Uj Nemzedék, 1924. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-13 / 11. szám
Vasárnap Új Nemzedék Megkezdődött a fő báliszezon — Az Vj Nemzedék tudósítójától. — Karnevál herceg ebben az évben régen nem látott tömegeket mozgatott meg a báli szezonra. Csaknem nürdenik hétre esik két-három bál, amelyen a magyar társadalom színe-java vesz részt A báli-frontról az eddig hozzánk beérkezett jelentéseket a következőkben adjuk: A Keresztény Iparosok Országos Szövetsége január 20-án, vasárnap este 9 órai kezdettel a Fővárosi Vigadó összes termeiben rendezi az Iparos-bált. A bál abból a szempontból is nevezetes lesz, mert ez az első bál, amelyet a keresztény iparosság összessége rendez, Pálfy Dániel és Sorg Antal iparosok fővédősége mellett A bál tiszta jövedelmét a Keresztény Iparosok Országos Szövetsége székháza alapja javára fordítják. Tekintve a nagy érdeklődést ez után is tudatjuk az érdeklődőkkel, hogy felvilágosításokkal a bálbizottság központi irodája (IV., Irányi u. 17. sz. 1. em. Saskör telefon 20—43) szolgál, mely hivatalos óráit délelőtt 10-től 12-ig d. u. 4—5-ig tartja. Az 50 éves Szepesi Egyesület Budaisten február 7-én rendezi a Gellért-szálló összes termeiben ezévi táncestélyét, amely méltó utóda lesz a híres és nagysikerű békebeli „Szepesi bálok“-nak. A táncest iránt, amelynek védői Bartha Richárd, a kabinetiroda főnöke, Csáky Imre gróf v. külügyminiszter, Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter, Gratz Gusztáv ny. külügyminiszter és SValkó Lajos kereskedelemügyi miniszter, nemcsak a fővárosi és vidéki társadalom köreiből, hanem a megszállott Felsőmagyarországból is rendkívül élénk érdeklődés mutatkozik. Tornász-bál. A Budapesti Torna Club január hó 19-én tartja műsoros táncestjét a Vasúti és Hajózási Club termeiben. A sikerrel összeállított gazdag műsorból megemlítjük: Harmath Hildát, Elek Ilonkát, Weinmarmn Ervinnét, Pusztay Sándort, a m.kir. Operaház tagját, László Gézát, mint zongoraművészt, továbbá Oláh Gábor tárogatóművészt és K. Bócz Lajos művészt fregoli szerepben. Centrum-táncest. A Centrum Kér. Szoc. Főiskolai Hallgatók Szervezete az eddigi évek szokásaihoz híven az idei évadban is megtartja táncestjét. A társadalmi notabilitások és az egyetemek tanári karának fővédősége alatt álló táncest az eddigieknél is fényesebbnek ígérkezik. Február 6-án este kigulladnak a Budai Vigadó lámpái, hogy a fiatalság Kóczé Laci kitűnő muzsikája mellett a legjobb hangulatban táncoljon az reggeli órákig. Charité-bál. A Charité-politlinika orvosi kara szombaton, január 12-én este fél 10 órai kezdettel tartja ezidei bálját a Szent Gellért-szálló összes termeiben. A bál díszelnöke Andrássy Gyula gróf v. b. t. t. A bált hangverseny előzi meg, amelynek keretében fellépnek: Marthalkó Rézsi, Sladnai Erzsi, Dalnoky Viktor, Gábor József, Székely Mihály operaházi tagok és Pécsi Blanka, a Magyar Színház tagja. A „Verbőczy-Asztaltársaság 1924 február 1-én esti 8 órai kezdettel a Szent Gellért-fürdő nagycsarnokában az egyetemi menzák javára műsoros táncestét rendez. A műsoron közreműködnek: A „Budapesti Egyetemi Énekkarok“ Kereszty Jenő karigazgató vezetésével, Mayer-Szobeihard Adél, Simenszky Baba és Koncé Dezső. Közgazdász-bál. Január 12-én, szombaton este fél 10 órakor tartják meg a Közgazdász-bált a Vigadóban, melyen a társadalom színe-java fog megjelenni. A rendezőség egész napon át a Hungáriaszálló sárgatermében található. Meghívókat már nem adnak ki. A rendezőség kéri a közönséget, hogy pontosan féltíz órakor jelenjék meg. Atléta-bál. Az Atléta-bál, melyet 23 évi szünet után az idei farsangban felújítanak, a báli szezon egyik legkiemelkedőbb eseményének ígérkezik. A védnöki, tiszteletbeli elnöki és háziasszonyi tisztet a társadalmi és sportélet előkelőségei vállalták. A rendezőség pedig Kelenffy Gyula dr. vezetésével az utóbbi évek ismert bálrendezőiből és a Magyar Atlétikai Klub fiatalabb tagjaiból alakult. A meghívók szétküldése január közepe után kezdődik. A Baross Gábor Bajtársi Egyesülettáncestje. A Baross Gábor Bajtársi Egyesület január 19-én, szombaton este 9 órai kezdéssel a „Saskör“ termeiben. (IV., Irányi utca 17.) műsorral egybekötött jótékonycélú, zártkörű táncestet rendez. VISSZATÉR A MÚLT ... ! Es tűnnek a vágyak és szállnak a percek és hervad a jókedv és lankad a szív, már értünk üzennek a távoli kertek s pihenni a föld alá minden úgy hiv .. . És itt maradnánk talán még egy órára, egy csöpp melegért, amit tőle kapunk, de reszket az ajkunk és sápadtra válva a semmibe száll szét a végső dalunk . . . ! És hisszük és mondjuk, hogy jó volt így minden és sírni sem sírunk az elveszett kincsen, mit hófehér lelkéből ránk pazarolt . . . De néha még sejtjük, hogy nálunk járt mégis és földerül akkor és kék lesz az ég is, ó, mégis az életünk illata volt . . . DOBAY TIBOR aooooexxx>oo{»o<xsoooocooooKX?ocxxxxxx>oootxxr!Ooooocxx»ot napi-hírek. — (A nuncius a csepeli munkások közt.) Schioppa Lőrinc pápai nuncius, aki a minap az Ecclesia és a Pannónia üzemeit nézte meg, tegnap meglátogatta a csepeli Magyar Posztógyár telepét és munkásait. A nunciust Tillerstorfer József kormányfőtanácsos, Wladl igazgató és Benyács István kísérte. A főpap sorra megnézte az üzemeket, érdeklődve szemlélte a munkát és elbeszélgetett a munkásokkal. Nagy figyelemmel tanulmányozta a csepeli csecsemőotthont is, ahol a munkások apró gyermekeit gondozzák. Végül a nuncius az igazgatóknak megelégedését fejezte ki, hogy igazi szociális szellemben bánnak munkásaikkal és emberiesen gondoskodnak róluk. (Izabella, Auguszta hercegasszonyok és Horthy Miklósné a Széchenyibál fővédői.) A Széchenyi-bál legfőbb védőségét, mint velünk délben közük, Izabella és Auguszta királyi hercegaszszony és Horthy Miklósáé, a kormányfő felesége közösen vállalták. (A Hajdúságon is megjelent a csontmadár.) Pár nappal ezelőtt megírtuk, hogy a csontmadár, amely csak a legnagyobb tél idején szokott Skandináviából levonulni hozzánk, csapatostul feltűnt Egerben. Debreceni tudósítónk most azt jelenti, hogy a ritka északi madár a Hajdúságon is megjelent. — (Jegyzőválasztás.) Székesfehérvárról jelentik: Csór község Józsa János kápolnásnyéki segédjegyzőt választotta meg a megüresedett jegyzői állásra. — Domonkos Dénes okleveles jegyzőt Felcsúton segédjegyzővé választották. (A Szinyei Társaság díjai.) Február 2-án, Szinyei-Merse Pál halálának negyedik évfordulóján lesz a Szinyei Társaság emlékünnep, amelyen a következő díjakat adják ki: Szinyei-jutalom 300.000 korona, grafikai dij 300.000 korona, Nemes Marcel-féle külföldi tanulmányi dij 2-500.000 korona. Nemes Marcel-féle Lechner Ödön építészeti dij 300.000 korona, az Ernst Múzeum 100.000 koronás Szinyei-dija. Kálmán Jenő 500.000 koronás festészeti és Kálmán Jenő 500.000 koronás szobrászati dija. (Tizenegymilliónál több gyűlt öszsze az egri közigazgatási hallgatók megsegítésére.) Egerből jelentik: Eger városa országos mozgalmat indított azoknak a szegénysorsú hallgatóknak megsegítésére, akik az Egerben felállított községi közigazgatási tanfolyamon részt vesznek. Az ország községeinek adományaiból eddig 11 millió 226.000 korona folyt be. Legtöbbet természetesen a heves megyei községek szavaztak meg, amelyeket áldozatkészségükért teljes elismerés illet. (Kipling humora.) Érdekes hírt közöl az egyik angol lap Rudyard Kiplingről, a Nobel-díjas világhírű angol íróról, akit mi különösen mint az angol imperializmus előharcosát ismerünk. Kipling nagy csodálkozással olvasta a minap saját halálhírét megszokott reggeli újságjában , természetesem igen felháborodott a dolgon. Azonnal asztalhoz ült s a következő levelet írta az újság szerkesztőjének: „Nagybecsű lapja halálhíremet közli Minthogy önök állandóan jól vannak informálva, kétségtelen, hogy ez a hír is megfelel a valóságnak. Éppen ezért, kérem, szíveskedjék megszüntetni elmémre a lap küldését, miután erre már semmi szükségem sem lehet“ . (Letartóztattak Debrecenben egy szélhámos álgrófot.) Debrecenből jelentik: A rendőrség őrizetbe vett egy fiatalembert, aki Castelly Kent grófnak adta ki magát s több szélhámosságot követett el. Kihallgatásakor azt vallotta, hogy igazi neve Meszlényi Jácint, de a rendőrség nyomozást indított egész előélete után. — (Személyi hír.) Ullmann Adolf báró, a Magyar Általános Hitelbank alelnöke téli üdülőre Balatonfüredre utazott. — (A Képes Krónika) legújabb száma a téli sport ezer és nagyszerű változatával közöl fényképeket Marik Brigitta, a Képes Krónika divattervezője ezúttal is nagyszerű divatkreációkkal lepi meg a lap hölgyolvasóit A bélyeggyűjtőknek pompás bélyegeikkel kedveskedik a lap, bemutatva a legdrágább és a legritkább bélyegek fényképeit A sport híveinek az olaszországi diadalmas futballcsapatokat mutatja be. A legújabb divatról is nagyszerű képek számolnak be. Ezenkívül a hét történetének minden belföldi és külföldi aktualitása felvonul a lapban, amely a legjobb, a legváltozatosabb és a legkitűnőbben szerkesztett képes hetilapja Magyarországnak. Ára 1500 korona. (Tettenért tolvaj.) Az óbudai fővárosi vizmatelepen tettenérték Petri Péter állásnélküli cipészt, amikor egy vaskeritésdarabot ellopott Előállították a főkapitányságra, ahol kiderült, hogy sikkasztás miatt körözik. Letartóztatták. (Megfagyott csecsemő.) Tegnap délután a Mányoki út 6. számú ház üres telkén egy építőállvány alatt az ott játszó gyermekek barna papirosba csomagolt leánycsecsemő holttestét találták. A rendőrorvos megállapítása szerint a csecsemő megfagyott. A holttestet a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. (Tűz egy fémárugyár raktárában.) A Jókai-tér 3. számú házban Steiner István fémárugyárának raktárában tűz támadt. A tűzhöz az V. és VI. kerületi tüzőrség Szirmay tűzoltótiszt vezetése alatt vonult ki és egy órai munka után eloltotta. A kár nagyságát még nem állapították meg. 1524 Január Mint a boldog békeidőben Britzoy házi szótana ismét kapható. Növényi zsiradékból készült Használatban gazdaságos. Habzása, mosóereje felülmúlhatatlan Idehida Kalaptanfolyam . Francia társalgás. IV. Koronahercegutca 7. szám, III. em. 2. (Pilvax- köz.) I IRODABÚTOROK, RÉNZSZEKRÉNYEK HIRSCH ÉS TÁRSA BUDAPEST, V. ALKOTMÁNY-UTCA 19. ■swim«—hmm———i __ ' mm? pörkölt 1 kg 24000K ynS |i Az összes ,avéfajok raktára a illír" MARKOVIT* JÓZSEF V L ,x-Béday-u.a <eU.35-60 Vidékre utánvéttel szállít. li- és iilír gyógyít, erősít, hizlal. A legjobb tápszer gyermekeknek és felnőtteknek Szétkfndl KODNÁR Budapest, L kat., Attilla utca 23. sz. Telefon: 42—79. Férfiöltönyt, felöltőt vagy raguin! készítek mérték után 280,000 K-ért finom szövetekből. Hozott kelmék elkészítését olcsón elvállalom. Vervenyszabóság, Budapest, VII., Rottenbiller utca 4/a r ’ * Bn—r_. . .— _______________kimt 1j ■ Ha bátorát előnyösen éa jól akarja beszerezni, rborszky mtibátoriparlRT mintatermeit. gSmmBHBBHB Erzsébet-körút 32 A művészember sajátos psychológiájú szerelmét szőtte regényébe Dánielné Lengyel Lanra. Adlersfeldi Szem Ágnes címen. A regénynek külön érdekessége hogy a szomszéd örökös tartományoknak egy romantikusan igaz hercegi regénytörténete volt az ihletője Ara 1760 korona. Kapható minden tönyvkereskedőben 1 M téli spopíj szépségeiről kozol pompás képeket a I Képes II Krónika 3 legújabb száma Pátra 1500 korona 9 Kapható mindenütt