Új Könyvpiac, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
Erős Kinga Mítoszok és álmok nyomában „A mítosz megértése egy szép napon majd a 20. század leghasznosabb felfedezései közé fog tartozni. A nyugati ember már nem a világ ura, most már nem »bennszülöttekkel«, hanem beszélgetőtársakkal áll szemben. Jó hogy tudjuk, hogyan kezdjük a beszélgetést; nem tekintünk el annak beismerésétől, hogy a »primitív« vagy »elmaradott« világ és a modern Nyugat között nincs szakadás a folyamatosságban. Már nem elég - ahogy fél évszázada elég volt - fölfedezni és megcsodálni a néger vagy az óceániai művészetet; újra föl kell fedezni önmagukban a művészetek szellemi forrásait, tudatára ébredni annak, ami a modern létben még megmaradt »mitikusnak«” - írja a román gondolkodó, vallásfilozófus Mircea Eliade Mítoszok, álmok és misztériumok című kötetében, amely nemrég jelent meg magyarul a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában. Eliade 1957-ben Franciaországban publikálta tanulmányait ezen a címen, melyek az ötvenes évek első éveiben íródtak, vagyis már Az örök visszatérés mítosza megírása után, amely több mint egy évtizede magyarul is olvasható. Mircea Eliade (1907-1986) Bukarestben született, s ott kezdte írói és tudományos pályáját, s onnan indult el Indiába, hogy az ottani élmények hatására végérvényesen a vallásfilozófia mellett kötelezze el magát. Kutatásaiban az ember mítoszokban megnyilvánuló önképét, a vallás szerkezetét és kultúraformáló szerepét, az egzisztenciális egységet alkotó individuumok jellegzetességeit vizsgálta. Eliade írásaiból kitűnik, hogy nem érezte magát elemében az alapismeretek általánosságában, ezért elsődleges szándéka szerint megalkotta a nagy állandó archetípusokat, melyek érvényesek a teljes emberiség számára és relevánsak az embernek a világegyetemben elfoglalt helyének szempontjából. Nem korlátozta magát a külsőleges kritikai vizsgálódásokra, képes volt kitekinteni egy sokkal tágabb szemlélődési tartományra és megpróbálta, kiindulva az ő speciális tudományos érdeklődési köréből, interpretálni a mai olvasó, a modern ember számára az archaikus közösségek sokat mondó mítoszait éppen úgy, mint az egyetemes vallásosság szimbolikáját. Mint kötetének előszavában írja, a mítosz létmódjánál fogva nem lehet egyéni, személyes, „nincs mítosz, ha nem tárul fel valamilyen misztérium, valami olyan őseredeti esemény amely megalapozza akár a valóság egy struktúráját, akár egy emberi magatartást.” Így foglalkozik eszszéiben a „jó vadember” mítoszával, a Paradicsom visszavágyásával, az érzéki tapasztalattal és a misztikus élménnyel a primitív hagyományokban. Érdekes alfejezete A modern világ mítoszai című tanulmányának az olvasás témájának felvetése és kibontása. Eliade szerint a modern ember életében az olvasás mitologikus funkciót tölt be. Rávilágít, hogy a mitikus archetípusok valamiképpen tovább élnek a nagy modern regényekben, s hangsúlyozza, hogy a legközelebbi múltban a szürrealizmus adta a mitikus témák és a szimbólumok virágzását. S nem csak a szépirodalomról állapítja meg mindezt, hanem a ponyváról is hasonlóképpen gondolkodik. S minthogy minden költészet erőfeszítés a nyelv újrateremtésére, s a költői alkotás magában foglalja a nyelvben összpontosult történelem eltörlését végső soron a „költő úgy fedezi fel a világot, mintha a világteremtésben venne részt”, s állítja, hogy ez különösen hasonlít a hagyományos társadalmak emberének viselkedéséhez. Eliade rámutat, hogy az olvasás kultúránkban nem csak a szó-beli irodalmat helyettesíti, hanem az archaikus társadalmak mítoszmesélését is. „Az olvasás kiveti a modern embert saját időtartamából, és más ritmusba helyezi, más történelmeket élel át vele.” E kötet tanulmányai rámutatnak, hogy a modern világ nem állíthatja azt, hogy eltörölte volna a mitikus viselkedést, hanem „csak” visszaszorította a társadalom másodlagos tevékenységeibe. Hogyan tudják a mítoszok és a szimbólumok általánosságban megújítani a modern ember elképzeléseit a történelemről? Felhívja figyelmünket, hogy a történelem nem annyira egy sor boldog vagy boldog- talán esemény, mint inkább az emberiség életrajza, s ennek megértésére tett kísérlet egy örökség, múlékony sikerek vagy kudarcok térben és időben való ismétlődésének kifürkészésére. Nem hisz abban a történelemben, amely eltávolít a dolgok valóságos természetétől, amely egy képzeletbeli egzisztenciát teremt, még ha az bármennyire is összetett, de amelyik elfolyatja az ontologikus létmódot. A mítoszt, a Paradicsom visszavágyását, a sámán beavatási betegségét, s más vallási jelenségeket nem a pszichológus, a mélylélektan nézőpontjából próbálja megmagyarázni, hanem saját létmódjukból, az emberi társadalmakban és a történelemben betöltött szerepükből. Ebben a tanulmánykötetében, hasonlóan többi műveihez, Eliade kitágította vizsgálódásainak körét, a „föld végső határáig”, s mindezt a megfigyelő dicséretes szemléletmódjával tette. Képes volt meghaladni a „provincializmus” konvencióit, hogy megvethesse lábát azon a magaslatton, ahol szemügyre vehette mindazt, ami vallást és kultúrát jelent. Mircea Eliade: Mítoszok, álmok és misztériumok Fordította: Saly Noémi Cartaphilus K., 2006, oldal, 2980 Ft Új Könyvpiac 2006. szeptember 26