Új Ember, 1991 (47. évfolyam, 1/2318-52/2267. szám)

1991-01-06 / 1. (2318.) szám

Magyar hírek PÜSPÖKEINK A SZENTATYÁNÁL December 16-án II. János Pál pápa fogadta azokat a magyar püspököket, akiknek egyházmegyéjében láto­gatást fog tenni magyarországi tartózkodása alkalmá­ból. (A fogadáson jelen voltak: Paskai László bíboros érsek, Seregély István érsek, a Püspöki Kar elnöke, Keresztes Szilárd, Gyulay Endre, Konkoly István és Mayer Mihály püspök.) A találkozón részt vett Ange­lo Acerbi nuncius is. Püspökeink részletesen megbeszélték a Szentatyával magyarországi látogatásának programját. Örömmel ta­pasztalták, hogy már erre az útjára is készült, nemcsak az utazás részleteiről tájékozódik, hanem hazánk és egyházunk helyzetéről is. A meghívott magyar püspö­kökkel II. János Pál pápa közös szentmisét mutatott be a Magyarok Nagyasszonya kápolnában. A közvetlen és kötetlen beszélgetés után a Szentatya ebéden látta vendégül a magyar püspököket. Főpász­toraink arra is felhasználták római tartózkodásukat, hogy látogatást tegyenek az új vatikáni államtikár­nál, Sodano érseknél. RÓNAY GYÖRGY-DÍJ A neves katolikus író és szerkesztő emlékére alapít­ványt hozott létre Tóth Sándor és Rónay László. El­határozták, hogy évente egyszer kiadják a Rónay György díjat, melyet keresztény ihletettségű publicis­ták nyerhetnek el. A kuratórium elnöke Mándy Iván. Az első díjazottak: Sinkó Ferenc (posztumusz) — élet­művéért és Szerdahelyi Csongor újságíró, a világeyház eseményeinek változatos műfajú ismertetéséért, a ma­gyar vidék egyházi életének színes bemutatásáért, va­lamint a külhoni magyarság sajtóban történő szolgá­latáért. ARANYMISE — HARANGZÚGÁS NÉLKÜL Cserháti József, az egy éve nyugalomba vonult pé­csi megyéspüspök 50 évvel ezelőtt kezdte meg papi szolgálatát. Az egyházmegyét közel három évtizeden át kormányzó főpásztor, aki oly sokszor lépett ünnepi oltárhoz harangzúgás és az „Ecce sacerdos ..hang­jaira, most csendben, közeli rokonok és munkatársak körében mondta hálaadó szentmiséjét december else­jén a máriagyüdi kegytemplomban. A szertartás elején Kalász Gyula tb. kanonok ol­vasta fel Mayer Mihály pécsi megyéspüspök köszöntő sorait, majd az evangéliumot követően a jubiláns há­laadó imát mondott. Az aranymisés püspök később külön említést tett a Szentatya dedikált fényképéről és gratulációjáról, amelyet Angelo Acerbi pápai nuncius juttatott el hozzá. A nyugalmazott főpásztor ma is dolgozik. Szeptem­berben jelent meg dokumentum értékű tanulmány­­gyűjteménye „Fényvillanások a hosszú éjszakában'' címmel. Legújabb műve, az „Önéletrajzi látképek” — amely a napokban hagyja el a nyomdát —, egyszerre önéletrajz és korrajz, belső küzdelmeket, bátor újra­kezdéseket megörökítő vallomás. AZ EGYHÁZNAK nincs stratégiája A 40 éves totalitárius diktatúra nehéz, terhes örök­ség. A hétköznapi életet még a „bolsevik idők” után is leninista, ateista és egyházellenes gondolkodásmód ár­nyékolja be — mondta Seregély István érsek újság­írók előtt a németországi Hildesheimben. Hangsúlyoz­ta, hogy az egyház Magyarországon teljesen előkészü­letlenül áll a további fejlődés előtt. Nincs megfelelő stratégiája, hiányzanak a személyek és intézmények, akik és amelyek a jobb jövő érdekében konstruktívan közreműködni tudnának. Seregély érsek rámutatott, hogy különösen a fiata­labb generációt oly mértékben megfertőzte a leniniz­­mus, hogy valójában még ma is a „homo sovjeticus” mentalitás uralkodik. Nemcsak a vallásos ismeretek hiányáról van szó, hanem magával a hittel kapcsola­tos, tökéletesen téves és deformált elképzelésekről. A Magyar Püspöki Kar titkára, Várszegi Asztrik se­gédpüspök arról adott tájékoztatást, hogy a rendi élet újraszervezése „nagyon vontatottan” halad. Az újra­kezdést különösen nehezíti, hogy a szerzetesi közössé­gek ezidáig még alig néhány, korábban államosított házukat kapták vissza. Sürgős külföldi segélyekre vannak ráutalva, hangsúlyozta. A magyar püspökö­ket — két laikus munkatársukkal — a hildesheimi püspök, Josef Homeyer — aki az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsában (CCEE) a Német Püspöki Konferenciát képviseli — hívta meg kétnapos tanács­kozásra Hildesheimbe. A megbeszélés célja a közép- és kelet-európai egyházak jövőjével kapcsolatos ta­pasztalatcsere volt. LEVÉL BÁRÁNYÁBÓL Lassan egy éve van kapcsolatunk egy romániai (Vi­lágos) gyermekotthonnal, ahonnan az árva gyerekek egyszer már töltöttek itt tíz napot a nyáron. Akkor német barátainkkal együtt táboroztak nálunk. Most karácsonykor ismét vendégül látunk ötven gyereket, december 20—27-ig. Két falu, Gordisa és Alsószent­­márton népe a vendéglátó. A kezdeményezés a gordi­­saiaké volt, de az alsószentmártoniak lelkesen csat­lakoztak. Egy-egy család két gyereket fogad. A nyelv nem probléma, hisz itt mindkét faluban románul be­szélő bedi cigányok élnek. A dolog érdekessége még talán (főképp keresztény szemmel nézve!), hogy pl. Alsószentmártonban a munkaképes lakosság 75%-a munkanélküli. Azt a keveset osztják meg, amijük van! A nyáron megszerették a gyerekeket, és most termé­szetesnek tartják, hogy itt legyenek családokban azok, akik még sohasem ünnepeltek családban karácsonyt. Azért gondoltam ezt megírni, mert nem árt ha tudnak az egyházon belül arról is, hogy a cigányokkal nem­csak gondok és bajok vannak. Lankó József lelkész, a pécsi egyházmegye cigányokért felelős panna. Alsószentmárton ÚJ NOE-ELNÖK A Nagycsaládosok Országos Egyesülete harmadik közgyűlésén új elnököt választott dr. Brückner Huba hatgyermekes villamosmérnök személyében. ,f, újU* 4­ 99Száz forintot se fizetünk! 199 *újrakezdés — zökkenőkkel önt még nyáron kinevezték a bajai III. Béla Gimnázium hittanárává. Az iskola nevét a ciszterciektől kapta, amikor még ők nevelték a falak között az ifjúságot. A tanévkezdésen már rég túl va­gyunk, mégsem Baján, hanem itt, Sárosdon beszélgetünk. — A bajai tanácselnök június elsején ér­tesítette Kerekes Károly apát urat arról, hogy megürül az ottani rendházunk két helyisége, s azokat visszaadják nekünk. Kerekes Károllyal erre leutaztunk Bajára, körülnézni. Akkor lakbér fizetéséről nem esett szó. A lakrészt kiutalták, azzal, hogy nyolc napon belül kössük meg a bérleti szerző­dést a Városgazdálkodási Vállalattal. Csakhogy ekkor kiderült, havonta több mint háromezer forint lakbért kellett vol­na fizetnünk. Pénzünk sem igen volt, de ennél lényegesebb szempont a rend elvi ál­láspontja: egy fillért sem fizetünk azokért az épületekért, amelyek hajdan a miénk voltak, és erőszakos módon, törvénytelenül vették el tőlünk. Ez a katolikus egyház általános állás­pontja ... — Igen, Takács Nándor püspök úr és Korzenszky Richárd bencés perjel is ennek szellemében nyilatkozott. Nem szabad el­indítani egy rossz gyakorlatot. Az apát úr azt mondta: ha száz forintot kérnek, akkor sem fizetünk! Ha Baja nem tudja ingyen visszaadni jogos tulajdonunk egy részét, akkor nem megy ciszterci szerzetes Bajára! A tanácselnök támogatta a visszatérést? — Július közepén megígérte, hogy elin­tézi, ne kelljen lakbért fizetnünk. Közben azonban rájött, hogy nincs olyan jogsza­bály, amely ezt megengedi. Az új helyzetet még nem követte a jogi szabályozás. A Vá­rosgazdálkodási Vállalat sürgette a szerző­déskötést, és október elsejétől fizetni kel­lett volna a lakbért. Válaszlevelemben kö­zöltem velük, hogy a lakrészről nem mon­dunk le, csak a szerződéskötés elhalasztá­sát kérjük. A rendház az utóbbi években irodáknak adott helyet. Mennyibe került volna a lak­hatóvá tétele? — Hétszázezer forintba, vagy még többe. Rendházunk jelenleg állami tulajdon, de javadalma a városé. Alul üzletek sorakoz-­­nak, az emeleti részen irodák. Itt található a Domus ingatlanvétellel és -eladással fog­lalkozó cég, valamint a Dél-Bács megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatósága. Ez utóbbit a közeljövőben „privatizálják”, ők tehát kimennek onnan. Akkor az átalakítás is könnyebb lesz, és ami fő, olcsóbb, hi­szen a meglevő vizesblokkhoz kapcsolhat­juk a lakóhelyiségeket. A volt egyházi ingatlanok visszaadását szabályozó törvény még nem született meg... — Az egységes, törvény szabályozta ren­dezés fontos és sürgető. Igen sok függ a helyi önkormányzatoktól. A jezsuiták Hód­mezővásárhelyen kaptak vissza épületet, a bencések Kőszegen. Budapesten az Erzsé­bet apácáktól ezzel szemben negyven mil­lió forintot kértek épületük egy részéért. Hogy megy ez? S mikor lesz törvény? Ér­zésem szerint néhányan ezen a téren is gátolni fogják a megoldást. Bár... Kovács Endre, egri segédpüspök Kis Jánoshoz írott levelére az SZDSZ elnöke azt válaszolta, hogy támogatni fogják az egyházat ingat­lanaik visszaszerzésében. Nem akarom mi­nősíteni ezt a pártot, csak arra gondolok, miként viszonyultak a hitoktatás bevezeté­séhez — pedig programjukban szerepelt. Kitalálták, hogy harcolni fognak a kötelező hitoktatás ellen, holott egyetlen felelős egyházi személy sem beszélt erről. De ők harcoltak ellene! Szomorú, hogy propagan­dájuk hatására sokan elhitték, miszerint a papok a kötelező hitoktatás bevezetését akarják, s ennek révén uralkodni akarnak! — Azért remélem, a kezdeti, hatalomért folytatott viharos politikai szócséplésen lassan túljutunk. Még ma is látszanak az összepakolás nyomai. A könyvek egy része még dobo­zokban. Mikor vált véglegessé, hogy nem térhet vissza szeretett városába — és a gimnáziumban nem kezdheti el a hitokta­tást? — Augusztus huszonharmadikán. Ké­szen álltam a költözésre. Egyelőre tehát maradok. Minden bizonnyal a következő tanévben kezdődhet Baján a hitoktatás ciszterci hittanárral. Amikor hírül vettem, hogy engem sze­meltek ki oktatónak, az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Baját nagyon szeretem, ott a Duna, a régi sporttársak. 1951-ben fölszentelésem után nem kerültem vissza, s ez később sem sikerült. 1963 óta élek Sá­rosdon. Fejér megye az ország kevésbé val­lásos vidékei közé tartozik. Mégis nagyon megszerettem ezt a három falut. Akiket annak idején kereszteltem, azoknak a gyermekeit tanítom ma hittanra. Minden­kivel jóban vagyok, nehéz lesz itthagynom az embereket, ha mégis sor kerül rá. Sok álmatlan éjszakát okoz a búcsúzás gondo­lata. e. i. A szerzetesrendek — erről szinte minden számunkban hírt adunk — több évtizedes kényszerű szünet után sorra alakulnak újjá Magyarországon. Az el­telt idő azonban nem múlt el nyomtalanul. Az újrakezdéskor jó néhány gonddal meg kell küzdeni. Erről beszélgettem a Fejér megyei Sárosd községben Bácskai Sándor Keve ciszterci atyával, aki immár három évtizede a falu és a közeli másik két helyiség, Nagylók és Hantos plébánosa. FOTÓK: FABIAN Prófétai küldetésünk A fenti, általános megállapítások után tegyük fel a kérdést: hogyan is áll a helyzet itt és most, hazai egyházunkban? Vajon nem történik-e túlontúl sok csak megszokásból, rutinból? Nem éljük-e át olykor Illés próféta helyzetét, aki megfá­radva lefeküdt a borókabokor alá? Hol vannak a Szentlélek erejéből töltekező mozgalmak? És ha vannak, vajon tö­rekszenek-e egyre jobban rá, hogy be­töltsék prófétai küldetésüket? Kovász módján hatnak-e egész magyar egyhá­zunkban, vagy inkább kissé belterjesek, elkülönülnek, bezárkóznak? Tudjuk, örömmel regisztráljuk, hogy vannak ilyen mozgalmaink. Azt is, hogy egyre több buzgó, lelkes tag csatlakozik hozzájuk. De azért meg kell fontolniuk és meg kell őszintén válaszolniuk a felsorakoztatott néhány kérdést. Természetesen a „kívül­állókat” is meg kell kérdeznünk: vajon a meglévő és lassan bontakozó mozgalmak­ról nem szólnak-e gyakran lekicsinylően, sőt gyanakodva? Megvan-e sorainkban, elsősorban a fiatalabb generációban a szükséges lelkesedés, elszántság, hogy csat­lakozzanak a sokszínű mozgalom vala­melyikéhez? Papságunk és világi híveink is számos kérdést tehetnek fel önmaguknak, így például: vajon elgondolkodtak-e prófétai küldetésükről, feladataikról? Vajon az igehirdetés prófétai karakterről tanúsko­dik-e, vagy túlteng benne az alapelvek ismételgetése, netán a sokak számára egy­könnyen felismerhető, készületlenségről árulkodó közhelyek felsorakoztatása? Az­után: van-e bátorságunk úgynevezett dip­lomatikus fogalmazás, elkendőző beszéd helyett őszintén, nyíltan, egyértelműen fo­galmazni, bátran szólni? Vagy talán az elmúlt évtizedek szinte természetünkké tették a félénk öncenzúrát? A csak félig, a sorok között kimondott, leírt vagy agyonhallgatott igazságok elérhetik-e az emberek értelmét, szívét? Tudtunk-e és tudunk-e nehéz helyzetekben — ahogyan ezt Krisztus is tette és kívánja — egy­értelmű nemet vagy igent mondani? Tu­­dunk-e felelős döntéseket hozni, vagy — amint a közelmúltban hallottam valakitől — várjunk, majd az idő mindent megold. Tudunk-e — nem jövendölni, de — reá­lisan tervezni saját hazai ezredfordulónk­ra, netán egy-két évtizedre? Tudjuk, merjük-e az egyházi kibonta­kozáshoz szükséges — és részben már el is végzett — felméréseinket önmagunk és a világ elé tárni? Van-e bátorságunk a mai súlyos gazdasági, anyagi helyzetben az egyház szociális tanítására, a krisztusi alapelvekre hivatkozni? Vállalju­k-e jó­szívvel azokat a terheket, melyeket egyre több honfitársunk kénytelen viselni — és igyekszünk-e a rászorulókon tehetségünk szerint segíteni? Megelégszünk-e a hagyo­mányos, olykor bürokrata egyházi stílus­sal, vagy akarunk-e több lelkesedéssel, lehetőleg azonnal munkához látni? Van-e bátorságunk például a hitoktatásban új stílussal, a megújulást szolgáló új mód­szerekkel kísérletezni, vagy meg akarunk maradni a kényelmesebb, bejáratott, de már nem korszerű, elég életképes úton? Próféta a saját hazájában Ha a szociológiai, szociográfiai vizsgá­lódások során végre rádöbbenünk, hogy milyen változások között élünk — melye­ket nem kell ugyan túlértékelni, de élet­­veszélyes lenne tudomásul nem venni, — vajon jó lelkiismerettel állhatunk-e az ezredforduló előtti korfordulón? Össze­gezve a számos kérdést, de közel sem tel­jes felsorolást: él-e bennünk a prófétai küldetéstudat, elhangzik-e ajkunkról bí­ráló, biztató, felelősséget ébresztő szó, vállalkozunk-e prófétai jellegű tettekre? Vajon az Isten akaratának és útra küldő szavának engedelmeskedünk-e, vagy túl jól érezzük magunkat megszokott, kiala­kított, beszűkített világunkban? Ha bárki is úgy vélekedik, hogy a fel­sorolt, számos problémát érintő kérdések olcsó kritikai szellemből fakadnak csu­pán, ha bárki is vonakodnék a felsorolt és számos fel nem sorolt problémával szembesülve — legalábbis — üdvös nyug­talanságot érezni, ha bárki úgy vélné, hogy a kortünetek nyomán jelentkező bajokra, problémákra úgysincs recept vagy orvosság,­­ az nem tudja vagy nem képes megérteni, mit jelent e hazá­ban, magyar egyházunkban a prófétai küldetést komolyan venni, Isten munkára felszólító szavát meghallani, a munkára jelentkezni és azt elvégezni. Kétségtelen, hogy minden régebbi eredetű vagy ma jelentkező bajra azonnal gyógyító recep­tünk nincsen. Demoralizáló lenne sok mindent felpanaszolnunk úgy, hogy saját feladatainkat nem végeznénk. Másoktól csakis akkor igényelhetünk jobbat és töb­bet, ha erre a jobbra és többre magunk adunk példát. Arról sem feledkezhetünk el, hogy azért már vannak a Lélekkel töltekező, a Szentlélek erejében élő és cselekvő testvérek köztünk, akik valóban a szeretet erejéből élnek, hoztak már a múltban és minden bizonnyal fognak a jövőben is áldozatokat hozni, bátran szól­ni és tenni. „Íme, téged küldelek!”­­Meg kell halla­nunk itt és most az Úrnak munkára kül­dő szavát. S a küldetés nem a távoli földrészek lakói felé vezet, hanem kell, hogy kinyissa szemünket-fülünket a kör­nyezetünkben egyre sűrűsödő problémák­ra, az elvégzendő tettekre, a segítséget kérő és váró szavakra. „Ma, ha az Úr hangját meghalljátok, ne keményítsétek meg sziveteket” — figyelmeztet a Zsoltá­­ros. Tudjuk, hittel valljuk, hogy Krisztus Lelke ma sem hagy magunkra. De he­lyettünk nem fog szólni, sem cselekedni. Megérteni és hirdetni az üzenetet... A próféták útja fáradságos, olykor ke­serves út. Nem a vészprófétáké, hanem (Folytatás az 1. oldalról) ELŐ !

Next