátná, nincs az a hatalom, ami visszatarthatná attól, hogy megvegye. Böhmer: Végünk van... Csőd a boltban.. A váltók lejártak... Megesz a kamat. Több mint egymillió kölcsönpénz fekszik ezekben a kövekben... Végünk van... Ezt jól összecsiszoltuk, ezt a nyakláncot . Isten elvette az apám eszét, mikor a te apádat társnak vette a boltjába ... (Kis szünet.) Nem lehet mást csinálni... szétszedni... próbálni egyenként eladni a köveket. Bassenge (feljajdul): Jaj!... Azt nem! Milyen szép és mennyi munka volt benne. ... Böhmer: Mit tudsz tenni? El tudod fedni? Add el! Próbáld! (Jeanne már előbb megjelent az utca felől, a kirakatot nézi, Böhmer gúnyosan rámutat.) Ott egy vevő...