Vas Népe, 1981. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-06 / 234. szám
Lassan kikopnak a pályáról Népművelők a főiskola kapuja előtt (3.) Tizenhatan úgy élnek a vasi népművelők közül, hogy jövőjük, munkájuk bizonytalan. Községi művelődési házakban dolgoznak, ők töltik be azokat a helyeket, amelyek a nappalin végző népművelők számára nem elég vonzóak. Ha ők nem lennének, nem kilenc klubkönyvtár, művelődési ház lenne gazdátlan a megyében, hanem jóval több. Érdekek és kudarcok Kinek az érdeke, hogy a rátermett fiatalokból képzett népművelők váljanak? Elsősorban az érintett fiataloké. ők, sok évvel az érettségi után, családi problémákkal megterhelve, sikertelen próbálkozások súlya alatt elbizonytalanodva, szinte csak azért próbálják meg harmadszor-negyedszer a felvételit, hogy meghoszszabbítsák szerződésüket, hogy kitolják a szakmától való búcsú idejét. Érdeke a helyi tanácsoknak, a megyei tanács művelődési osztályának, hogy megtartsák az alkalmas embereket. A helyi tanácsi vezetők kérik is a méltányos bírálatot népművelőik számára, írásban és szóban erősítik meg, hogy szükségük van rájuk, hogy munkájukkal elégedettek. Véleményüket a megyei művelődési osztály méltányolja. Balassa Judit közművelődési előadó: — Siralmas mérleg, hogy a 16 képesítés nélküliből csak öt jelentkezett a főiskolára, és egy sem került be. A kudarcot előrevetítette, hogy a tavaszi előkészítő tanfolyamon ketten vettek részt. Szerintem a 16 ember felét érdemes, szükséges volna megtartani. Az osztály már korábban javasolta a főiskolának, és a minisztériumnak, hogy a gyakorlatban helytálló népművelők felvételi vizsgáját módosítsa. Mi azt tartanánk helyesnek, ha alkalmassági beszélgetésen győződnének meg a tanárok a jelentkezők olvasottságáról, felkészültségéről és ha figyelembe vennék a művelődési osztály javaslatát. Se a főiskola, se a minisztériuma nem fogadta el véleményünket. Hat-hétszeres túljelentkezés A megkeresettek közül Dittman Zoltán jutott csak el a szóbeliig. Miről volt ott szó? A tételekről. Szépen szabályosan tételt húzott magyarból is, történelemből is és felelt. Így szerzett meg a tízből nyolc pontot. A főiskola levelező hallgatóinak tanulmányi osztályán kedves és jóakaratú asszony, Bárdosi Péterné tartja nyilván az eredményeket és a kudarcokat. Az idén a népművelési történe,lem szak levelező tagozatán 101-en felvételiztek, 15-en jutottak be. A népművelésmagyar szak 95 jelentkezője közül 16-ot vettek fel. A hat-hétszeres túljelentkezés a felvételi teljesítmény szigorú értékelésére és nem az egyéni körülmények, adottságok vagy a helyi igények mérlegelésére készteti az intézményt. A jelentkezők számából ítélve nincs utánpótláshiány. Nincs is különbség abban, hogy az ELTE nappali magyar— történelem szakára, vagy a szombathelyi főiskola levelezős képművelési szakára kíván-e bejutni valaki. Az írásbeli kérdései azonosak. — Az írásbeli olyan nehéz, hogy a korábban érettségizettek nem bírnak lépést tartani a követelményekkel — mondta Bárdosi Péterné. — Csak az előkészítő tanfolyam és a nagy szorgalom segíthet rajtuk. A mezőny színvonalától függően állapítják meg a felvételhez szükséges minimális pontszámot. Az idén ez IX. pont volt. — Néhány éve még négyszázas létszámú levelezős évfolyamok is voltak. Most nem az akkori túltermelés következményeit szenvedik el a jelentkezők? — Népesebb évfolyamok voltak, igaz, de tíz ponttal vagy az alatt, akkor sem vettek fel senkit. Miért sajnáljuk, tartjuk veszteségnek a pályáról kikopó képzetlen, de gyakorlott népművelőket? Csupa praktikus szempontból. A népművelés minden elméletigénye, tudományossága mellett gyakorlatias munka. Igényel olyan képességeket, adottságokat, amelyek vagy megvannak egy személyiségben, vagy nincsenek és akkor elméleti ismerettel nem pótolhatóak. Ilyen például a kapcsolatteremtő képesség, a szervezőkészség, valamely művészeti ág művelése__ Az alkalmasság nem értékelhető? A népművelés-tanár szakos diákok, elsősorban a lányok, harmad-negyedéves korukra már inkább az iskolát és nem a művelődési házat képzelik el munkahelyül, ezt is választják. Párttitkár ismerősöm mesélte, kénytelen volt erélyesebb hangon beszélni az oklevelükkel városi, tanári állást követelő fiatalokkal, emlékeztetve őket arra, hogy a magyar szak mellett népművelést is tanultak, nem? Kiből lesz jó népművelő? Felvételi bizottság legyen a talpán, amelyik a tesztek és a tételek után erre válaszolni mer. A kérdésre többen Hofi példáival feleltek. A nevezetes esettel Papp Laci edzői oklevelének kiállításáról, vagy a néprajzosságot eldöntő ostorpattingatásról. Mások azt mondták: már a kapuba odaállítanának egy illetékest, figyelje, köszön-e a felvételiző. Ha nem, forduljon is vissza. Ha köszönt, bemehet egy nagy terembe. Tengő-lengő fiatalok és hangszerek, sporteszközök, bábok, jelmezek közé. A feladat, csináljon valamit Vajon mihez kezd? Meg meri-e szólítani, a gyerekeket? Meg tud-e szólaltatni egy hangszert? Vagy társasjátékot kezdeményez? Ha képtelen feltalálni magát, elmehet. Ha a kapcsolatteremtés, a valamihez értés, a valamihez vonzódás jeleit mutatja, kezdődhet a faggatás, mit tud Az ember tragédiájáról, vagy a magánhangzók csoportosításáról. Alkalmassági vizsga sem a tanár, sem a népművelés szakon nincs. Alkalmasságért egy pont sem jár. Azok helyett, akik hat- nyolc évi gyakorlat után feladják, kikopnak a pályáról, ritkán kapnak szakképzett népművelőt a művelődési házak. Helyükre ismét csak érettségizett, tapasztalatlan emberek állnak. Szerződéssel, egy sikeres felvételi vizsga reményében. (Vége) Budai Rózsa 1981. október 6. Kedd Október első vasárnapján értékelő, eredményhirdető találkozóra hívták a néprajzi, nyelvjárási gyűjtéssel foglalkozó amatőr kutatókat a szombathelyi Savaria Múzeumba. A 29. alkalommal meghirdetett pályázatra Vas megyéből 13 felnőtt 15 dolgozatot adott be, és négy ifjúsági pályázat is érkezett. Bárdosi János, a néprajzi osztály vezetője értékelte a pályamunkákat. Mint mondta, a korábbiakhoz képest kevesebb dolgozat érkezett az idén. Ennek oka, hogy a VEAB- hoz, a megyei levéltárhoz is dolgoztak a vasi gyűjtők. A tsztörténet, tsz-krónika, az üzemtörténet íróinak egy része a néprajzi gyűjtők közül került ki. Az érdeklődés csökkenésének anyagi okai is vannak: a múzeum ma sem tud nagyobb pályadíjat kitűzni, mint tíz éve, a helytörténeti pályázat díjaival nem állják a versenyt. A pályázók néprajzi érdeklődése csökkenő, nyelvészeti érdeklődése növekvő tendenciát mutat. Néprajzi témájú volt 11 dolgozat, a népnyelv köréből merítette témáját nyolc pályázó. Az érdeklődés változásánakoka valószínűleg az, hogy a nyelvi gyűjtőmunkához jobb, gazdagabb kérdőívek állnak az amatőr kutatók rendelkezésére. A kérdőíven szereplő adatokból tartalmasabb, mélyebben szántó pályamunkát lehet virni. A pályázat első díját Molnár Dezső celldömölki gyűjtő nyerte. A beadott két dolgozat több mint 1600 oldal terjedelmű, egy életmű. Az egyik címe: Adalékok Kemenesalja nyelvéhez, a másiké: Szótár Kemenesalja nyelvéhez. A munka nagyságára, jelentőségére utal, hogy a szótár 12 ezer 182 címszót, 16 ezer szinonimát tartalmaz. Ma is élő és passzív tájszavak szerepelnek benne, fonetikus lejegyzéssel. Kimutatta Molnár Dezső a kemenesaljai tájnyelv elétéréseit a köznyelvből és más tájszólásoktól. A második díjat nem adták ki. Harmadik díjat kapott Horváth Imre nyugalmazott rumi tanító Bölcsőtől az aranydiplomáig című életrajzi írására. Hosszúpereszteg és Rum néprajzi, nyelvészeti, szokásbeli érdekességei, a falvak jellegzetes alakjai, az életmód változásai ismerhetők meg a pályaműből. Szintén harmadik díjas lett dr. Kovács Jenő munkája: A nevek világa Mersevát községben. Földrajzi, családi neveket, ragadvány- és beceneveket, szólásokat gyűjtött öszsze. Két negyedik díjat adtak át: Avas Kálmánnénak (Pankasz) és Nádasdi Lajosnak (Celldömölk). Három ötödik és négy hatodik díj ismerte el a falukutatók munkáját. Az ifjúsági kategóriában első és második díjat nem adtak ki. Külön dicséretet kapott a szombathelyi 405. Szakmunkásképző Intézet és a Kanizsai Dorottya Gimnázium honismereti szakköre, amely sok diák figyelmét irányította a gyűjtőmunkára. Harmadik díjat kapott Dorsics Piroska, Sebestyén Angéla, Németh György és Jagodics Margit közös munkája a kőszegi szőlészetről. A szakmunkásképző diákjai Garisa Józsefné segítségével írták dolgozatukat. Szintén harmadik díjat nyert Torjai Valter és Harangozó György (Kanizsai Dorottya Gimnázium), egy szombathelyi kádármester életét, munkáját ismerték meg és dolgozták fel. Egyegy negyedik és ötödik díjat is kiadtak az ifjúsági kategóriában. A legmagasabb pályadíj, a szótárkészítő Molnár Dezsőé, kétezer forint, a többiek teljesítményét 1000—300 forint közötti összeggel honorálta a zsűri. b. r. YflSNEPE „Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!" Hajnal volt, negyed hat. És szombat. És komor köd. Lámpás, fáklya villant, dob pergett és az aradi vár főőrháza előtt a Wacher ezred egyik zászlóalja fölsorakozott. Schweidel József tábornokot Bardócz minorita, atya, Kiss Ernőt Marchot várkáplán, Lázár Vilmost Winkler, ugyancsak minorita atya, Dessewfy Arisztidet Baló református lelkész vezette ki a vár börtönné alakított helyiségeiből. Kisst és Schweidelt eredetileg is golyó általi halálra ítélték, a másik két generálist kötél általira, de Haynau az akasztási ítéletet golyó általira „kegyelmezte” nekik is. A lelkészek későbbi elbeszélései szerint a tábornokok igen bátran viselkedtek, valamennyi fekete atillában, hófehér ingben, fekete nadrágban és glacé kesztyűben ment a vesztőhelyre. A hadbíró még egyszer felolvasta az ítéletet, a tábornokok végighallgatták majd röviden imádkoztak, aztán levetették felső öltönyeiket, térdre ereszkedtek egymástól öt-öt lépésre, valakik bekötötték a szemeiket. Tizenkét katonakivált a többi közül, három-három állt egy-egy tábornok elé néhány lépésre a vársánc, mellett. Aztán tűz! Kisst nem találták el rendesen, másik három katona lőtte agyon. Uthyka porkoláb, az alfoglár és a brünni bakó egy krónika szerint addig odabent szilvapálinkát iddogált. A zászlóalj őröket hagyva a hulláknál, visszaindult. És imádkozva visszaindultak a lelkészek is. Aztán kivezették a többi tábornokot, a többi kilencet. Elsőnek Nagy Sándort, utolsónak Damjanich tábornokot vezették ki. A lelkészek annyian voltak, mint a tábornokok, de Damjanichot nem vezethette lelkész, mert lábtörése volt, őt egy odarendelt parasztszekérre dobták. Elhagyták a várat, a Zsigmondházára és Új-Arad felé vezető úton haladtak. A vár déli oldala irányában álltak az „egylábú” akasztófák, Biró Imre zsigmondházi gazda kaszálóján. A térség nagy területen ki volt ürítve a lakosságtól. A bitók előtt még voltak formaságok. Uthyka várporkoláb Tichy vezénylő őrnagy elé lépett, katonaként tisztelgett, majd németül fennhangon háromszor kegyelmet kért az elítélteknek. „Istennél a kegyelem!” — felelte ugyancsak németül háromszor az őrnagy. Ami azt jelentette, hogy nincs kegyelem számukra. Akkor a porkoláb, sorra az elítéltekhez lépett. Először Pöltinger Ernő tábornok elé. Tisztelgette azt mondta: „Kérem, kapitány úr!” (Az osztrák seregben szerzett rangján szólított mindenkit.) Sorra leszedi róluk a kéz és a lábbilincseket és átadja a tábornokokat a bakónak. Annak segéde leveszi nyakkendőjüket, kigombolja kabátjukat, s föllépteti sorra őket a zsámolyra, a bitó alá. Aztán a többi... borzalom! A második Török Ignác, aztán sorban: Lahner György, Knézich Károly, Nagy Sándor, gróf Leiningen Károly, Aulich Lajos, nyolcadikként következett Damjanich. Állítólag azt mondta: „Már azt hittem, én leszek az utolsó, aki a csatában mindig elöl járt!” A bitó alatt megszorította lelkésze kezét. A krónikások feljegyezték, hogy a bitó alatt a magyar hazát éltette. Az utolsó gróf Vécsey Károly tábornok volt. Aztán — fertig — a katonaság elvonult, csak néhány őr maradt hátra, meg a papok, akik letérdelve hosszan imádkoztak és néhányuk zokogott. Majd két-két újaradi paraszt a bitóknál nagy gödröket ásott. Reggel nyolckor a forgalom Ó- és Új- Arad között helyreállt. A tömeg kitódult, Aradon gyásznap volt. Minden üzlet zárva. Arad, Munkács, Lipótvár, Eszék, Pétervárad, Pest, Kassa, Nagyszeben, Nagyvárad, Kufstein, Olmütz, Theresienstadt várai, börtönei tele, voltak kivégzendő foglyokkal, mindegyik a mártiromság színhelye volt. De az egész ország. A többi áldozat között gróf Batthyány, Csányi, Perényi, Mednyánszky, és mások. Ezrek menekültek az országból, főleg Törökország felé, köztük Kossuth. Az aradi tizenhármat éjjel kellett volna elhantolni a kiásott gödrökbe. Ám — mint Iványi Ödön egy tanulmányában közli : a tábornokfeleségek, rokonaik, aradi ügyvédek és lelkészek segédkezésével megpróbálták megszerezni a kivégzettek tetemeit. Howiger várparancsnok durván elutasította a tetemek kiadatását. Kiszivárgott azonban, hogy mégis szemet hunyt a holtak titokban történő elszállítása fölött. Csak akkor meg ott állt a bakó a bitóknál; azidőben szokásban volt az a gyalázatosság, hogy pénzért árulták a bakók a tetemeket. A krónikák feljegyezték, hogy Vécseyért 50 aranyat, Damjanichért és Lahnerért 600 forintot fizettek. Aligha volt ennél ocsmányabb vásár a világon! Tanulság? Rengeteg adódik. Az önkény gyűlöletére, ideiglenességére, a hazafiság elmélyítésére. Egyesek feljegyezték, hogy titokban egy feliratot köröztek október 6. után, mely Vécseynéhez is eljutott: „Pannónia! Vergiss Deine Todten Nicht, Als Kläger Leben Sie”. Ez a bitón kivégzett tábornokok neveinek kezdőbetűit tartalmazza, de — úgy tűnik — nem pontosan. Jelentése pedig magyarul: „Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!” Hogy mennyi ebben a későbbi korok idealizáló szüleménye, nem tudom. De az bizonyos, hogy a jelmondat — igaz! Pozsgai Zoltán . 5