Textilmunkás, 1988 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

TEXTILMU­NKÁS 2 Tárgyalások szovjet vállalatokkal Az utóbbi időben arról ér­keznek hírek, hogy magyar textilipari vállalatok újabb kapcsolatokat építenek ki szovjet könnyűipari vállala­tokkal. KOROMPAY SÁN­DOR, a Magyar Selyemipar Vállalat műszaki vezérigazga­tó-helyettese például nemrégi­ben járt kint egy ukrán válla­latnál. — Miről is van szó? — kér­deztem tőle. — A Hungarotex Textilkül­kereskedelmi Vállalat kezde­ményezésére jártam a közel­múltban a Szovjetunióban. Ott most van napirenden a textilipar rekonstrukciója. A magyar vállalatoknál az el­múlt években számos külföldi szervező cég végzett munkát, s a Hungarotex kezdeményez­te, hogy ezeket a szervezési ta­pasztalatokat gyűjtsük össze, és próbáljuk meg átadni a szovjet vállalatoknak. Így ke­rült bele a javaslatba a Ma­gyar Selyemipar Vállalat is, és a Hungarotex szakembereivel együtt részt vehettem egy ki­jevi tárgyaláson. Eljutottam a Darnyicki Selyemkombinát­ba, ami egy hatalmas vállalat, az MSV termelésének másfél­­szeresét produkálja, ugyanak­kor korszerűtlen a gépparkja, korlátozott a termékösszetéte­le. — És mire jutottak a tár­gyalásokon? Nekem az az álláspontom, hogy ott mi szervezést nem tu­dunk vállalni, mert megítélé­sem szerint náluk túl sok szer­vezni való nincs, szépen, jól dolgoznak az öreg gépeken. Viszkózacetát alapanyagot használnak, szintetikus termé­ket nem gyártanak. Ez utóbbi­ban viszont érdekeltek lenné­nek, csakhogy ennek egész más a technológiája, nincs hozzá se gépük, se tapasztala­tuk. Mi tudnánk segíteni eb­ben, mégpedig technológia át­adásával. Azt is elmondtam a kijevi szakembereknek, hogy erre mi csak akkor vállalkoz­hatunk, ha ezért ellenszolgál­tatást kapunk. — És mit kértek cserébe? — Ellenszolgáltatásként nyers viszkózbélést kérnénk. Mi ebben vagyunk érdekel­tek, mert a vállalatunk terme­léséhez nyolcvan százalékban töltés importból származó alapanyagot használunk. Te­hát, nekünk ebből a szem­pontból is nagyon fontos len­ne ez a szovjet kapcsolat, mert ki lehetne szélesíteni a nyers­anyagbázisunkat. — Kaptak már választ az ajánlatukra? — Konkrét választ még nem kaptunk. Nemrégiben itt jártak a szovjet szakemberek a Darnyicki Selyemkombinát­ból, nagyon érdekli őket a szintetikus termékek gyártá­sa. De mint mondták, ők az ál­talunk kért alapanyag-ellen­szolgáltatási ügyben nem dönthetnek önállóan, mert ez a szovjet könnyűipari minisz­térium hatáskörébe tartozik. Egyelőre várakozó álláspon­ton vagyunk. BOLDIZSÁR GÁBOR­TÓL, a Hungarotex Textilkül­kereskedelmi Vállalat vezér­igazgató-helyettesétől kérdez­tem meg, hogy a Magyar Se­lyemipar Vállalaton kívül más hazai cégek is próbálkoz­nak-e ilyen jellegű kapcsola­tok kiépítésével? — A Hungarotex elsősor­ban a technológia átadását szorgalmazza — válaszolta. — Tehát, keressük az ilyen lehe­tőségeket. Konkrét megálla­podások még nincsenek, de folynak a tárgyalások. Ukrán, litván, észt vállalatokkal vet­tük fel eddig a kapcsolatot, a magyar textilipari gyárak kö­zül részt vett már tárgyaláson a Kistext, a Budaprint, a Ma­gyar Gyapjúfonó és az MSV. Annyi eredmény már szüle­tett, hogy bérmunkákat vállal­hattunk, nyers szövetet készí­tenek ki hazai vállalataink. Folytatódnak a tárgyalások, keressük az együttműködés lehetőségeit a szovjet könnyű­ipari rekonstrukció folyamatá­ban. KOCSIS GIZELLA I 1988. január Az önkormányzó vállalatok működési tapasztalatai VITAINDÍTÓ Olvasóink bizonyára emlékeznek arra, hogy a TEXTILMUNKÁS az elmúlt eszten­dőben, a vállalati tanácsok megalakulását követően sorozatban adott helyzetképet, tényfeltáró riportokat e testületek tevé­kenységéről. Most, az egy év alatt szerzett tapasztalatokról elsőként az Ipari Miniszté­riumból kértünk véleményt. Az itt — mint­egy vitaindítóként — leírtakhoz várjuk a szakszervezeti mozgalom tisztségviselői­nek vagy az éppen érintett önkormányzati vállalati testületi vezetőknek, tagoknak is a megállapításait — melyeknek szívesen Az Ipari Minisztérium által alapított vállalatok körében az önkormányzati vezetésre való átállás lényegében lezárult. Ma már e vezetési forma valamely tí­pusába tartozik a vállalatok dön­tő többsége, mintegy 80 százalé­ka. Ezzel a vállalati önállóság to­vábbi növekedésének lehetőségei és a „tulajdonosi tudat” kialaku­lásának feltételei megteremtőd­tek. Az önkormányzati vállalatok eddigi működési tapasztalatai nem igazolták az új irányítási for­mákra való áttérést megelőző, esetenként szélsőséges várakozá­sokat. Az önkormányzatra való áttérés nem bizonyult a közismert gondokat egyedül megoldani ké­pes módszernek, ugyanakkor egy esetben sem okozott működés­­képtelenséget, irányíthatatlansá­­got. Kétségtelen, hogy az önkor­mányzó testületek eddigi műkö­dése során olyan jelenségek is fel­színre kerültek, amelyek az előké­szítés során még nem voltak előre láthatóak, de a tapasztalatok bir­tokában már elmondható, hogy mindenképpen megoldásra vár­nak. Ezek közül a következőkben — terjedelmi okokból — csak az általam leglényegesebbnek tar­tottakat emelem ki: 1. A testületi döntésekben ma még hiányzik a testületi tagok eredményérdekeltsége, ami a rö­vid távú célok és érdekek túlzott érvényre jutásában jelentkezik. Ennek feloldására lehetséges len­ne például a következő megoldás alkalmazása: a) az önkormányzó testületek tagjai veszteséges gazdálkodás esetén alapbérük meghatározott százalékával feleljenek, nyeresé­ges gazdálkodás esetén viszont az eredménytől szorosan függő „ér­dekeltségi prémium” kerüljön ré­szükre kifizetésre; b) az elszámolás hosszabb idő­re terjedjen ki, a juttatás, illetve az elvonás mértéke szorosan függjön a testületi döntés ered­ményétől és a döntésben való részvételtől. 2. Speciális kezelést igényelné­nek az úgynevezett tartósan ala­csony hatékonyságú vállalatok. Az önkormányzó vállalatoknál módot kellene találni arra, hogy tartósan alacsony hatékonyságú gazdálkodás esetén az önkor­mányzó testületet kötelezni lehes­sen külső és belső szakértők köz­reműködésével az alacsony haté­konyságú gazdálkodás okainak feltárására és ennek alapján ki­bontakozási program kidolgozá­sára, indokolt esetben a felelős­ségre vonás kezdeményezésére. 3. Indokolt az önkormányzó testületek tagjainál a munkajogi védelem megteremtése, főként komolyabb viták, az ebből bekö­vetkezhető ellentétek esetén. A testületi tagok jogi védelmét legalább a választott szakszerve­zeti tisztségviselőkkel azonos mértékben kellene jogszabályilag meghatározni. 4. Az iparban 1980—85. között részben központi, részben vállala­ton belüli kezdeményezések alap­ján, vállalati belső szervezeti egy­ségek önállósulása révén csak­nem 200 új, önállóan gazdálkodó szervezeti egység jött létre. Ezzel jelentősen nőtt az önálló piaci sze­replők száma, több területen erő­södött a versenyhelyzet. Mivel az önkormányzati veze­tésre való tömeges áttéréssel szer­vezeti keretek meghatározása az önkormányzó testületek hatáskö­rébe került (a leányvállalatok és társulások viszonylag széles körű alapítása ellenére is) fennáll a re­ális veszélye annak, hogy a jelen­legi szervezeti struktúra „konzer­válódik”, ami ellene hat a valós piaci verseny erősítésével kapcso­latos elhatározásoknak. A decentralizációs folyamat új­raéledésében elsődleges szerepet a közvetett eszközöknek (a jobb pénzügyi ösztönzésnek, a szaná­lásról, felszámolásról szóló jog­szabályok következetesebb alkal­mazásának, a monopolhelyzettel, az erőfölénnyel való visszaélés következetes szankcionálásának és így tovább­ kellene kapnia. Nem zárható ki azonban az a megoldás sem, hogy az önállósu­lási javaslatokkal kapcsolatos döntéseknél az alapító szerv felül­­bírálati, közbelépési lehetőséget kapjon. 5. Összhangba kellene hozni, il­letve egyértelműen el kellene vá­lasztani egymástól a vállalati szakszervezeti szervek és az ön­kormányzó testületek jogkörét. Ennek hiánya főként a közgyűlés által vezetett vállalatok esetében okoz ellentmondást. A vállalat összes dolgozójából álló közgyű­lés egyben a legszélesebb demok­ratikus fórum is, ami párhuza­mossághoz, illetve kettősséghez vezet. Ezeknek a gondoknak a megol­dása — egyebek mellett — véle­ményem szerint hatékonyan se­gítené az önkormányzati vezetés­re való átállástól várt pozitív ha­tások kiteljesedését. DR. BARTER ISTVÁN Ipari Minisztérium Mit kell tudni a vgmk-k 1988. évi adózásáról? ffifiSnCi, z­ok-sok Karaes. kz jGtm V3N­3I3XI 032.03S3QI flHJfwf%3t­0~ Az adóreform, és az ennek keretében bevezetés­re kerülő személyi jövedelemadó újra meg újra fel­veti a gondolatot, hogy érdemes lesz-e egyáltalán január 1. után dolgozni a vgmk-ben? Marad-e a be­vezetésre kerülő vállalkozói adó, és a munkabérrel összevontan kiszámításra kerülő személyi jövede­lemadó után annyi, hogy még érdemes lesz-e a többletterhet vállalni a nem könnyű nyolcórás fő­munka után. Az 1988-ban is fennmaradó különadó a rémhíreket, és a „vgmk-k alkonyát” még inkább előrevetíti. Hogyan is gondolkodjunk? Milyen tényeket kell a mérleg serpenyőjébe tenni a megszűnés, és a megmaradási-továbbdolgozási oldalon? a kérdé­sekre válaszolva lássuk a tényeket. MELYEK AZOK A VÁLTOZÁSOK, AME­LYEK TÖBBLETTERHET JELENTENEK A VÁLLALATI GAZDASÁGI MUNKAKÖZÖS­SÉGEK SZÁMÁRA? 1. Az adóreform keretében életbe lépő vállalko­zói adó (1987. évi 16. tvr.) a vállalkozók, (így a vgmk-k is) a vállalkozói nyereségnek 25 százalékát jelenti, tehát ennyit kell befizetni a költségvetésbe. 2. Ugyanakkor megszűnik a 10 százalékos költ­ségelszámolási lehetőség az általános jövedelem­­adó alapjának megállapításánál. 3. A személyi jövedelemadó bevezetésével meg­szűnik az a lehetőség is, hogy külön adózik a válla­latnál a munkabér, és külön a vgmk-ból elért jöve­delem. Január 1-jétől a jövedelemből — a személyi jövedelemadó progresszív sávjai miatt — lényege­sen „több megy el adóra”. (Abban az esetben pél­dául, ha a munkabér és a vgmk-ból elért együttes jövedelem a 90 000 forintot meghaladja, az adó­kulcs már 30 százalékos.) 4. A vállalatot továbbra is terheli a különadó, így a vgmk-k részére kifizetett ellenérték után az árbevétel 20 százalékát kell befizetnie. Amit szinte minden esetben vagy áthárít, vagy megoszt a vgmk-val. A TÖBBLETTERHEK MELLETT AZONBAN BŐVEN JUT ÉRV A MÉRLEG MÁSIK SERPE­NYŐJÉBE IS. EZEK KÖZÜL A LEGLÉNYEGE­SEBBEK: 1. A vállalkozói adó mértéke ugyan 25 százalé­kos, de a költségelszámolás belső tartalmában több változás van, amely az adó alapjára pozitív irányba van hatással. így, a befizetett társadalom­­biztosítási járulékot költségként elszámolhatják a vállalkozói adónál (ami a társasági adó jelenlegi rendszerében csak az általános jövedelemadó alap­ját csökkentő tétel.) 2. Nemcsak a bevétel megszerzése érdekében felmerült kiadás számolható el költségként, de a kifizetett, költségként elszámolható fizetés is, füg­getlenül attól, hogy nem a bevétel megszerzése ér­dekében merült fel, hanem esetleg későbbi bevé­telhez kapcsolódik. 3. Kedvezőbbek a beruházások költségként tör­ténő elszámolásának lehetőségei is azáltal, hogy a beruházás költsége egy összegben, a beszerzés évében is elszámolható. 4. A mellékfoglalkozású vállalkozók 1988-ban is csak 10 százalék társadalombiztosítási járulékot fi­zetnek, szemben a főmunkaviszony 40 + 10 száza­lékos költségigényével. 5. A vállalati gazdasági munkaközösségek élet­­képességét, lehetőségeit az előző éveknél még fo­kozottabban az fogja eldönteni, hogy milyen hasz­nos, eredményes munkát végeznek a vállalat szá­mára, valóban mással — más munkavégzési for­mával — nem pótolható teljesítményértéket állítot­­tak-e elő. Az 1988. január 1-jétől életbe lépett — minden eddiginél szigorúbb — keresetszabályozás nagy feladatot ró a vállalati vezetőkre abból a szempont­ból, hogy mindössze 2,5 százalék keresettömeg-nö­velési lehetőséggel számolhatnak az 1988. évi fel­adatok megoldása során. A valóban szükséges, és vállalati feladatokat magas színvonalon megoldó vgmk-k az adóreform következtében megszigoro­dó feltételek mellett is szükségesek lesznek. Ezért 1988. évre sem kell senkinek elvesztenie a vállalkozó kedvét. DR. CSILLÉRY ALEXANDRA Pénzügyminisztérium BUDAPESTEN. Nyugdíjban lévő szakszervezeti tisztségviselő­ket és társadalmi, politikai aktívákat hívott össze baráti beszélgetésre december 9-én a központi vezetőség mellett működő nyugdíjasbi­zottság. A volt szakszervezeti munkásokat többek közt tájékoztatták napjaink gazdasági, politikai folyamatairól, ezen belül az árak, az egyéni keresetek, a tagdíjfizetés változásáról, valamint a szociálpoliti­kai feltételek alakulásáról. Majd ezt követően ismertetőt hallgattak meg a nyugdíjas-munkabizottság tevékenységéről. (Fotó: KISS GYÖRGY) Vízipók és Vuk — ezúttal a zoknikon Harisnyagyári tervek Középpontban az exportnövelés és a gyártmányfejlesztés Sokféle szín, számtalan minta. A Budapesti Harisnyagyár ke­reskedőházában kiállított termékbemutatóján már az új esztendő di­vatcikkeit vonultatta fel a gyár alkotógárdája. A gyártmányfejlesz­tők a legnépszerűbb mesealakokat, Vukot, Frakkot, a Vízipókot, és más játékokat varázsoltak rá a gyermekzoknikra. A termékek között előkelő helyet foglalnak el az exkluzív, finom női harisnyanadrágok. Alkalomtól függően választható közülük a pezsgőspohárral, virág­gal, cipzárral, strasszal díszített öltözékkiegészítő. A préselt minták újszerűvé, egyedivé teszik a Harisnyagyár termékeit.­ ­ A gazdálkodó vállalatok nagy része kicsit félve, bizonyta­lanul várja, mit hoz az új eszten­dő. A Harisnyagyár bemutatóját megtekintve úgy gondolom, önök nem osztják ezt az aggodalmat. — A jövőtől nem félni kell, ha­nem felkészülni rá — válaszol Szurovecz Béláné vezérigazgató. — Mi nagyon sokat tettünk azért, hogy most viszonylag nyugodtan nézzünk az új évre. — A szerencsét meg kell szol­gálni — kapcsolódik a beszélge­tésbe Mátyás Zoltánná vszb-tit­­kár. — Mindenkinek jóval többet kellett vállalni és teljesíteni, mint a megelőző években. — A mérleg szerint 1987-ben jóval több árut szállítottak ki, mint 1986-ban, pedig 1986 végén eladták a Nagybátonyi Harisnya­gyárat. Elég nagy visszhangja volt ennek a döntésnek. Miért ke­rült rá sor? — Időben fölismert, szükség­­szerű lépés volt — válaszol a ve­zérigazgató. — Nem vártuk ki, hogy tönkremenjen. A nagybáto­nyi 600 dolgozó munkájának ki­esését vásárolt és bérbe vett mo­dern gépekkel, nyolcvan központi gyári dolgozó pótolta. Folyamatos technológia, technika és gyárt­mányfejlesztéssel alapoztuk meg a jövőt. — A harisnya közszükségleti cikkből jelentős divatcikké vált az utóbbi időben. A ruha színével harmonizáló, különleges darabo­kat keresnek a vevők a piacon. — Ezért áll mindig gondolko­dásunk középpontjában a gyárt­mányfejlesztés. Folyamatos és rendkívül lényeges változások történtek a Harisnyagyárban az utóbbi időben. Ennek a fejlődési vonalnak a folytatása lesz az új esztendő. Míg 1986-ban 75 millió 893 ezer darab pár zoknit gyártot­tunk, addig ez a szám 1987-ben 82 millió. Az 1988-as évre pedig 90 millió darab pár termék gyár­tását tervezzük. Jelentős mennyi­ségnövekedést és minőségi fej­lesztést tervezünk erre az évre. Célunk, hogy a vásárló ne vándo­roljon a boltok között, hanem rög­tön találja meg a neki megfelelőt. Növelni szeretnénk az exportra és a belföldi értékesítésre készülő termékmennyiséget. Olyan cikke­ket akarunk gyártani, amit jól el lehet adni. Ezért elhagytuk a na­gyon alacsony, veszteséges ter­mékeket, és váltottunk a piaci igényeknek megfelelően. — Lesz-e új vonása a létszám­­gazdálkodásnak? — Igen, létszámnövelést terve­zünk, de a szelektív kiválasztást alkalmazzuk. Célunk, hogy emel­jük a szellemi kapacitást, s meg­váljunk azoktól, akik nem jól dol­goznak. Nagyon fontos, hogy jól képzett, hozzáértő, felkészült szakembergárdánk legyen.­­ Az egyik szakember szerint nem lehet Európában a harisnya­gyárinál korszerűbb gyártástech­nológiát találni. Magam is el­­ámultam a tiszta, modern, üzem­biztos olasz harisnyakötőgépek láttán, melyek a legújabb divat­nak megfelelő mintázásra is al­kalmasak. A harisnyanadrág ösz­­szeállítását a japán robottechni­ka alkalmazásával végzik. Lehet ezt még továbbfejleszteni? — Lehet, sőt kell is folyamato­san, mert különben lemaradunk. A jövőben szeretnénk bevonni a fejlesztésbe a kereskedelmi tőkét is. Továbbra is célunk a válasz­tékbővítés és a hozzá szükséges készletek biztosítása. — Termelésük hetven százalé­kát belföldön, húsz százalékát tő­kés és 10 százalékát a szovjet pia­con értékesítik. Lesz-e változás az értékesítési arányokban jövő­re? — Termékeink nagy részét belföldön értékesítjük továbbra is. A belkereskedelmi célú terme­lésünk 35 százalékát a nagykeres­kedelem, 10 százalékát a kiske­reskedelem keretében értékesít­jük. Tizenegy saját boltunk és öt­ven közös üzemeltetésű üzletben — mintaboltban — kaphatók ter­mékeink. A szovjet export — ilyenre még nem akadt példa — decemberben még bizonytalan volt. Egyértelműen növelni sze­retnénk a tőkés exportot. Az 1987. évi fejlesztés nyomán először ex­portáltunk Észak- és Nyugat-Eu­­rópa országaiba gyermek-, női, férfizoknikat. Népszerűek náluk a pamutból és az acrilból készített cikkeink. Az utóbbi három évben nagyon jelentős exportnövelést értünk el, átlagosan 43 százalék­kal emeltük a tőkés exportot. — A legtöbb textilipari válla­latnál nagy gond a létszámhiány. Ilyen körülmények között, a Ha­risnyagyárban mit tesznek az éves terv teljesítése érdekében? — Nálunk is az a cél, hogy el­sősorban főmunkaidőben végez­zék el az emberek a munkát. Az is cél azonban, hogy az ösztönzést is elsősorban ezért kaphassák meg. Novemberben, például kí­sérleti jelleggel autonóm munka­­csoportokat alakítottunk ki. A munkacsoportok határidőre vállalják egy-egy termékmennyi­ség előállítását, a minőségi köve­telmények pontos betartását. Ezekkel a vállalkozásokkal is sze­retnénk biztosítani a termelés nö­vekedését, a minőség emelését, az 1988-as évi tervek végrehajtó- URBIN MARGIT

Next