Uj Idők, 1921 (27. évfolyam, 1-24. szám)
1921-09-01 / 17. szám - Kovács Ákos: Divatlevelek / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
Szoknya, cape, keztyü Páris, augusztus közepén. Párisba tegnap beszökött az ősz... és felcsillant a déli tengerek partjairól, a svájci' havasok ormairól'hazatért szép asszonyok szeme. Megjött az ősz s megjött véle az őszi divat is. Uj évszak — uj hangulatok, szórakozások, divatok és mi ,kell egyéb Páris örök fiatal, fáradhatatlan asszonyainak ?! Egy szempillantás alatt feledve lett a nyár minden öröme. Feledve az Auteufil-i versenyek, a vitorláson tett kirándulások, midőn a fehérszárnyú hajócskát simán táncoltatta a bíboros hullámokon az alkonyati szél, feledve a rövid szoknya, a skönnyű kalap, minden lenge, rózsás bőrt átcsillantó ruha — itt az ősz. Tea-szalonokba vágyunk. A rettenetes hőségtől alélt idegek újra frissek s a kis, selyemernyős lámpákkal megvilágított fehér asztalok alatt könnyedén megmozdul a sellyemharisnyás karcsú női láb, ha lágy ritmusú muzsikába kezd a vonósnégyes ... Evőé, the dansant... Könnyű, friss, őszi parfőmök illatát ringatja a szellő esténként a kivilágított boulevardokon, feltűnik már a prém is és a nők csomagokkal felszerelve sétálgatnak a zsúfolt kirakatok előtt, egy divatosabb szalon ajtaja előtt Egyalig győzi köszönésre emelni a kezét az őrtálló szerecsen és a lakkos autók végeszakadatlan sora álldogál Paquin, minden divatosan öltöző asszony számára szentélyt jelentő palotája előtt. A nagy őszi nekikészülődésből nem akar kimaradni senki. A kis midinette csak úgy nem, mint a „high life" pompás asszonya. Legfeljebb az árakban van különbség de az anyag és forma egyaránt ízléses a Rue de la Paix, vagy a külső boulevardok üzleteiben. Három alkotás van, amiben kicsúcsosodik az idei divat: a szoknya, a cape, és a keztyű. A kosztümök mintha csak teljesen eltűntek volna a láthatárról, hovatovább visszanyerik eredeti rendeltetésüket, amellyel annak idején Albionból elindultak: sportcélokra, munkaruhának használják őket. Szó sincs róla, egy poros autótúrán, vagy bevásárlásoknál nagyszerűen meg is felelnek céljuknak, de az elegáns párisi asszony, ha csak lehet és alkalom van rá, toilettet vesz el, készüljön az akár szövetből, selyemből, vagy bársonyból. A kosztüm ma már jóformán kizárólag a dolgozó nők öltözködésének teszi legfontosabb alkatrészét. Ez természetes is, hiszen a divat még mindig szuverén „grand attraction"-ja, a cape, csak ruhához viselhető. A szoknyák sokkal, sokkal hosszabbak és — legyünk ez egyszer őszinték — nem valami szépek. Formában, szabásban a ig-ik század utolsó éveinek divatjához tértek vissza. A csípőnél testhez sem bokáig érők, sőt nem ritkán állók, még a bokát is elfedik és harangszabásúak, bővek, tehát igen könnyen a lábak közé fonódhatnak. A rövid szoknya bizony szebb volt, pláne, ha szép, formás lábszárú nő viselte, azonkívül viselőjét fiatalította is és még asszonyos alakú nőket is karcsúvá, leányossá varázsolt. Rossz nyelvek szerint a párisi divat atyamesterei azért „kreálták" a hosszúszoknyát, mert azt nem lehet a rövidből átalakítani s így az öltözködni divatosan akaró asszony kénytelen ujat vásárolni. Egy párisi nő számára meglehetősen könnyen elintézhető probléma, de a mi asszonyaink közül sokan bizony csak egy fájó sóhajjal kénytelenek tudomást venni erről a divatváltozásról. Vigaszul szolgáljon azonban az, hogy a párisi nők nagy része is energikusan ellene szegült ezeknek a szoknya meghosszabbító törekvéseknek, különösen szép lábszárnak, akik — divat ide, divat a oda — híven kitartanak a rövid szoknya mellett. Hiába, a „szép nem" rájött arra, hogy a pókháló finomságú selyemharisnyával borított női lábszár nagyszerű és szonettekre méltó csudája a teremtésnek és tulajdonosnőik nem hajlandók kimustrálni ezt a hatalmas fegyvert hódítási hadjárataik arzenáljából. Így aztán <a nők jórészt még mindig rövid szoknyában járnak; vessenek ezért Paquin és a többiek saját magukra, kik a rövid szoknyának annak idején való bevonultatásával ennyire kinyitották a hódításra vágyó szép asszonyok szemeit. A test esztétikájának öntudatos kifejlesztéséhez éppen a rövid szoknya adta meg az első nagy lökést és valóban kár volna, ha a hosszú szoknya ezt most újra lerontaná. De, ahogy a párisi utcát nézem, nem igen fogja, mert a nők majd mind rövid szoknyákban sétálgatnak és az új kreációk jobbára még csak a kirakatokban és a mannequineken, no, meg egy-két a divattal mindig lépést tartó színésznőn, gyönyörködtetik a szemet. A fő „devise" azonban a cape s ennek uralmát valóban minden ellentmondás nélkül fogadta el a francia főváros hölgyvilága. Erre meg is volt minden oka, mert a cape szép, ízléses és dekoratív ruhadarab. Sőt igazában csak most kezd kibontakozni, hiszen az idei forró nyáron inkább csak úgy tessék-lássék, tüllből készítve, borította be, a még oly csekély súlyt is nem ritkán terhesnek érző női vállakat. Most azonban teljesen megfelelhet eredeti céljának, annak ugyanis, hogy kiegészítő, melegítő ruhadarab legyen hűvös estéken, kora őszi napokon a toilettek felett. Láttam szövetből, selyemből, sőt egész vékony, könnyű bársonyból készült capeeket is. Gyakran hozzáillő szinű selyemmel bélelik őket, ami aztán igen pittoreszk, artisztikus színhatást ad. Láttam például egy fekete moketselyemből készült cape-et, amely egész haloványlila selyemmel volt bélelve, továbbá egy vajszínű bársonyból szabottat, melynek bélése hófehér atlasz volt. Prémet is használnak, természetesen a díszítésnél. Hermelinnel, nyesttel, esetleg hattyúprémmel szegélyezik a cape-eket s ugyanilyen széles, felállítható gallér is van rajtuk. Ezek valóban gyönyörűeknek mondhatók s nem egyszer úgy hatnak, mint valami pompás koronázási köpeny. Csak egy baj van — az ilyen cape-hez aztán valóban fejedelmi ékszerek és egy autó kellenek, ez pedig Párisban sincs mindenkinek. A kettüük is hozzáilleszkednek a cape-ek dekoratív, középkoriasan színpompás stílusához. Fekete vagy fehér színűek, a száruk pedig hasonlatos a régi solymászó kertyük szárához. Bővek, merevítettek és félkönyökig érők, amellett a szárban a cape szlinével egyező bőrből készült berakások vannak. Nagyon szépek és nagyon drágák; 1200 frankot elkérnek értük, ami még ottani fogalmak szerint sem kevés. Egy ilyen, legújabb divat szerint felöltözött szép asszony aztán valóban csábító és pompás jelenség, ki méltó feltűnést keltene valamelyik budapesti hotel halljában. De talán jó is, hogy nem igen kerülnek a Duna mellé. A mi sokat szenvedő, nélkülöző asszonyainknak, láttukra, azt hiszem, nagyon fájna a szívük. Az idei tanszervásár Münhlbeck Károly rajza 310