Vásárhely és Vidéke, 1992. október (2. évfolyam, 483-508. szám)

1992-10-01 / 483. szám

Döbbenet olvadt a beton , olvadtak az idegek az augusztus végi kánikulában. A városka lakói áhítozva várták az alkony eljöttét. Az ügyeletes orvos lassan készülődött, hogy el­foglalja helyét a szegényesen berendezett rendelőben. A főtéren lévő óra éppen fél­hetet kondított, az orvos meg­érkezett és bekapcsolta a te­levíziót, felkészülve az unal­masnak ígérkező estére. Alig helyezkedett el kényelmesen foteljében, amikor idegesen verték a bejárati ajtót. Egy zilált férfi hozta karjában két év körüli gyermekét. A kis­fiú élettelenül feküdt a gör­csösen szorító kezekben. Kék­zöld foltok éktelenkedtek a parányi testen. Arca szinte teljesen eltorzult és ökölbe szorult keze, amint hördült egyet. Az orvos döbbenten állt. Percekig mozdulni sem tudott. Kiverte a hideg verej­ték és mint akit rémálmából ébred, hirtelen elvette a gyer­meket, felfektette a vizsgáló asztalra, idegesen kereste a pulzusát. Néhány perc múlva dühösen legyintett... Már minden késő ... semmit sem tehet... Ő aki az életre es­küdött fel, ismét be kell lát­nia, mint már annyiszor praxisában ... a Halál győ­zött ... Tudomásul kellett vennie, bármennyire is irtó­zott e ténytől. Meghalt egy kis emberke, aki ebben a gyűlöletes, néha mégis szere­­tetre méltó világunkban, csak két évet élt! Az őrület hatá­rán lévő apára meredt tekin­tete, MIÉRT?! A vizsgálatok valószínűnek tartják, hogy az édesapa agyonverte gyermekét. Az életben maradt két kiskorút, mivel szintén ütésnyomokat találtak rajtuk állami gon­dozásba helyezésüket kérték a hatóságok. Az orvos kérdő tekintetére és a Miértre a megválaszolási lehetőségekben igen bő kíná­lat mutatkozik: munkanélkü­liség, alacsonyabb életszín­vonal, ideges, elkeseredett emberek... Sokan az alkoholizmusba menekülnek, mert már csak az ad nekik pillanatnyi meg­nyugvást és sikerélményt. Ám a legfontosabbat a felso­rolásból kihagytam: a közöm­bösséget. Nem figyelünk egy­másra, nem érünk rá ilyen „silány” fogalmakkal törődni, mint felebaráti szeretet. Egy­­gyetlen úr létezik sokak szá­mára, a pénz. Hogy mi történtik a szom­szédban, vagy esetleg az ut­cán, már nem érdekes. Nem érünk rá az esetleges segít­ségnyújtásra. Ezek a monda­tok elég sötét képet festenek. De mivel az ember optimis­tának született, én nagyon remélem, hogy fejünk fölül elvonul a sötét jelleg és a Miértek száma is csökkeni fog, sőt egyáltalán megszűnik lé­tezni. — S — ? A nap kérdése ! Kötelező a valuta bemutatása — Erdélyi rokonaim van­nak. Amikor hozzánk vendég­ségbe jönnek, a magyar ha­tárnál egy bizonyos pénzösz­­szeget be kell mutatniuk. Itt-tartózkodásuk alatt én személyesen gondoskodom az ellátásukról, miért van szük­ség arra, hogy pénzzel rendel­kezzenek? — tudakolta P. Fe­renc tabáni olvasónk. — Április elsején lépett élet­be az a pénzügyi rendelkezés, amelyik előírja, hogy a hazánk­ba érkező idegen állampolgárok egy meghatározott értékű valu­tával rendelkezzenek — magya­rázta Papp Dezső főhadnagy, a vásárhelyi vámhivatal parancs­noka. Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy a külföldiek né­hány napos itt-tartózkodásuk alatt saját ellátásukról gondos­kodni tudjanak. Minden európai országban egyébként érvényes ez a rendelkezés. Ahhoz, hogy valaki átléphesse bármelyik nyugati ország határát egy bi­zonyos valutamennyiséget fel kell mutatnia, különben be sem engedik. Ez alól még az az eset sem lehet kivétel, ha a hozzátartozók levélben garan­tálják a határon tevékenykedő szerveknek, hogy gondoskodnak vendégeikről. — Kik kaphatnak ingyenes étkezési utalványt és hol vált­ható be? — fordult kérdésével szerkesztőségünkhöz Tóth Lász­ló vásárhely nyugdíjas. 2 Tárt karokkal várják a fiatalokat (Folytatás az 1. oldalról.) — Említette, vannak olyan csoportos foglalkozások, amelye­ket más intézményeknél tarta­nak. Melyiket hol és mikor? — A drámajáték szakkör hét­fő délutánonként 3 órától a PMNK-ban működik. A néptán­cosok kedden és pénteken dél­után 4-től a Petőfi utcai Tánc- és Mozgásművészeti Központban sajátítják el a népi motívumo­kat őrző táncművészet elemeit. Rádiós szakkörünk a Szántó Kovács J. u. 3. szám alatti Rá­dióklubban tevékenykedik. A kezdők hétfő délutánonként 3 órakor ismerkedhetnek meg a rádiózás alapjaival, míg a hala­dók pénteken 3-tól bővíthetik eddigi tudásukat. — Kell-e fizetni a jelentke­zőknek? — A szakköri tagság ingyenes­en bárki beléphet a foglalkozá­sok helyszínein — mondotta Horváth Tibor. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE Városszéli nyomorúság (Folytatás az 1. oldalról.) Rekiczki Jánosné és férje a házmesterei a környéknek. La­kásukban tisztaság van, 3 gyere­ket nevelnek, de amint a fali­szőnyeget elmozdítják a falról előtűnik a svábbogár-kolónia és felháborodásukban össze-vissza rajzanak a falon. A padlósző­nyeg alatt nedves penész és pat­kánylyukak. A látvány minden­kit elborzasztana. Sokszor meg­esett már, hogy gyermekeket tá­madtak meg a nyomortelep urai, a patkányok. A hátsó romos kamrákban is élnek emberek. Az öreg Sándor bácsi már mesz­­sziről kiabál: engem ne fényké­pezzenek, elegem van a cigá­nyokból, a magyarokból, min­denből. Könnyű a más nyomo­rúságát leírni. Nemrégiben jár­tak itt emberek és ők is csak kinevettek bennünket. Pedig aki a nyomorúságon nevet, az igen szegény ember lehet. Tovább haladva egy 40—50 közötti férfit találtam az egyik barakban. Májrákos volt. Hal­doklótt. A koszos ágyneművel eltakarta a fejét. A legyek csak úgy zsongtak körülötte. Nem akarta, hogy mentőt hívjanak. Fehér Istvánná: — Négy gye­reket nevelek egyedül, hármat elvittek tőlem az intézetbe. Se­gélyre ritkán van keret, de másra érdekes módon mindig van. Azt akarták, hogy fizes­sünk 100 ezer forintot, mert ha nem, akkor kidobnak bennün­ket. Kérdezem én, hova men­jünk? Az idősebb cigányasszony tá­nyér levesével ül lakásának be­járatánál. Ablak nincs, mert belül be kellett szögezni. Ba­logh Ilona 14 éves korában ke­rült a telepre. 50 éve lakik ezen a részen. 14 unokája van 5 gyer­mekétől. Ő volt Vásárhely utol­só vajdájának felesége. Bánato­san kezdi mondandóját: — Az­előtt nem volt ilyen összevisz­­szaság. A férjem rendet tartott a cigánynép között. Mindenki­nek be volt osztva a munkája. Nekem még világoskertem is volt. És a becstelenséget büntet­tük a legjobban. Ma is elkelne egy vajda a cigányok között. E mondat hallatán az össze­­gyülemlett társaság hangosan helyeselt: — Nincs egy igazi ve­zetőnk, aki képviselné érdeke­inket. Akik eddig voltak, azok saját zsebre dolgoztak. Nem is vagyunk tagjai egyik szervezet­nek sem, nem éri meg. Igen, valahol itt van a kutya elásva, ahogy a­ régi magyar­mondás is mondja. Kisgyerme­kes családanyák, akik sokszor féltve engedik ki rakoncátlan­­kodó­­kicsinyeiket a lakásból, mert hiába tartanak rendet és tisztaságot, ha körülöttük tartja magát a nyomor. Szeli Tárlatnéző A miértés pusztán egy szándék Hétfőn nyitott a PMK aulá­ban a Városi Képzőművészeti Kör kiállítása. A több évtizedes múltra visszatekintő kör mun­káját olyan tanárok koordinál­ták mint Návai Sándor, Fodor József vagy Csikós András... Három éve Sonkoly Tibor mű­vésztanár vezeti a képzőművész kört, ahol a tagok megismerked­hetnek a szakmával, kiegészít­hetik mesterségbeli ismereteiket, esetleg szakirányú felvételire ké­szülnek fel. A tárlat megnyitóján Sonkoly Tibor beszélt az önképzés, a műértés, egyáltalán az alkotás mibenlétéről. A képzőművészeti tevékenység tanulásának egyik legfontosabb eleme az önképzés. De nem csak ezért fontos ez a munka, legalább ilyen a fontos a műértő közönség megnyerése — fogalmazta meg céljaikat a kör vezető tanára. Később arról szólt, hogy a mű­értés nem valami felhők fölötti dolog; a „magas művészet” meg­fogalmazás egy szellemi ideoló­giai űr. A műértés pusztán egy szándék — nem csak az alkotó­nak — szándék, hogy elmenjek, megnézzek egy kiállítást, min­denféle kényszer nélkül. Egy autonóm személyiségnek a mű­értés azért fontos, mert egy mű megtanít arra, hogy megértsek másokat. Megpróbáljuk beleélni magunkat mások gondolataiba. Ez egyfajta teljességérzettel jár. És az egyszerű társas kapcsolat is egymás megértésén alapul... A műértés a megismerés egyik láncszeme! A csoport tagjai között a kis­iskolás kortól a harmincas éveket taposóig minden korosztály kép­viselteti magát. Állandó aktív taglétszámuk 15—17 körül inga­dozik. A mostani tagok nagyjá­ból két éve dolgoznak együtt. Tárgyakból készült tanulmá­nyokat, portrékat készítenek egyszerű technikával. A most kiállított művek között megta­láljuk a tapogatózó kísérleteket csakúgy, mint a kiforott egyé­niséget tükröző alkotásokat. A Városi Képzőművészeti Kör tárlata megtekinthető minden nap a PMK aulájában, a ház nyitva tartása alatt, e héten szombatig. * A belépő Hatvani Orsolya munkáit pillantja meg először. A fiatal grafikus képei ,medita­tív gondolatvilágot sejtetnek, csendes empátiáról árulkod­nak ... — Hogyan és mikor kerültél a városi szakkörbe? — Egy éve dolgozom együtt velük. A Tömörkénybe jártam Szegeden, ott is vannak szép számmal rajzórák, de az nem elég. Én rajzoltam otthon is, aztán elkezdtem ide is járni. — Most érettségiztél. Pálya­­választásod összefügg a rajzo­lással? — Felvételiztem a főiskolára, most nem sikerült bejutnom. Kerestem munkahelyet. Itt Vá­sárhelyen nem tudom hol kellene egy grafikus. Voltam a nyomdá­ban, ott betöltött az állás, egy másik helyen meg előttem vettek fel valakit. A kecskeméti rajz­filmesek keresnek munkatár­sakat, de ha oda pályáznék, és ott kellene dolgoznom, két éves szerződést kellene kötnöm, én pedig jövőre szeretnék a főisko­lára menni... kri .­fov A rémhírek ellenére megmarad at Phoenix Már hetek óta az a hí­resztelés járja, hogy a vá­rosháza „tövében” nemré­giben megnyílt éttermet és bárt eladják. Olyan han­gokat is lehet hallani, miszerint a tulajdonosok tették tönkre a vállalko­zást és most a gazdaság­talanná vált egységet meg akarják szüntetni. A hí­resztelések hátterében né­­hányan az üzemeltető kft. „gazdasági csődjét” vélik felfedezni. Az étterem tu­lajdonosait viszont senki sem keresi fel, hogy meg­hallgassa az igazságot. Mivel pletykának hitelt adni nem etikus, mi meg­tettük és felkerestük Bo­nus Istvánt, az üzemeltető Bonex Kft. egyik társtu­lajdonosát. — Mi rejlik a híresztelések hátterében? — kérdeztük. — Végighallgattam a rólunk szóló híreszteléseket és aljas rá­galomnak tudom csak nevezni. Elképesztő, hogy mennyi valót­lan dolgot képesek kitalálni egyes személyek. Szó sincs róla, hogy megszűnne a Phoenix, az viszont végképp kizárt, hogy el­adnánk. A Bonex Kft. kivite­lezésében készült a vállalkozá­sunk, saját magunknak és saját üzemeltetésben. Ha tönkremen­nénk, magunk alatt vágnánk a fát. Teljesen képtelen dolog! Tudja, ért már bennünket rá­galom máskor is, de az ilyesmit csakis az irigység szülheti. — Gazdaságtalan a Phoe­nix? — Nem fogalmaznék ilyen durván. A legfőbb szempontunk a minőség és ez a legfontosabb! Ha gyors meggazdagodás vezé­relt volna bennünket, már „le­­zülleszthettük” volna alacso­nyabb színvonalúra a vállalko­zást. Az volt a célunk, hogy egy színvonalas egységet alakít­sunk ki. Itt minden a mi mun­kánkat dicséri. Még a vakolat is a mienk a falon! — Tehát ön hosszú jövőt jó­sol a Phoenixnek? — Természetesen, és kijelent­hetem, hogy egyre inkább „fel­szálló ágba” kerül a vállallko­­zásunk. Az emberek megismer­tek és megszerettek bennünket. Legalábbis a többség, ez a ta­pasztalatunk. A Phoenix a jö­vőben fogja igazán megállni a helyét. — Mekkora forgalmat bonyo­nyolítanak le? — Erről nem nyilatkozom! Csupán annyit, hogy az elvárá­sainknak megfelelőt. Sokan vi­dékről is átjárnak hozzánk. Szerintem jelenleg ez a legszín­vonalasabb hely Vásárhelyen. Igaz, hogy szeptemberben vala­mivel alacsonyabb forgalmat bonyolítottunk le, de ez a nyári kiköltekezésekkel magyarázható. — Történnek-e változások a vezetőséget illetően? —­ Nem lesz vezetőségváltozás. Az égvilágon semmi sem indo­kolná ezt a lépést. Teljességgel ki van zárva. Ugyanúgy műkö­dünk tovább, mint ahogyan ed­dig is tettük, bízunk benne, hogy a többség megelégedésére. Rummel Csilla

Next