Világosság, 1990. január-június (31. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 1. szám - VERS - Eminescu, Mihail: Száz árbócból (vers)
4 Mihail Eminescu Száz árbocból Száz árbocból, mely naponta csendes révből vízre lendül, hány törik szét, összerontva vad szelektől, fergetegtől? Vándormadarak hadából, húzván tájakon keresztül, tengerek mélyére hány hull, fergetegtől, vad szelektől? A szerencsét hajkurászd, vagy eszményképeid kövessed, sajtolást rád találnak fergetegnek, vad szeleknek. Gondolatod úgysem értik, mely világos énekedben: szállj csak ringatózva váltig vad szelekben, fergetegben! Jékely Zoltán fordítása könnyed és cikkező írástechnika, amely szinte önmagától teremtette meg az interdiszciplinát, és tette ezt éppen nem a szigorúan vett tudomány szférájában. Mik tehát azok a végső ismertetőjegyek, amelyekről a könyv elolvasása nyomán szólhatunk? 1. Platonista nemzedék „uralkodott” Romániában a két háború között. Ez nem feltétlenül pozitívum. Az esszéista gondolkodás lírai bűvkörében születnek meg a gyakorlati, társadalmi, politikai tettek. Szláv, német, francia hatások időben és regionálisan is váltják egymást, a két fejedelemség kultúrák metszéspontján élt. A kultúra intézményes távlatai Franciaország felé nyíltak meg. Sokasodott és nőtt, s napjainkban is nő a román diaszpóra. Egyesek nyelvet is váltanak, mások nem. (T. Tzara, P. Istrati, C. Brancusi). A nyelven és az etnikumon is a minden nyelvre és minden etnikumra jellemző kevertség későbbi nyomait hagyja. 2. Az elmélet szeretetének attitűdjét talán éppen a tudományos pozitivizmusnak a román tudományosság történetében meglátható „hiánya” fejlesztette ki. A hipotézisre való túlzott pozitív érzékenység, a tényeket olykor könnyedén elhanyagoló attitűd nehezen boldogul a forráskritikai igényekkel. Olykor egy-egy szellemesen csevegő újságíró — akár napjainkban is — olyan, mint egy megelevenedett esszé. Nem véletlen tehát, hogy az a tágabb fogalmú „esszé”, amely ezeken a lapokon megjelenik, nagyon is testhezálló egyik-másik írónak. 3. Megbocsátani tudni kell — mondotta egy bukaresti román professzor. Ennek is van stílusa. Vajon internacionalista álom-e az önmagunkkal való szembenézés? Vagy ha az nem is, de a következmények vállalása az-e? A Gáll Ernő-i sajátosság, Mircea Eliade-i partikuláris különösség méltó-e még a tiszteletre, vagy talán a planetáris párbeszéd korszakában a gyorsuló világ forgatagában már Európa is elvesztette „sajátosságát”? Paul Valéry ezt jövendölte meg 1945-ös könyvében. Ebbe a veszélyeztetett Európába, sőt ennek majdan átrendezett értékstátusába bele kell férnie Közép- és Kelet-Európának is. A turulmadár harcol-e a báránykával, vagy a múltat békévé oldja az emlékezés? Szilágyi Domokos és Nichita Stanescu nemzete nem találkozhat-e az erdőkön innen és az erdőkön túl?