Vasárnapi Ujság – 1902
1902-01-19 / 3. szám - Petőfi állítólagos koponyájáról (képekkel) 42. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
43 fej egyedi alakjellegét, amelyről az illetőnek egyéniségét még pusztán emlékezet útján is felismerhetjük. Egy esetben lehetséges a csontos koponyáról határozott következtetést vonni és pedig arra , hogy a kérdéses koponya teljességgel nem lehetett azé az egyéné, akinek tulajdonítani akarják. Már kisebb határozottsággal lehetséges annak a megállapítása, hogy a kérdéses koponya csakugyan az illető egyéné volt. Ez az eset akkor áll elő, ha az illető egyéntől pontosan készült fejmásolat (u. n. fejmaszk) akár viaszban, akár gypszben maradt fent. Ez volt pl. az eset a nagy német költő, Schiller koponyakérdésénél is. Hadd mondjam el röviden ennek az érdekes esetnek a történetét. Schiller Frigyest 1809. évi május 11-ének éjjelén temették el a weimari Szt-Jakab-templom nemesi kriptájába. 1826-ban a kripta teljesen megtelvén, a hatóság a kriptának kiürítését rendelte el. Amint ismeretes, ha egy régi temetőt vagy kriptát kiürítenek, mindamaz elhaltaknak fenmaradt csontjait, a melyekről a családi vagy országos kegyelet nem gondoskodik, közös gödörbe rakják s így tömegesen hantolják el. Az akkori weimari polgármester, dr. Schwabe, ki Schillernek jó barátja és lelkes tisztelője volt, elborzadt ama gondolatra, hogy a kripta kiürítése alkalmával hazája örökre el fogja veszíteni egyik legnagyobb és legnemesebb fiának a testereklyéit. Dr. Schwabe, aki eredetileg orvos volt, ámaz egészségét és életét koczkára tevő hősies tettre szánta el magát, hogy titokban éjnek idején leszálljon a rothadó tetemektől megtelt kriptába s úgy válassza ki a nagy költő testereklyéit. Csak Goethe volt beavatva, aki teljesen méltányolta a polgármester elszántságát. A csontvázat (fej nélkül) csakhamar meg tudta különböztetni a többi csontvázaktól. A fej nem lévén a csontváz tőszomszédságában, kénytelen volt a kriptában lévő összes koponyákat összegyűjteni és ezek közül választást tenni, amelynél már Goethe, a boncztanban bizonyos jártassággal bíró nagy költő is részt vett. És csakugyan találtak egy koponyát, amely Goethére azt a benyomást tette, hogy csak Schilleré lehetett. Költői fellángolásában Goethe e verset írta e koponyáról: «Geheim Gefäss ! Orakelsprüche spendend, Wie bin ich wert, dich in der Hand zu halten ?« («Titokzatos edény ! Jósigék forrása, Méltó vagyok-e rá, hogy kezemben tartsalak !») Időközben a weimari nagyherczeg, Ágost Károly, is beavattatott a dologba, s ő — ki mind a két nagy költő pártfogója és barátja volt — elrendelé, hogy Schiller most másodszor és véglegesen a nagyherczegi család mauzóleumába temettessék. Íme, így temettetett el Schiller csontváza ama koponyával, amelyet Goethe és Schwabe kiválasztottak. Erről a koponyáról egy gipszmásolat őriztetik a weimari múzeumban. Dr. Welcker, a csak néhány év előtt elhalt híres emberbúvár és boncztanár Schiller «halotti maszkját» összehasonlítgatván az imént említett koponya-gipszmásolattal, rájött, hogy e kettő nem együvé való. Minthogy pedig a maszk hiteles volt, a mely a Schiller szobrainak az elkészítésénél is mintául szolgált, s minthogy e maszk a Schillertől fenmaradt arczképrajzokkal és festményekkel is megegyezett, Welcker pontos összehasonlító vizsgálatok és mérések alapján kimutatta, hogy a Goethétől megénekelt s a Schiller tetemével együtt eltemetett koponya nem lehetett a Schilleré. így tehát Schiller egy idegen koponyával temettetett el másodszor! Íme, ha hazánk Tyrtacusától, Petőfitől, egy ily fejmaszk maradt volna fent, mennyivel határozottabban lehetne a balázsfalvi koponyakérdéshez hozzászólani, s mennyivel hathatósabban lehetne nem egy jeles hazánkfiának túlságosan felizgatott képzeletét megnyugtatni, akik ez idő szerint hallani sem akarnak arról, hátha ez a koponya mégsem a Petőfié. Akármint is legyen a dolog, ha igazán komolyan akarunk a Petőfi koponya-kérdéssel foglalkozni, akkor mindenek előtt türtőztetnünk kell a mindenen átrohanó lelkesedésünket s higgadtan kell az érveket fontolgatni, amelyeket ez ügyben pro et contra fel lehet hozni. Tehát itt is Talleyrand tanácsát kell követni: Avant tout Messieurs pas trop de zéle. Ezek szerint tehát, lassan a testtel! Hogy már "eleve is megfékezhessük szerte csapongó képzeletünket, ki kell jelenteni, hogy a dolog szigorú rendje szerint, a balázsfalvi koponyára vonatkozólag, ez a kérdés : hogy vájjon az Petőfié e ? nem lehet az első, hanem épenséggel a legeslegutolsó, amellyel foglalkozni kell. Ugyanis először azt kell tisztába hozni, hogy vájjon a most szóban forgó koponya csakugyan az-e, amelyet, mint állítják, Reichenberger, a volt osztrák hadseregbeli sebész ajándékozott a balázsfalvi gimnáziumnak? Ha ezt megengedjük . akkor másodszor, ki kell deríteni, hogy e koponya csakugyan olyan-e, mint amely egy holt ember testéről vágatott le? Ezzel a kérdéssel indul meg, az összes eddig világgá bocsátott híreszteléseknek a kritikája, amely híresztelések e koponyát Petőfi személyével kapcsolatba hozták. Ha e koponyát Reichenberger csakugyan egy holt ember testéről vágta le, azt kell vizsgálni, hogyan, mivel és mennyi idő alatt vághatta le? Egy holt ember fejét nem lehet oly könnyen levágni, mint egy mákfejet, erős kés vagy kard kell hozzá, hogy hamarosan végbemehessen. Alig tehető fel, hogy az akkori körülmények alkalmasak lettek volna arra, miszerint olyan ember, aki nem volt kénytelen a tetemekkel borított csata színhelyén lenni, csupa kedvtelésből ott sétáljon, vagy ha hivatalos dolga volt, a köteles munkáján kívül még «kegyeletből» (?) koponya-leszeléssel is foglalkozzék, mert egy ily emberfejnek a sértetlen, ép állapotban való lemetszése nem oly könnyű annak, aki ebben nem járatos. De ha Reichenberger járatos volt is. A levágott emberfejet nem lehet oly könnyen a tarisznyába dugni, mint egy pogácsát, a fejből kiszivárgó vér mindenfelé szétterjed. Sokáig a rothadó bűztől el sem lehet tartani, tehát lehetőleg gyorsan kellett áztatni (macerálni). De ehez is jártasság kell és pedig sokkal több, mint gondolnók. Ha a balázsfalvi koponya csakugyan áztatott koponya, könnyen lehetséges, hogy ki lehet mutatni: jól és lege artis áztatták-e ki? De vájjon hol áztatta ki Reichenberger a koponyát ? Hivatalos helyiségben vagy magánházban? Akkoron, mikor senkinek a feje sem volt biztosságban, az olyan ember okvetlenül gyanút kelthetett, aki ilyen levágott koponyával babrált. Kolerás idő is volt akkor. Tegyük fel azonban, hogy a balázsfalvi koponyát csakugyan Reichenberger vágta le s ő áztatta ki, valamint hogy semmi kétség sem foroghat fenn az iránt, miszerint e koponya nem cserélődött fel valamelyik mással, így az e koponyáról készült rajzok alapján hozzászólhatunk a kérdéshez. Ha e koponyának éleiről, oldalról és hátulról készült rajzait, az Orlai- és Barabás-féle Petőfiarczképekkel összehasonlítom, azt a benyomást nyerem, hogy a balázsfalvi koponya arczi része igen széles. Igaz, hogy az állkapocs hiánya az arcz szélességét túlozza, de ha a megfelelő állkapcsot hozzá képzelem is, még mindig szélesebb arczot nyerek, mint amilyen a Petőfi-arczképeknek megfelel. Az Orlai- és Barabás-féle Petőfi-arczképek után indulva, Petőfinek semmi esetre sem lehetett széles, hanem inkább keskenyebb, vagyis hosszabb orra. A balázsfalvi koponyának orrüreg nyílása igen széles, ami nem igen egyeztethető össze Petőfinek említett orrjellegével. Még eltérőbb az orrgyök jellege. A balázsfalvi koponyán az orrgyök egy hirtelen, szegletes bevágást mutat a homloknak erősen kiálló tárhelyi része alatt. Petőfi arczképein az orrgyök egy mérsékelt ívhajlatban fekszik. Én a most említett kétféle orr jellegnek kétséget kizáró bizonyítékot tulajdonítok, hogy itt egy oly koponyával van dolgunk, a mely nem lehetett a Petőfié. Van azonban a balázsfalvi koponyarajzokon egy oly jelleg előtüntetve, amelynél fogva e koponyát legalább e tekintetben a Petőfi-kérdéssel kapcsolatba lehet hozni. Ez a bal szemfog kiálló nagy medve, s így a balázsfalvi koponyán is, mikor még megvolt a szemfog, ez a fogsorozatból kiállott. Néhai Sass István (Petőfi kedves «Istókja») határozottan említette nekem, hogy Petőfinek bal szemfoga ilyen rendellenességet mutatott. Íme, ha e szemfog rendellenességén kívül az arcz is kevésbbé széles, az orrüregnyílás hosszúkásabb volna, valamint az orrgyök nem oly hirtelen bemélyedést mutatna fel, — akkor fel volnánk jogosítva, e koponya és a Petőfi-fej typusa közti összehangzást kiemelni — amiből azonban nem az következnék, hogy e koponya okvetlenül a Petőfi koponyája, hanem csak az , hogy e koponya csakugyan hasonlít Petőfi fejtypusához. Addig is, míg magát a koponyát nem látom és tüzetesen meg nem vizsgálhatom, kénytelen vagyok a bemutatott rajzok után ítélve kijelenteni, hogy e koponya nem a Petőfié. Ami a rajzokat illeti, ezek Domba tanár úrnak valóban becsületére válnak, azonban egyet meg kell jegyeznem, hogy a koponyának három oldalról való rajzfelvétele nem azonos alapsík szerint történt, ami másként nem is volt lehetséges, mert Domba úrnak nem állottak a kellő készülékek rendelkezésére. Ez a megjegyzésem is annak a bizonyítására szolgál, hogy egy ily koponyavizsgálat korán sem oly egyszerű, mint azt hiszik, amikor azt követelik, hogy egy megtekintésre mondja meg a szakértő: Petőfié-e a koponya vagy sem ? Ha azt mondja : igen, akkor mi, kik szeretnők, hogy az lenne, hozsannát kiáltunk neki; mert mi azt hisszük szívesen, amit hinni akarunk (quod volumus credimusque libenter). Ha pedig azt mondja : nem, akkor pedig azok fogják ezt megelégedéssel fogadni, akik egyáltalában nem akarják, hogy ily kérdéssel foglalkozzunk. Végezetül egy lélektani mozzanatot akarok itt kiemelni. Azt mondják, hogy ez a Reichenberger tiszteletből, kegyeletből vágta le az elesett Petőfi koponyáját és áztatta ki. Ha ez emberben a Halról a főgimnázium épületének egy részlete látszik, az emeleti három ablak a természetrajzi szertár ablaka, ahol Petőfi állítólagos koponyáját őrizték. A SZÉKESEGYHÁZ BALÁZSFALVÁN.