Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1923. március (19. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-22 / 66. szám
Hódmezővásárhely, 1923 március 22 Csütörtök Előfizetési ár helyben: Fél évre........... K Negyedévre ... K Vidékre: Fél évre........... K Negyedévre ... K Telefonszám: 87. g Ara 15 korona. VÁSÁRHELYI FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP XIX. évfolyam 66. szám. Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. A Bratianu botosai II. Bukarestben felvonultak az ellenzék gyűlésére és kis furkókkal szétverték a tömeget. A kis furkóknak semmi bajuk se történt. Néhány ember meghalt. (Orient Rádió). Bukarestiben, az olajok nagyszerűen piszkos kis fővárosában beállt a tavasz és kisütött a nap. Erre azután az oláh ellenzék, már tudniillik azok, akikben van egy kis becsületérzés még oláh létükre is, gyűlést rendeztek, hogy ott felmondják nyíltan, őszintén, mit tartanak az oláh kabinet politikájáról és értékéről. Bratianunak nem tetszett az ügy, tehát felvonultatta az ő fekete seregét, az úgynevezett botosokat, akiket azért hívnak így, mert apró kis álmos bot van a kabátjuk ujjába elrejtve, de csak addig, míg valami elő nem adja magát. Már tudniillik olyas valami, melybe bele lehet mártani ezt a súlyos kis rostélyt, mely sújt, mint az átok, de csak akkor, ha az a valami nem tud visszaütni. Hát Bratianinak ezek a vitéz fiai, mikor a katonaság, a világ legvitézebb szaladó hadserege is segíteni kezdett, neki estek a tömegnek és szétverték. Sok súlyos sebesülés és két haláleset is történt, szerencsére azonban a kis vasfürkéknek semmi bajuk sem történt . Ennyi az eset, mely odaát, a felfújt és hólyagként megnövekedett Oláhország fővárosában történt. Nem mindenütt, egyelőre csak a fővárosban, de mivel emberemlékezet óta mindig a fejétől büdösödik a hal, hát a dolog az egész oláhországra jellemző. Más , becsületes országokban ilyenkor valami egészséges erjedési folyamat megy végbe, mely mégis csak az életnek a jele, az azonban, ami ott az oláhoknál és általában a Balkánon történik, már nem erjedés, hanem rothadás, vagyis az eljövendő feloszlásnak a jele. Most, utóbb mintha egy kis csend állott volna be a külpolitikában. Se a török, se a görög nem mozog, a rác komitácsik mintha begubóztak volna , a Troczkij csapata nem ígéri szézhuszonhatodszor, hogy így, meg úgy, ezen a tavaszon most már bizonyatya úristen elveszi Besszarábiát : Memelnél se püfölik egymást a rettenetes jó, viszonyban levő szövetségesek. És ami legfontosabb és legfeltűnőbb, a nagy római, népies nyelven oláhcigány egyelőre nem akar terjeszkedni tovább, teszem azt egyelőre még a Tiszáig. Valami ugyanis csend ütött a külpolitikára. Talán nem a halálos megalkuvásnak, a beletörődésnek a jele, hanem inkább az a látszólagos nyugalom, mely az orkánok kitörését és az eget földet megrázó vihart szokta megelőzni. A rác egymást dögönyözi a Szerbiában bent, a lengyel Benessel vált émelyítő testvéri csókot; a cselák egy kicsit felszabadítja testvéreit a börtönökkel és a bikacsók csattogásával, mert ebben nagylegény ez a fehér tenyerű fiatal ; az oláh egyelőre egymást püföli a vasbotokkal és Bratianu öreg oláh fejeket lékeltél meg ólommal. De várjon mit csinál az erdélyi magyar ? Megnyugodott, elfáradt, elfásult volna-e a meddő várakozásban ? Nem lehet, csak most egy kis szemlét tart. Tavasz első lehelsetében megindul a földön az erjedés. Nálunk ez, ő náluk a feloszlásnak a rothadása. Koronánk csúszik lefelé, életünk drágul minden nap, sőt minden órában- Látunk hát a napfényben ? Eddig homályban jártunk, sötétben voltunk és kuckóban éltünk, de most a fejünkre süt a nap, ránk esik a fény és a sugárözönben megdöbbentő sivárságában áll meztelenségünk és koldusságunk ! Akarunk-e hát egyszer már egyek lenni, összeforradni, egyet gondolni ? Most rajtunk áll a feltámadás, vagy a halál. Vagy tovább nyergeli hátunkat a vasbotos rusnyák, vagy mi ugrunk talpra és menydörögjük el a bosszúálló ég megtorló szavát , porba nyomorult féreg, most az Isten beszél ! . . . Rajtunk áll ! Milyen szép is volna Istenem ! . . . Az egyetemi ifjak márciusi tüntetése a Nemzetgyűlés előtt. Csilléry András interpellációjára Rakovszky belügyminiszter és Bethlen István gróf válaszoltak. A március 15-iki tüntetések ügyében a nemzetgyűlés keddi ülésén Csilléry András interpellált. — A közvélemény megbízásából szólalok fel — mondotta — és bár nem "akar elválasztó vonalat az ifjúság és a rendőrség között, mégis szóvá kell tennie azt, hogy akkor, amikor az ifjúság, amely elvesztette nemzetét, elvesztette hazáját és nyomorúságában is lelkesedik; amikor a saját nyomorúságára gyűjtést indított, amelyben még Magyarország nagyasszonya, a kormányzónő is (Lelkes éljenzés) részt vett, akkor ez az ifjúság nem hihette azt, hogy az ő ünnepi lelkesedését meg fogja pecsételni saját vére hullásával. Március 15-én, hogy elmondjam az eseményeket, az ifjúság katonái zárt sorokba verődve vonult békésen fel az utcán, hogy kifejezést adjon szimpátiájának a vele érző sajtó mellett. A rendőrségnek semmi oka nem volt a beevetítozásra. Rendzavarás csak azok részéről történt, akik gyalázó kifejezésekkel, „tányérsapkások“ kiáltással uszították az ifjúságot, akit természetesen fiatalságuknál fogva sem hallgatták szó nélkül a gyalázkodást és amikor visszafeleltek a provokálóknak, a rendőrség minden indokolás nélkül attakot vezetett ellenük. De annál súlyosabb a helyzet, mert másnap hasonló körülmények között megismétlődött ugyanez az eset. Éppen az a sajtó cselekszi ezt, amely 1919-ben habzó szájjal és véresen uszított, ez a sajtó akar most éket verni azok közé, akik a nemzeti konszolidációt szolgálják. — A rendőrség rossz helyzetben van, mert sok enervált ember van közöttük. Erre vezethető vissza, hogy az ehhez hasonló kilengések megtörténhettek. Elvárja, hogy a kormány a legszigorúbban fog eljárni ebben az ügyben. Kívánatosnak tartaná, ha maga a belügyminisztérium járna el a vizsgálatnál, mert nem tartja a rendőrséget illetékesnek arra, hogy a saját ügyében eljárjon. A középúti politikával nem érünk el annyit, mint amennyit az igazi becsületes purifikációval el lehet érni. Teljes reorganizációját kívánja a rendőrségnek és azokat, akik oda nem valók, azonnal eltávolítani. Az ifjúság nem fog visszariadni attól sem, hogyha a dolgok így folynak, hogy még véráldozatok élén is elégtételt szerezzen magának. A nemzeti eszme, igaz faji indulat hevíti őket. Sajnálja, hogy ilyen események a székesfővárosban előfordulhattak, sajnálja, hogy magyar magyar emberrel állott szemben. Csilléry András ezután előterjeszti interpellációját. A következő interpelláló Benedek János. — Az ifjúság felvonulása nem volt oly méltóságteljes, mint ahogy azt Csilléry beállította. Az ifjúság az Ergarberger dallaméra vonult fel. Petőfi napján az Ergerberger éneklése egyenesen anakronizmusnak hat. — Magyarországot nem lehet talpra áltani bosszúállással és üldözéssel. Minden pofon, amely az egyetem kapujában elhangzik, nem a zsidókat éri elsősorban, hanem a törvényt és a nemzet hitelét! Tiszteli a fiatalságot és annak nemes felbuzdulását, de ez nem azt jelenti, hogy diktálhatnának. Nem szabad beleavatkozniok a közfunkciókba. Annak idején előfordult, hogy az egyetemi igazoltatásoknál bizonyos beleszólása volt a fiatalságnak. — Semmiféle idegen alakulatoknak, különítményeknek, bajtársi szövetségeknek állami funkciókba beleavatkozni nem szabad, mert ezek illuzóriussá teszik az állami rendet és végeredményben magának az államnak a fennmaradását is. Ha ez így folytatódik, akkor elvész az állami rend és belesülyed fokról-fokra az anarchia karjaiba. Ettől félti nemzetét és meggyőződése, hogy a belügyminiszter tudja kötelességét teljesíteni és el is várja, hogy a rendet minden vonalán helyre fogja állítani. A belügyminiszter válasza. Az elhangzott interpellációkra azután Rakovszky Iván belügyminiszter válaszolt. Mielőtt a kérdés érdemére térne, a megindult vitában bizonyos elfogultsággal felvetett kérdéseket kellő értékükre le kell szállítani. Két kérdéssel kíván foglalkozni elöljáróul. 1. A rendőrség szerepévé. 2. Az ifjúság szerepével. Ami a rendőrséget illeti, kötelességének tartja a leghatározottabban kijelenti, hogy minden meg nem engedett, minden törvénytelen felvonulást a rendőrségnek hivatásbeli kötelessége feloszlatni. A másik kérdés az a bizonyos animozitás, amellyel állítólag az ifjúságot kezelték, az, amelyről Benedek János tisztelt képviselő úr oly bölcsen és tapintatosan mondotta, hogy az ifjúságra csak atyai szívvel szabad gondolnunk és ha az ifjúság bizonyos túlzásokra ragadtatta is magát, ez vesse rá az első követ, aki a maga fiatalságában nem követett el túlzásokat. Le kell szögezni, hogy ezzel a két alkalommal az ifjúság semmi kihágást nem követett el, se pedig semmiféle rombolás nem történt. Tévednek azok, akik az ifjúság forradalmi mozgolódásáról beszélnek és az ifjúságnak nagyobb arányú megmozdulását hangoztatják. Rátérek ezután a konkrét esetre. Az történt, hogy március 15-én az ifjúság két oldalról az Erzsébet körútra került. Felmerült az az eshetőség, hogy az Erzsébet körúton nem az ifjúság, de a hozzájuk csatlakozott tömeg esetleg rombolást végezhetett volna és egyes személyeket bántalmazhattak volna. A rendőrségnek tehát kötelessége volt intézkedni, hogy ez meg ne történhessék. Téves az az állítás, hogy a rendőrségi készültség az Az Est kiadóhivatalának házában tartózkodott. Szóra sem érdemesítem azt az állítást, hogy a rendőrséget előbb bepálinkáztatták. A rendőrség állást foglalt, hogy minden rombolást megakadályozzon és biztosítsa az utca rendjét. De a rendőrséget közben a felvonulók és a tömeg két oldalról körülfogta. Az aránylag csekélyszámú rendőrség azon vette magát észre, hogy a tömegben két tűz közé került. Három rendőrtisztviselő hirtelen a tömeg közepébe jutott, több rendőr saját testi épségének védelmére kardot rántott és a tüntető tömeget, köztük egyetemi hallgatókat, karddal oszlatta szét. A másik esetben hosszú, türelmes figyelmeztetés után szintén karhatalommal oszlatták szét a tömeget. Azért volt szükség arra, hogy a rendőrség fegyverhez nyúljon, mert mint kiderült, mindkét esetben előbb a rendőrség tagjait tettleg bántalmazták. A megindult vizsgálatnak az a célja, hogy az eljáró rendőrközegek ellen, akik szabálytalanul jártak el, megindíthassam a fegyelmi eljárást. — Meg fogom az ügyet pártatlanul vizsgálni a tisztviselői jogszabályok és a fegyelmi jogszabályok alapján. Annyi kivételt teszek, amennyihez nekem jogom van, hogy az előzetes vizsgálatot ellenőriztettem. Kérem a nemzetgyűlés összes tagjait méltóztassanak ezt a kérdést megfelelő objektivitással kezelni. Az első pillanatban lehetetlen elfogulatlanul ítélkezni, és lehetetlen ehhez a kérdéshez megfelelő objektivitással hozzányúlni. Bizonyos oldalról fenyegetődzések is felmerültek. Kérem, hogy ne juttassák oda a mi lelkes ifjúságunkat, ahonnan még bizonyos cselekmény elkövetésétől nem lehet őket visszatartani. Azt mondják egyesek, hogy a rendőrség szelleme alá van ásva és nem felel meg a követelményeknek. Szomorúan hallom az ilyen föltevéseket, mert én abból indulok ki, hogy a rendőrség szelleme kifogástalan. Felszólítok minden oldalt, hogy a kivont kardot helyezzék vissza a hüvelybe, hogy ezt a szomorú incidenst tekintsék elsimultnak és én ígérem, hogy az esetleges hibákat reparálni fogjuk. Kéri válaszának tudomásul vételét. (Helyeslés az egész Házban.) . . Ezután Bethlen István gróf miniszterelnök beszélt s a következőket mondotta : — A képviselő úr — kezdi — azt mondja, hogy a kormány részéről nem kepett választ a sajtót illető kérdésről. Erről a kérdésről én már gyakran nyilatkoztam, de a képviselő úr felvilágosítása végett még egyszer felszólalok. Annak idején a minisztertanács felhívta az igazságügy minisztert, hogy utasítsa az ügyészséget, hogy bármely oldalról jövő sajtóizgatással szemben a legszigorúbban járjon el. Dacára ennek az utasításnak azt tapasztaljuk, hogy a sajtó terén az izgatás fokozott mértékben folyik. Ezért tegnap magamhoz kérettem a főügyész urat és személyesen adtam ki neki az utasítást, hogy fokozott mértékben teljesítse kötelességét. Én tehát kötelességemet megtettem, mert nem engedhetem meg, hogy azt a konszolidációt, amelyet nagy nehezen helyreállítottunk, bármilyen oldalról jövő sajtóizgatással felborítsák. (A taps percekig tartott a Ház minden oldalon.) Ezután a Ház a belügyminiszter válaszét tudomásul vette. A főgimnáziumi tornakor nemzetépítő munkássága. A testnevelés fontossága az ó és mai korban. Ha lapozunk az ókori történelem lapjain, megtudhatjuk abból, hogy milyen fontosnak tartották pl. a régi görögök a testnevelést. Mert a régi görögök elsősorban is testileg képezték ki az ifjaikat s csak azután, amikor már a test elég edzett és erős volt — jött a szellemi kiképzés. Tehát ezelőtt több mint kétezer évvel tornáztak az emberek. Még az éveket is a négyévenként számított tornaünnepélyek, az úgynevezett Olympiádok szerint számították. Hogy milyen nagy tiszteletben állott az, aki az ilyen Olympiádokon díjat (rendesen babérkoszorút) nyert, elég annyit mondanunk, hogy színházban és egyéb nyilvános helyeken mindig a főhelyre ültették s boldog volt az, aki csak kezet is foghatott vele. Azonban a klaszszikus ókorral együtt eltűnt a test nevelése is. Az emberiség kétezredéves álomba merült, míg végre az angolok a XIX. században kezdték feléleszteni az Olympiádokat. Ettől kezdve a sport, a testnevelés rohamosan terjedt el mindenfelé, minden országba. S hazánkba bő és termékeny talajra talált úgy annyira, hogy a világ