Vasárnapi Ujság – 1921
1921-08-28 / 16. szám - Dr. Thurner Mihály, Sopron polgármestere 16. szám / Arczképek, Hazaiak - Rau Gottlob 16. szám / Arczképek, Hazaiak - A Washington emlékére Budapesten rendezett sakkverseny győztesei 16. szám / Időszerű illusztrácziók - Amerikai magyarok a magyar parlament folyosóján az amerikai különbéke tárgyalásakor 16. szám / Időszerű illusztrácziók - Balatonfüredi képek: Friedrich István. – Ivánfi Jenő Márk Lajossal 16. szám / Időszerű illusztrácziók - Lóczy lajos emlékünnepe a balatonfüredi gyógyteremben 16. szám / Időszerű illusztrácziók - Siófoki képek (2 kép) 16. szám / Időszerű illusztrácziók - A Korvin Mátyás-társaság által Dante emlékére készített érem. Damkó József műve (2 kép) 16. szám / Műtárgyak - Az elszakításra ítélt Nyugatmagyarország: Sopron látképe. – A Ferencz József-tér, a Széchenyi-tér és a Városház-tér Sopronban (3 kép). – A Fertő tava 16. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Lóczy Lajos sírja a balaton-arácsi temetőben 16. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - A győri méhészeti kiállításról (4 kép) 16. szám / Természettudomány, ipar, gazdaság - Bánk-bán első előadásának színlapja 16. szám / Vegyes tárgyúak, illusztrácziók, térképek, hasonmások, stb.
182 VASÁRNAPI ÚJSÁG, 2-5. szám, 1921. 68. évfolyam. MAGYAR ILIÁSZ REGÉNY A VÉGEKRŐL."ÍRTA RÁKOSI VIKTOR. (Folytatás.) Klárika ragyogó szemmel nézte ezt a fér fiút, kinek lelke oly fönségesen és vonzón bontakozott ki előtte. Lassan eleresztette nagyapját, leült a székére, de tekintetét le nem vette Barnarqi. Az az érzése volt, hogy most már nincs baj, nincs zavar, nem fenyeget semmi veszedelem, hiszen ő áll segítőnek nagyapus oldala mellett. Most újra Jób báró rikácsoló hangja szólalt meg és mindenki megborzongott, mert úgy érezték, mintha a fülemüle dalába a varangyos béka belevartyogott volna. — Hiszen könnyű frázisokat puffogtatni, de majd meglássuk, mi lesz, ha az ágyúk puffognak . . . Sámson úr egyenesen szembe fordult a fiával, egy ideig hidegen méregette, azután metsző gúnnyal így szólt: — Azt mondja, hogy meglássuk? Nem Jób báró, ezt ön nem fogja meglátni. Vegye tudomásul, hogy nem reflektálok az ön jelenlétére. Ön lesz szives majd tisza=igazi pusztánkra vonulni és ott megvárni a veszedelem elvonulását. E szavak hallatára Jób báró halálsápadt lett és torkából egy oly kiáltás tört elő, aminőt hallathat a vércse, mikor verekedés közben ellenfele egy véres hússzafatot tép ki a testéből. Apjának ez a vágása még őt is kihozta a flegmájából. Hörögve felelt: — Tudja meg uram, hogy ilyent egy Sztregovaynak csak egy másik Sztregovay mondhat büntetlenül, ez is csak akkor, ha az apja. Vegye tudomásul, hogy meggyőződésem és az ön akarata ellen is, itt maradok és ha parancsol velem, rendelkezésére állok. Ezzel fejébe vágta a kalapját és az ajtó felé indult ... Az összecsapás tanúi ijedten, dermedt tekintettel néztek utána ... és ekkor egy fantasztikus, majdnem félelmes látomásban volt részük. Az ajtó mellett egy jókora terjedelmű üres szürke fal volt és Jób báró távozó alakja a villamos ívlámpa fénye és a puszta fal közé került. És egyszerre eltűnt maga az alak és helyette a csupasz falon egy hatalmas, fenyegető árnyék jelent meg, oly hirtelenséggel, mintha a falon keresztül toppant volna oda. Az óriási árnyék ide-oda ingott, fejét rázta és két karját felé emelte, mintha a jelenlevőket megfenyegetné. Aztán pár pillanat múlva ahogy jött, eltűnt. Jób báró az ajtóhoz ért, félrelökte útjából a parasztot, a ki alázatosan fölugrott, hogy a nagy úrnak ajtót nyisson, egyet rúgott és egyet rántott az ajtón, azzal eltűnt... és úgy vágta be maga után a nehézre vasalt szárnyat, hogy kint az öblös folyosón oly hatalmas dübörgés felelt reá, mintha óriások tetszésmoraja fogadná a kilépőt... Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel és tekintetét Sámson báróra szegezte. Sámson báró a migróbot látta, büszkén kiegyenesedve, villámló szemekkel nézett utána, de amikor a becsukódó ajtó nagyot csattant, alakja egyszerre mintha összeroskadt volna, végigsimította homlokát és erőtlenül visszahullott székébe. Klárika ijedten simult nagyapjához és kicsi csipkezsebkendőjével törölgetni kezdte az arczát, talán el akarta rejteni, mert attól félt, hogy kibuggyannak a könnyei . .. De a gyöngeségnek ez a hulláma csak egy pillanatig tartott, az elpusztíthatatlan őserő felütötte hatalmas fejét a lélek mélyéből, az ütés, mely az apai szivet érte, megszűnt fájni. Az aggastyán körülnézett, megrázta fehérsörényes fejét és erős hangon így szólt: — Mi pedig haladunk a magunk útján, Isten rendelése szerint. Mindent megmondtam, amit mondani akartam, nincs mit hozzátennem, nincs mit belőle elvennem. Ki akar még hozzá szólni ? Kordoványi Kristóf gróf, a diplomata, természetesen azt hitte, hogy ez a felszólítás egyenesen hozzá van intézve, mert itt nagy szükség van okos emberre és jó tanácsra. Egy kicsit köhögött, az előtte álló pohárból ivott egy korty vizet, aztán felállott.. . nem, a gróf nem állt fel, ilyen egyszerű dologra ő nem volt képes, 6 szólásra emelkedett, olyan pózban, mely elárulta, hogy érzi személyének és elmondandó szavainak fontosságát. — Igen tisztelt uraim, — kezdé, — mélyen tisztelt barátomnak, Sztregovay Sámson bárónak a terve valóban egyike ama koloszszális gondolatoknak, melyek csak nagy elmékben és férfias szivekben támadhatnak. Sokkal jobban meg vagyok lepve, semhogy ítéletet tudnék magamnak formálni a terv jelentőségéről, végrehajthatóságáról és következményeiről. Egyelőre azonban elégedjünk meg annyival, hogy az eszme föl van vetve, terjed, hódít és majd meglátjuk, hogy hova fejlődik. Én a magam részéről, amennyire időm és pozíczióm engedi, mindenesetre azon leszek .. . Itt a nagy diplomata megakadt, sejtelme se volt róla, hogy egy ilyen nagy állásban lévő és kiváló ember a jelen viszonyok közt mit ígérhet és mire kötelezheti magát. Megint köhögött egy kicsit, s rövid szünet után így folytatta : — Mindenesetre azon leszek, hogy igen tisztelt barátom, Sztregovay Sámson báró hazafias eszméje ne legyen a pusztában kiáltó szó, hanem üdvös fordulatot idézzen elő a lelkekben, mely fordulat bizonyára meg fogja hozni sokat szenvedett országunk számára a szebb jövőt . . . És ezzel Kristóf gróf ugyanolyan ünnepélyességgel, ahogy fölkelt, le is ült. Befejezte beszédét és oly elégült arczczal nézett körül, mintha azt mondaná, íme így kell egy kényes dolgot tapintatosan elintézni. Sámson báró derült szánalommal nézett a boldog együgyüségre, rögtön tisztában volt vele, hogy ez az ember őt meg nem érti és oly messze áll tőle, mint a sarkcsillag. Szent=kuthy gróf nem állt föl, nem is szónokolt, csak egyszerűen ennyit mondott: — Édes barátom, ez a terv merész, sőt vakmerő, és egyelőre még az se bizonyos, hogy a kiviteléhez egyáltalán komolyan hozzá lehet-e fogni vagy se. Itt különben fölösleges minden további szónoklás, majd magunk közt megtanácskozzuk a dolgot. Ehhez a nyugodt hangon elmondott pár szóhoz a fiatal Szentkuthy még hozzátette, hogy ő helyesli apja felfogását és mindenben az öreghez fog igazodni. Ezt is olyan száraz fahangon mondta el, mintha a kaszinó igazgatósági ülésén valami módosítványhoz való hozzájárulását jelentette volna be. Sámson úr bicczentett a fejével, ez annyit jelentett, hogy rendben van. Ő tulajdonkép nem is számított ezekre az urakra és nem várt tőlük semmit, a beszélgetésre is csak udvariasságból hivta meg őket. Hogy itt mit fecsegnek és hogy nagy eszméjét helyeslik-e vagy nem, az Sámson urat egyáltalában nem érdekelte, az ő maguktartása Sámson úr tervén mit sem változtathatott. Ő el volt szánva mindenre és teljesen tisztában volt — ha nem is a tervvel, de önmagával. A papok nem szóltak semmit, az uradalmi tisztek közül csupán az öreg Sármay mondott ennyit, még pedig Sámson úr egyenes felszólítására : — Mi az uradalom hűséges tisztjei vagyunk és urunk parancsának minden körülmények között engedelmeskedünk. Sztregovay Tamás báró is meg volt egy kicsit hökkenve, amit nem tudott elrejteni, de a két fiú nagy örömmel üdvözölte nagyapjuk eszméjét. Csak annyit mondtak rá : Minket ne kérdezzenek, mi katonák vagyunk és verekszünk tovább. Jaj a zsiványoknak! Sámson báró tekintete befejezte a társaság tagjain való körutazását és Uzonyi Barna alakján állapodott meg. És fölragyogott a szeme, mikor erre az állomásra ért. E pillanatban ez a fiú állott legközelebb a szívéhez. Ha ezt a társaságot összehívta, csak azért tette, hogy meglepetésszerűleg kitálalt eszméjének első hatását tanulmányozhassa, mert ebből is hasznos útbaigazításokat szűrhetett le magának. De Uzonyi Barnától már okos tanácsokat, komoly kritikát és határozott segítséget várt, még abban az esetben is, ha eszméjét nem helyeselné. Érezte, hogy ez a fiú nem fogja őt azzal elintézni, hogy ez egy fanatikus bolond. Barna Sámson báró pillantását egy lángoló tekintettel viszonozta, mely azt látszott mondani: Én csodállak téged és leborulok előtted te nagyszerű aggastyán! Ők ketten megértették egymást. Klárika észre vette e két szempárnak intim összevillanását és tudja Isten, oly boldognak érezte magát. Most Sámson báró megszólalt: — Uzonyi fiam, maga lesz az én vezérkari főnököm ... — Hohó nagyapus, hát én nem kapok semmiféle hivatalt? — kiáltott Klárika derülten, akinek tapintata megérezte, hogy a komor jelenetek után nem fog ártani egy kissé vidámabb tónust keverni a hangulatba. — Dehogynem, gyöngyvirágom, te rossz a mi őrangyalunk. — Jaj nagyapus, ez nagyon előkelő szerep és nekem nagyon nehéz. Csak valami egyszerűbb foglalkozásra vállalkozhatom. — Hát akkor markotányosné léssz, — kaczagott a báró, — te léssz Marcsa, az ezred lánya. Még egy darabig folyt a beszélgetés, Sámoson báró emberről emberre ment és mindenkihez intézett pár szót. Aztán a társaság oszladozni kezdett. Klárika búcsúzásul úgy szeretett volna kezet szorítani Barnával, de nem tudta, nem merte megtenni, mert nem volt ránevelve, rászoktatva. Úgy szégyelte magát és oly dühös volt magára volt ahhoz, hogy az etikett ezért, de gyönge bilincseit szétverje ... A félhomályú folyosón Barnát nagy meglepetés érte. Egy női hang suttogva megszólalt mellette : — Uzonyi. . . Barna oly hirtelen megfordult, mintha egy erős kéz megpöndörítette volna. Nem csalódott, a kis tündér állt mellette. — Egy nagy kérésem volna ... én veszedelmeket érzek . . . arra kérem, hogy vigyázzon az én drága nagyapósom életére. — Én többet teszek ennél, méltóságos kis asszony, — és halk hangja úgy csengett, mintha egy szent fogadást tett volna, — én vigyázni fogok az illúzióira. Egymás szeme közé néztek, Klárika megértette e mondás jelentőségét, rámosolygott az ifjúra, aki e mosolygás verőfényében sütikérezve boldogan távozott a komor palotából. Kordoványi gróf három nap múlva táviratot kapott, mely őt sürgős ügyekben haza szólította. Sámson báró majdnem a szeme közé nevetett, mikor politikai életünk ezen értékes tényezője és diplomácziai karunk kiváló alakja, ahogy a kormánylapok a régi jó csendes időben őt emlegetni szokták, mentegetni kezdte hirtelen távozását. Természetesen biztosította a bárót messzemenő támogatásáról és arról, hogy mihelyt a körülmén