Vas Népe, 1980. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-01 / 257. szám
Az általános jövedelemadó módosítása A Minisztertanács módosította az általános jövedelemadóra vonatkozó rendelkezéseket. A lakosság szükségleteinek teljesebb körű, színvonalasabb kielégítésén fáradozókisiparosokat és magánkereskedőket érinti elsősorban kedvezően a módosítás. Az adó mértékének csökkentésével, a tevékenység kezdéséhez kapcsolódó mentességek körének bővítésével ösztönözni kívánnak a lakossági szükségletet kielégítő kisiparosi és magánkereskedői tevékenység folytatására. Az új rendelkezés értelmében az exportra termelő, a hiány- és importpótló termékeket gyártó kisiparosok számára az új adómértékek magasabb jövedelemmel járó termelés esetén is érdekeltséget biztosítanak. A módosított adózási szabályok jobban segítik a közös műhelyben dolgozók családi részvételén alapuló termelését is. Sok, kisközségben tevékenykedő, alacsonyabb jövedelmű kisiparos a jövőben több évre szólóan változatlan mértékű tételes adó fizetésével tehet eleget adózási kötelezettségének. A módosított szabályok megállapítják a szerződéses üzemeltetésű vendéglátóipari és kiskereskedelmi egységek vezetőit terhelő adókötelezettség mértékét is. Az új rendelkezés — az ingatlanforgalom megkönynyítése céljából — az indokolt lakáscserék lebonyolítását és ezen keresztül a lakásigények jobb kielégítését kívánja előmozdítani azzal, hogy csökkenti a kisebb értékű ingatlanok eladásából származó jövedelmek adókulcsát. Az új intézkedések 1981. január 1-vel lépnek életbe. az élete között vadt egyedül. Akkor talán az volt a legfontosabb, olyan munkahelyet keresni, ahol jobban megtalálhatja a számítását. Ilyennek ígérkezett a vasút, ahova hirdetésre jelentkezett. Nyolc éve jegyvizsgáló. A Szombathelyről induló vonatok mindegyikén teljesített már szolgálatot. Eleinte Budapestre járt, most — mivel kevesen vannak — egy hónapban egyszer minden vonalon utazik. Néha egy-egy szolgálatát három, különböző vonaton tölti el. Álmából felébredve is fel tudná sorolni az útbaeső állomásokat. Mégsem ismeri jól a tájat. Utasként felfedezhetne néhány olyan dolgot, amit munka közben sose látott.A vonaton nem érek rá nézelődni, ott dolgozom. Nekünk nagyon kell figyelni, pénzzel is bánunk. Az a fontos, hogy a vasút se károsodjék, az utasok is jól érezzék magukat. Nagyon szeretem a munkámat. Először ugyan sírva tanultam, nem azért, mert nehéz volt, inkább elijesztgettek ... Zanyi Karcsi bácsi, az oktatóm ekkor egy életre lelket öntött belém. De nagyon sokat köszönhetek Pekker Laci bácsinak is, akitől vonalismeretet — és emberismeretet, szakmaszeretetet — tanultam. Kálmánná, Irénke szereti az utasokat. Határozott, komoly, mégis valami kimondhatatlan derű, emberszeretet árad egyéniségéből. Kalauz néninek hívja a tizenéves és az is, aki kétszer is nagypapája lehetne. Azt hittem naponta utazik a pécsi vonaton — annyian köszöntötték — ahol először találkoztam vele utasként.Sokszor magam is csodálkozom, hányan köszöntenek rám, hányan szólítanak meg olyanok, akikre én — sajnos — nem is emlékszem. De olyan is akad, aki másért emlékszik rám sokáig. Legutóbb Budapestről jöttünk, egy perc volt az indulásig. Ekkor jött harminc gyerekkel egy pedagógus. Kőszegre utaztak. Végszükségben az utolsó kocsin levő A-csapotkellett meghúznom, hogy biztonságosan fel tudjanak szállni. Az A-csap olyan vészfék féle, megállítja a vonatot. Igyekeztem nyugodt maradni, de mégis meg kellett mondanom, — talán kissé keményebben —, hogy ilyen veszélynek nem szabad a gyerekeket kitenni.) Kálmánné munkamódszerátadó volt szövőnőként, most néha kezdő jegyvizsgálók utaznak vele, vonalismeretre tanítja őket. Nemcsak megszerette a vasutat, a szakmáját, másokkal is igyekszik megszerettetni. (Csak azt nem értem, hogy az ilyen érdekes, szép munkára miért nincs elegendő jelentkező. Nem tudom megfejteni az okát. Megbecsülik a munkánkat, a fizetésünk is szép. Az volna a reális, ha a sok vasútra vágyóból még válogatni is lehetne.) Nem könnyű a vasúti szolgálat. És Kálmán Mihályné emellett munkavédelmi őr és a vasúti önkéntes határőr csoport vezetője is. Szabad idejében társadalmi népi ellenőrként a boltokat járja. Hat és fél évig albérletben lakott két gyerekével. Két és fél éve kapta a derkovitsi bérházban a kilencedik emeleti lakást. Csodálatosan hangulatos, barátságos otthont varázsolt önmagának, műtősnőnek készülő lányának, Gittának és Misinek, aki a sárvári Rába gyárban szakmunkástanuló.A nehéz évek megtanították becsülni az otthont, szívesen jövök haza. De szívesen megyek dolgozni is. Nekem a vasút valóban a második otthonom.) Kovács KláraFotó: Czika László A „kalauz néni” türelmesen vár, amíg az utasok előkeresik a menetjegyet. 1981. november 1. Szombat Ne csupán taggyűléseken... Pártunk legkisebb önálló szervezeti egységei az alapszervezetek. Nem kis mértékben rajtuk áll vagy bukik, mennyire érvényesül a párt politikája, irányító szerepe az adott munkaterületen. Hogyan szervezi a kommunisták munkáját, miként tölti be hivatását a Vas megyei Állami Építőipari Vállalat szakipari főüzemének pártalapszervezete? Erről beszélgettünk Békési Jánossal, az alapszervezet titkárával. — A szakipari főüzem két üzemében több mint 200 ember dolgozik: bádogosok, szigetelők-tetőfedők, hidegburkolók, üvegesek, festők, melegburkolók. Mennyi köztük a kommunista? — A kérdéshez én még hadd tegyem hozzá: főüzemünk dolgozóinak szerepe abban van, hogy ők „öltöztetik fel” a házakat, az ő jó vagy rossz munkájuk az, ami a leginkább meglátszik az épületeken. Ez döntően meghatározza az itteni kommunisták feladatait is. Röviden és tömören fogalmazva : nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy ez az „öltöztetés” minden egyes épület esetében jól sikerüljön. Pártalapszervezetünk egyébként jelenleg 23 tagú, munkáját öttagú vezetőség irányítja. Jómagam másfél éve vagyok az alapszervezet titkára. — Mennyire rendszeresek az alapszervezetben a vezetőségi ülések, taggyűlések? — Taggyűléseket kéthavonta, vezetőségi üléseket havonta tartunk. Természetesen, ha a szükség úgy kívánja, akkor alkalmanként gyakrabban is. És amit én nagyon fontosnak tartok: három pártcsoportunk, ezek a taggyűlések előtt az adott témákról rendszeresen tanácskoznak, előzetesen egyeztetik a véleményeket, sőt javaslatokat is megfogalmaznak. — Milyen témák a leggyakoribbak a pártfórumokon? — A pártélet belső kérdéseinek rendszeres megtárgyalása mellett mi a fő figyelmünket a gazdasági munkával összefüggő politikai feladatok megtárgyalására fordítjuk. Nálunk például nagyon fontos a különböző munkák minősége, ezért a bérezés is az elvégzett munkák minőségének figyelembe vételével történik. Taggyűléseinken elemezzük ennek a tapasztalatait, továbbá azt is, mit tehetünk a határidőcsúszások ellen. A határidőcsúszások ugyanis a mi munkánkat nagyban akadályozzák. Ha mi késve „mehetünk rá” valamely épületre, akkor azt vagy, a munka minősége," vagy az átadási határidő sínyli meg. Ezért mindig nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy minden szakma időben átvehesse az adott munkaterületet, s a különböző szakmák képviselői se akadályozzák egymás munkáját. — Mindig sikerül ezt elérni? — Nem mondhatnám. És éppen ez az egyik legnagyobb gondunk. A csúszások ugyanis azt is jelentik, hogy nem egyenletes a leterheltségünk, időnként „szakmai hullámvölgyek”, máskor „szakmai csúcsok” keletkeznek. Taggyűléseinken és vezetőségi üléseinken gyakori téma ez, annál is inkább, hiszen az ilyesmi a keresetekre is rossz hatással van, s rontja a dolgozók hangulatát is. — Mennyire példamutatóak és aktívak a pártalapszervezet tagjai? — Mondhatom, hogy a munkában jól helytállnak, azok közt vannak, akik a legtöbbet vállalják. Ami a politikai aktivitásukat illeti, arról nem mondhatok enynyire egyértelmű véleményt. Taggyűléseken, pártfórumokon igen aktívak, minden alkalommal hallatják hangjukat, okos javaslatokat is tesznek. Az üzemi demokrácia különböző fórumain azonban nem mindig tapasztalható ilyen aktivitás a kommunisták részéről. Pedig nem elég csak egymást meggyőznünk, a kommunistáknak a helyes álláspontot az összdolgozók előtt is képviselniük kell. Ha ebben előre tudnánk lépni, a kommunisták ilyen magatartása az egész dolgozó kollektívára jó hatással lenne. Beszéltünk is már erről, s abban állapodtunk meg, hogy az üzemi demokrácia fórumain minden egyes elvtársunktól határozottabb véleménynyilvánítást, ha úgy tetszik, egységesebb kiállást várunk. — Mi a helyzet a pártépítésnél? Létszámban gyarapodik-e pártalapszervezetük? — Azt valljuk, hogy párttag csak az legyen, aki megfelel a követelményeknek, s tudja vállalni, amit a párt elvár a tagjaitól. Évente átlag egy-egy új párttaggal gyarapodunk. Főként a KISZ-ben már helytállt fiatalokkal és fizikai dolgozókkal igyekszünk erősíteni sorainkat. — Kell-e valamiben változást elérni az alapszervezet tevékenységében és az alapszervezethez tartozó kommunisták munkájában? — Részben már szóltam erről. S ha alapvető változtatásokra nincs is szükség, én azt gondolom, hogy kölcsönösen igényesebbeknek kell lennünk egymással szemben. Elvtársaink szakmailag is, politikailag is jól felkészültek. Ez lehetővé teszi, hogy még jobban hassunk a munkahelyi közvéleményre, s minden oly alkalommal, amikor lehetőség adódik rá, jó irányban befolyásoljuk az egész kollektívát. Aminek végső soron a szakipari munkák jó és pontos elvégzésében, az épületek megfelelő „felöltöztetésében” is meg kell nyilvánulnia. Lőrincz Károly Egyedül a lépcső tetején Ha erősen fogalmaznék, azt is mondhatnám: elegük van az emberi jószándékból, a segítő emberségből, megoldatlan gondjaik rendezéséhez többre van szükségük. Az elmúlt napokban éppen ez okból terjesztették kérvényüket a Minisztertanács elé a mozgássérültek, akik országos szervezetet akarnak alakítani. A szervezet létrejöttével együtt államilag rögzített jogokat is remélnek, sajátos helyzetüknek megfelelőt, hogy megszűnjön az a visszás helyzet, amiben élnek: sorsuk alakulása ma még legtöbb esetben a kulcspozícióban levő hivatali emberek személyes hozzáállásától függ. Talán baj van ezzel a hozzáállással? Összességében ezt sem mondhatnánk. A mozgássérültek egy részének elhelyezkedését is a személyes kapcsolatokon keresztül oldották meg, néhány lelkes és lelkiismeretes ember segítő közbenjárásával. De amilyen messze van egymástól a lehet és a kell, olyan távol áll a szívességtől a kötelesség. Ezek a fogyatékos emberek pedig különösen érzékenyek ahhoz, hogy nekik szívességet tegyenek. Az országos szervezet megalakítását elsősorban mégsem az emberi önérzet teszi szükségessé. Jelenleg az egységes érdekvédelmi rendszer hiányzik, legyen szó munkavállalásról, vagy lakáskérdésről, de akár egy olyan egyszerű dologról is, mint a középületek tolókocsifeljáróval történő ellátása. S ha úgy kezdtem mondandómat, hogy a mozgássérülteknek az egyes emberek jószándékú segítségénél többre van szükségük, akkor nem is fogalmaztam pontosan. Senki sem hiszi, hogy a papír az írott jogokkal többet adhat, legfeljebb azt, hogy rendszeresebben és mindenkinek. De hogy önmagában kevés, azt már egy példa is bizonyítja. Nemrégiben tanácskozásra gyűltek össze a szakemberek, hogy egy társadalmi összefogással létrehozott akciót hivatalossá nyilvánítsanak — a mozgássérültek érdekében. Az egyezség megszületett, az eredményt elkönyvelték. A tanácskozás egyetlen mozgássérült résztvevője azonban útban hazafelé a lépcsőn, magányosan botladozott — akkor már nem figyelt rá senki... N. A. nillanak. Teatűzhelyért tolongtak Rumban Még néhány mondatot a múlt heti sikeres rumi vásárról. Ahol szabályszerű tömeg várta a nyitás reggelén a Centrum Áruház teherautóit. Pontosabban illik beszélni: a teherautók szállította teatűzhelyeket. Harmincnegyven kilométeres körzetből özönlött ide ezekért a nép, jöttek Rábahidvégről és a távoli Ölbőről, jöttek Toronyból és Balogunyomból is. És számolták, hány tűzhelyet emelnek le a kocsikról. Négynél fölmorajlott a tömeg, mondván, becsapta őket az újság, miért írták, hogy lesz itt „mindenevő” — fára, szénre, házkörüli hulladékra jó sparheid... Hát kérem... volt. Négy. És jelentkeztek rá nyolcvanheten! Sorsolással tudták csak eldönteni, kié legyen az a négy. Nos, mi teatűzhely ügyben vétlennek érezzük magunkat. Tudniillik nem tudhattuk, hányra futja belőle Rumban. Rossz volt ott a címzés, úgy gondoljuk. Nem nagyon régen teatűzhely ügyben már jó címre — a Lampart salgótarjáni gyárába — küldtünk üzenetet. Megírtuk: méltánytalannak tartjuk, hogy gazdaságtalanságra hivatkozva leállítják ezen országszerte keresett — főleg falun hiányolt — kályhák gyártását. Kifogásoltuk és kifogásoljuk, hogy e gyári döntéshez pecsétjét adta a Kohó- és Gépipari Minisztérium is. Választ egyik helyről sem kaptunk. Nosza. • Kaptak volna legalább kályhát Rumban, nyolcvanheten. (tarabó) vas NÉPE Fogászati hónap ... A takarékosság jegyében. (Lakatos Ferenc karikatúrája) 3