Napló, 1971. augusztus (Veszprém, 27. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
2 Véget ért a tripoli csúcstalálkozó Elítélték a jordániai kormányt Az arab államfők Tripoliban tartott csúcsértekezlete egyhangúlag elítélte a jordániai kormányt a Palesztinai ellenállási mozgalom felszámolására irányló katonai akciók miatt, s állást foglalt amellett, hogy meg kell védelmeznie a palesztínai ellenállást, és biztosítania kell a jordániai területről kiinduló, és az izraeli megszállók ellen kifejtett gerillatevékenység szabadságát. Az arab népeknek egységes magatartást kell tanúsítaniuk ebben a kérdésben. A Kadhafi líbiai elnök által kezdeményezett csúcsértekezleten a házigazdán kívül részt vett Szadat egyiptomi, Asszad szíriai, Iztani jemeni, Rabih dél-jemeni államfő, és Arafat, a Palesztinai felszabadítási szervezet elnöke. Az 1970. szeptember 27-i kairói egyezmény tíz aláírója közül csupán öt képviseltette magát Tripoliban. Nimeri elnök a feszült szudáni helyzet miatt maradt távol. A péntek éjjel véget ért csúcstalálkozóról közös közleményt adtak ki. Eszerint a tripoli csúcstalálkozó részvevői felszólítják a jordániai hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben a kairói és az ammani megállapodásokat. Az államfők egyetértettek abban, hogy figyelemmel kell kísérni a jordániai helyzet alakulását, s evégett továbbra is szoros kapcsolatot kell fenntartaniuk egymással. Az arab államok a kairói egyezmény értelmében szankciókat alkalmaznak a jordániai kormánnyal szemben, amennyiben az nem tartja tiszteletben a szóbanforgó megállapodást. Az államfők óva intik Husszein királyt egy elkülönített izraeli—jordániai megállapodástól. Közlemény Ponomarjov kairói látogatásáról Az SZKP küldöttsége, amely az Arab Szocialista Unió központi bizottságának meghívására Borisz Ponomarjovnak, az SZKP Központi Bizottsága titkárának vezetésével 1971. július 26 és 30 között tartózkodott az EAK-ban, részt vett az ASZÚ országos kongresszusán és megbeszéléseket folytatott az Arab Szocialista Unió központi bizottságában. Egyiptomi részről a találkozón részt vett Azíz Szidki, Mohammed Abdel Szalam El-Zajjat, Fathalla Hatib, az ASZÚ központi bizottságának tagjai és mások. A felek kifejezték meggyőződésüket, hogy a kommunistaellenesség kárt okoz a népek felszabadulási törekvéseinek és nemzeti érdekeinek, s ezért nem szabad teret kapnia. Az antikommunizmus csupán a nemzetközi imperialista és reakciós körök érdekeit szolgálja. A kommunistaellenesség elterjesztésére irányuló törekvések célja, hogy megbontsa az arab forradalmárok sorait az imperializmus, a cionizmus és az izraeli agresszió ellen, az arab népeknek a szabad és független fejlődésre való joga szavatolásáért vívott küzdelemben. Ezek a kísérletek arra is irányulnak, hogy gyengítsék az arab népek és barátaik közötti szolidaritást és együttműködést. A felek megállapodtak a párt és társadalmi kapcsolatok 1971—72-re szóló tervében. Magyar dolgozók tiltakozása a szudáni terror ellen Tiltakozó gyűléseken, táviratokban foglal állást a magyar közvélemény a szudáni véres terrorral szemben. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban tartott röpgyűlésről a dolgozók a prágai szudáni nagykövetség címére küldték el tiltakozó táviratukat, s Martfűről, a Tisza Cipőgyárból is írásban juttattak kifejezésre felháborodásukat a munkások. A Magyar Jogász Szövetség mélységes felháborodásának és aggodalmának adott kifejezést a szudáni tömeges kivégzések és letartóztatások miatt, s hasonlóan foglalt állást a KISZ KB, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és különböző intézmények, gyárak, szövetkezetek dolgozó közössége. Scott és Irwin első sétája a Holdon A sikeres holdraszállás után a houstoni központ szombaton egy órával korábban — közép-európai idő szerint 10 órakor — felkeltette a holdkompban békésen alvó Scott és Irwin űrhajósokat, mert a földi műszerek oxigénszivárgást jeleztek a Falcon kabinjában. A szakértők először tétováztak, megrövidítsék-e az expedíció tagjainak jól megérdemelt pihenését, a program igazgatója azonban attól tartott, hogy a tartályokban tárolt oxigén mennyiségének csökkenése esetleg a tervezettnél korábbi visszatérésre kényszerítheti az űrhajósokat. Scott és Irwin hamarosan megtalálták az egyik tartály meghibásodott szelepét és elhárították a műszaki zavart. A földi irányító központ felajánlotta, hogy aludjanak tovább, a két űrhajós azonban érthető módon azt felelte, hogy inkább megkezdik a felkészülést a kora délutáni órákban sorra kerülő kiszállásra. Szombaton közép-európai idő szerint 14 óra 30 perckor David Scott ezredes, az Apollo–15 amerikai űrhajó parancsnoka kilépett a Holdra, majd nem sokkal később követte Irwin űrhajós. Ezzel a két asztronauta megkezdte első sétáját a Holdon. Lapzártakor érkezett. Meghalt Devecseri Gábor ötvennégy éves korában, hosszú és súlyos betegség után, szombaton elhunyt Devecseri Gábor, Kossuth-díjas költő és műfordító, az egyik legkiválóbb magyar klasszika-filológus. Temetéséről később intézkednek. Grlicskov nyilatkozata a KGST 25. ülésszakáról A KGST ülésszakán részt vett jugoszláv delegáció vezetője Alekszander Grlicskov nyilatkozott a bukaresti tanácskozásról. Grlicskov méltatta a Bukarestben elfogadott dokumentum jelentőségét, hangsúlyozva, hogy annak realizálására 15—20 év alatt kerül sor. Hangoztatta, hogy a program felhívja a szocialista országokat és a nem szocialistákat is az együttműködésre. NAPLÓ Vasárnap, 1971 augusztus 1. ÉGVILÁG HÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA . HÉTFŐ: Szadat beszéde az ASZÚ kongresszuson: Riadókészültség Guineában. KEDD: Bukarestben megkezdődik a KGST 25. ülésszaka. A szíriai külügyminiszter elutazik hazánkból. SZERDA: Szudánban kivégzik Maligubot, a kommunista párt főtitkárát, világszerte fokozódó tiltakozás a terror ellen. MTI-közlemény a szudáni eseményekről. CSÜTÖRTÖK: A párizsi Vietnam-értekezlet 123. ülése: A chilei külügyminiszter kubai tárgyalásai. PÉNTEK: Megalakul az új jugoszláv kormány. Arab államfők találkozója a líbiai Tripoliban. SZOMBAT: Az Apollo—15 űrhajósai a Holdon. Erősödő harci tevékenység Kambodzsában, így látja a hetet, kommentátorunk, Réti Ervin: Súlyosbodott a közel-keleti válság. A bátor űrhajósok ismét ott vannak a Holdon — ezúttal még a „kozmikus taxi’’-nak becézett járművüket is kipróbálják — a figyelemnek azonban változatlanul földünkre kellett irányulnia. A válságterületek nem csendesülnek, s főként az arab világban folytatódik a drámai eseménysorozat. Minden becsületes és tisztességes ember megdöbbenéssel párosult felháborodással értesült a szudáni fejleményekről. A július 19-i vértelen baloldali hatalomátvételt ellenpuccs és véres megtorlás követte, amelynek Szudán legjobb fiai estek áldozatul, köztük Mahgub, a kommunista párt főtitkára. Az a tény, hogy a Nimeri-vezetés kivégzésekkel akar véget vetni a nemzeti mozgalomban kialakult vitának — súlyosan árt Szudán nemzeti érdekeinek, szinte felbecsülhetetlen károkat okoz az antiimperialista küzdelemnek, éppen a közel-keleti ideggócban. Világszerte növekszik a tiltakozás, s elsőrendű feladataink közé tartozik a reakció szörnyű ámokfutásának megfékezése Khartumban. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezekben a napokban sok ellentmondás és zavar rajzolódik ki az arab világ horizontján. Erre mutatnak az arab csúcsértekezlet körüli bonyodalmak is. Az államfői konferenciát többször el kellett halasztani, s a tizennégy arab ország közül csupán öt képviseltette magát. Érthető, ha elmaradt a hatékony fellépés, a tanácskozás jelentősége inkább abban volt, hogy lehetővé vált néhány ismert arab vezető eszmecseréje. Tripoliban elsősorban a palesztin ellenállás problémaköréről tárgyaltak a megfogyatkozott csúcsrésztvevők. Nem tudni érintették- e és ha igen, mennyiben a szudáni eseményeket, hiszen Nimeri végül is nem utazott el Líbiába. Merjük remélni, hogy a haladó arab országok, amelyek Irak kivételével támogatják a megbuktatott szudáni elnök visszatérését, legalább most, a véres bosszú által kiváltott sokk nyomán megálljt tanácsosnak a szudáni vezetésnek. Ez egyetemleges érdeke lennie az arab népek antiimperialista küzdelmének. A jordániai udvarnak közben sikerült leszámolnia a gerillák helyi gócpontjaival, a Jordán folyó mentén lényegében megszűntek az ellenállás bázisai. Husszein „nagylelkűen’’ harminckilenc (!) palesztin harcosnak engedélyt adott eddigi tevékenységük folytatására de ezek az alibigerillák aligha hozzák el a megváltást. A palesztin ügy végképp kiélezte Irak, Szíria és Jordánia viszonyát, tulajdonképpen felbomlott az arab keleti front. Ez természetesen fokozza az EAK-ra nehezedő nyomást, nem véletlenül helyezték a hét folyamán készültségbe a Szuezi-csatorna övezetében állomásozó egyiptomi csapatokat. A Közel-Kelet számos helyi válsága nem választható el a térség átfogó krízisétől. Egyelőre teljes holtpontról szólhatunk, s ezzel kapcsolatban lépten-nyomon kiábrándult, türelmetlen megjegyzéseket hallaniolvasni a politikai rendezés ügyében. Ennek változatlan feltétele: az arab világ sorainak kievengezése az enyiéges és erőteljes fellépés, a haladó erők közös harca. Ez az elmúlt hetek talán legfőbb tanúsága. Újra elmúlt egy csütörtök, s a párizsi Vietnam értekezlet immár 123. ülésén sem történt érdembeni haladás. Az Egyesült Államok delegációjának vezetője Bruce elbúcsúzott, de utódja Porter eddigi szöuli nagykövet még ügyeinek átadásával van elfoglalva. Viszont Portert az a Habib követi majd, aki jelenleg a második ember Párizsban, s lélekben már Dél-Koreában tartózkodik. A kör bezárult: Washington nemhogy komolyan akarna tárgyalni a CIFK hétpontos javaslatáról, de még a megbeszélések kívánatos személyi feltételeit sem siet biztosítani. Ez a „kivárási taktika" alighanem összefügg Nixon tervezett kínai utazásával is, amelynek dátuma változatlanul nem tisztázott. Nyugat-Berlinről is tanácskoztak a hét végén, a négy nagyhatalom nagykövetei. A lassan tisztuló légkört azonban kellemetlenül rontotta a Quick című nyugatnémet hetilap súlyos indiszkréciója. A lapban, amely eddig inkább a sexfotókban jeleskedett, titkos okiratok kerülték nyilvánosságra. Nyilvánvaló, hogy a kiszivárogtatás nem félreértés következtében történt, a nyugatnémet jobboldal így kívánt újabb torpedót lőni Brandt „keleti nyitásának’’ útjába. Más kérdés, hogy a bonni kabinet következetlenségével, határozatlanságával valósággal tálcán kínálja a lehetőségeket az ellenzéknek. A moszkvai és a varsói szerződés ratifikálásának feltételéül a nyugat-berlini rendezést szabták, e tekintetben viszont az NSZK ki van szolgáltatva a nyugati nagyhatalmaknak. Ezt használta ki a Quick, valamint informátorainak serege. Nyugatnémet lapok a New York Times „Pentagon-papírjaihoz” hasonlítják a Quick ügyet, de ez az összehasonlítás több, mint felületes. A vietnami háborút leleplező titkos iratok — a közzétevők szándékától függetlenül — e háború ellen hatnak. A Quick-eset, a jobboldal bajkeverése és ez kellő éberségre inthet az európai párbeszédek sűrűsödésekor ... téli éjszaka óta a Holdon tartózkodik. Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese kedden fogadta Abdel-Halim Khaddamot, a Szíriai Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, külügyminisztert, aki Péter János meghívására hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban. Az arab csúcsértekezlet előtt Szadat egyiptomi és Kadhafi líbiai elnök négyszemközti tanácskozást is szükségesnek tartott. Képünkön a két elnök a tripoli elnöki palotában. Az öt arab ország államfője elítélte Jordániát, és szankciókat helyezett kilátásba, ha a gerillák működését továbbra is akadályozzák. Az Apollo—15 űrhajó legénysége még a felszállás előtt. Balról: James B. Irwin, Alfred M. Worden és David R. Scott (az űrhajó parancsnoka) Scott és Irwin pénA floridai Miami Beach-ben két heti ceremónia után megválasztották a Világ Szépét. A büszke címet egy libanoni lány, Georgina Rizk nyerte. A Világ Szépe civilben fotómodell Bejrútban.