Vasmegye, 1955. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-29 / 125. szám
A DISZ II. KONGRESSZUSA ÉLŐT!ft ===== A féléves terv határidő előtti teljesítéséért A Szombathelyi Bőr- és Cipőgyárban május 19-én ifjúsági aljakör indult a DISZ II. kongresszszusa tiszteletére. Az első napon szép felajánlást is tettek az ifjúsági aljakör fiataljai. Vállalták, hogy a második negyedéves tervüket június 19-ig befejezik. A hír eljutott a többi körre is és az ott dolgozó fiatalok azonnal csatlakoztak a vállaláshoz. Különösen a Rákóczi tüződe fiataljainak vállalását tekintik nagyjelentőségűnek, mert ennek a körnek a munkájától függ a többi kör vállalásának teljesítése. Szervezeti erősödés A tagszervezésben— amelyeta DISZ II. kongresszusának tiszteletére vállaltak fiataljaink — jelen pillanatban a sárvári járás halad az élen. Az értékelés szerint eddig több mint ezer fővel emelték a taglétszámot. Alig marad el ettől Szombathely város és a szombathelyi járás. Szombathelyen az elmúlt héten 355 fiatal lett tagja a DISZ-szervezetnek, a járásban pedig 198. Az egész megyében sok-sok új DISZ- tagot számlálhatunk. Az elmúlt héten a megyében hat új DISZ- szervezet alakult meg és egy hónap alatt 5812 taggal gyarapodtak a régi szervezetek. Mindez azt mutatja, hogy nemcsak a fiatalok, de a szülők is egyre jobban rokonszenveznek az ifjúságot vezető szervezettel. Meggyőzni a szülőket... A köcski DISZ-szervezet fiataljai a legutóbbi taggyűlésen elhatározták, hogy a tagszervezésen kívül még más vállalást is tesznek a DISZ II. kongresszusa tiszteletére. Elhatározták, hogy nevelőmunkát végeznek a DISZ-tagok — ez egyszer kivételesen nem a fiatalok között, hanem ez idősek, szüleik között —, hogy szüleiket meggyőzzék: a kongresszusig egész évi beadási kötelezettségüket teljesítsék. Ezideig Kovács Erzsébet, Mendel Katalin, és Kovács László DISZ-tagok szülei tettek eleget az állam iránti köte- lszetségüknek. A Barnevál példája A sárvári Barnevál minden egyes fiatalja DISZ-tag. A pártszervezet és a DISZ-szervezet jó nevelőmunkájának eredménye, ez. A DISZ II. kongresszusára vállalást tettek, hogy a fiatalok között egyetlenegy 100 százalékon alul teljesítő sem lesz. A vállalást sokan túl is teljesítették, mert nemrégen az üzem 25 DISZ-fiatalja kiváló munkája elismeréséül sztahanovista oklevelet kapott Szép eredmények a Bögötei ÁG-ban A Bögötei Törzsállattenysertő Állami Gazdaságban a pártszervezet minden egyes kommunistája, de különösen az igazgató, Őze József elvtárs végez jó felvilágosító munkát a gazdaság fiataljai között. Az agitáció nem is volt nehéz, mert a fiatalok tanulásához, szórakozásához mindent biztosítanak. Tíz új DISZ-tag szervezését ajánlották fel a gazdaságban, s ehelyett a mai napig 21 fiatal kapta meg a tagsági könyvét. A DISZ-fiatalok — a régiek és újak — szép eredményeket érnek el a termelőmunkában és mozgalmi téren is Lelkesen csatlakoznak... A szombathelyi Ságvári Endre és az Alkotmány utcai szakérettségis kollégium DISZ-ifjúságának felhívásához a Munkaerőtartalékok Hivatala 405. sz. Ipari Tárollóin,teretének DISZ-tagjai nagy lelkesedéssel csatlakoztak. Elhatározták, hogy a berentei hőerőmű építkezésénél két hetet dolgoznak a nyári szabadságuk alatt. A komlói építkezéshez hat DISZ-fiatal jelentkezett. Dicséret illeti Mészáros Imre tanár elvtársat, aki a tanulók kezdeményezését felkarolta és maga is vállalta, hogy részt vesz a szocialista építkezések munkájában.Dominek Imre, MTH 465. tsz. Ipari Tanulóintézet igazgató. Nyáron trágyáznak A Szombathelyhez tartozó szent folyamán és kora tavasszal az királyi Győzelem TSZ tagjai még évek óta visszamaradt trágyát is értették, hogy a talaj termékét kihordták. Azóta sem gyűjtik pességét leginkább a jó trágya lesz- bent a trágyatelepen, hanem tosítja. Ezideig nem fordítottak egyenesen hordják a trágyát a gondot a trágya kezelésére, de földek végébe, ahol szarvas-, isaz elmúlt télen úgy határoztak: letve trágyatelepet készítenek és nem engedik veszendőbe menni az azt leföldelik. Ezzel lehetővé ráistállótrágya helytelen kezelés élik, hogy fokozatosan áttérjenek vel a tápanyagokat Még a tél a nyári trágyázásra. A II. Kongresszus TSZ udvarára bekanyarodnak a szekerek. A szem elé már szürke fátyolt von a sötétség. Későre jár az idő. Az egyik szekérről fiatal fiú ugrik le. Kifogja a lovakat, tisztogatja, megeteti őket. Aztán megáll az istálló ajtajában, nézi az egyre fényesebben ragyogó csillagokat, hallgatja a falu esti zaját, a kutyaugatást, a patakcsobogást. Németh Miklós úgy érzi, hogy ilyenkor este nagyon unalmas az élete. Mint 17 éves legényke nem szívesen fekszik le rögtön a munka befejezése után. Társaságra, szórakozásra vágyik csakúgy, mint a többi fiatal. Ez azonban Bozsokon nem található. Ránt egyet sötétkék sapkáján aztán megindul a tűzoltószertár felé... A fadarabokkal bedeszkázott ablaké, kicsi helyiségben fiúk kártyáznak. Ez a szórakozás hónapszám. Barátságtalan, pókhálós helyiségben — a DISZ és a tűzoltók közös szobájában. Igaz, hogy volt ennél különb helyiségük is, tágas, levegős kultúrteremmel. De a régi tanácselnök, Koroknál József, meg az akkori DISZ-titkár, Héra Ernő tanító talán unta, megsokalta a fiatalok szórakozását. Mert ilyen határozatot hoztak: „A DISZ-t össze kell házasítani a tűzoltókkal. Minek mindegyiknek külön helyiség? Használják felváltva a tűzoltószertárat. Akultúrház a DISZ- helyiséggel pedig óvoda lett Bassok 31 DISZ-tagja ezt meg- Ami nem tetszik a (Egy levél lepődve vette tudomásul. Egyszerre vége lett a szindarebtanulásnak, a szórakozásnak, a táncnak, a terveknek. Először körömszakadtáig ellenkeztek a fiatalok. De mikor látták, hogy a pártszervezet, a tanács, de még Héra elvtárs, a DISZ-titkár sem támogatja őket, félrerakták a harcosságot. Most az időt a tűzoltószertárban „csapják agyon”. A lányok meg apró kis pletykákkal mennek barátnőikhez. A dolog úgy fest, hogy Bozsokon a DISZ-szervezettel, a fiatalokkal nem törődnek. A tagság márciusban megelégelte Héra Ernő működését. Új DJSZ- titkárt követelt. Flór Máriára esett a választás. Ő azonban hiába próbálkozik néhány odaadó fiatallal a szervezeti élet fellendítésén, ezideig még nem nagyon sikerült neki. — Nincs meg az egyetértés a tagság között — mondja. — Pedig mi is olyan DISZ-szervezetet szeretnénk, mint a csipkereki (amelyikről olvastunk az újságban) és én is olyan titkár szeretnék lenni, mint Hosszú Ernő, a csipkereki tanító. De ha nem sikerül... — teszi hozzá sóhajtva. Kiderül, hogy legtöbb segítséget eddig a határőrségtől kaptak. Különösen Tóth Tibor elvtárs, a határőrség DISZ-titkára látogatja meg sokszor a fiatalokat. De ez még kevés, mindig kevés. Aztán bozsoki fiataloknak nyomában. Itt van az új tanácselnök, Tan Lajos elvtárs, aki ugyancsak segítséget ígért. Most azon dolgozik, hogy június végéig a DISZ rendes otthonra találjon. Sajnos, eddig személyesen még nem látogatta meg a fiatalokat. Ezt a vajúdást a pártszervezet tétlenül nézi. Héra elvtárstól nem kérdezték még meg, hogy mint kommunista, mint pedagógus, mit tett a község ifjúsági szervezetének életrekeltéséért, a fiatalok neveléséért. Miért akadályozza a DISZ-helyiség kiutalását? De a pártszervezet kommunistái maguknak sem tették fel ezt a kérdést, őket, úgy látszik, nem érdekli a fiatalokban meglévő lelkesedés, a tanulás, a szórakozás utáni sóvárgás, nem figyelnek fel munkaeredményeikre. Megelégszenek azzal, hogy olyan egyhangú élete legyen a bozsoki ifjúságnak, mint régen, az ő idejükben volt. ★ Ezekről az eseményekről számolt be egy nyomtatott írású levél. A levél írója sajnos nem közölte nevét. Ezen nem is csodálkozunk. Hiszen a fiatalságot az utóbbi időben nem nevelte senki sem harcosságra, bátorságra, igazuk melletti kiállásra. A levél nyomán indultunk el megnézni, mi a valódi helyzet Bozsokon. Bizony nem ért bennünket kellemes csalódás, a névtelen levél írója való képet festett a bozsoki DISZ-szervezet, a fiatalok életéről Mi sok-sok fiatallal együtt így gondolkodunk: az ifjúság életét széppé, vidámmá kell tenni. Ha az ifjúság látja a vele való törődést, a szerető gondoskodást, ha fejlődésének útjába nem gördítenek akadályt, százszorosan meghálálja azt. Vajon Málovics Jenő elvtárs, a pártszervezet titkára nem örülne-e annak, ha a DISZ-tagok a merengés és a kártyázás helyett vidám kultúréletet teremtenének a faluban. És a fiatalokat a pártszervezet atyai segítségével irányítaná a DISZ-szervezet, szemben a tűzoltók vezérletével. Mi lenne, ha megerősödne a pártszervezet egy-két harcos fiatallal? Azt gondoljuk, mindezt nem is lesz olyan nehéz megteremteni. Persze lesznek meredek, bozótos utak a cél eléréséig, de megvan hozzá a nyers, kiformálatlan erő a Horváth László, Németh Miklós, Stipsics László, Szalai Mária és a többi DISZ-tag személyében. Ezek a fiatalok, ha segítik őket, semmilyen áldozattól sem riadnak vissza. A pártszervezeten, a tanácson, a község lakosain, de legfőkép a fiatalokon múlik, hogy az esték Bozsákon ne az unalom, hanem a boldog tervezgetések, a szilárd elhatározások, a tettek, a tanulás, szórakozás estéi legyenek. A nappalok meg a termelőmunkában való helytállásé. ii mezőgazdaság terméshozama fellendítésének kulcskérdése most: a jól végzett növényápolás Ankét a Varmegye szerkekatöségében A Vármegye szerkesztősége megbeszélésre hívta meg a megye különböző területein dolgozó mezőgazdasági szakembereket, tsz-elnököket, levelezőinket Az ankéton a soron következő munkák — a növényápolás, szénakaszálás, másodvetés stb. — legfontosabb teendőit beszélték meg. A legtöbb szó a növényápolásról esett A részvevők elmondták tapasztalataikat hogyan vonják be a családtagokat a nőket a fiatalokat ebék a munkába. — A mezőgazdasági munkák során többször vannak úgynevezett munkacsúcsok. Ilyen a növényápolás is. Ilyenkor a vezetők legfontosabb teendője: meghányjáktessék, hogyan lehet ezeket a csúcsokat megkisebbíteni *— mondotta Tőke János, a kemenesszentmártoni Úttörő TSZ elnöke. — Véleményem szerint csak úgy lehet a munkacsúcsokat kisebbre venni, ha a jó szervezéssel jó előre felkészülünk ezekre a munkáikra. Tóth Győző, a csencsbereki Új Barázda TSZ agronómusa elmondotta: a termelőszövetkezetben vezetőségi ülésen beszélték meg, hogyan könnyítsék és gyorsítsák meg a növényápolást. Az asszonyok munkáját, a tsz-be való bevonását akadályozta, hogy a tsz a községtől távol esik és elég sok a kisgyerek. — Ezen a nehézségen közös erővel úgy segítettünk, hogy a nagy munkák idejére egy idősebb asszony felügyeletével bölcsődét állítunk fel, így aztán lehetővé válik, hogy az asszonyok is rendszeresen járjanak a munkába. A családtagok bevonásának jelentőségéről beszélt Nemes Lajos, a pornóapáti Új Élet Termelőszövetkezet elnöke. Nálunk is úgy volt az elmúlt években, hogy a növényápolásra bizony nem sok munkaerő jutott. Az alapszabályellenesen nagy háztáji gazdaság elvette a szükséges munkaerőt, aztán még a családtagok bevonásával sem törődött senki. Az idén már jelentős változás történt, mert a háztáji gazdaságokat rendeztük és a családtagok nagy része is ott dolgozik már a közösben. — Nagy szerepe van a DISZ- fiatalok munkáiénak a növényápolásban — mondta el véleményét Czettin Gyula, a daniellai Vörös Gárda TSZ elnöke. — A mi fiataljainkra nincs panasz a munkában. Az ő segítségükkel mértük ki családtagokra a kapásterületet és amint megkapták részüket, még aznap este nekiálltak a répa sarabolásának. Természetesen azóta a répát már meg is egyelték, sőt a kukorica kapálását is megkezdték. 10 holdon a náluk eső területen 42 mázsás holdankénti kukoricatermést vállaltak. Abban az ankét valamennyi résztvevője megegyezett, hogy a növényápolás elvégzésének helye a média, ha a kapésterületet kimérik faronként vagy családonként, ahogy a helyi adottságok kívánják. A kézierő a nagyüzemi, korszerű növényápolásban nem elegendő és nem is kifizetődő. Ebben a munkában a termelőszövetkezetek legnagyobb segítsége: a gépállomás. — Több éven keresztül lehetőleg mellőztük a gépi munkát, sajnáltuk, amit elvisz — gyakorolt önbírálatot Czettin Gyula. •— De aztán elővettük a papírt és ceruzát, amit a mi munkánkban nem lehet nélkülözni. Számadást csináltunk, aminek az eredményeként egyre nagyobb mértékben használunk gépeket A növényápolásban fele munkát a gépekkel végeztetjük, a kaszálást pedig teljes egészében. Érdekes számítást mond el a gépi munka előnyéről Háló Károly, a csensei Dózsa TSZ agronómusa. — Mi is csináltunk számítást. El is mondom eredményét. Egy hold gépi kapálás 32 forintba kerül Mi nem is számoltunk kézierővel, inkább a fogatos kapálást hasonlítottuk a gépi munkához, mert nálunk is, meg több helyen azzal érvelnek a tagok: „minek a gép, ha van elég lókapa“. Egy pár ló napi bére és tápanyagszükséglete 160 forintot tesz ki. Hozzá három ember sükséges, akiknek napi teljesítménye legalább négy, négy és fél munkaegységet tesz ki, aminek pénzben átszámított értéke 120 forint körül van, és a napi teljesítmény legfeljebb öt hold. A számítás eredményeként egy hold lekapálás 56 forintba kerül, szemben a gépi 23 forinttal, nem számítva azt, hogy a gép minőségileg is jobb munkát végez. Pityinger József elvtárs, a celli Vörös Csillag TSZ elnöke is érdekes adatokkal támasztja alá a gépi munka előnyét .„ Mivel nem féltünk a gépektől, kukoricánkat és minden kapásunkat nagyrészt géppel műveltetjük, maradt elegendő idő arra, amire eddig bizony a sok munka miatt nem került sor. Az acatolést gondosan elvégeztük, gyümölcsfáinkat permeteztük, a gyümölcsfák alját lekaszáltuk és az árokpartok kaszálását is megkezdtük. Ezzel a munkával legalább két vagon szénával is több a közös állatálomány számára. Hasonló számvetést mond el Tőke János, a kemenceiszentmártosol tsz elnöke is. Náluk a gépek segítségével még ama is került sor, hogy egy nagyon lejtős tábla közepét feltöltsék, így ezen a táblán is lehetővé válik a gépi munka. A növényápolásban is jelentős szerepet játszik minden munka fellendítője, a versenyfozgalom. Enfiis György, a rábasömléni Lenin TSZ elnöke bírálta a járási tanács ezirányú munkáját. — Párosversenyre léptünk a vámoscsaládi termelőszövetkezettel, de még senki nem volt nálunk a versenyt értékelni. Arról tudjuk, hogy mi vagyunk előbbre, mert a napokban ötezer forint jutalmat kaptunk. Beneveztünk a kukoricatermelési mozgalomba is, de mi 40 mázsás kukoricatermést vállaltunk, és ennek érdekében ötször kapálunk. A cukorrépatermelési verseny fellendítése érdekében, bevezettük a premizálási rendszert. A növényápolás mellett nem másodrendű kérdés a szénabetakarítás és a másodvetés sem, hiszen ettől függ az állatok téli takarmányozása és a tsz jövedelmezőségének emelése. Tőke János még ismeretlen, érdekes eljárást ismertetett: — Az őszi takarmány után szövetkezetünkben már vetik a silócsalamádét. Ezzel a munkával nem lehet várni, mert a talaj víztartalmát veszélyezteti. A vetést géppel végezzük és 45 centis sortávra tesszük a magot. Kelés után ez a sortáv lehetővé teszi a gépi kapálást, gyomtalanítást. A kapa után ebbe a sortávba két sorba szudáni fűmagot vetünk, ami javítja a takarmány értékét és nagyobb tömeget ad. Mint minden munkáiban, a növényápolásban is nagyon fontos munkát végez a pártszervezet. A verseny élén mindenütt a párttagok, a kommunisták állnak. ,A rárdasömjéni Lenin TSZ-ben az esti megbeszélésen és vezetőségi üléseken is mindig ott van a párttitkár. Imre Miklós, a győrvári Új Élet TSZ agronómusa is attól vár fordulatot, hogy majd megalakul a pártszervezet szövetkezetükben. A daniellai Vörös Gárda TSZ-ben is a tsz-elnök véleménye szerint elképzelhetetlen a jó munka a párttitkár és a kolszjuinisták segítsége nélkül. — Nem szabad figyelmen kívül hagyni a tavaszi munkáknál megyei lapunk, a Vas megye segítségét — mondja el véleményét Lacza Vilmos, a Celldömölki Járási Tanács főautonómusa• Jómagam is többet írhatnék a lapnak, mert látom, ha egyegy tsz-ről akár dicsérő vagy bíráló cikk megjelenik, serkent a jobb munkára, a hibák kijavítására. Szinte szárnyakat kap a tagság egy-egy jó cikk után. Hasonló véleményt nyilvánít Piyinger József elvtárs is. A celdömölki Vörös Csillag TSZ tagjai nem egyszer a mezőn munaszünetekben olvasták az újságot. A tsz-elnök megállapítása szerint szövetkezetük jó munkájához nagyban hozzájárulnak a Vasmegye segítő, lelkesítő cikkei. Sok értékes tapasztalat, módszer és jó tanács hangzott el a sztajjkéton. A jelenlévők azt a vé-i lanényüket nyilvánították, hogy, az ilyen ankét megtartása az Sj Náseofh GÄtliCajÄrahkij ufcbtt te safes* »g®,