Üst, 1973 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1973-01-12 / 1. szám

XIX. ÉVFOLYAM, I. SZÁM MEGJELENIK KÉTHETENKÉNT 1973. JANUÁR 12. Történelem­könyvünk aranylapja Így született az egymilliomodik tonna acél — Megvan már? Mikor lesz meg? — Így szólítgatták egymást az em­berek a vasmű utcáin december 28-án. A kérdésekben nem volt ben­ne, hogy az egymilliomodik tonna acélról van szó. Mégis, minden meg­kérdezett tudta. Nemcsak a vasmű dolgozói, hanem városunk egész la­kossága várta a hír bejelentését, a nagy kohászdiadal megszületését. A szabadságon lévő munkatársak sűrűn hívták telefonon a vállalati és az acélműi diszpécserszolgálatot, ahol türelmesen adtak felvilágosítást min­dig a legfrisebb helyzetről.­­ Az első hírek még arról szóltak, hogy a hajnali órákban lesz a ne­vezetes esemény. Nyugodtan, meg­fontoltan dolgoztak a martinászok, de élt bennük a b­első feszültség, a munkasiker diadalának vágya. Nem kapkodtak :­ nyugodtan, tempósan vé­gezték munkájukat, mégis közbejöt­tek olyan kisebb üzemzavarok, ame­lyek, ha órákra is, de késleltették a várva várt egymilliomodik tonna acél lecsapolását. H­ajnali négy óra tizenöt perc­kor emelte meg Varga István berakódarus azt a kanalat, amely magába foglalta az egymillio­modi­k tonna gyártásához szükséges hulladékot. Reggel­­ 1 órakor kissé szomorúan mondott búcsút az éjszakás műszak. A nappalosok talán a szokottnál is korábban érkeztek. Kipihentnek és­­ nyugodtnak látszottak. Gyorsan el­terjedt a hír, hogy a IV. számú ke­mencéből csapolják majd a millio­modik tonnát. Történelmi emlékez­tetőül álljon itt az adagszám: 45 939. Program szerint MOL-minőségű acél készült a nevezetes tonnából, amely ónozott lemez formájában hagyta el a vasművet. A pódiumon még minden csen­des, csak a IV. kemence ol­­vasztárai sürgölődnek a ke­mence körül. Megjelennek a karban­tartók is, újabb üzemzavar jött köz­be. Az aláfűtőrácsok automatikája mondja fel a szolgálatot. Hiátha min­den erőfeszítés, kézzel kell a váltáso­kat végezni mindvégig. Ág József üzemvezető lép a mű­szerszobába, odahajol Kuharcsik Jó­zsef első segédhez, valamit súg a fü­lébe, a fiatalember arcán bíborpír jelenik meg, majd büszkén bólint. Rendben van, értette. Azt közölte vele az üzemvezető, hogy ő fogja csapolni a milliomodik tonnát. A vasmű neveltje, itt­ volt ipari­­­tanuló is, és öt éve szakmunkás. Nemcsak ő, hanem a kemence egész személyzete fiatal. Itt tanulták a szakmát Kovács István második és Szabó Elek harmadik segéd, vala­mint Baksa József olvasztár is. Lassan a kemence körül van már a gyárrészleg egész műszaki vezér­kara, és sorra érkeznek a vendégek: a vállalat vezetői és a gyár külön­­­böző területéről más vezetők, akik az acélműből, indultak el és azóta magasabb, felelősebb beosztásba ke­rültek. Nies János országgyűlési kép­viselőnk a műszakban lévő fiatalo­kat nyugtatja, tanácsokkal látja el őket. Nemrégen a tanítványai vol­tak. Az ünneplők gyűrűjében van Zsámbók Elemér, a MEAF vezetője, aki Pataki Józseffel az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagjával, a ko­hászati gyárrészleg pártbizottságá­nak titkárával elevenítik fel az első csapolás emlékét. Mindenre pontosan emlékeznek, még a csapolás idejére is. Először 1954. augusztus 19-én 1S órakor csapolt a Dunai Vasmű acél­műve. Bizony, sokáig kellett várni az első millió tonnára. Most pedig, a magyar kohászat történetében elő­­ször, pár év alatt ad ennyi acélt a Dunai Vasmű az országnak Villognak a fotóriporterrek lám­pái, vakító fénnyel világít a televízió reflektora, és a kohászok egymás után állnak oda a riporter mikro­fonja elé, hogy emlékezzenek a mil­liomodik tonna megszületésére. Luczó Mihály, az acélmű egyik legrégibb dolgozója 1954. óta dolgo­zik itt. Ezeket mondta: — Régen vártuk a mai napot, örülök, hogy végre­ eljött, s annak is, hogy az Óz­di Kohászati Üzemekkel folytatott páros versenyünket mi nyertük meg. Köszönetet mondok a Kohászati Gyárépítő Vállalat és a vasmű va­sútüzeme dolgozóinak, akik jó mun­kával segítettek bennünket. Farkas András, a Béke brigád ve­zetője arról beszélt, hogy bár ők csapolják a milliomodik tonnát, az eredmény mind a négy brigádnak érdeme, és benne van az egész vas­mű kollektívájának a munkája. Vé­gül azt mondta: az eredmény meg­ismétlését 1973-ban is megpróbálják n­yolc óra harminchét perc. Ün­neplő csillagszóróként vető­dik széjjel az acél fénye. Most még csak a pódiumon. Veszik az első mintát. Úgy látszik gyorsan terjed a hír, mert az ünneplőruhás emberek mel­lett mind több munkásruhást is hi­tünk; eljöttek a társüzemek dolgozói, hogy tanúi legyenek a rendkívüli eseménynek. Utolsó figyelmeztetés Kuharcsik Józsefnek — Az oxigéntömlőt el ne felejtsd odakészíteni! Ha nehéz lesz a csapolás, használj oxigént! — Bó­lint a jótanácsra, ő és munkatársai a nagy izgalom közepette is tudják, mi a teeendőjük. Látszólag minden izgalom nélkül készülnek a nagy pillanatra. Dong a stanga, a csapolónyílás szájában,tüzes kígyóként megjelenik a várva várt milliomodik ... Önkén­telenül az órámra pillantok, a pontos idő: 9 óra 36 perc. Az öntőcsarnok pódiumán némán, feszülten figyelik az acélzuhatagot a vendégek, csak a televízió kamerája berreg halkan. Új lap íródott a vasmű történe­lemkönyvébe, dátuma nevezetes: 1972. december 29. Nincs vivát, nincs éljenzés, csak munka van, ne­héz kohászmunka. Az acélgyártók megtörlik izzadt homlokukat, és némán szorítanak kezet, csupán a szemük mondja: hát végre sikerült. Ág József odalép Nies Jánoshoz, ennyit mond: — Gra­tulálok. A mester és tanítványa ke­zet fognak. Kissé szimbolikus ez a kézfogás. A kohászat régi dolgozói szívós munkával teremtették meg annak lehetőségét, hogy az általuk nevelt ifjú generáció írja be nevét a vasmű történelemkönyvébe. 17 órakor a kokillákban izzik az acél, megkezdte prózai hétköznapi útját, hogy lemez­ként dicsérje a dunaújvárosi kohá­szok munkáját. Elcsendesül a pódium, csak a ko­hászok arcát világítja meg vakító fénnyel a kemencék ajtaján kiömlő fény. A berakódaru dübörgő hangja hallik, mintha mi sem történt volna. Az acélmű dolgozói az év végéig még 5847 tonna acélt gyártottak. Délután egy órakor a gyárrészleg kultúrtermében Borovszky Ambrus vezérigazgató köszönti a kohászokat, meleg szavakkal dicséri munkájukat, és többnek Kiváló Dolgozó kitünte­tést nyújt át. Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptak: Krasznai Sándor, Molnár Pál, Farkas Ferenc, Sándor Pál, Bucsek Ferenc, Szabó Ferenc, Békefi László, Schön József, Szabó Károly, Forgács Ágos­ton, Pintér Imre, Tóth Lajos, Krasz­nai László, Lennert Ferenc, Princz Sándor, Medveczky Endre, Jámbor István, Gyürkös János, E­ndrész László, Csatai Lajos, Jankó Lajos, Harangozó József, Rácz István, és Sudár Jánosné. Irta és fényképezte: HÁDER LÁSZLÓ N T­ A* József üzemvezető Baksa József olvasztár Endrén László acélgyártó művezető Szabó Elek harmadik segéd 1972. december 29., 9 óra 36 perc.­ Kuharcsik József első segéd Mintavétel az egymilliomodik tonnából Farkas András olvasztár Luczó Mihály főolvasztár \

Next