Világ, 1916. június (7. évfolyam, 152-180. szám)
1916-06-03 / 154. szám
mas Rent Oem , W AaZríwy.«Ittimit Lahmaum VII. évfolyam 1916 Budapest, SZOMBAT junius 1544. szám Ai v ’ ' .... ..(W. --------— ......... A skagerraki csata Irta: Gerő Ödön !A skagerraki tengeri csatában hadihajókon kívül babonák is megsemmisültek. Világtörténelmet formáló, világpolitikát irányító babonák, amelyeknek a megbüvöltjei közé tartoznak maguk az angolok is. De a m megbüvöltek között vannak mindazok az országok is, amelyeknek a félelme az angol imperializmusnak legjava biztosítéka. A skagerraki tengeri csatában megroppant az a magától értetődés, hogy Anglia a tengerek korlátlan ura. Az angol imperiumnak eddig nem is kellett érvényesítenie a maga hatalmát, magától is érvényesült tengeri ereje félelmetességének híte révén. Az angol Imperium együttmaradását is ez a hír őrizte. A gyarmatok legalább is annyira magától értetődőnek tartják azt, hogy Anglia hadiereje verhetetlen, mint világszerte a többi tengeri és szárazföldi ország. S Anglia politikáját az ő háborús üzleteire és vállalataira is csak az a babonás hite bátorítja, hogy a tengeren verhetetlen. Nagy- Napóleon naplója izgalmasan, vázolja azt a lelkületi folyamatot, amelylyel Napóleon hatalmas koncipiáló szelleme belevesz, beleolvad abba a fojtogató angol babonába. S a múlt század második felének világpolitikai történelme nem, egyéb, mint annak a babonának a világra ránehezedése és — a német kételkedésnek ébredése. Mintha, ez a mostani világháború csak azért folyna, mert Anglia meg akarja akadályozni ennek a skepticizmusnak az elhatalmasodását. Az angol mantimus és a német militarizus világharca nem egyéb, mint az angol babona mindenhatóságának védekezése a német kételkedés eluralkodása ellen. A skagerraki tengeri ütközet azért olyan világráró, mert az imperialisztikus világpolitikának egyik leghatalmasabb erőtényezőjét, az angol tengeri mindenhatóság magától értetődésének babonáját, elpusztította. Valamikor, talán már nemsokára, ez a világháború véget ér és az országok igyekezni fognak, hogy valahogy visszahelyezkedjenek a békés boldogulás és érvényesülés medrébe. Erre fognak igyekezni az angol gyarmatországok is, amelyek most szinte szenvedelmesen síkraszállottak az angol imperiumért. Szenvedelmesen, de könnyen érthetőn is, hiszen most a nagy világon minden ember, minden minden nép, minden ország vagy ententepárti vagy a központi hatalmak pártján van s az angol gyarmatországok, természetesen, ententepártiak. Katonát, pénzt, hajót, hadiszeszt, még lelkességet is szállítanak Angliának. De majd a háború után, mondjuk jóval utána, a világnak neon lesz rá oka, hogy vagy ententepárti, vagy a középhatalmak pártján legyen s nem lesz rá okuk az angol gyarmatországoknak sem. Várjon ezeknek az országoknak imperializmusa csorbítatlanul helytáll-e majd akkor is, amikor már nem uralkodik rajtuk sem a mai háború mámora, sem az Anglia tengeri mindenhatóságának babonája? Az angol imperializmusnak a békeidőben száz gondot okozott a gyarmatországok külön birodalmi akarózása. Az angol imperialisztikus politikusnak mindenféle mesterkedéssel kellett élnie otthon és a gyarmatországokban, hogy az angol tengeri mindenhatóság babonájának erejét megtoldja s az imperiumot együttartsa. A világháború után a gyarmatországok, amelyeknek akkor már nem kell Németország ellen az anyaország pártján lennniök, okvetetlenül más erejűnek és más értékűnek fogják tartani az angol imperiumihoz való hozzátartozást, mint flniost, a háborús fölfordulság közepette. A skagerraki tengeri ütközet hatalmasan hozzájárult ehhez az új értékeléshez. A világháború után azangol gyarmatországok előtt az az Anglia fog állni, melyet ez a világháború kivetkőztetett az ő mindenhatóságának babonájából. Angliának, nem érdeke, hogy, tejesen mezítelenre vetkőztesssék. Meg kell mentenie a maga mindenhatósági babonájából annyit, amennyit csak lehet, fia már nem maradhat mindenhatónak, meg kellett maradnia legalább egyszerűen ■— hatalmasnak. Nem szabad még egynéhány olyan katasztrófát érnie, amilyen a Gallipoli-félsziget előtti kudarc volt és most a skagerraki vereség. Ezért kel a skagerraki tengeri ütközetről azt tartanunk, hogy a békekötést megkönnyíti. Ez a tengeri ütközet és az a tapasztalat, amely benne Angliát érte, olyan békeelemek, amelyekre ráillik gróf Tisza Istvánnak az a megállapítása, hogy „szubjektív és objektív békeelemek“. Egyszerre mind a kettők. Mert Anglia politikusaiban azt az érzést keltik, hogy az angol imperialisztikus babona veszedelemben van, mert az angol népre elemi erővel rázúdítják azt a tudatot, s hogy ő is benne van a háborúban, hogy, neki is félni, rettegni, izgalmakat végigszenvedni kell, s mert a béke lehetőségeből eltakarítják azt az argumentumot, hogy Anglia a tengernek veretlen, mindenható ura. A skagerraki ütközet nyomán okvetlenül olyan szubjektív és objektív érzés és mérlegelés támad Anglia közvéleményében és politikusaiban is, amely a békéhez való közeledést megkönnyíti. Akármilyen haragos, szenvedelmes, a végletekig való kitartást s a németek megsemmisítését követelő nyilatkozatokat fog megszólaltatni, a skagetrráki ütközet okozta keserűség: ez az angol vereség szaporítja a híres szubjektív, és objektív fcékelemeket. Ne feledjük el, hogy az angol szubjektivizmusban és objektivizmusban egyaránt nagy, szerepe van az üzleti mérlegelésnek. Amikor a háború hatalma, üzlet, a háború csakis addig lehet kedves, amíg jó üzlet. Az angol imperiumnak abba kell hagynia, fölkellszámolnia az olyan vállalkozást, amely nemcsak haszon nélkül való, hanem egyenesen veszélyezteti a vállalat alapjait. Sok-sok hónappal ezelőtt fejtegettük, hogy bizonyos idő múltán a világháború gyors befejezése angol parancsoló érdek,tesz. Akkor ugyanis, amikor Angfib belátja, hogy a háborúból várható haszon nem éri föl a háború okozta károsodást. Azóta a háború úgy fordult, hogy Anglia már nem is az üzleti hasznot mérlegeli, hanem az egész birodalmi vállalat alapjait kénytelen félteni ennek a háborúnak az eredményeitől és tanúságaitól. Kénytelen volt áttérni a militarizmusra, kénytelen volt alkotmányának alapját, aolgár szentségét és sérthetetlenségét megtagadni. Az orosz uralom vége Przemysliben írta: dr. Barabás Béla Bár szemtanúi voltunk ennek az uralomnak, mégis aránylag nem sokat láttunk belőle, mert az az osztrák-magyar katona, aki Przemyslben maradt az időtájt, vagy beteg, vagy kórházi alkalmazott volt.. Már pedig a kórház kapuinál orosz őrség állt s ha csak arrafelé is merészkedtünk menni, már hallottuk a ,,stoj" ta beleláthattunk egy kötelességét fölényes nyugalommal teljesítő őrnek a puskaefleve-be. Ha étkezésünket javítani, jobban mondva pótolni akartuk, (tehát az ostrom alatti állapodtak még folytatása is következett;) ha valamire szükségünk volt az üzletekből, magunk nem mehettünk érte; erre a célra egy muzsik állott a rendelkezésünkre. Nem beszélek arról a rövid időről, mikor meg szabadon járhatunk-kelhettünk a városban, sőt még kardunkat is hordhattuk. Annál szomorúbb volt később . . . Talán a szökéstől féltek? Oly valószínűtlen a tenger közepén fekvő szigetről elszabadulni. Vagy el akarták titkolni a mieink dicsőséges közeledtét." Azt úgy is hallottuk. Angyali muzsika volt estéről-elstére mind hangosabban hallani az ágyuknak hetek óta nem hallott s most feltámadást hirdető dörrenéseit- A kifáradt katonának egy csésze feketekávé, a sebesültnek egy cigaretta, a nagy fájlaknakat szenvedőnek egy morfium-injekció az, ami nekünk a mieink ágyudörgése volt. S ha a dohányos ember keze reszket a cigarettáért, ha a morfinista remeg az injekcióért, mi sem voltunk másként. Egy csöndes esteelég volt, hogy nyugtalan vérünk az amúgy is fáradt idegeinket felkorbácsol,ia s állapotunkat elviselhetetlennek láttassa. Csak a fogságban tudja meg az ember értékelni, hogy mi is az a szabadság. De hát a kórháziból nemcsak kapun lehet kijutni. Kalong nem mutathatta magát az utcákon, szigoru rendelet volt rá, ellenben az asszonynépek szabadon járhattak. Tehát a kerítésen másztak ki titokban többen ápolónőink közül s szereztek be édességet, dohányt s egyéb apróságokat katonáinknak. No meg nem átallották egy-egy jó hirt se haza hozni, hogy mit beszélnek a városban, mi áll az orosz újságokban, mit lehet a vasútállomáson látni? Szóval kaptunk újságot, ha nem is olyan kiadósat és megbízható, mint annak idején a „Tábori Újság“ volt. Néha jó hírek jöttek, máskor kedvezőtlenek. Arról mindnyájan meg voltunk győződve, hogy a mieink közelednek, talán nemsokára már itt is lesznek, de abban nem voltunk bizonyosak, hogy minket még itt fognak-e találni? Hisz a betegségből még az alig labbalozókat is minduntalan (t indították Lemberg felé, a hosszú útra. Május második felében néha már a gépfegyver ropogása is behallatszik kórházunkba. Reggelenként közeli ágyuszóra ébredünk; az oroszok a határhegyről lövik a fölültünk méltóságosan repülő gépeket. Fehér shrappneklelnek körülöttük s a piros sávos vagy fekete keresztes gépmadár mégis nyugodtan folytatja útját a levegőben. Betegeink kiszaladnak az udvarra, lángoló arccal, örömkényes nemekkel sapkáinkat, zsebkendőiket tengetik, (amíg a muszka őrök be nem kergetik mohainkba), hátha észrevennék odefönn a szabad bajtársak, hogy réteg itt vagyunk svárjuk őket, testvéreinket, a szabaditókat. Mily örömet hoztak reggelenként, az első reggel óta, amikor először megjelentek s mily lehangoló volt, ha néha-néha eb maradtak. Aggódó, fájdalmas értetek, suttogások szálltak egész nap, hogy másnapi megjelenésükkor újra az ujjongásnak adjanak helyet lelkünkben. Milyen más érzés volt ez, mintaz a négy-öt oroszt gép által kiváltott érzés, amelyek pár héttel azelőtt a cár itt tartózkodás® alkalmából keringtek a levegőben. ..-'-J -ja. -Idővel már jobb és biztosabb hirekok is voltak. Reggel fél estig egyre jöttek Zsuravicza irányából az orosz Latonak, fáradtan, porosan, sárosan. Néha 3—4, másszor 40—ö0 együtt.. Minden tizesüknek, ha van fegyvere, felszerelése pedig egyiknek sincs. Tisztet alig lehet látni. Sokan botra támaszkodva sántítanak, mindjárt mindjárt fepihen-i ivek az árok szélén. Lerongyolódott,tönkrement lovaik húzzák az ágyúikat- szekereket. Tőlünk, orosz, fogságban levőktől kérnek, kenyerei, ők, e győzők . . . S közben a kórház kerítésén át elbeszélik, hogy a Kárpátokból jönnek; ez, amazmég Magyarországon is volt; de hogy melyik faluban vagy városban, azt már nem tudja. Három nap óta se éjjelük, se mappájuk, mindig futnak, mindídig menekülnek. 11a későn este valahol lefeküsznek, hajulajbain már a fejük fölött robbanó smpnellek ébresztik s kergetik tovább őket; odatveszett az egész szotnya. Mérhetetlen veszteségük van. Ezt az ágyutűzet ember ki nem bírja. És így tovább és tovább foly a szó, a panasz, akárcsak néhány kilométerrel odébb az ágyúbömbölés. Részvéttel hallgatjuk a fél emberroncsokat. Sajog a szivünk az, egyesek szenvedéséért s benső érzésünk mégis reszkető örömmel, muzsikáló sejtelmekkel van tele — hisz a közeli jövő oly reményt fakasztó. A hihetetlen im valóra válik! Jön éve csodáknak! A nemrégen oly sűrűn hangzó harangok elnémulnak . Estenként nem szabad a házakban világot gyújtani. Atkpijval ,b`álával az utc.\kpp. csak: .Hte»** taUei látóig as süs®.