Vas Népe, 1980. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-01 / 257. szám

Az általános jövedelemadó módosítása A Minisztertanács módo­sította az általános jövede­lemadóra vonatkozó rendel­kezéseket. A lakosság szük­ségleteinek teljesebb körű, színvonalasabb kielégítésén fáradozó­­kisiparosokat és magánkereskedőket érinti el­sősorban kedvezően a mó­dosítás. Az adó mértékének csökkentésével, a tevékeny­ség kezdéséhez kapcsolódó mentességek körének bő­vítésével ösztönözni kíván­nak a lakossági szükségletet kielégítő kisiparosi és ma­gánkereskedői tevékenység folytatására. Az új rendelkezés értel­mében az exportra termelő, a hiány- és i­mportpótló ter­mékeket gyártó kisiparosok számára az új adómértékek magasabb jövedelemmel járó termelés esetén is érdekeltsé­get biztosítanak. A módosí­tott adózási szabályok job­ban segítik a közös műhely­ben dolgozók családi részvé­telén alapuló termelését is. Sok, kisközségben tevé­kenykedő, alacsonyabb jö­­vedelmű kisiparos a jövőben több évre szólóan változat­lan mértékű tételes adó fize­tésével tehet eleget adózási kötelezettségének. A módo­sított szabályok megállapít­ják a szerződéses üzemelte­tésű vendéglátóipari és kis­kereskedelmi egységek ve­zetőit terhelő adókötelezett­ség mértékét is. Az új rendelkezés — az ingatlanforgalom megköny­­nyítése céljából — az indo­kolt lakáscserék lebonyolí­tását és ezen keresztül a la­kásigények jobb kielégítését kívánja előmozdítani azzal, hogy csökkenti a kisebb ér­tékű ingatlanok eladásából származó jövedelmek adó­kulcsát. Az új intézkedések 1981. ja­nuár 1-vel lépnek életbe. az élete között vadt egyedül. Akkor talán az volt a legfontosabb, olyan munkahelyet keresni,­ ahol jobban megtalálhatja a szá­mítását. Ilyennek ígérkezett a vasút, ahova hirdetésre jelentkezett. Nyolc éve jegy­vizsgáló. A Szombathelyről induló vonatok mindegyikén telje­sített már szolgálatot. Ele­inte Budapestre járt, most — mivel kevesen vannak — egy hónapban egyszer minden vo­nalon utazik. Néha egy-egy szolgálatát három, különbö­ző vonaton tölti el. Álmából felébredve is fel tudná sorol­ni az útbaeső állomásokat. Mégsem ismeri jól a tájat. Utasként felfedezhetne né­hány olyan dolgot, amit mun­ka közben sose látott.­­A vonaton nem érek rá nézelődni, ott dolgozom. Ne­künk nagyon kell figyelni, pénzzel is bánunk. Az a fon­tos, hogy a vasút se károsod­jék, az utasok is jól érezzék magukat. Nagyon szeretem a munkámat. Először ugyan sírva tanultam, nem azért, mert nehéz volt, inkább el­ijesztgettek ... Zanyi Karcsi bácsi, az oktatóm ekkor egy életre lelket öntött belém. De nagyon sokat köszönhe­tek Pekker Laci bácsinak is, akitől vonalismeretet — és emberismeretet, szakmasze­retetet — tanultam. Kálmánná, Irénke szereti az utasokat. Határozott, ko­­moly, mégis valami kimond­hatatlan derű, emberszeretet árad egyéniségéből. Kalauz néninek hívja a tizenéves és az is, aki kétszer is nagypa­pája lehetne. Azt hittem na­ponta utazik a pécsi vonaton — annyian köszöntötték — ahol először találkoztam ve­le utasként.­­Sokszor magam is cso­dálkozom, hányan köszönte­nek rám, hányan szólítanak meg olyanok, akikre én — sajnos — nem is emlékszem. De olyan is akad, aki másért emlékszik rám sokáig. Leg­utóbb Budapestről jöttünk, egy perc volt az indulásig. Ekkor jött harminc gyerek­kel egy pedagógus. Kőszeg­re utaztak. Végszükségben az utolsó kocsin levő A-csapot­­kellett meghúznom, hogy biztonságosan fel tudjanak szállni. Az A-csap olyan vészfék­ féle, megállítja a vonatot. Igyekeztem nyugodt maradni, de mégis meg kel­lett mondanom, — talán kis­sé keményebben —, hogy ilyen veszélynek nem szabad a gyerekeket kitenni.) Kálmánné munkamódszer­­átadó volt szövőnőként, most néha kezdő jegyvizsgálók utaznak vele, vonalismeret­re tanítja őket. Nemcsak megszerette a vasutat, a szak­máját, másokkal is igyekszik megszerettetni. (Csak azt nem értem, hogy az ilyen érdekes, szép mun­kára miért nincs elegendő jelentkező. Nem tudom meg­fejteni az okát. Megbecsülik a munkánkat, a fizetésünk is szép. Az volna a reális, ha a sok vasútra vágyóból még válogatni is lehetne.) Nem könnyű a vasúti szol­gálat. És Kálmán Mihályné emellett munkavédelmi őr és a vasúti önkéntes határ­őr csoport vezetője is. Szabad idejében társadalmi népi el­lenőrként a boltokat járja. Hat és fél évig albérletben lakott két gyerekével. Két és fél éve kapta a derkovitsi bér­házban a kilencedik eme­leti lakást. Csodálatosan han­gulatos, barátságos otthont varázsolt önmagának, mű­tősnőnek készülő lányának, Gittának és Misinek, aki a sárvári Rába gyárban szak­munkástanuló.­­A nehéz évek megtanítot­ták becsülni az otthont, szí­vesen jövök haza. De szíve­sen megyek dolgozni is. Ne­kem a vasút valóban a má­sodik otthonom.) Kovács Klára­Fotó: Czika László A „kalauz néni” türelmesen vár, amíg az utasok előkeresik a menetjegyet. 1981­. november 1. Szombat Ne csupán taggyűléseken... Pártunk legkisebb önálló szervezeti egységei az alap­szervezetek. Nem kis mér­tékben rajtuk áll vagy bu­kik, mennyire érvényesül a párt politikája, irányító sze­repe az adott munkaterüle­ten. Hogyan szervezi a kom­munisták munkáját, miként tölti be hivatását a Vas me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat szakipari főüzemének pártalapszervezete? Erről beszélgettünk Békési János­sal, az alapszervezet titkárá­val. — A szakipari főüzem két üzemében több mint 200 ember dolgozik: bá­dogosok, szigetelők-tető­­fedők, hidegburkolók, üvegesek, festők, meleg­­burkolók. Mennyi köztük a kommunista? — A kérdéshez én még hadd tegyem hozzá: főüze­mü­nk dolgozóinak szerepe abban van, hogy ők „öltöz­tetik fel” a házakat, az ő jó vagy rossz munkájuk az, ami a leginkább meglátszik az épületeken. Ez döntően meghatározza az itteni kom­munisták feladatait is. Rö­viden és tömören fogalmaz­va : nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy ez az „öltöztetés” minden egyes épület esetében jól sikerül­jön. Pártalapszervezetünk egyébként jelenleg 23 tagú, munkáját öttagú vezetőség irányítja. Jómagam más­fél éve vagyok az alapszer­vezet titkára. — Mennyire rendszere­sek az alapszervezetben a vezetőségi ülések, tag­gyűlések? — Taggyűléseket kétha­vonta, vezetőségi üléseket havonta tartunk. Természe­tesen, ha a szükség úgy kí­vánja, akkor alkalmanként gyakrabban is. És amit én nagyon fontosnak tartok: három pártcsoportunk, ezek a taggyűlések előtt az adott témákról rendszeresen ta­nácskoznak, előzetesen egyeztetik a véleményeket, sőt javaslatokat is megfo­galmaznak. — Milyen témák a leg­gyakoribbak a pártfóru­­mokon? — A pártélet belső kérdé­seinek rendszeres megtár­gyalása mellett mi a fő fi­gyelmünket a gazdasági munkával összefüggő poli­tikai feladatok megtárgya­lására fordítjuk. Nálunk például nagyon fontos a­ kü­lönböző munkák minősége, ezért a bérezés is az elvég­zett munkák minőségének figyelembe vételével törté­nik. Taggyűléseinken elemez­zük ennek a tapasztalatait, továbbá azt is, mit tehetünk a határidőcsúszások ellen. A határidőcsúszások ugyanis a mi munkánkat nagyban akadályozzák. Ha mi késve „mehetünk rá” valamely épületre, akkor azt vagy, a munka minősége," vagy az átadási határidő sínyli meg. Ezért mindig nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy minden szakma időben át­vehesse az adott munkaterü­letet, s a különböző szak­mák képviselői se akadá­lyozzák egymás munkáját. — Mindig sikerül ezt el­érni? — Nem mondhatnám. És éppen ez az egyik legna­gyobb gondunk. A csúszások ugyanis azt is jelentik, hogy nem egyenletes a leterheltsé­günk, időnként „szakmai hullámvölgyek”, máskor „szakmai csúcsok” keletkez­nek. Taggyűléseinken és ve­zetőségi üléseinken gyakori téma ez, annál is inkább, hi­szen az ilyesmi a keresetek­re is rossz hatással van, s rontja a dolgozók hangula­tát is. — Mennyire példamu­­tatóak és aktívak a párt­­alapszervezet tagjai? — Mondhatom, hogy a munkában jól helytállnak, azok közt vannak, akik a legtöbbet vállalják. Ami a politikai aktivitásukat illeti, arról nem mondhatok eny­­nyire egyértelmű véleményt. Taggyűléseken,­­ pártfórumo­kon igen aktívak, minden alkalommal hallatják hang­jukat, okos javaslatokat is tesznek. Az üzemi demokrá­cia különböző fórumain azon­ban nem mindig tapasztal­ható ilyen aktivitás a kom­munisták részéről. Pedig nem elég csak egymást meg­győznünk, a kommunisták­nak a helyes álláspontot az összdolgozók előtt is képvi­selniük kell. Ha ebben előre tudnánk lépni, a kommunis­ták ilyen magatartása az egész dolgozó kollektívára jó hatással lenne. Beszéltünk is már erről, s abban álla­podtunk meg, hogy az üzemi demokrácia fórumain min­den egyes elvtársunktól ha­tározottabb vélemény­nyil­vánítást, ha úgy tetszik, egy­ségesebb kiállást várunk. — Mi a helyzet a párt­­építésnél? Létszámban gyarapodik-e pártalap­­szervezetük? — Azt valljuk, hogy párt­tag csak az legyen, aki meg­felel a követelm­ényeknek, s tudja vállalni, amit a párt elvár a tagjaitól. Évente át­lag egy-egy új párttaggal gyarapodunk. Főként a KISZ-ben már helytállt fia­talokkal és fizikai dolgozók­kal igyekszünk erősíteni so­rainkat. — Kell-e valamiben vál­tozást elérni az alap­szervezet tevékenységé­ben és az alapszervezet­hez tartozó kommunis­ták munkájában? — Részben már szóltam erről. S ha alapvető változ­tatásokra nincs is szükség, én azt gondolom, hogy köl­csönösen igényesebbeknek kell lennünk egymással szemben. Elvtársaink szak­mailag is, politikailag is jól felkészültek. Ez lehetővé te­szi, hogy még jobban has­sunk a munkahelyi közvé­leményre, s minden oly al­kalommal, amikor lehetőség adódik rá, jó irányban be­folyásoljuk az egész kollek­tívát. Aminek végső soron a szakipari munkák jó és pontos elvégzésében, az épü­letek megfelelő „felöltözteté­sében” is meg kell nyilvá­nulnia. Lőrincz Károly Egyedül a lépcső tetején Ha erősen fogalmaz­nék, azt is mondhatnám: elegük van az emberi jó­szándékból, a segítő em­berségből, megoldatlan gondjaik rendezéséhez többre van szükségük. Az elmúlt napokban éppen ez okból terjesztették kérvényüket a Miniszter­­tanács elé a mozgássérül­tek, akik országos szerve­zetet akarnak alakítani. A szervezet létrejöttével együtt államilag rögzített jogokat is remélnek, sa­játos helyzetüknek meg­felelőt, hogy megszűnjön az a visszás helyzet, ami­ben élnek: sorsuk alaku­lása ma még legtöbb esetben a kulcspozícióban levő hivatali emberek sze­mélyes hozzáállásától függ. Talán baj van ezzel a hozzáállással? Összessé­gében ezt sem mondhat­nánk. A mozgássérültek egy részének elhelyezke­dését is a személyes kap­csolatokon keresztül ol­dották meg, néhány lel­kes és lelkiismeretes em­ber segítő közbenjárásá­val. De amilyen messze van egymástól a lehet és a kell, olyan távol áll a szívességtől a kötelesség. Ezek a fogyatékos embe­rek pedig különösen ér­zékenyek ahhoz, hogy ne­kik szívességet tegyenek. Az országos szervezet megalakítását elsősorban mégsem az emberi önér­zet teszi szükségessé. Je­lenleg az egységes érdek­­védelmi rendszer hiány­zik, legyen szó munkavál­lalásról, vagy lakáskér­désről, de akár egy olyan egyszerű dologról is, mint a középületek tolókocsi­feljáróval történő ellátá­sa. S ha úgy kezdtem mondandómat, hogy a mozgássérülteknek az egyes emberek jószándékú segítségénél többre van szükségük, akkor nem is fogalmaztam pontosan. Senki sem hiszi, hogy a papír az írott jogokkal többet adhat, legfeljebb azt, hogy rendszereseb­ben és mindenkinek. De hogy önmagában kevés, azt már egy példa is bi­zonyítja. Nemrégiben ta­nácskozásra gyűltek össze a szakemberek, hogy egy társadalmi összefogással létrehozott akciót hivata­lossá nyilvánítsanak — a mozgássérültek érdeké­ben. Az egyezség megszü­letett, az eredményt el­könyvelték.­ A tanácsko­zás egyetlen mozgássé­rült résztvevője azonban útban hazafelé a lépcsőn, magányosan botladozott — akkor már nem figyelt rá senki... N. A. nillan­ak. Teatűzhelyért tolongtak Rumban Még néhány mondatot a múlt heti sikeres rumi vásárról. Ahol szabálysze­rű tömeg várta a nyitás reggelén a Centrum Áru­ház teherautóit. Ponto­sabban illik beszélni: a teherautók szállította tea­tűzhelyeket. Harminc­negyven kilométeres kör­zetből özönlött ide ezekért a nép, jöttek Rábahidvég­­ről és a távoli Ölbőről, jöttek Toronyból és Ba­­logunyomból is. És szá­molták, hány tűzhelyet emelnek le a kocsikról. Négynél fölmorajlott a tömeg, mondván, becsap­ta őket az újság, miért írták, hogy lesz itt „min­denevő” — fára, szénre, házkörüli hulladékra jó sparheid... Hát kérem... volt. Négy. És jelentkeztek rá nyolcvanheten! Sorsolás­sal tudták csak eldönteni, kié legyen az a négy. Nos, mi teatűzhely ügy­ben vétlenne­k érezzük magunkat. Tudniillik nem tudhattuk, hányra futja belőle Rumban. Rossz volt ott a címzés, úgy gondoljuk. Nem nagyon régen tea­tűzhely ügyben már jó címre — a Lampart sal­gótarjáni gyárába — küld­tünk üzenetet. Megírtuk: méltánytalannak tartjuk, hogy gazdaságtalanságra hivatkozva leállítják ezen országszerte keresett — főleg falun hiányolt — kályhák gyártását. Kifogá­soltuk és kifogásoljuk, hogy e gyári döntéshez pecsétjét adta a K­ohó- és Gépipari Minisztérium is. Választ egyik helyről sem kaptunk. Nosza. • Kaptak volna legalább kályhát Rumban, nyolc­vanheten. (tarabó) vas NÉPE Fogászati hónap ... A takarékosság jegyében. (Lakatos Ferenc karikatúrája) 3

Next