Új Ember, 1949 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1949-01-02 / 1. szám

Papok és laikusok PURÚPA DAJKÁJA az Anya•**1 szent egyház volt, ő ringatta, ő táplálta, ő nevelte nagyra. Az Egyház a maga örökkévaló isteni tanításait száz és ezer csatornáin át vezette be a történelem sodró áradásába sz új színt, új jelleget adott ezzel a történelem élő vizeinek. Abban az időben — szinte visszhangzanak az Evangélium „in Ille tempore“ szavai — az Egyház hierarchiája, a klérus képviselte a népvándorlás országaiban nemcsupán az isteni tanítást, hanem a tudományt, a civilizációt — az emberi együttélés egész rendszerét. A pap, a klerikus nem csupán közvetítő Isten és ember között, hanem az akkori társadalom szellemi szervezője, a műveltség és tudás birtokosa, az egyetemek bölcse és a mezőgazdaság illesztője is. Ha fogalmat akarunk alkotni magunknak arról, hogy abban az ippen mit jelentett a történelem , és a társadalom rendjében a katolikus papság, bele kell vetítenünk helyzetét és szerepét a mába. Ha a papoknak ugyanolyan szerepük lenne korunkban, mint aimnő a középkori Európában volt, akkor azt látnák, hogy a világ tudományos intézeteiben csupán papok ülnek, papok volnának az egyetemek tanárai, a tudományos akadémiák halhatatlanjai, aapák ülnének a csalagászati obszervatóriumokban, az európai parlamenek és felsőházak székeinek nagy része velük lenne beteltve, ők gondolnák ki és fogalmaznák meg a törvényeket s a minisztériumok tudást és készültségt, követelő helyein ők dolgoznának. De ez mind semmi! Papok lennének a közjegyzők, a bírászodás széles területeit ők látnák el, roppant kiterjedésű birtokodat papok vezetnének s ők taruanak meg a népet a mezőgazdálkodás modern formáira és legyaus vívmányaira, mint valamikor a bencés és cisztercita szerzetesek Európa varbór népeit. Kénem laboratóriumokat, gyárakat s. l. ..eicsi-k , terveznének és minden bizonnyal az atom-magvak kor.if is éle foglalatoskodnának. Nemcsupán a hit dolgában, han.a a tudás és a civilizáció csakr.ol minden frontján valóban lai- hú-uk lennének a civilek a paps . ,a. szemben, ugyanúgy, mint i a középkorban valóban .. . -s voltak még a királyok, a címek és az országok nagyíj .mű urai is. Az Egyház papj. .ónban századokon át nevelten minket. Addig ringatták, táplálok is nevelték az európai civilizációt, míg felnőtt az Egyház kebelében a híveknek, a laikusoknak egy olyan tábora, amely már tud,an és ismeretekben kezdte utolérni mestereit, s az élet sok területén átvette szerepüket. ÍME: ÍGY ALAKULT KI az * Egyházban és az európai civilizációban a laikusok roppant tábora. Magatartásában, öntudatában egyre kevésbbé ragaszkodott mestereihez, sőt fokozatosan megtagadta őket és szembefordult velük. A mögöttük álló két-három századot úgy is felfoghatjuk, mint a laikusok lázadását a klerikusok ellen. A tudásukban önállósult keresztény hívek, miután az élet és a társadalom egyre több funkcióját ragadták magukhoz, fel akartak szabadulni a klerikusok gyámsága alól s miután ez nem következett be minden súrlódás nélkül, fellázadtak s forradalmat indítottak régi mestereik ellen. Kialakult egy sajátságos laikus magatartás a keresztény hívek és a kérész-, tény papság viszonyában: kialakult a laikus tudomány, filozófia, társadalomszemlélet és a laikus állam. Azok a laikusok, akik a tudásnak és a hatalomnak bizonyos fokára emelkedtek, s már betöltötték azokat a helyeket, amelyeket egykor a papok töltöttek be, egyre élesebben és határozottabban követelték a laikus világ hatalmi és szellemi körének kiterjesztését A laikusoknak ez az antiklerika-izmusa, képzettségüknek és foglalkozásuknak evilágiassága, tudományuknak a teológiától való függetlenítésére való törekvése kialakított egy sajátságos laikus szemléletet, amely már nem elégedett meg azzal, hogy a tudást, a nevelést, a társadalom- és államszervezést függetleníti, az Egyháztól és a hierarchiától, hanem, bele akart szólni a teirlógiába is, a tudásnak abba a világába, amelyben igazán laikus volt. Európa hívő katolikusainak többsége is többé-kevésbbé laikusnak számított ebben a tekintetben. Kitűnő mérnök, tudós, orvos, történész vagy újságíró lehetett a maga helyén, nagyszerűen betölthette a középkor klerikusainak helyét a társadalmi és gazdasági élet fejlődésében, de magának a hitnek és a történelem formaldásának öszszebonyolódó vonatkozásait alig ismerte, a teológiát pedig rábízta a papokra. Érthető, hogy így istenszemlélete is elkorcsosult s lassanként az Egyháznak, Krisztus titokzatos testének haldokló sejtjévé vált. RA AZONBAN egészen különleges folyamatnak lehetünk tanúi. A világkatolicizmus áramkörében valami egészen új hullámzás indult meg. Éppen a laikusok részéről megszűnőben van nem csupán a nyílt ellenségeskedés a hierarchiával szemben, hanem még a közömbösség is, amely eddig a széles rétegekben uralkodott s helyébe fokozódó érdeklődés és rokonszenv lépett. De ugyanígy kezd felolvadni a hierarchia részéről is az az óvatos tartózkodás, talán szabad mondani: gyanakvás, amely mostanáig a laikus világ kibontakozását kísérte. A laikus, aki egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a hit problémái felé, aki világszerte teológiával is foglalkozik a maga szakmája mellett, aki beleéli magát a liturgia világába, ma már mint öntudatos felnőtt, mint az Egyház nagykorúvá érett polgára lép fel az Egyház benső életében is. Kezd tisztában lenni azzal, hogy mi az ő dolga és mi a papok dolga. Feladatok, amelyeket valamikor az Egyház klerikus SZEGÉNY körül dideregtető ** a kékesszürkére fagyott téli »táj, de szívében már meleg van, »odabenn besütött, ajándékozni kéSZÜJ. Pénze nincs. E látszólag riasztó tény ne ijessze meg — még a tájékozóódján szegény embert se. Felelősségem teljes tudatában állíthatom, hogy némi képzelőerővel megáldva aszegény ember is könnyen adhatajándékot. S ha fantáziája a közelgő ünnep serkentésére a szokottnál elevenebben működik, »majdnem korlátlanul ajándékozhat »mindenkinek. Szinte percenként, »úgyszólván a semmiből teremthet »ajándékot. Gondtalanul! S erre legyen büszke a szegény. Az evangéliumi értelemben »vett gazdag ember ezen a területen óriási hátrányban van a szegény emberrel szemben. Már csak »azért is, mert a pénz módfeletti élvezése és tisztelete eltompítja a »gazdag képzelőerejét. Arról márhallottam, hogy szegények munkaközösségbe tömörülve drága cigarettatárcát vettek a hatalmas »gazdagnak, de a fordítottjáról még »nem. Jól emlékszem rá, volt idő, mikor »szerény arányokban én is „gazdaginak“ éreztem magam, amikor a »fenyőillatos karácsony táján havi »fizetésem két, sőt háromszorosáthalmoztam össze ajándékozás céljára — ravasz takarékossági műveletekkel. Soha annyi gondom ^még nem volt, mint akkor! Végletes gyorsasággal, legközelebbi hozzátartozóim megajándékozás) j után — máris kimerültem. Ám a SZEGÉNYSÉG bizonyos■**■ emberséges szintjén élve, gondés megerőltetés nélkül adhatunk ^ajándékot. Például kaptam márarany cérnával átkötött kék selyempapirosba csomagolva... cipőfűzőt, jelentős mosoly kísérései láttak el, ma már az ő hatáskörébe tartoznak. A gazdasági élet alakítása, társadalmi szervezetek fölépítése, államügyek vitele, a mezőgazdaság fejlesztése, a közösségi adminisztráció ellátása — ma már mind az ő feladata s erről nem is mond le. De tévednénk, tíá azt hivnék,hogy a klerikusok, a hierarchia még ma is igényt tart ezeknek a feladatoknak az ellátására és újbóli kézbevételére. Éppen ezért korunkban teljesen felesleges klerikalizmusról vagy — a múltszázad laikusainak módjára — a klerikalizmus veszélyeiről beszélni. Az Egyház élő tagjaiként számontartott laikusok sem akarnak klerikalizmusról tudni, mert tisztában vannak azzal,hogy a hierarchiának és a klérusnak ma már nincs is módjában olyan feladatokat ellátni, amelyeket,csak a laikusok sokasága végezhet el. Az Egyház élő szervezetében, a misztikus krisztusi testben olyan folyamat indult meg, amelyet a biokémiai folyamatokhoz hasonlíthatunk. Ez nem tudatos, hanem az élő szervezet csodálatos alkalmazkodása a külső körülményekhez és szükségletekhez. így alakult az Egyház élő testében ma még nehezen megragadható, alig'körvonalazható és keretekbe még nem is önthető módon' a laikus és a klerikus viszonya. A laikus átvette az élet igen sok helyén a középkori pap szerepét s egyre inkább érzi és tudja, hogy amikor gyógyít, amikor találmányokkal gazdagítja a technikai civilizációt, amikor szépséget áraszt, vagy hasznáható javakat termel embertársai számára, akkor Isten szándékait is betölti. A laikus alakítja ki a társadalom formáit, gazdasági rendjét, de már megsejtette, hogyha igazságosan és az emberi személyiséget tiszteletben tartó módon jár el, nemcsak embertársainak és magának használ, hanem az Evangélium szellemét is szolgálja. Így nyomulnak fel az Egyházban a laikusok egyre nagyobb számban a klerikusok mellé s lesznek Isten munkatársai. 5 tében. Az ajándékozó mosolya oly jelentőségteljes volt, hogy tüstént, határtalan öröm fogott el. Mert rögtön kitaláltam, hogy leleményes szegénytársam ismerve a relikviák iránti vonzalmamat — csak Arany János cipőzsinórjával ajándékozhatott meg. A szeretet leleményessége kime- 1 Hihetetlenné erősíti meg a szegény ~ ajándékozási képességét. Végül is * az ajándék értékét mindig a meg- 1 szerzésére fordított szeretet ínér'■ téke szabja meg. Legfiatalabb és * legszegényebb kis barátomtól, a ■’ hatéves Ilkától, Mikulásra néhány szem alig használt savanyúcukrot kaptam. Az önfeláldozó szeretet legmeghatóbb ajándéka ez.. AJÁNDÉKOT adni, kedves szegénytársam annyi, mint szeretetet és örömet adni. A pogány nem ajándékoz, hanem lekötelez, megveszteget. Vergilius óvó figyelmeztetése, „timeo“-ja a görögök ajándékától, az élet minden vonalán ma is érvényes. Keresztény lelkűlét nélkül ma már a pogány sem tud megnyugtató ajándékot adni. Az ajándékozás legkeresztényibb és legnagyobb költője maga is szegény volt: Szent Ferenc... Soha olyan szegény nem lehetett, hogy a nálánál „gazdagabbnak“ ne adjon valamit. És ez a valami mindig tündöklőbb volt a brilliánsok fényénél. Ne idegesítse tehát a szegény embert, ha nincs pénze. A szegény,mint a fenti példákkal érzékeltetni próbáltam, szinte határtalanul tud kapni és adni. A lelkes szegény ajándékában líra van, a gazdagéban majdnem mindig csak pénzköltészet Ne riadjon vissza , senki attól, hogy csak egy skatustva gyufát adhat. A lényeg az : tudni kell, kinek okozok örömet ■ azzal, ha én adok neki egy ska. ■ tulva gyufát. Többen lesznek, mint■ sem az első pillanatban bárki is sejtené. ■CFIGYELMEZTETNI kell az án- ■*- tudatos keresztény szegénye, két arra is, hogy ünnepekkor, gondolatot, ideát, eszmét is lehet, ajándékozni. De nem akkor és nem, azért, mert pillanatnyilag anyagi, gondjaink vannak. Aki pillanatnyi, pénzzavara miatt ajándékoz családjának és barátainak csak eszi néket — ocsmány hipokrita. Spó-ol s szellemi ajándékai kevesebbet érnek egy szaloncukornál. • , 1945-ben például gyönyörű kara- isonyi ajándékot kaptam: díszes cukordobozban mintegy öt kilót zenei. Ez a szén már nem is anyag volt, hanem az anyag át-szellemülése szeretetté. Eszményi ajándék volt Minthogy a szegénynek nincs, pénze, kénytelen az ügyességét, idni, időt kell adnia, más szóval az életéből kell áldoznia. A hoszszú éjszakákon kesztyűt, meleg ruinát kötögető anya, az ajándéknál az életét köti bele. rÉSZRE kell venni végre, hogy a, •-1 kiegyensúlyozott szegénység, értem rajta azt, hogy a testnek nincsenek állandó fűtési és ke-ilyérgondjai — a lélek állandó te-emtő feszültségével kapcsolódik össze. A kiegyensúlyozott szegénység: teremtő erő. Feltalál, műve.énekeket alkot, hidakat épít, or- zágokat... És könnyen és ötlete-1 en ajándékoz. A nyomor maga a pénultság és ezért semmit sem tud adni, elfogadni is csak nehez 1en. Gondoljunk csak erre, tűnőd-ünk rajta: a nyomorgók és a dús-1 gazdagok ellenpólusai között — ottlátjuk a szegényeket, akik a leg-több ajándékot adták a világnak, s mindnyájuk között a legtöbbet is legnagyobbat, a földi élet megváltásának lehetőségét: Krisztus, idta. Tűnődjünk csak s rendüljünk, meg ez ajándékozás külsőségein, az Isten egy nyomorult istállóba, egy jászolba fektette a világ legtündöklőbb Ajándékát . SZEGÉNYEK AJÁNDÉKA írta: KOLOZS PÁL Tánc a népi tánc körül A a népi tánc körül kialakult ** vita nem lényegtelen mozzanata a mai magyar művelődéspolitikának. E vita során nem egyszer felhangzott már a kérdés: váljon alkalmas anyag-e a népi kultúra egy modern magyar munkáskultúra számára? Egészen gyakorlati megfogalmazásban pedig: kifejezésttea munkásmozgalmak nagyobb részben politikai mondanivalója a népi kultúra formavilágának segítségével? Legutóbb a kultúrvezetők továbbképző tanfolyamán foglalkozott ezzel a kérdéssel a Táncszövetség oktatási vezetője. Az előadás a népi tánckultúra egészséges fejlődésének akadályaként , bizonyos „téveszméket“ emleget. Nevezetesen: a hagyományokat dermedten őrző hamis népi romantikát és a faji-nemzeti miszticizmust. A Népszava december 17-i számában megragadja az alkalmat, hogy ezeknek a téveszméknek a terjesztésével a „papok által vezetett szabadművelődési egyesületeket“ vádolja, „ahol ilyen népi romantikus elemekkel“ megtűzdelt tánckultúra az eszköz, hogy a fiatalokat elhúzzák a demokratikus tömegszervezetektől, hogy narodnyik módszerrel ágyazzanak meg a reakciónak“. A vád rosszindulatú és célzatos, hiszen mindenki tudja, hogy amikor a háború előtt a népi írók a falu táncára irányították a figyelmet, éppen katolikus oldalról nyilvánult meg a legalaposabb éberség, hogy a népi tánckultusz valami ködös, népi-faji-mitikus kultúrszédelgésbe ne csapjon át. Újabban pedig éppen a demokratikus tömegszervezetek egy-egy budapesti táncbemutatója során tűnt fel ez a hamis népi romantika, amire a Táncszövetség előadója céloz. Erre a hibára annak idején lapunk is felhívta a figyelmet. Akkor azt is megírtuk, hogy a népi tánc néprajzilag hiteles formáiban legszélesebb dolgozó tömegeink tánckultúrájának csak alapanyagául szolgálhat. Eredeti formában csupán bizonyos alkalmak mutatós produkcióiként használhatók fel, amiből nemhogy kultúra, de még szórakozás sem lesz. A Népszava cikke szerint a ha-mis népi romantikát abban kell keresnünk, hogy a népi táncok , „múltbavágyást“, „szilaj hús- magyarkodást“ fejeznek ki. A férfiak elkeseredett, nekivadult, duhaj- l kodó, csakazértis magyarok; a nők a lesütött szemű, passzív asszonyok, akik mindig három lépéssel a férfi mögött lépdelnek. Aki a népi táncot igazán ismeri, ezeket a tulajdonságait aligha fedezte még fel. Katona- és pász- tortáncaink valóban szilájok, de nem szilajkodók. Férfitáncaink sokkal fegyelmezetebbek, semhogy , duhajkodók lehetnének. A bennük megnyilatkozó BábidságVágy is inkább a jövőbe tekint, mint a múltba, néz. Hogy azután a csak produkciónak, néprajzi exportnak használt megnyilatkozásaiban gyöngyösbokrétás kontárok kezén mégis kificamodott a népi tánc, arról a jelenben is éppen elégszer meggyőződhetünk. Az sem igaz, hogy a népi táncokban a leányoknak, asszonyoknak valami alacsonyrendű rabszolgasorsot mutató szerepük lenne. Az természetes, hogy a kifejezetten férfi szólótáncoknál a nők csak a kísérő díszítő elemeket adják. De hiszen vannak női táncok is, ahol meg éppen a nőknek van kizárólagos szerepük. (Guzsalyos tánc, párnatánc stb.) Ahogyan a néphagyományok egyéb területein is mindig megtaláljuk a kifejezetten női szerepeket. Hogy pedig nagy általánosságban népszokásainkban a női szerep mindig a díszítő, kiegyensúlyozó, keretbefoglaló, az már a nő alaptermészetéből ered. Szerintünk inkább az a hamis népi romantika, amikor kellő körültekintés nélkül inkább csak egy bizonyos fajta önigazolás szándékával próbáljuk ráerőszakolni az ipari munkásság tömegeire a — hangsúlyozzuk — kötött formájú népi táncokat. Vagy amikor népi táncelemekből összeállított egyveleggel próbálunk kifejezni munkásmozgalmi témákat, mint például: „együtt a néppel“, „az élmunkás álma“, „küzdelem az olajért“ stb. A népi táncok szellemének és formáinak a munkássággal való elfogadtatásában eléggé feléem tekintett nehézség az, hogy ezek a táncok egy bizonyos fajta miliőben és életformában születtek. Fejlődésükhöz, megmaradásukhoz, ahhoz, hogy kultúra legyen belőlük, ez a miliő és életforma — ha átalakuló és változó állapotában is — de feltétlenül kell. A magyar népi tánc a fölművelt nép tágas területein, szabad természetben, fonóházakban, ivókban, csűrökben látott napvilágot. Ritmusában és belső, lelki törvényeszerűségekből eredő ritmuson kívül erőteljesen érvényesül a környezet természetes ritmusmozgása és muzsikája. Az ipari munkahelyek miliője, ritmus- és dallamösszetevői nem nagyon kedveznek a népi táncnak Távolról sem akarjuk ezzel azt mondani, hogy ilyenformán az ipari dolgozóknak semmi közük a népi tánchoz. Sőt! Meggyőződésünk, hogy a munkásság tánckultúrája is csak jótékonyan gazdagszik és határozott karaktert nyer a népi táncok szellemével. De más a szellem és más a forma, megint más a szerkezet. A szellem az, amit itt hiánytalanul beleépíthetünk az ipari munkásság kultúrájába. S ha ezt őszintén akarjuk, a hozzávaló népi eredetű formát és szerkezetet már könnyebb lesz megtalálni. Az amerikai katolikusok repülőgépet ajándékoztak Merciernek, Ghardaia apostoli helynökének, hogy egyházmegyéjének ügyeit, mely a Szahara oázisait is magában foglalja, kevesebb fáradtsággal intézhesse