Új Könyvpiac, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006-09-01 / 9. szám

Erős Kinga Mítoszok és álmok nyomában „A mítosz megértése egy szép napon majd a 20. század leghasznosabb felfede­zései közé fog tartozni. A nyugati ember már nem a világ ura, most már nem »bennszülöttekkel«, hanem beszélgető­­társakkal áll szemben. Jó hogy tudjuk, hogyan kezdjük a beszélgetést; nem te­kintünk el annak beismerésétől, hogy a »primitív« vagy »elmaradott« világ és a modern Nyugat között nincs szakadás a folyamatosságban. Már nem elég - ahogy fél évszázada elég volt - fölfedezni és megcsodálni a néger vagy az óceániai művészetet; újra föl kell fedezni önma­gukban a művészetek szellemi forrásait, tudatára ébredni annak, ami a modern lét­ben még megmaradt »mitikusnak«” - írja a román gondolkodó, vallásfilozófus Mircea Eliade Mítoszok, álmok és miszté­riumok című kötetében, amely nemrég je­lent meg magyarul a Cartaphilus Könyv­kiadó gondozásában. Eliade 1957-ben Franciaországban publikálta tanulmánya­it ezen a címen, melyek az ötvenes évek első éveiben íródtak, vagyis már Az örök visszatérés mítosza megírása után, amely több mint egy évtizede magyarul is olvas­ható. Mircea Eliade (1907-1986) Bukarest­ben született, s ott kezdte írói és tudomá­nyos pályáját, s onnan indult el Indiába, hogy az ottani élmények hatására végér­vényesen a vallásfilozófia mellett köte­lezze el magát. Kutatásaiban az ember mítoszokban megnyilvánuló önképét, a vallás szerkezetét és kultúraformáló sze­repét, az egzisztenciális egységet alkotó individuumok jellegzetességeit vizsgálta. Eliade írásaiból kitűnik, hogy nem érezte magát elemében az alapismeretek általánosságában, ezért elsődleges szán­déka szerint megalkotta a nagy állandó archetípusokat, melyek érvényesek a tel­jes emberiség számára és relevánsak az embernek a világegyetemben elfoglalt helyének szempontjából. Nem korlátozta magát a külsőleges kritikai vizsgálódá­sokra, képes volt kitekinteni egy sokkal tágabb szemlélődési tartományra és meg­próbálta, kiindulva az ő speciális tudomá­nyos érdeklődési köréből, interpretálni a mai olvasó, a modern ember számára az archaikus közösségek sokat mondó míto­szait éppen úgy, mint az egyetemes vallá­sosság szimbolikáját. Mint kötetének előszavában írja, a mí­tosz létmódjánál fogva nem lehet egyéni, személyes, „nincs mítosz, ha nem tárul fel valamilyen misztérium, valami olyan őseredeti esemény amely megalapozza akár a valóság egy struktúráját, akár egy emberi magatartást.” Így foglalkozik esz­­széiben a „jó vadember” mítoszával, a Pa­radicsom visszavágyásával, az érzéki ta­pasztalattal és a misztikus élménnyel a primitív hagyományokban. Érdekes alfe­­jezete A modern világ mítoszai című ta­nulmányának az olvasás témájának felve­tése és kibontása. Eliade szerint a modern ember életében az olvasás mitologikus funkciót tölt be. Rávilágít, hogy a mitikus archetípusok valamiképpen tovább élnek a nagy modern regényekben, s hangsú­lyozza, hogy a legközelebbi múltban a szürrealizmus adta a mitikus témák és a szimbólumok virágzását. S nem csak a szépirodalomról állapítja meg mindezt, hanem a ponyváról is hasonlóképpen gondolkodik. S minthogy minden költé­szet erőfeszítés a nyelv újrateremtésére, s a költői alkotás magában foglalja a nyelv­ben összpontosult történelem eltörlését végső soron a „költő úgy fedezi fel a vilá­got, mintha a világteremtésben venne részt”, s állítja, hogy ez különösen hason­lít a hagyományos társadalmak emberé­nek viselkedéséhez. Eliade rámutat, hogy az olvasás kultúránkban nem csak a szó-­­­beli irodalmat helyettesíti, hanem az ar­chaikus társadalmak mítoszmesélését is. „Az olvasás kiveti a modern embert saját időtartamából, és más ritmusba helyezi, más történelmeket élel át vele.” E kötet tanulmányai rámutatnak, hogy a modern világ nem állíthatja azt, hogy eltörölte volna a mitikus viselkedést, hanem „csak” visszaszorította a társadalom má­sodlagos tevékenységeibe. Hogyan tudják a mítoszok és a szimbó­lumok általánosságban megújítani a mo­dern ember elképzeléseit a történelemről? Felhívja figyelmünket, hogy a történelem nem annyira egy sor boldog vagy boldog-­­ talán esemény, mint inkább az emberiség életrajza, s ennek megértésére tett kísérlet egy örökség, múlékony sikerek vagy ku­darcok térben és időben való ismétlődésé­nek kifürkészésére. Nem hisz abban a tör­ténelemben, amely eltávolít a dolgok va­lóságos természetétől, amely egy képze­letbeli egzisztenciát teremt, még ha az bármennyire is összetett, de amelyik el­folyatja az ontologikus létmódot. A mí­toszt, a Paradicsom visszavágyását, a sá­mán beavatási betegségét, s más vallási jelenségeket nem a pszichológus, a mély­­lélektan nézőpontjából próbálja megma­gyarázni, hanem saját létmódjukból, az emberi társadalmakban és a történelem­ben betöltött szerepükből. Ebben a tanulmánykötetében, hasonló­an többi műveihez, Eliade kitágította vizsgálódásainak körét, a „föld végső ha­táráig”, s mindezt a megfigyelő dicséretes szemléletmódjával tette. Képes volt meg­­­­haladni a „provincializmus” konvencióit, hogy megvethesse lábát azon a magasla­­t­ton, ahol szemügyre vehette mindazt, ami vallást és kultúrát jelent. Mircea Eliade: Mítoszok, álmok és misztériumok Fordította: Saly Noémi Cartaphilus K., 2006, oldal, 2980 Ft Új Könyvpiac 2006. szeptember 26

Next