Vas Népe, 1986. május (31. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-19 / 116. szám
Szolgáltató szerda Szombathelyen A szombathelyi városi pártbizottság vezetői értekezlete Gyakran hallhatjuk a jelen gondjain töprengők szájából a ránk nézve csöppet sem hízelgő összehasonlítást: itt hétköznap délelőtt is tele van az utca csellengő emberekkel, bezzeg X országban munkaidőben szinte kihalt a város. Ott dolgoznak a szakik, mi meg csak úgy dolgozgatunk. És mintha ezt a keserű véleményt támasztaná alá egy országos felmérés megdöbbentő eredménye: a társadalmi munkaidőalap 20 százaléka megy veszendőbe ilyen vagy olyan okokból. Egymillió ember munkája látszat! Valamit tenni kell, hogy a napi nyolc óra munkaidő valóban munkával teljen. Ennek a rendkívül összetett problémának egyik részletével foglalkozott a városi pártbizottság vezetői értekezlete: fel kell számolni azokat az okokat, amelyek az embereket munkaidőben ügyes-bajos dolgaik intézésére késztetik. A megyei felmérések szerint évente 3,5—4,3 órát mulaszt minden dolgozó, s megvan rá a kivédhetetlen indoka. Szolgáltató szféránk ügyfélfogadási rendje kínálja a hivatkozási alapot a kikérőkhöz és elkéredzkedéseihez. Hiába szólítunk fel a munkaidő jobb kihasználására, ha a dolgozók egy része a kérdéses időben kénytelen villanyszámláját, OTP-ügyeit rendezni, útlevelét intézni. E kettősség megszüntetésének menetéről számolt be a vezetői értekezleten Horváth Miklós, a városi tanács osztályvezetője. A vitaindítóban áttekintette az eddigi intézkedéseket, illetve ezek hatását. A városi tanács április közepén névre szóló levelet küldött azon vállalatok, kisiparosok, intézmények és gmk-k részére, amelyek lakossági szolgáltatást végeznek. Az iratban felszólították a címzetteket, hogy a hét egyik munkanapján hosszabbítsák meg nyitvatartásukat, illetve szombatra is szervezzenek egy műszakot. Nem mindenhol és nem mindenki vette a fáradságot a válaszra. Voltak olyanok is, akik válaszoltak ugyan, de különböző indokokkal nem vállalták az új nyitvatartási rendet. A tanács ilyenkor rugalmasan kezeli ügyüket, amennyiben elfogadható a megokolás, akkor felmentést kapnak, de egyéb esetekben kötelezni fogják a vonakodókat. A megyei tanács tapasztalatairól Kaposvári György, a tanács osztályvezetője tájékoztatott. A megyében a szolgáltatók többsége a szerdát ajánlotta a nyitvatartás meghosszabbítására, s e napon este 8-ra érdemes tenni a zárórát. Szombaton 13-ig van forgalom, eddig gazdaságos szolgáltatást végezni. Igazodjon a többséghez minden érdekelt szolgáltató. Az értekezleten a szombathelyi városi KISZ-bizottság képviselője felvetette azt a kérdést, milyen erős az igény az emberekben hivatalos ügyeik ilyen késői óráikban történő intézésére. Kaposvári György óva intett attól, hogy két hónap múltán messzemenő következtetésekbe bocsátkozzunk. A fogyasztói szokások lassan változnak, a beidegződések átállítása akár éveket iskövetelhet. Felhívta a figyelmet egy látszólag apró körülményre. Az állami és szövetkezeti szolgáltatóknak a pénzügyigazdálkodási rendet a hosszabb nyitvatartás esetén is be kell tartani, ezért a posta legalább egy órával későbben zárjon a többi szolgáltató cégnél. Kovács Lajos, a városi pártbizottság titkára a siker feltételeként a teljes körű, teljes értékű szolgáltatás megvalósítását és a következetességet jelölte meg. A teljes körűség nem korlátozódhat csupán a tanácsi szakigazgatási szervekre, hanem be kell vonni ebbe az egyéb intézményeket, társadalmi szerveket is. Meg kell győzni őket az ügy fontosságáról, s kérni kell, csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Az értekezlet tanulságait és a jövő feladatait Horváth Lajos, a városi pántbizottság első titkára foglalta össze. Külön hangsúlyozta a teljes értékű szolgáltatás fontosságát. Aki az esti órákban ügyfélként megjelenik, az ne azt a tanácsot kapja, hogy holnap munkaidőben kinél és hol intézze el a dolgát, hanem ott és akkor oldják meg problémáját. Nem hiányozhat a megfelelő propaganda sem. A vállalatoknak s minden munkahelynek külön fel kell hívni a figyelmét az új ügyfélfogadási rendre, hogy ilyen indokokkal ne adjanak többé kilépőiket. A szolgáltató helyeken tájékoztasson tábla az új nyitvatartásiról, hogy az itt megfordulók tudomást szerezhessenek a változásról. Július elsejéig mindenütt be kell vezetni a meghoszszabbított műszakot és a szombati nyitvatartást. Tudatosítani kell az emberekben, hogy mindez az ő érdekükben történik. Csak a következetesség hozhat sikert, csak így lesz a szolgáltató szerda ugyanolyan eredményes, mint a bevásárló csütörtök. E. Csete Olga Rövid hír jelent meg a Vas Népe május 10-i számában: „Nádasdon második alkalommal találkoznak ma a község baráti körének tagjai.” Az ország minden részéből, sőt az országhatáron túlról is érkeztek a községből elszármazottak a találkozóra az említett napon. A község vezetői és pedagógusok fogadtak nagy szeretettel bennünket a művelődési házban. Ott tájékoztató hangzott el a falu eseményeiről, az emberek életéről, a szellemi és kulturális gyarapodás érzékelhető eredményeiről. Az iskola tanulói színes műsorral kedveskedtek. A vendéglátók jóvoltából gazdagon terített fehér asztal mellett aztán sokszor lehetett hallani: „Hogy vagy? De régen láttalak? Emlékszel még? Mesélj magadról!” És mi meséltünk. Különösen örültünk Heiczinger Erika, Babi kiemelkedő sikerének. De meséljen erről ő maga. — Azt tudjátok, hogy tanár vagyok és Pécsett tanítok. Egyébként ma-»gyar, orosz és ének szakos diplomát szereztem épp ebben a városiban. Még márciusban meghirdetett a Pedagógus Szakszervezet egy szavalóversenyt. Imádom az irodalmat, gondoltam, jelentkezem a versenyre. A megyei elődöntőn továbbjutottam. — Sokan indultatok? — Az egész országból mintegy ötszázan. — Akkor már ez is szép siker volt. — De folytatom, mert olyan jó róka beszélni. Április 18—20. között rendezték meg Vácott az I. Országos Vers- és Prózamondó Pódiumot. A 44 versenyzőből a 10 legjobb jutott be a gálaműsorba. Köztük én is. — És miivel szerepeltél a gálán? — A Kőműves Kelemenballadáját mondtam el, úgy érzem, sikerrel. — A tapsokból gondolod? — Abból is, meg mert Hernádi Sándor, az ELTE nyelvészprofesszora igen melegen gratulált. — Persze, nagy versmondó múltad van. — Ne higgyétek. Csak a tanítványaimnak olvastam eddig szívesen verseket. Ezért is nagy az én örömöm. — Ilyen siker birtokában nem gondoltál arra, hogy még csiszold képességedet, és hivatásszerűen foglalkozzak vers-, vagy balladamondással ? — Kimondtad az álmomat. Szép lenne egy előadói engedély megszerzése. De addig is, meg utána is: törekszem tanítványaimmal megszerettetni a népköltészetet, az irodalmat. — Ilyen lelkesedés mellett ez neked nem lehet nehéz. Jó lenne tanítványodnak lenni. De azért igazán azt szeretnénk látni, hogy kicsi, de szeretett falunkból egy aszszony, a nádasdi baráti kör egy kedves egyénisége a világot jelentő deszkákon is népszerűsíti és pártolja a szép ízes beszédet, vagy tolmácsolja magyar költőink verseit. Kedves Babi! Kívánjuk, hogy teljesüljenek álmaid és a jövő évi találkozáskor újabb sikerhez gratulálhassunk. Gergő Lajos „Célom: megszerettetni a népköltészetet” civil irányítója SpCtl 85BMQIF A mostani elnök azonban, úgy látszik, Weinberger esetében hamar fátylat borított a történtekre, mert — Kalifornia kormányzójaként — a helyi kabinet pénzügyi kulcsposztjába helyezte Weinbergert. A választás telitalálatnak bizonyult, mert a deficites költségvetés egycsapásra nyereségessé változott, és ezzel olyan országos hírnevet szerzett Weinberger, hogy meghívást kapott Washingtonba, a Nixon-kormányba. Előbb egészségügyi miniszter lett, majd a Fehér Ház költségvetési ügyeiért volt felelős. 1975-ben átmenetileg megvált a politikától és engedett az üzleti élet csábításának. Igaz, az ajánlatot nehéz is lett volna viszszautasítani, hiszen az Egyesült Államok egyik legjelentősebb vállalkozása, a Bechtel korporáció hívta meg az alelnöki székibe. Az eddig sem koldusszegény Weinbergert azóta tartják számon a milliomosok klubjában. Ronald Reagan 1981-ben alakult kormányában a hadügyminiszteri posztot ajánlotta fel Weinbergernek, aki a Pentagon vezetőjeként azóta vált világszerte ismert személyiséggé, és azóta viseli a „Bicska Gáspár” gúnynevet. Nem véletlenül. Erőszakos, kemény, héja — ezek azok a jelzők, amelyeket a szuperfegyverkezési programok céltudatos, erőszakos kiharcolójaként érdemelt ki. A korábbi takarékos, minden centet szigorúan megfogó Weinberger rendkívül nagyvonalú és pazarló, ha a katonai költségvetésről van szó. Talán egyetlen más adat sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy hadügyminisztersége alatt az Egyesült Államok katonai költségvetése éppen a duplájára növekedett, ám „Bicska Gáspár” szerint még ez is kevés. Az eltelt öt esztendőben nem volt olyan katonai program, a hagyományos fegyverzetektől az MX rakétákon keresztül az űrhadviselésig, amit Weinberger ne tartott volna „létfontosságúnak”, az „Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából kulcskérdésnek”. Követeléseit sorra-rendre azzal próbálja a törvényhozás és a közvélemény számára „megideologizálni”, hogy azt állítja: a Szovjetunió meszsze maga mögött hagyta az Egyesült Államokat katonai erő tekintetében, és ez már csak azért is tűrhetetlen, mert „az oroszokkal csak az erő nyelvén lehet beszélni”. Időnként felreppennek olyan híresztelések is, hogy ellentétek vannak a hadügy- és a külügyminisztérium, azaz személy szerint Weinberger és Schultz között. Nos, nehéz a kulisszák mögé látni, annál is inkább, mert esetenként, így például legutóbb a Líbia elleni akciónál, viszont állítólag Weinberger képviselte a „mérsékeltebb” álláspontot. Az is igaz, hogy a nagy diplomáciai szereposztásban az a logikus, ha a külügyminiszter a diplomatikus, a hadügyminiszter pedig a harcias. Kinek-kinek mire van jogosítványa ... Mindenesetre Caspar Weinberger politikai pályafutását, mindenekelőtt ötesztendős hadügyminiszterségét nagyító alá véve, igazán elmondható, hogy azt a szerepét, amit tiszte kínál, a legjobb tehetsége szerint játssza... Vértes Éva 1986. május 19. Hétfő Hegesztőpisztoly a levegőben „Nyílik a kertajtó, beszédeleg egy pali, köszön és azt mondja, kellene neki háromszázezer forint, mert szeretné lemezen kiadatni a dalait. Megállt a kezemben a hegesztőpisztoly, majd’ hanyatt estem a meglepetéstől. Aztán magamhoz tértem és mondtam: uram, vesztett, kértek már tőlem félmilliót is. Lakásra, erre-arra, mit tudom én, hogy mit hisznek rólam, de leginkább azt, hogy krőzus vagyok, a bőröm alatt is pénzt hordok, hús helyett. Fölmértem a palit, fogalmam sincs mostanában, hogyan öltöznek a zeneszerzők, de ez az ember elég szakadtnak látszott. Mondtam is neki: sajnálom, uram, de nekem se időm, se kedvem a maga dalaimi val foglalkozni, mivelhogy dolgoznom kell, továbbá nem szoktam vadidegen embereknek szíve-szóra pénzt adni. Az nekem már nem újdonság, hogy kérni járnak hozzám távolról és közelről, de ilyen még nem volt. Ez teljesen új, hogy művészetpártolásra kérjenek föl. Olyan neve volt a palinak, még életemben nem hallottam, nem is ismertem, sose láttam. Hogyan juthattam eszébe, fogalmam sincs, és mit hitt rólam, azt meg főleg nem tudom. Ahogy jött, úgy el is ment aztán.” Aki a történetet elmesélte, állítólag a kisváros leggazdagabb embere. Nemcsak arról híres, hogy jó keze van, de arról is, hogy ügyesen szervezi a munkáját, és hozzá bármikor jöhetnek ellenőrizni. Pénze is van, használja is. Néhány költséges, de hasznos szenvedélye is akad, de a pénzkölcsönzés nem tartozik közéjük. És sose akart zeneszerző lenni és mecénás se lesz belőle. — tria — Kinek jár a kedvében a MÁV? Az enyémben biztos, hogy nem! Ez, eddig legszemélyesebb magánügynek hangzik. Ám, ha azt is hozzáteszem, hogy én is a nemdohányzók csoportjába tartozom, akkor a pátoszom már nem magántermészetű. Tény, hogy jelenleg a MÁV a dohányzók kedvét keresi. Miből vonom le e következtetést? Máris mondom: az expresszvonatokon a dohányzó—nemdohányzó ügy megoldására igen faramuci megoldást találtak, gondolván, a kecske is jóllakik, meg a káposzta is megmarad. A kecske — esetünkben — lehet, hogy jóllakik, de a káposzta elfogy. Nevezetesen: valakik egyszer kitalálták, hogy az expresszvonat kocsijait ketté kell osztani. A fülkék fele a dohányosoké, a másik fele a nemdohányzóké. Ám itt jön a „csavar”. A kocsi folyosójára viszont végig kirakták a hamutartókat, így szinte hívják Katit a táncba. A folyosót ugyanis ellepik a „bagósok”, orrfacsaró dohányfüstjükkel egyetemben. Ha zárva van a nemdohányzó fülkék ajtaja, a füst akkor is ellepi az ezen fülkékben ülőket. Még egy újabb esemény: a Piroska vonatokon nem felezték meg az egyes kocsikat, hanem az egyiket a dohányosoknak, a másikat a nem dohányosoknak jelölték ki. Néhány hete aztán a nemdohányzó kocsik előterében is megjelentek a hamutartók, legalizálva a „bagózást”. Nagyon goromba megjegyzést tudnék tenni e látszólag apró ügy kapcsán. De önmérsékletre intve magam, csak kérdezek: 1. A MÁV nagy hagyományú, kitűnő orvosi tevékenysége az utasok egészségvédelmére nem terjed ki? 2. Netán az orvosi meggondolásokon túl, pusztán udvariassági gesztusként, nem lehetne néhány országtól átvenni azt a szokást, amely a nyilvános helyeken a nemdohányzók érdekeit is legalább annyira védi, mint a dohányosokét? 3. Egyáltalán: például az expresszvonatokon nem lehet a kocsikat dohányosokéra és nem dohányosokéra szétválasztani. Miért nem tudunk egyértelműen állást foglalni cigaretta ügyben? Hétfő reggel