Vasárnapi Ujság – 1869
1869-12-05 / 49. szám - A scarisorai jégbarlang (3 képpel). B. Eötvös Loránt 673. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - B. Jeszenák János siremléke (képpel) 673. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
.673 foglalkoznak a regényes falattal s furcsa dolgokat beszélnek a „vörös barátokról," a kik egykor benne laktak, s a kik közül még most is lehet hébo-korba egyet-egyet látni holdvilágos éjjeleken. A Só- és faszállitó tutajos oláhok nagyon gyakran látnak „valakit vagy valamit" a falakon. Egy másik népmonda „tündérek várának" nevezi. A két monda rokon egymással; a vörös barátok minden évben egy fiatal leányt, a tündérek pedig egy legényt követeltek a vidéktől maguknak adóul. A rom mai állapotában nagyon érdemes a megszemlélésre s gyönyörérzet nélkül nem lehet a szemet rajta legeltetni. Az ablakközökben máig is látható a régi festés s a várudvar közepén egy valódi művészettel épitett cziszterna, mely oly mély volt, hogy a hagyomány szerint — egy belé dobott kacsa a Maroson úszott ki; a mi, a Maros közvetlen alatta folyván, hihető is . . . Radnát, épen az indóház előtt — Lippával egy hajóhid köti össze, mely hid arról nevezetes, hogy tarifája az országban — még a pest-budai lánczhidat se véve ki, — legmagasabb ... A hid maga elég rozzant hozzá! Lippa ugyan kivül esik czikkünk czime körén, de kivül még a megyén is, s csakis a kedves szomszédság kedvéért teszszük e kurta kis kitérést. Nemrég ugy is még Aradmegyéé volt, s ma már Temesmegye tart rá számot. Vára, — mely egykor a Solymoséval a Marosvölgy betett kapuját képezte, mely egykor épen oly hatalmas és még nevezetesebb volt, mint az, és mely ma már szintén olyan rom, mint az; valamint nevezetes régi nagyszerű monostorát jelenleg hallgatással mellőzzük; csak egy eddig jelentéktelen kincséről, mely szép jövőjének anyja lesz nem sokára, „savanyu kut" nevű primitiv fürdőhelyéről szólunk néhány szót. E fürdőt eddig bérlő kezelte s a közönség, mert épen nagyon jutányos volt—nem igen használta; csak egy közmondás keringett róla, hogy „aki a lippai vizből iszik, az nem pár" . . . feledi el Lip-Mint gyógyvizet már régóta alkalmazta egyes betegeinél megyei főorvosunk, a mellbajok speciális orvosa, és mindig kitűnő sikerrel. A fürdő iránt folytonos figyelmeztetései ernyedetlen pártolása ál-és túl végre fölkeltette a kincstár figyelmét is, s jövőre maga a kincstár veszi kezelése alá az eddig kevés figyelemben részesült, de a legszebb jövőre hivatott fürdő és gyógyhelyiséget. A „savanyu kút" a várostól félóra járásnyira fekszik egy lombkoszorus hegyekkel körülölelt völgyben, egyetlen bejárással. A hozzá vezető út illatos szénáskertek s árnyas fák közt fut s magának a völgynek éghajlata Olaszhoné; — levegője tiszta, üde, éltető; vize pedig, mely a hanyag kezelés mellett is mesésen bő, hatékony a mellbetegségek, s különösen a tüdőgümőkór ellen. ... Ez volt a vidék, melyet, természeti kincseivel, történelmi drága emlékeivel, páratlanul szép, regényes vidékeivel, lakosainak egyszerű életmódja és foglalkozásaival rövideden ismertetni akartam; s ha kissé hosszabbra nyúlt az ismertetés, annak egyedüli oka ez áldott vidék gazdagsága természeti és történelmi kincsekben . . . Egy kedves jelenés e tündér vidék, melytől ha az ember megválik, behunyja a szemét, hogy az ismerős kedves völgyeket, ormokat még egyszer lelkében lerajzolhassa. Varga János: B. Jeszenák János síremléke. Lapunk f. évi 42. számában említve volt, dicső szabadságharczunk egyik vértanuja b. Jeszenák János síremlékének október 20-kán, az elhunyt halálának 20-dik évfordulóján, a pozsonyi evang. temetőben történt leleplezése. Most alkalmunk van az Alexi által művészileg kivitt szobor rajzát is bemutatni olvasóinknak. Magáról a megdicsőültről, kinek emléke áll előttünk, nem szükség hosszasan szólnunk olvasóink előtt. Életrajzát s arczképét mult évi utolsó számunk közölte. De különben is elevenen élnek a nemzet emlékében a hon szabadságharczában, a becsület sik mezején elvérzett, vagy az önkény uralma alatt vértanúi halált szenvedett dicsők, s közöttök az igénytelen tett embere, a tiszta keblű, nemeslelkü báró Jeszenák János. Az emlék, melynek képe itt áll olvasóink előtt, oltáralaku, karrarai márványból faragott főlapján a vértanú élethű mellszobra látható. Az alapzat, melyen ez áll, a haza czimerével diszitett oltárkő; a czimeren, az 1849-diki állapotokat jellemzőleg a koronát lecsüggő függönyszerű díszitvény takarja el, bizonytalanságban hagyva szemlélőt: rajta van-e a a czimeren, vagy nincs? A szobor mellett a hazafiság géniusza áll keblére szorított félkézzel, míg a másikkal a martyrság töviskoszorúját nyomja a nyugodt homlokra; alakja, arcza, állása meghatottságot, mély fájdalmat s nemes nyugalmat tüntet elő. Ez egész ábrázolat, mely erőteljes domborművet képez, trieszti szürkemárványból fényesre csiszolt s kétélnyi magasra emelkedő keretbe van illesztve, mely a családi sírbolt fölé épitett rácsozott csarnok fülkéjéhez van alkalmazva. Állványán a következő, általunk is már közlött fölirat olvasható (a négysor költemény Gyulai Páltól): Szerette hazáját Szívvel, szóval, tettel; Védte szabadságát Híven, becsülettel. Áldozott, szenvedett, jutalmát nem kérte, S nem küzdhetve többé, Vérpadon halt érte. Pesten, 1848. október 10. Hamvait csakis 1867-ki decz. 2-án hozathatá át Emlékét örökítendő—gyászoló özvegye gr. Forgách Aloizia." A keret felső részén pedig, erős sziklacsoportozaton, egyszerű kereszt áll, a hit örök jelképe. A mű szobrászi kivitele jeles szobrászunknak Alexinek dicsőségére válik. Egyszerűség, bensőség, a felfogás és kivitel nemessége jellemzik e művet, mely hasonnemű hazai műtárgyaink közt kétségkívül az első helyek egyikét foglalja el. A családi kegyelet, mely az elhunyt hamvai fölébe egy valódi művészi alkotást kívánt állítani, dicséretre nem szorult. A lelkes nő, özv. gróf Forgách Alojzia, midőn drága elhunytját megtisztelte, egyszersmind hazai művészetünk pártolójául tűnik föl, ki jól érzi, hogy a szív vallásos és kegyeletes érzelmei méltó kifejezést nyerhetnek a művészet által is, s maradandó emlékben élnek általa nemzedékről nemzedékre. „BÁRÓ JESZENÁK JÁNOS, szül. Pozsonyban, 1800. január 22-dikén. B. Jeszenák János síremléke. — (Alexi szoborműve után.) A scarisorai jégbarlang. Az érdek, melylyel a természet bámulatos tüneményeit kísérjük, szorosan összefügg azon élvezettel, melyet azoknak átérzése nyújt. Azt hiszem, hogy az utóbbi évtizedben oly átalánossá