Új Idők, 1945 (51. évfolyam, 1-22. szám)

1945-09-22 / 8. szám - Major Ottó: In memoriam hesterni mundi / Versek

Ady Révai József könyve Az új könyvek közül legjobban Révai József Ady­könyvének örültem. Valami elégtétel-félét éreztem — még mielőtt elovastam volna — amikor azt láttam, hogy valaki, akinek írói tehetségét igen értékelem, vallomása és vita­irata élére — s minden jeles tanulmány vitairat és vallomás — Ady nevét írja. Nem így volt esztendőkön át; Ady nevét — szinte párhuzamosan a nácizmus Lebensraum­foglalásával — igyekezett íróink egy csoportja s nem is a legjelentéktelenebb, nemes­fém hitelétől megfosztani. Mint Boccaccio mesemondói a firenzei pestis elől, úgy vonultak vissza ezek az írástudók a legsorsosabb, legkínosabb magyar problémák elől magukat féltőn, olyan hatodrangú kérdések fellegvárába, mint amilyen a városi és népi írók ellentéte volt és az összebékülés váltságául szívesen szánták Ady trónjai osztását. Egyik cikkírójuk azt is kétségbe vonta, hogy jár-e Adynak a »nemzeti« jelző; egy másik meg­állapította, hogy »Ady közelebb állt Mussolinihez, mint legtöbb költőtársához«, amit egyébként — s ezt mentségére mondjuk — alighanem dicséretnek szánt. Révai Ady-könyve anélkül, hogy polemizálna ezekkel a trónfosztási kísérletekkel — nem is tehette, hiszen tanul­mánya 1940-ben jelent meg Moszkvában — Ady írói nagy­ságát adottságnak veszi, mely bizonyításra nem szorul. Ezzel, meg mindazzal, amit erre az adottságra felépít, ahogy Ady költészetében feltárja a történelmi, nemzeti és forradalmi demokrata elemeket, ahogy ezeknek egymásra hatásából kihüvelyezi, amit Ady költészete lényegének ismer fel: »végső soron a magyarság népi öntudatának, forradalomra, demokráciára, életre való rátermettségének« kifejezését, — meddőségben marasztalja azokat a törek­véseket, melyek Adyt vezetői állásra alkalmatlannak pró­bálták nyilvánítani. Révai Ady-tanulmányán­ak megjelenése azonban több mint kiállás Ady kiválósága mellett : szempontjainak ere­detiségével, finom és céltudatos elemző képességével, ki­fejező erejének szuggesztivitásával a magyar essay-irodalom gazdagodását jelenti. A célt, melyet az Ady-tanulmány írója maga elé tűzött, tán nem tudta elérni. Szerinte az eddigi Ady-irodalom nem tudott lehatolni az Ady költé­szetében rejlő ellentmondások gyökeréig: »Ady Endre marxista elemzésének kell ezt megtennie. »Nos hát a marxista elemzés sem tudta megművelni — Révai avatott tolla nyomán sem — amivel szerinte az Ady-irodalom eddig fogyatékos volt. Ez azonban Révai tanulmányának érté­kéből mit sem von le. »Boldogok, akik mindent megmagya­ráznak, mert eszükbe sem jut, hogy megérteni teljesen semmit sem lehet«, mondja Ady a Vallomások és tanul­mányok- ban. Maga a kísérlet — az essay —, az út, amelyen Révai eljut tanulmánya végkonklúziójáig, igazi írástudónak és élesszemű kritikusnak koncepciózus tervei szerint épült, amelyen együtt haladva a tanulmány írójával sok olyat láthatunk és érthetünk meg Ady gazdagságából, amiről magunknak eddig számot adni nemigen tudtunk. Egy negyedszázad óta nem volt Magyarországon politikai törekvés, amely nem próbálta volna meg Ad­yt a maga igazának giránsául lefoglalni. Ez a törekvés Révainál is fellelhető, de mennyire tehetségesebben, oknyomozóbban és számos vonatkozásban meggyőzőbben teszi ezt, mint mindazok, akik előtte Ady birtokbavételével kísérleteztek. Révai a maga tétele kedvéért nem hamisítja meg Adyt, ha néha — érdekesen és megtévesztően — retusálja is portréját. »Individualista volt a szó legmagasabb értel­mében, aki nem tudott »beoldódni­ »a szent gyötört soka­ságba«, állapítja meg róla okosan, de ebben a sokaságon kívül helyezettségben — mert nagy költő volt, — »s éppen ezért nagy gondolkodó is, tisztán látható és messzelátó fej, látta, hogy Magyarországon csak a demokratikus polgári forradalom segíthet. Látta, hogy a magyar burzsoá­zia nem forradalmi erő.« Idáig igaz is, de már Révai követ­kező tétele: »látta, hogy a parasztforradalom kellő, inkább előítélet, mint igazság, melyre a tanulmányírónak a maga politikai konstrukciójához van szüksége. Nem mintha hiányoznék Ady költészetéből a Dózsa György-motívum, de ez nem volt költészetének esszenciális eleme s a demok­ratikus átalakulásban távolról sem tulajdonított a paraszt­ságnak olyan jelentőséget, mint a szociáldemokráciának vagy akár a polgárság radikális elemeinek. Nem folytatjuk. El kell olvasni Révai tanulmányát, finom művű fejtegetéseit Adynak viszonyáról Tolsztojhoz, akit nyilván ismert és Nietzsche-hez, akit nem ismert; fejtegetéseit Adynak az arisztokratikus művészfelfogással való szembefordulásáról (bár nagyszerű Hunn új legendá­ja, inkább az arisztokratikus jelzővel illethető); Ady forra­dalmi nemzetköziségéről írottakat, mely »nem kozmopolita otthontalanság« és Ady mély magyar történelmi önérzetéről szóló tételt, stb., stb. mindebben egy erős gondolkodó és szuggesztív író ragad bennünket magával vagy kényszerít ellentmondásra, mindkét irányban igaz passzióval. Még az sem zavar, hogy az író elemzései során néha dogmai drótakadályába ütközik; szellemességgel, elha­tározottsággal bravúrosan átsegíti magát és ellentmondásra hajló olvasóját ezen és kényszeríti végső következtetéseinek respektálására. Sajnos, nincs helyem, hogy Ignotust Révai sommás ítélete ellen megvédjem: az a szabadságharc, amit a­­ Nyugat a magyar irodalmi kultúra számára megvívott, Ignotus vezérsége nélkül elképzelhetetlen, így tudta ezt Ady, így vallotta Móricz s így fogja megállapítani a komoly irodalomtörténeti kutatás is. És honnan vette Révai azt a megállapítását, hogy a Nyugat burzsoá esztétikusai »Petőfit a ,,tiszta művészet" mérlegére téve Aranynál könnyebbnek találták?« Vagy azt, hogy Ady hívei A menekülő élet óta »hanyatlást véltek felfedezni Ady költészetében?« Dehogy véltek. Lélegzetvisszafojtva lesték minden új kötetének megjelenését és ámuldoztak a csodán, hogy minden kötet túlszárnyalja az előző csúcsteljesítményét, fel egészen A halottak élén nagyszerű fináléjáig. Nem szeretem, hogy Révai komoly vitába bocsátkozik Féja Gézával, ezzel a tehetségtelen frázishalmozóval, — még a moszkvai távol­ságból is észre kellett volna vennie Féja ret­orikájának süket-dumaságát, hogy egy jellegzetes pesti kifejezéssel éljek. De mindez nem lényeges. A lényeg Ady fejlődésének és forradalmasításának elemzése s ebben Révai kiválót adott. FENYŐ MIKSA 214 In memóriám hesterni mundi Fáznak a csúcsok még s páráznak a tornyok a napban, víztől fénylik az út. Rézzel pikkelyezett kupolák és szürke tetők közt lassan úszik az ég. Erre bolyongtunk, — rég volt — ha jöttünk Lajoséktól, házak hűs sora közt. Illatozott az akác s borzongva figyeltek az ormok, összehajoltak a fák. Szőttük a gondolatok szövetét szakadatlan a rajzos ágakra s meredek sziklafalakra. Te meg csak egyre csodáltad a holdat s újra meg újra az éjt. Angyalok ujjasait s a csillagok érc seregét még nézed e Rába Richárd? Hol vagy s hol vannak vigadással járt utain­k és néma sikátoraink? Jaj, nem is áll Buda már s csak őröknek írt soraidra rezzen néha a szív. MAJOR OTTÖ

Next