Világosság, 1952. január-március (8. évfolyam, 1-77. szám)

1952-03-18 / 66. szám

4 LEVELEINK NYOMÁBAN A kerület lakói figyelemmel kisérik hogyan dolgoznak megválasztott képviselőik Szerkesztőségünkbe az alábbi levél érkezett: „Nyílt levél Horváth Teréz tanácstaghoz! Kedves Horváth Teréz elv­társnő! A tanácsválasztások alkalmával, mint a dolgozó nép képviselőjét a V. ....r.itleti tanács tagjává választottunk. Ez számodra a dolgozók meg­becsülését és bizalmát jelenti. Felmerül a kérdés,­ hogy Horváth elvtársnő, a dolgozó nép képviselője, hogyan látja el feladatát? Mint a V ///. kerületi tanács népművelési állandó bizottságának tagja az lett volna a feladatod, hogy a kerület kulturális munkájának egyik telkes szervezője, irányítója legyél. Elvtársnő! Te a munkádat ezen a területen elhanyagoltad, az állandó bizottsági és albizottsági üléseken nem jelensz meg. Igaz, nem te vagy az egyedüli tagja az állandó bizottságnak, aki ezt teszi. De nem gondol­tál, illetve nem gondoltok arra, hogy a dolgozó népnek olyan képviselőkre van szüksége, akik teljesítik megbízatásukat? Megköveteljük képviselőinktől, hogy feladatuk magaslatán állva végezzék el a rájuk bízott munkát... Elvtársi üdvözlettel Antal József, a művészeti albizottság tagja" A levél nyomán elindultunk a VIII. kerületi tanács népművelési osztályára, ahol Kuppis elvtársnő, osztályvezető­vel és Breja elvtársnő, az állandó bi­zottság egyik tagjával beszéltünk. Vé­leményük szerint a kritika jogos, de nemcsak Horváth Teréz elvtársnőnek kell ezt megszívlelnie. A VIII. kerü­leti tanács népművelési állandó bizott­ságának kilenc tagja közül ugyanis jó esetben hárman-négyen jelennek meg a bizottsági üléseken. Ez annál meg­lepőbb, mert átlagban két-három ha­­vonkint tart ülést az állandó bizott­ság, pedig eredetileg úgy határoztak, hogy kéthetenként ülnek össze. Vajjon hányan jelennének meg akkor, ha ezt a határozatot be is tartanák? És ami a legfeltűnőbb: félévvel,háromne­gyed évvel ezelőtt az állandó bizottság még sokkal jobban, rendszeresebben dolgozott Irányították az albizottsá­gok munkáját, javaslataikkal támogat­ták a népművelési előadót, figyelem­mel kísérték a dolgozók véleményét, szóval a munka jól indult meg, de a folytatása annál rosszabb, egyenes­vonalú visszafejlődést mutat. így van ez Horváth Teréz elvtárs­­nőnél is, aki a Színművészeti Főis­kola hallgatója. Fiatal és tehetséges színésznő. Már számottevő sikereket ért el a „Ludas Matyi" című filmben és az „út a tanyákról" című darab­ban, amelyet éppen most játszik a Madách Színház. Egy fiatal paraszt­lány fejlődését mutatja be művészi, meggyőző erővel. A színésznő, aki es­téről estére, hittel és lelkesedéssel for­málja meg Rozi fejlődését, ne értené meg, hogy milyen megtisztelő felada­tot bízott rá a dolgozó nép, hogy milyen fontos az ő munkája a kerület kulturális életének fejlesztésében! Vagy például Sós Imre elvtárs, az állandó bizottság egy másik tagja. ő is fiatal, tehetséges színész. Dolgozó munkásfiatalokat alakít filmen, szín­padon, azoknak az életét mutatja be, akik nap mint nap harcbaszállnak a szocializmus építéséért. Sós Imre ne értené meg, hogy viszonzásul a dol­gozó nép bizalmáért a legkevesebb, ha pontosan megjelenik az állandó bizottság ülésein, nem pedig meghí­vóval a kezében azon dohog, hogy miért, hivatták, s amikor megkapja­­erre a feleletet, akkor szótlanul tá­vozik. Vagy a többiek, az a bizonyos öt-hat állandó bizottsági tag, akik rendszeresen távolmaradnak az ülé­sekről és egyéb elfoglaltságukra hi­vatkozva, semmiféle munkát nem fej­tenek ki. Nem vezetik az albizottsá­gok munkáját, nem segítik a népmű­velési osztály vezetőjét bírálatukkal, javaslataikkal. Hogy mást ne mond­junk, a kultúrpark-albizottság egyál­talán nem működik. Pedig a Kálvária­téri Kulich Gyula szabadtéri színpad átalakításával kapcsolatban nagy munkája van a népművelési osztály vezetőjének. Ehhez segítséget nem az állandó bizottságtól kap, mint ahogy az szükséges volna, hanem a végre­hajtó bizottsághoz kénytelen a legki­sebb dologgal is fordulni. Hogyan va­lósulnak meg a dolgozók kezdemé­nyezései, kívánságai, javaslatai, ha az állandó bizottság tagjainál süket fü­lekre találnak? Bizonyos, hogy a tanácstagoknak általában nem kevés a dolguk. Hiszen a dolgozó nép éppen azért válasz­totta őket képviselőjükül, mert jól vé­gezték el munkájukat és bízott abban, hogy mint tanácstagok is majd így látják el feladataikat. Magyarázatot lehet találni, de mentséget azoknak nem, akik ezt a megtisztelő megbíza­tást nem teljesítik, semmibe veszik. Appel elvtársat, a VIII. kerületi DISZ- titkárt is meghívták az állandó­bizottsági ülésekre, mint egyik legfon­tosabb tömegszervezetünk képviselő­jét. Ő a meghívásra a következőket válaszolta: „Mi nem érünk rá, mert termelési kérdésekkel foglalkozunk". Kedves Appel elvtársi A kerületi DISZ-titkárnak tudnia kellene, hogy a népművelési munka nem öncélú dolog. Tudnia kellene, hogy a dolgozók kul­turális színvonalának felemelése nél­kül nem lehet a szocializmust fel­építeni. „Elvárjuk tőled, hogy javítsd meg munkádat... Figyelemmel fogjuk kí­sérni további tevékenységedet és re­méljük, hogy kritikánkat megértve fogsz dolgozni. Ebben segít­séged a párt és az egész dolgozó nép." Ezt írja Antal József elvtárs a mű­vészeti albizottság nevében és tegyük hozzá: az egész dolgozó nép figye­lemmel kíséri, hogyan dolgoznak megválasztott képviselői. Ezt tartják szem előtt a VIII. kerületi népműve­lési állandó bizottság tagjai is. Cs. Gy. Világosság A Kossuth-díj átadásán történt... A Kossuth-díjak ünnepélyes át­adása után baráti beszélgetésre gyűltek össze a kitüntetettek. Fe­lejthetetlenül szép volt ez a kép, a kavargó emberáradat, írók, mű­vészek, tudósok, sztahanov­isták, mérnökök. S az új Kossuth-díja­­sok társaságában ott volt Rákosi elvtárs. Szinte mindenkihez volt kedves, őszinte szava, mosolya. S ezért mintha mosolygott volna az egész terem ... Gazda Géza, a Kossuth-díj jelvényével gomblyu­kában, Bartos Gyulával, a Nem­zeti Színház kiváló, új Kossuth-dí­­jas színészével beszélget. Gazda elvtárs arról beszél, miért tetszik neki Bartos játéka: azért, mert őszinte, mert szívből jövő. „A színész lelkének mindig viharzani kell — így fogalmazza meg Gazda Géza igazán költőien a gondolatát — igaz, én csak egy­szerű géplakatos vagyok, de lite­­rátus ember is." A kis csoportban ott látjuk Szörényi Évát, Tolnai Klárit, Tőkés Annát és Dayka Margitot is — nekik mondja Gazda elvtárs: „A színész mun­kája hatalmas idegmunka. Ezért én, a lakatos, azt tanácsolom ma­guknak, egyenek minél többet, hogy jól bírják a munkát...” 5 Bartos Gyula meghatottan mondja el, mennyire örül, hogy éppen a Tiborc alakításáért kapta meg a Kossuth-díjat. „Hisz tulajdonkép­pen a Bánk bánért lettem szí­nész." Gogoly centenárium a Szovjet Könyv Házában Március 19-én ifjúsági irodalmi est­tel kezdődik a Gogoly centenáriumi rendezvények sorozata. Gogoly „Kö­pönyeg" című elbeszéléséről orosz­nyelvű előadások lesznek a Rákóczi, Költői Anna, Veres Pálné és Berzse­nyi gimnáziumban. Díszhelyet kapnak Gogoly művei a szovjet könyv ünnepi hetének kiállításán, amelyet „A szov­jet irodalom a béke harcosa” címen a­ Szovjet Könyv Háza és az Állami Könyvterjesztő közösen rendeznek. Az ünnepélyes megnyitás március 22-én lesz. Március 25-én könyvankétot tarta­nak a budapesti és vidéki könyvtáro­sok részére, amelynek tárgysorozatá­ban szerepel „Gogoly a magyar és szovjet könyvtárakban” is. A Szovjet Könyv Háza március 26-án irodalmi vitaestet rendez, amelyen Kardos László Gogoly életéről és munkássá­gáról ad elő. Gallyas Ferenc a ma­gyar fordítás-irodalom fejlődéséről tart előadást „Gogoly Holt lelkek és a Tárász Bulyka új fordításának tük­rében" címmel. Március 22-én a le­mezhangverseny előadója, Lózsy Já­nos, a Szabad Nép belső munkatársa emlékezik meg a „Szorocsinszki vásár" szövegkönyvének írójáról. Március 24—31: a szovjet könyv ünnepi hete A magyar-szovjet barátság hónapja keretében március 24-től 31-ig rende­zik meg hazánkban a szovjet könyv ünnepi hetét. Íróink ankétokon ismer­tetik a szovjet irodalom jelentőségét a békeharcban, a szovjet nép, a szovjet ember életét, sikereit a kommunizmus építésének időszakában. Budapesten 80, vidéken pedig 60 helyen tartanak ankétokat központi előadóval az ün­nepi hét során, kétezer helyen pedig „A szovjet irodalom a béke harcosa" címmel rendeznek irodalmi ankétokat Könyvkiállítások és könyvárusítások is lesznek az üzemekben, tszcs-kben, gépállomásokon és állami gazdaságok­ban. Március 23-án kiállítás nyílik a Szovjet Könyv Házában, amely bemu­tatja a szovjet könyvek népszerűségét hazánkban. A szovjet könyv ünnepi hetében jelenik meg az a bibliográfiai jegyzék, amely 1945-től napjainkig szakosítva sorolja fel az orosz és szovjet könyvek magyar nyelvű ki­adásait. A KOSSUTH-DÍJ ÚJ KITÜNTETETTJEI Tőkés Anna színművésznő a „Bánk bán"-ban Gertrudis szerepének alakí­tásáért kapott Kossuth-díjat. Fogarasi Béla egyetemi tanár „Lo­gika" című művéért kapta meg a Kossuth-díjat. (Zádor István Kossuth díjas festőművész rajzai)­ ­Jávorka Sándor egyetemi tanárt a ma­gyar flórakutatás szintézisét tartalmazó , művéért jutalmazták Kossuth-díjjal. Veres Péter író a „Pályamunkások" című alkotásáért kapott újra Kos­suth-díjat. Csók István festőművész ,,Béke" című hármas­ képéért részesült a nép álla­mának magas kitüntetésében. KEDD, 1952 MÁRCIUS 18. ORFEUSZ A Fővárosi Operettszínház bemutatója Offenbach ,,Orfeusz a pokolban” című híres operettjét mindenekelőtt a szép, dús melódiákkal telített muzsika tette népszerűvé, de nem csak az. Amikor íródott, szövegében is állás­­foglalás volt a Bonaparte Napóleon­hoz képest tehetségben kicsi, de zsar­nokságban vele legalábbis egyen­rangú III. Napóleon népelnyomó ural­mával szemben. A mindig időszerű mondanivalóval teli szöveg a tőzsdéző, kufárkodó francia burzsoáziát leplezte le a szatíra eszközével s a későbbiek során a darabot bemutató színház álláspontjától függött, mennyire érvé­nyesül a­ mesében a leleplező gúny. Mindezeket figyelembe véve is he­lyes volt felújítani a régi, zenéjében immár klasszikussá vált operettet. Hámos György gyökerében megváltoz­tatta a mesét s teljesen új, mondani­valójában mai történetet írt a gyö­nyörű muzsikához. Munkájának alapja az ősi Orfeusz-monda, ehhez kere­kítette meséjét, melynek célja az, hogy a béke gondolatát domborítsa ki, hogy a szatíra, a humor fegyverével lelep­lezze a béke mindenre elszánt ellensé­geit. Dicséret illeti Hámos György szándékát: nemcsak a szatíra­­ mű­faja ritka színpadjainkon, de fehér holló a béke eszméjével foglalkozó magyar színdarab is. Mindennek kiemelése indokolt an­nak ellenére, hogy szerencsére dráma­­irodalmunk ma már túlhaladt azon a fejlődési szakaszon, amikor a puszta témaválasztás helyességéért maradék­­talan elismerés járt — a­ művészi és eszmei hibák bírálatának rovására. Az Új „Orfeusz" első felvoná­sa azt a reményt kelti, hogy sikerült áttörni a frontot szatirikus műfajunk területén. A szerző Orfeusznak mith­o­­lógiai s nem operettbeli útján indul el. Orfeusz dalától megszelídülnek a vad­állatok is s e dalnak egyre több köve­tője támad. Ez Plútónak, az alvilág urának hatalmát veszélyezteti , s Plútó, hogy a dalnokot zsarolja, elra­bolja annak kedvesét, Euridikét. A cselekmény elindítása tehát jó, költői, ezután következnék a szatíra, a lelep­lezés. Valójában azonban nem ez kö­vetkezik: az író nem éri el célját. Za­varos, gyakran félreérthető, nem egy­szer a pacifizmus határát érintő, má­sodik és harmadik felvonást látunk. Ennek oka mindenekelőtt a helytelen aktualizálás. A jellegzetesen új, mai kifejezések elütnek az allegóriáktól, a jelképektől s bizony furcsán hatnak a göröggel vegyített római istenek és mithológiai alakok szájában. Az aktua­lizálásnak erőltetett és az eszmei tar­talmat elhomályosító formája ez. A néző olyasmire gondol, hogy mi szük­ség van fedőnevek alatt beszélni a há­borús uszítókról, a béke ellenségeiről — Offenbach korában indokolt volt ez, nálunk ma már az allegória — leg­alábbis anakronizmus. Mindemellett, a jelképek gyakran zavarnak is; gon­dolkozni kell például azon, hogy ha Jupiter egyenlő Trumannal — akinek gazságát ez esetben nem közelíti meg ez a házsártos panicsférjnek, kissé együgyűnek ábrázolt főisten — akkor vájjon kit jelképez Plútó? Talán Chur­­chillt, vagy gondoljuk a Jupiter lá­bainál heverő oroszlánt a brit orosz­lánnak — amely, bármilyen vadállat, Orfeusz gyönyörű dalára borjúvá vál­tozik és­­ szelíden legelni kezd . Kissé furcsa az a „jelkép” is, hogy az alvilági szolgák, a pokolbeli holtlelkek öntudatra ébrednek a dalra — ez mél­tatlan a békeharcos tömegekhez, ha azokat akarja jelképezni. Ha nem ez volt a jelenet célja, akkor pedig a valódit igazán álcázza, így gyengítik a helyes alapötletet, az elképzelt eszmei mondanivaló kife­jezését a szövegre erőszakolt frázi­sok. S éppen ezért, hiányzik a darabok­ból az igazi szatíra, az igazi humor. A humor nem az alakok jelleméből, hanem erőszakolt helyzetekből fakad — ez jellemzi az átdolgozott „Or­feusz”-t. A szándékhoz, az alapgondolathoz méltó új szövegnek nem a szólamok puffogtatásával kellett volna szóki­mondónak, bátornak lenni, hanem a szilárd eszmei alapon álló művészi ábrázolásmód erejével. S hogy Hámos képes lett volna ennek elvégzésére, azt nemcsak „Aranycsillag”-ja, hanem e művének nem egy kitűnő ötlete bizonyít­ja, így Amor-alakjának szellemes, ked­ves megformálása, Styx Jankó való­ban mulatságos, kifejező figurája; szép, költői gondolatok, mint az első felvonásban a tűz és víz táncban ki­fejezett jelképe. Az operett egészében mégis adós maradt a joggal várt művészi igény­nyel, világos kifejezésmóddal. Ezt igazolja egyébként az is, hogy a be­mutató óta nem egy jelenet maradt ki és másik néhányra pedig nehezen lehet ráismerni. Természetesen, lehet, sőt szükséges is javítani a közönség véleménye, a kritika alapján menet­közben is. Itt azonban nem egészen erről van szó. Bizonyos, hogy a Dra­maturgiai Tanács nem a kellő elvi alapossággal foglalkozhatott e darab­bal, vagy nem nyújtott elég segítséget az írónak a hibák kijavítására. A szín­ház vezetésének, dramaturgjainak is észre kellett volna venni a darabnak a bemutatón szinte kiabáló hiányos­ságait — vagy ha észrevette, akkor nincs minden rendjén a szerző és dramaturgia kapcsolata körül. A ja­vítások, szövegrövidítések legfeljebb csak csökkentették a hibákat, a darab lényegén mit sem változtattak. Mindez tükrözi azt is, hogy a színház és a kritikusok közötti kapcsolat körül sincs minden rendjén. Érdemes meg­vitatni azt a kérdést, hogy a kritiku­sok már a bemutató előtt ismerjék meg a darabot s ezzel is el lehet ke­rülni az „Orfeusz”-hoz hasonló esete­ket. Ami az előadást illeti, alatta marad a színház eddigi színvonalának. Apáthi Imre rendezése sokhelyütt igénytelen, ezúttal hiányzik a mun­káit jellemző lendület, ötletesség. Ez nemcsak a beállításokban, de a szí­nészek játékában is jelentkezik. (Per­sze, a szöveg hibája is ez.) Kiemelke­dő alakítás egyedül Feleki Karr­ill holt exkirálya; nagyszerű humorral, kedve­sen és finom ötletekkel gazdagítva játssza szerepét. S nem véletlen, hogy a másik jó sz­erep alakítója, Hódossy Judit is kitűnő, közvetlen, mulatságos. Palócz László és Németh Marika szép énekhangjukkal tűnnek ki. A többi ala­­kítás magán viseli a szerepek fogya­tékosságait, így Agárdy Gábor Jupi­terje is. A fiatal színész nagyon , te­hetséges, de sok még a külsőséges fo­gása.* Ráthonyi Róbert, Dénes György, Honim Pál és a többiek birkóztak sze­repükkel, Keleti László pedig utolsó „nagy” jelenetében Nérónak formálta a jobboldali szociáldemokrata Vulkán­isten figuráját. Eugéniusz Paplinski lengyel koreog­ráfus szép munkájából a tűz és víz táncát emeljük ki. Polgár Tibor újra­­hangszerelése jó, Offenbach zenéjének átdolgozásával azonban nem értünk egyet, sőt hiányoljuk: lehetett volna több muzsika is a darabban. Demeter Imre

Next