Vas Népe, 1965. június (10. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-01 / 127. szám
A cinizmusról A cinizmus hitvallóinak antik őseinél még valamilyen rendszerré állt öszsze. Bölcseleti irányzattá a sok egyéb között, amelyeket a gondolkodás szépségét és örömét megismerő athéni társadalom teremtett. A cinikusok, a peloponézoszi háború miatt tönkrement és kiábrándult demokratikus rétegek, azt hirdették, hogy az ember hántson le magáról mindenfajta kötöttséget, térjen vissza a természetes állapotokhoz, így biztosíthatja belső függetlenségét, harmóniáját, márpedig csakis ebből fakadhat a legfőbb jó: az erény. Mindmáig emlegetett és szimbólummá kövesedett zászlóvivőjük, Diogenész hordóba bújt, hogy bizarr életmódjával forduljon az uralkodó szokások és intézmények ellen. Későbbi századokban is nyomon követhetjük a cinikusok hatását, eszmei befolyását. Tanításaik a történelmi körülmények szabta újfajta szkepticizmus alapjait vetik meg, visszacsendülnek írók nyomasztó vallomásaiban, költők kiábrándító soraiban. Az is megfigyelhető, hogyan hull ki mindjobban ebből a gondolatkörből az erény igénye, a nemes társadalomjavító szándék, a változtatás lehetőségébe vetett bizalom, s marad az önmagába forduló kételkedés és semmibevevés, az esenénynélküliség, a sivárság és reménytelenség látszatra könnyed életfilozófiája. Ki tagadhatná azonban, hogy napjainkban, a mi világunkban is akadnak olyanok, akik elbújnak, elrejtőznek az élet eleven árama elől, és maguk csinálta magányban kesernyés, vagy cinikus bölcsességek szálait szövögetik. Egyszóval él, betolakszik ide-oda, hat a cinizmus életelve, a jelenségek megközelítésének ez a fanyar, szenvtelen, pangásra és megállásra ítélő módszere. Nem teremt ugyan iskolát, de teremt tendenciáikat, sőt félreértéseket is, mintha még manapság is betölthetne építő, konstruktív hivatást Holott a mai cinizmus csupán nevében és egy-két mozzanatában rokon a hellenizmus időszakában kibontakozó filozófiai törekvéssel. Érdemes foglalkozni a cinizmus mai arculatával és okaival, márcsak azért is, mert némelyek hajlamosak rá, hogy ifjúságunk és a cinizmus jegyessége miatt siránkozzanak, mintha legalább is az emberi és társadalmi értékek megvetése valamilyen életkorhoz lenne kötve. Nem életkorhoz, hanem társadalmi jelenségekhez van kötve! „Megértem, hogy a kapitalizmusban mindennapos dolog a cinizmus — írták nemrégiben egyik folyóiratunknak. — A kizsákmányolás, a létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság érzése, a tőkés társadalom valósága és meghirdetett „magasztos” elvei közötti ellentmondás, a burzsoá társadalom farkaserkölcse, amelyet álszent tógába öltöztetnek — mindez óhatatlanul szüli a kétségbeesést és a kiábrándultságot”. Nos, így igaz, ahogy a levélíró rátapintott. A kapitalista rend alapvető, kibékíthetetlen ellentéte a munkásosztályt, az öntudatos tömegeket forradalmi harcba készteti, másokat viszont ez az ellentmondás a keserűség, a lemondás, a reménytelenség, a cinizmus felé taszítja. A mi társadalmunk végérvényesen száműzte a kizsákmányolást és az önkényt, amely tápot ad a cinizmusnak. Egész életünk arra a nagy hitre és igazságra épül, hogy képesek vagyunk kiformálni az újat, a tisztábbat, a gazdagabbat, a boldogabbat, társadalmi méreteidben mindazt a jót és erényt, amit, a szocializmus fogalmában foglalunk össze. De semmiképp se úgy, hogy utunkon mindenfajta ellentmondást ki tudnánk kerülni. Erről szó sincs! Nincs mindenki optimizmussal, harci elszántsággal felvértezve a hiúság, a talpnyalás, a rendetlenség, a bürokrácia, a fegyelmezetlenség, a felelőtlenség jelenségeivel szemben. Ilyen és hasonló hibák, amelyek építőmunkánkban, országunkban fellelhetők — főleg, ha ismétlődnek és egy-egy területen szívósnak bizonyulnak — cinikussá tehetnek embereket. Vajon mindig olyan könnyű valakinek megtalálnia, kiverekednie a maga igazát? Lehet, hogy egy darabig bírja a küzdelmet, de aztán belefárad, megrendül bizalma és kiábrándul. Ezért is annyira sarkalatos elve pártunk politikájának az emberek, a dolgozók iránti őszinteség és bizalom. A személyi kultusz, a szektás torzítások egyesekben éppen ezt a bizalmat rombolták szét, ami nélkül forradalmi párt, forradalmi mozgalom nem tud lélegzeni; ez a természetes közege, amelyben kivirágzik az alkotó kedv, az építő szándék, a célratörő összefogás, a holnap vállalása. A cinizmus vírusai ebben a levegőben elpusztulnak. Ahol szó és tett, ígéret és megvalósítás, terv és realizálás összhangban áll egymással, ott nagyon ritkán és sokkal nehezebben hódítanak tért a cinikus életbölcsességek.Ugyan minek törjem magam?! — Kaparj kurta, neked is jut! — Minden órának szakítsd le virágát! — Fütyülök a törvényekre, az emberi együttélés szabályaira, a családi és társadalmi kötelékekre, úgy élek, ahogy akarok, kinek mi köze hozzá, egyébként is meghalunk. Mindebből alighanem világos, hogy nálunk is léteznek olyan hibák, amelyek a múltból átörökölt, vagy a kapitalista társadalomból érkező hatásokkal együtt termelik és újraszülik a cinizmust. Szerepet játszhat még ebben a tetszelgés, a feltűnési viszketegség, a sznobság is, elvégre tisztességtelen téveszmék megfogalmazása alkalmasint eredetibbnek tűnhet, és hamarabb kiváltja a társaság tapsát, mint a tisztességes „közhelyek’’ ismétlése. Persze, társasága válogatja. Az életünk fonákságait kipellengérző, ostorozó kritika, amely a gúny fegyverét hívja segítségül, természetesen nem cinizmus, hiszen javító szándék, egészséges türelmetlenség, változtatni akarás feszül benne. A határokat mindig meg lehet húzni. Az alapállás dönti el a kérdést, a cinizmus életelv, amelynek elemei a nihil, a kishitűség, a távlattalanság, minden erőfeszítés és igaz emberi szándék öncélú kikezdése és megtagadása. Egy hasonlattal élnék. Ha a legcsodálatosabb táncot nagyon messziről szemlélem, és nem hallom a formákat megértető és a tánctól elválaszthatatlan zenét — komikusnak, fonáknak, esetleg torznak hatnak a mozdulatok, az egész látvány. A cinikusoknak talán épp ez a legfőbb bajuk. Nem hallják a zenét, nem zsong bennük az élet muzsikája, az élet és az alkotás tisztelete. Alapjában véve meghasonlott emberek. Az okos szó és a tények erejével harcolni kell nézeteik ellen — és értük. S. A. Elkészült az általános iskolák szemléltetőeszköz-ellátásának távlati terve A Művelődésügyi Minisztériumban kidolgozták 1970-ig az általános iskolák szemléltetőeszköz-ellátási tervét Jelentős előrehaladás várható az audiovizuális szemléltetés területén. Fokozatosan ellátják az iskolákat gyakorlati, kísérleti eszközökkel. A nagyszabású terv előirányoz egyebek közt 7000 darab komplett diavetítő-készletet, amely nappali használatra is alkalmas. Szerepel a tervben 3000 darab új típusú, távvezérléssel működő, magnetofon segítségével hangosítható diavetítő, úgynevezett Diavox, valamint további 2000 magnó. Az utóbbiak elsősorban a nyelvoktatás tökéletesítését segítik. Számos új diafilmet készítenek az orosz nyelv, a történelem, a földrajz, a művészettörténet oktatásához, illetve ezek tananyagának szemléltetéséhez. Az általános iskolák alsó tagozata részére 40-féle új diafilm készül. A következő években befejezik az iskolák ellátását a történelmi térképsorozattal. Ugyanez vonatkozik az ének-, zene tanításnál rendszeresített hanglemez-sorozatra. 1970-ig a szakrendszerű oktatást végző iskolák mintegy 25-30 százalékának biztosítanak a fizika-gyakorlatokhoz egyebek közt dinamómétert, műanyagmérő hengert, tanuló-kísérleti egyenáramú volt/amper-mérőt, szétszedhető elektromotor-generátort; a biológiához, tanulói mikroszkópokat, különféle bonceszközöket. Az ellátási terv összeállításánál figyelembe vették a baráti országokból — így Csehszlovákiából, Jugoszláviából és a Szovjetunióból — beszerezhető szemléltető eszközöket is, amelyeket elsősorban az audiovizuális oktatásnál alkalmazhatnak az iskolák. 1965. június 1. Kedd Gondolatok az ideológiai irányelvekről „A nyugati propaganda az ideológiai befolyásolás új eszközeit és módszereit vetette harcba, hogy hitetlenséget keltsen a szocializmus eszméi iránt, elterjessze a pesszimizmus szellemét a szocializmust építő népekben és a modern kapitalizmusról megtévesztő képet rajzoljon” — állapítják meg az MSZMP Központi Bizottságának irányelvei. A burzsoá ideológia behatolása hozzánk, a megye földrajzi fekvésénél fogva és a lakosság összetétele miatt fokozottabban és sajátosan jelentkezik. Különösen érvényesül ez a szombathelyi járásban, amelyről Barnák János elvtárs, a járási pártbizottság osztályvezetője az alábbiakban vélekedik. A kapitalizmus szomszédságában — A mi járásunkban folyó ideológiai és politikai felvilágosító és nevelői munka módszereit, eszközeit meghatározza, hogy jelentős határszakaszon szomszédságban élünk a kapitalista Ausztriával, a személyi kapcsolatok az elmúlt években fejlődtek és várhatóan tovább fejlődnek. A kapitalista ideológia behatolásának sajátos lehetősége a nyugati rádiók és az osztrák televízió adásainak kedvező vétele. Sokan tudnak, értenek németül, s így nemcsak a magyar nyelvű adásokat hallgatják, amit ügyesen ki is használnak határainkon túl. Ez a helyzet fokozott feladatokat ró párt-, állami- és társadalmi szervezeteinkre, valamennyi pártszervezetünkre. Hatékonyabb ideológiai, politikai felvilágosító munkára van szükség például abban a 13 községben, amelynek lakói nap, mint nap látják mi történik a másik oldalon, rádiót hallgatnak, levelet váltanak a határon túl élő családtagokkal, rokonokkal, s egyre gyakrabban személyesen is meglátogatják egymást. A beszivárgott káros nézetek legyőzése gyorsabb gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődést igényel, amelynek kovácsolására mind erősebb párt-, állami és társadalmi szervezetekre van szükség. Törekvéseink között, különösen az utóbbi években, központi helyre került ennek az igénynek a kielégítése. Rendszeresen tartunk pártnapokat, politikai és gazdasági tájékoztatókat. Szorgalmazzuk a pártoktatás tömegesítését, színvonalának állandó javítását. Egyre sikeresebb az ifjúság világnézeti, politikai képzése, nevelése, a KISZ- oktatás. Komoly anyagi eszközöket fordítottunk a klubok megteremtésére, amelynek tartalmi munkája állandóan javul Illúziók a kapitalizmusról Nem marad hatástalanul a járásban a fokozódó idegenforgalom, az idelátogató nyugati turisták magatartása, tevékenysége, a gyakran kölcsönvett „meseautók” suhanása. Mindez csak a kapitalizmus külső mázát mutatja. Ezt tetézik a behozott giccsekkel, a maradi, konzervatív világnézetet tartalmazó könyvekkel, a hencegő pénzszórással. Ez sokakban olyan illúziót kelt, hogy a kapitalizmusban mindenki könnyen érvényesülhet, gyorsan, szinte munka nélkül meggazdagodhat. Többen szándékosan és tudatosan élesztgetik a még meglevő nacionalista nézeteket, a nemtörődöm liberalizmust, a pesszimizmust ügyeink iránt. Az imperialisták ellenünk irányuló taktikájának szerves része ez, amelyet nemegyszer meg is fogalmaztak: „Széleskörűen, a legfinomabb lélektani eszközökkel ki kell használni a nemzeti ellentéteket, a vallási hagyományokat, a kíváncsiságot, a női hiúságot, a nyugati autók vonzóerejét, a gazdasági életben néhol megtalálható gyenge pontokat.. Ezért törekszünk még határozottabban alapvető politikai kérdéseink megmagyarázására, megértésére. Ezekben a hetekben tíz községben tartunk békegyűlést a békeharc, a békés egymás mellett élés jelentőségének, problémáinak tisztázásával A járás párt-, tanácsi-, társadalmi szervezeteinek vezetői megkülönböztetett módon foglalkoznak helyi szervezeteik áldandó erősítésével. Igyekszünk minden alkalmat, lehetőséget felhasználni eszménk igazságainak terjesztésére, a kapitalizmus lényegének megértetésére. A járási és helyi vezetők felelőssége — Sajátos helyzetünk nagyobb felelősséget vár a járási és a helyi vezetőiktől s azt, hogy alaposan megfontoljanak minden politikai lépést. Növeljék politikai éberségüket az ellenséges behatás felismerésében, legyőzésében. Nagyobb figyelmet fordítsanak iskolában és iskolán kívül, fiatalok és felnőttek között a szocialista hazafiságra való nevelésre. Értessék meg a pedagógusokkal művelődési, népművelési tevékenységük körültekintő, határozott gyakorlását, a sajátos helyzet figyelembevételét. Segítsenek minden káros jelenség, nézet, hatás felismerésében, meggyőző cáfolatában. Igyekszünk alaposan megismerni ezen községek életét, lakosságának szemléletét, érzés- és gondolatvilágát. Ennek megfelelően reagálunk a különböző rendezvényeken, öszszejöveteleken, nemzetiségi találkozókon, előadásokon. Az igényeknek megfelelő gyakorisággal tartunk ilyen rendezvényeket, találkozókat, beszélgetéseket a község dolgozóival. Eddigi eredményeink igazolják, hogy ezek a módszerek, eszközök alkalmasak a megnövekedett ideológiai,, és politikai feladatok megoldására, amennyiben ezek a pártmunka, az állami, társadalmi és tömegszervezetek tevékenységének szerves részévé válnak. D. M. VAS NÉPE 3 „Vasban a 20 évvel ezelőtti önmagamat kerestem.. Csendes beszélgetés Jobbágy Károllyal A presszó délelőtti csendeslangyos légkörében ülünk a költővel, Jobbágy Károllyal aki, az idei könyvünnepen maga kérte, hadd jöhessen Vas megyébe. A vasi olvasókkal akart találkozni. Miért? — Mert találkozni akartam a húsz év előtti önmagammal is. Igen, már jártam a megyében, 1944 decemberétől 1945 márciusáig Pornóapátiban voltam beszállásolva mint katona. Itt estem hadifogságba, s bejártam Szombathely, Kőszeg, Csepreg, Bük, Tompaládony, Zsédeny, Felsőpaty, Sárvár és Celldömölk utcáit, tájait... Negyvennégy esztendős. Mögötte egy változatos, küzdelmekben bővelkedő élet. Tizennyolc éves korában már költő, olyan lapok közlik verseit, mint a Móricz Zsigmond által szerkesztett Kelet Népe, Zilahy lapja, a Híd, első verse 1939-ben a Népszavában lát napvilágot. Tisztviselő, de nem „íróasztalember”. Bekapcsolódik az illegális munkásmozgalomba, a szociáldemokrata párt ifi csoportjának hegyvidéki titkára, együtt dolgozik Ságvárital, Kulichhal... Az illegális összejöveteleken saját verseit szavalja, s a magyar klasszikusokról tart előadásokat a munkásotthonokban. Remek előadó, nemcsak érezni, megírni tudja intuícióit, hanem hévvel, szívvel, értelemmel előadni is. — A háború alaposan beleszólt az életembe. Nemcsak hadifogoly voltam, megjártam több munkatábort. Aztán évekkel később, már mint magyar—orosz szakos tanár magam kértem, engedjék meg, hogy egy gazdasági küldöttséggel kimehessek a Szovjetunióba, más szemmel láthassam az eseményeket, a fejlődést... Kilenc évi hallgatás után Illyés Gyula biztatására fogott újra tollat: 1953-ban a Csillagban jelent meg. Aztán a többi irodalmi folyóiratban, s 1954- ben — éppen a Szovjetunióban tartózkodott mint tolmács — táviratot kapott: József Attiladíjjal tüntették ki. — Rá egy évre jelent meg első verseskötetem, a Feltámadás. A címadó versben megvallottam: tetszhalott voltam, de rádöbbentem: jó újra élni, alkotni. .. A Feltámadást követte 1956- ban a Hajnali viadal, majd 1962- ben a Hó és nap (egy hét alatt elfogyott valahány), amelyet egy év múlva ismét kiadtak, s immár másodízben József Attiladíjjal jutalmazták. Most, a könyvhét után kerül majd az olvasó kezébe negyedik kötete a „Háló nélkül”. — „Vegyétek el a hálót én alólam, s a derekamról a mentőövet! Én anélkül akarok ugrani!” — vallja ebben. „Civil” foglalkozása gimnáziumi tanár. A hétköznapok költőjének vallja magát: „Nem lett belőlem az, aminek indulni vágytam ifjan: nem lettem szórakoztató, új irányzat megalapítója, nem kezdődik velem a magyar költészet új kora... m lettem hát? — egyike az embertömegek helyett szóló, kiáltó költőknek”. Kérdezem, nem fárasztja-e a rengeteg író—olvasó találkozó Mosolyogva tiltakozik: — Ellenkezőleg! Új benyomásokat szerzek, ilyenkor újra átengedem magamon az élet hullámait, s új versek kerülnek papírra. Nem is az én erőmből születnek ezek, hanem az olvasóknak, a hallgatóknak, az engem figyelő tekinteteknek bíztatására. .. Ezért ajánlja legújabb kötetét nekünk, az olvasóknak. Szakály Éva