Táncművészet, 2003 (34. évfolyam, 1-6. szám)

2003 / 1. szám

sztárvendégünk Nyina Ananiashvili és Szergej Fitin Két világsztár vendégszerepeit Budapesten, a Magyar Nemzeti Balett 2003. február 13-i és 14-i Csipkerózsika előadásában: Nyina Ananiashvili és Szergej Fitin. Nyinát alig húszéves korában, a nyolcvanas évek legelején láttam először a Bolsojban. Már akkor is volt benne valami különleges. Nagy ígéretként emlegették, s mint a jövő egyik új reménységét tartották számon. Temperamentuma, belső sugárzása, hajlé­kony finomsága igazolta hírét: az ifjú Anani­ashvili minden mozdulatán látszott: karrier vár rá. És csodák csodája: Flarangozó Gyula meghí­vására a Bolsoj Balett, a Royal Ballet s a vi­lág számos társulata után az American Ballet Theatre magántáncosnője, New York egyik kedvence a budapesti közönséget is meghó­díthatta, az Erkel Színház színpadán... Partnere - Szergej Fitin - ugyancsak a klasszikus balettművészet kiválósága. Illúziót keltő, magas és könnyed ugrásaival, hangta­lan érkezéseivel, kitűnő partnerolásával, ro­mantikus külsejével, „herceg" megjelenésé­vel ő is azonnal beírta nevét a szakmai kivá­lóságok nagykönyvébe. Találkozónkra, a szálloda halljába, Szergej érkezett elsőnek. Nyina - izomhúzódása mi­att - orvostól jött, kicsit később. - Hogyan lettek partnerek? - kérdezem Filmnt, mert az az ér­zésem, hogy közös pályájuk története nem kezdődhetett átlagosan. Ráhibáztam. SZ. F.: Tulajdonképpen rend­hagyó módon indult az együttműködésünk - mondja, kissé maga is hitetlenkedve.- 1990-ben, a Moszkvai Nagy Színház háromhónapos turné­ra érkezett az USÁ-ba. Ott is­mertem meg Nyinát, aki ak­kor már ünnepelt sztár volt, s megkérdezte, lennék-e a part­nere. Csakhogy akkor én még teljesen kezdő táncos voltam, és azt feleltem: korainak tar­tom, hogy erre vállalkozzam..­ . ? SZ. F.: Igen. Ezt mondtam... Akkoriban még egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy valóban komolyan gon­dolkodom a balettről. Nyina biztatott, hogy azért próbál­juk meg, én ismét elutasítot­tam. Azzal, hogy „más terve­im vannak". Persze, ehhez azért tudni kell, hogy akkor már hivatalos meghívásom volt a San Francisco Ballet-től, és az említett vendégszerep­lés után két hónappal már oda kellett volna utaznom. Ám amikor - a három, Ameri­kában eltelt hónap után­­ ha­zaértünk Oroszországba, rá­jöttem, hogy az USÁ-ban nem érzem otthon magam, hogy nekem az az életstílus, az a hely idegen, és nem hittem, hogy valaha is sajátoménak tudnám tekinteni. Ezek után akkor nem is utaztam vissza. A balettal viszont elkezdtem komolyan foglalkozni, három éven át. Nyinával 1993-ban találkoztunk ismét, s ekkor már igent mondtam. Azóta együtt táncolunk, már tíz éve. - Milyen embernek ismerte meg Nyinát? SZ. F.: Nagyon nehéz hivatás a miénk. Sok feszültséggel jár, elsősorban a próbák idején, amikor koncentrálni kell, s az ember idegei megfeszülnek. Nyina pedig egy rendkívül jó­lelkű, könnyed és nyílt ember, aki megnyugtatólag hat rám, ezért is jó vele dolgozni. Nemegyszer fordult elő, hogy kedvetlenül, rossz hangulat­ban, vagy fáradtan érkeztem a próbaterembe. És jött Nyi­na, mondott valamit apró dol­got, valami kedveset: „Gyere, csináljuk csak! Nézzük csak...!" Én meg azon vettem észre magam, hogy teljes erő­bedobással próbálunk...Nyina rendelkezik azzal a nagyon ritka tulajdonsággal, hogy megsegít. Előadás közben is. Azzal, ahogyan például elő­adás közben rám néz. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy ki néz vissza, s főképp, hogy hogyan néz vissza! Fon- TÁNCMŰVÉSZET • 2003. 1. SZÁM 18

Next