Uj Kelet, 1921. január (4. évfolyam, 1-21. szám)

1921-01-16 / 10. szám

Wi (Mnntrt 5M1. Mell J Am k tiKA Mii piljllIVUl 9VI VV mCenw V. Bor». Rjfjng,, ]|2}, Jon|fr (J a ffli»ii»ouTnriiiBifapTij^ A reváns bukása Rövid távirat jelenti Párisból, hogy a Loygues-kabinet a világpolitikai helyzet követ­keztében lemondott. A bukás előrelátható volt. Január negyedik] számában írta meg az ,Új Kelet“ ugyanezen a helyen, hogy a Millerand- Leygues-kom­ány politikája zátonyra futott, ami­nek rövidesen kormánybukás lesz a következ­ménye. Akkor az történt, hogy Anglia és Olaszország nagykövetei megjelentek Leygues miniszterelnöknél s bejelentették nála, hogy francia-német háború esetén nem támogatják Franciaországot. Megállapították, hogy ezzel a visszautasítással a harmadik nagy kudarc éri a francia külpolitikát. Az első az orosz kérdés­ben érkezett, a második a görög kérdésben és a harmadik most, a franciák legérzékenyebb, legsebezhetőbb sarkát érte: a Németország­­ellenes politikát Mert Franciaország revanspolitikája nem ezerkilencszáztizennégyben és nem a háború legőrjöngőbb korszakában kulminált, a revans­­gondolat folytatódott Versaillesben és felfelé­­menő vonala a versaillesi béke után sem ért véget. Amikor Franciaország politikájáról be­szélünk, nem a francia népet értjük, hanem a kormányt, amely háború után sem akarta meg­változtatni politikai irányvonalát, nem akarta és nem is tudta, a legnagyobb zavarban lett volna, ha új ideológiát kellett volna kidolgoznia. A francia nép előtt ez a politika már rég meg­döglött, talán a háború második vagy harma­dik évében. Gyönyörűen fejti ki a francia lélek­nek ezt a pálfordulását Barbusse, aki háborús regényeiben a francia lélek undorát és iszonyát rajzolja minden háború ellen : ez a néplélek a német gyűlöletet sem ismeri többé. Amit a francia művészet géniusza olyan tisztán meglátott, azt a francia kormányok nem tudták és nem is akarták látni. Ők még részegek voltak a gyűlölettől s azt hitték, a tömegek is részegek. Vagy ha netán kijóza­nodtak, újra lerészegíthetők ugyanazzal a vér­vörös borral, amivel hetedfélévvel ezelőtt. A gyűlölet és a győzelem mámorát és gőzét mes­terségesen tartották vissza, ez hományosította el aztán a látásukat, hogy nem vették észre : belül-kívül egyaránt kiábrándultak belőlük. Fran­ciaországban ez a kiábrándulás akkor jelent­kezett a legvaskosabban, amikor nem Clemen­­ceaut választották meg köztársasági elnöknek, hanem Mélerandot. A győzelem atyja, aki konok akaratával odáig vitte Franciaországot, hogy megnyerje a háborút, akinek tehát Fran­ciaország mindenét köszönheti, keserű sz­ívvel volt kénytelen meglátni, hogy Franciaország nem köszöni meg neki a győzelmet Nem köszöni meg, mert belülről Franciaország azt hiszi, hogy két évvel előbb is be lehetett volna fejezni a háborút, millió francia életet meg lehetett volna kímélni és az eredmény se lett volna sokkal rosszabb. Ami intés volt Clemenceaunak, nem használt Millerandnak. Milerand tudomásul vette, hogy a makacs győzőt nem akarja az ország, de ő ebben talán csak a személy buká­sát látta, a politikát ő ugyanott folytatta, ahol Clemenceau elhagyta. Tűzzel-vassal, bosszúval és gyűlölettel a még mindig ellenségnek hitt Németország ellen. Mert Clemenceau meg­bukott ugyan, de Foch tábornagy megmaradt. Clemenceau duzzogva elvonult, Afrikába uta­­zott tigrisre vadászni, de a marsall otthonma­radt készen a nagy német vadászatra. A nagy katona, mintha semmi sem történt volna, továbbra is térképei fölé görnyedve tanul­mányozta a terepet, a harctéri helyzetet, a francia-német háború nagy haditerveit, szinte olybá vette e fegyverek némaságát, mint annak idején, amik­or nap-nap után azt a jelen­tést küldhette Ivárisba: egyetlen harctéren sincsen esemény. Igenis Fochnak, Millerandnak és az ő kormányának, Leyguesnak ez a csend csak szélcsend volt, csak a nagy harcok előtti szünet, a legkedvezőbb esetben is csak fegy­verszünet. Ők továbbálmodtak a végső győze­lemről, mert azt, ami tizennyolc őszén tör­tént, nem hitték annak és miden gondolatuk­kal az összeszedelkező németség leteperésére és megfojtására készültek. Közben nem vették észre, hogy a kor őrületes léptekkel halad, a világ dolga után lát, a gyűlölet mindenkiből elpárolgott s a háborút, még a győzelmet is, minden nép utálja és megveti. Nem vették észre, hogy a szövetségesek elfordultak tőle, Amerika népe még jóval azelőtt, hogy Wilsont elbuktatta, és Olaszország népe, amely a maga győztes kor­mányát küldte a megérdemelt nyugalomba és Anglia népe is, amely megtartotta ugyan Lloyd Georgeot és társait, de Lloyd George és társai voltak olyan józanok és voltak olyan okosak, hogy legalábbis a háború tekintetében nem helyezkedtek szembe azzal az áramlattal, amely nem akar vért, nem akar tankokat, drótsövényeket, hadijelentéseket, de békében akar élni minden néppel, amely élni akar. A Millerand-Leygues kormány azt hitte, hogy Foch marsall még mindig olyan zseniális, mint aminő volt, az ő haditervei még mindig kitű­nőek s a kardja még mindig elég éles, hogy elbánjon Németországgal. Ezért voltak olyan kérlelhetetlenek, azért követelték mindenáron Németország vagyoni és erkölcsi bukását, köve­telték a leszerelést, ha kell annak az árán is, hogy Németországban minden felboruljon és a felborulás magával ragadja a kontinenst, még magát Franciaországot is. Ezért kellett most a Leygues kormánynak megbuknia. Leygues-vel együtt bukott Millarand is, noha ő mindenáron tartani igyekszik magát s az egykori Clemenceau kormány igazságügy- miniszterét, Perret képviselőházi alelnököt bízza meg az új kabinettel. Ez az erőszakos megoldás azonban csak ideig-óráig tarthat. Ahogy megbukott Leygues, Perret is megbukik, ha a Clemenceau-Millerand-politikát folytatja. Az elkövetkező miniszterelnök csak az lehet, aki Millerandot az Elysée tétlenségébe temeti, politikáját passzívvá teszi és minden erejével és őszinteségével a Németországgal való ki­békülésen dolgozik. A háttérből egy név tűnik elő, a név mögül egy markáns pacifista poli­tikus alakja: Cailleux. A lengyel külügyminiszter Bukarestben A lengyel kormányválság — Sapieba céljai Sapieha lengyel külügyminiszter két nap múlva Bukarestbe érkezik. Haller lengyel tábornok, mi­ azt jelentettük már, Bukarestben tartózkodik, ahol előkészíti a lengyel külügy­miniszter útját , két utazás célja teljesen világos. Haller tábornok, aki az Oroszország elleni hadműveletekben vett részt, a lengyel katonai kérdésekben fogja informálni a román kormányt, a lengyel külügyminiszter viszont a rigai tárgyalásokról fogja felvilágosítani Take Ionescut. A rigai tárgyalások menetéről újabb hírek nincsenek. A legutóbbi jelentések mind­két oldalról hangsúlyozták, hogy a­ tárgyaló felekben őszinte a békevágy, a tárgyalások előrehaladott stádiumba jutottak és hogy január első feléig a béke körvonalaiban és legfőbb kérdéseiben megállapodnak. A béke aláírását január végére tervezték. Újabban gyakran írnak arról a lengyel lapok, hogy az oroszok nyújtják a tárgyaláso­kat és hogy az oroszok a Dnyeszter partján téli szállásra készülődnek s hogy a szovjet had­sereg tavaszra ismét offenzívát kezd. Most, amikor Románia és Oroszország kereskedelmi tárgyalásokra készülődik, amikor a tárgyalások időpontja és a delegáltak nevei is kombináció­ban vannak, a lengyel külügyminiszter és a lengyel tábornok utazása világosan amellett szól, hogy Lengyelország Romániával, mielőtt a román kormány megindítaná a tárgyaláso­kat, bizonyos megállapodásokat akar kötni. Ezek a megállapodások, ha őszinte békevá­gyon alapszanak — mint ahogy Románia őszin­tén akarja a békét — közelebb hozzák a ke­let népeit egymáshoz és bizonyosan olyan ala­pot fognak teremteni, amelyek Európa keletén végre a nyugalmat és a megértést teremtik meg. A lengyel kormányválság még mindig nem intéződött el. Hivatalos jelentés szerint a válságot az ország súlyos gazdasági helyzete idézte elő. A lengyel lapok azonban nem tk­­■­kolják el, hogy a lengyel kormány helyzetét elsősorban külpolitikai balsikerei rendítették meg. A kormány többségét a szocialisták és a demokraták azzal vádolják, hogy tudatosan nyújtja a rigai tárgyalásokat és még mindig abban reménykedik, hogy nyugati segítséggel ismét az ágyuk erejére bízhatja a vitás kérdé­sek elintézését. Az antant államai közül Fran­ciaország kivételével egyik sem helyeselné, ha Lengyelország imperialista célokért újból ka­landokba bocsátkozna, Franciaországban pedig épen most omlott össze az a külpolitikai irány­zat, amely engesztelhetetlen harcban véli meg­oldani Európa problémáit. Lengyelország, ha háborút csinálna, ebben a vállalkozásban egye­dül találná magát. A lengyel kormánynak tehát — hiába keres támadó politikájához barátokat, — el kell hagynia a helyét. Pilsudzki és Sapieha visszaérkezése után megoldásra kerül a kor­mányválság. Ebben az új kormányban, — is­merve a lengyel nép hangulatát,­­­ olyan politikusok fognak résztvenni, akik hajlandók szomszédaikkal, Oroszországgal és Csehszlová­kiával békében élni, hogy Lengyelországot a békés munkán keresztül kivezessék súlyos gaz­dasági kríziséből. Oroszország gazdasági engedményeket tesz Amerikának Moszkva, jan. 13. (Damian.) A kormány megengedte Amerikának Kamcsatka és Szibéria egyes részeinek ipari kihasználását Ezzel Oroszország a japánok hasonló aspirációit igyekszik ellensúlyozni. Orosz jegyzék Jugoszláviához Belg­rád, jan. 13. Csicserin jegyzéket inté­zett a jugoszláv kormány­hoz, amelyben azt ajánlja, hogy vegyék fel a kereskedelmi kap­csolatot. (Kurír.) Német diplomáciai képviselet Bukarestben • Bukarest jan. 18. (Damian.) Freitag, a német sajtóiroda volt főnöke 26-én ideérkezik és az új német meghatalmazott miniszter megérkeztéig képviselni fogja Németországot A francia munkásszövetséget feloszlatják Páré­, jan. 13. (Damian.) A büntető hun­­ság az általános munkásszövetség vezetőségé­nek perbefogott tagjait 100—100 frank pénz­bírságra ítélt és elrendelte a szövetség fel­oszlatását.

Next