Világosság, 1952. január-március (8. évfolyam, 1-77. szám)
1952-03-18 / 66. szám
4 LEVELEINK NYOMÁBAN A kerület lakói figyelemmel kisérik hogyan dolgoznak megválasztott képviselőik Szerkesztőségünkbe az alábbi levél érkezett: „Nyílt levél Horváth Teréz tanácstaghoz! Kedves Horváth Teréz elvtársnő! A tanácsválasztások alkalmával, mint a dolgozó nép képviselőjét a V. ....r.itleti tanács tagjává választottunk. Ez számodra a dolgozók megbecsülését és bizalmát jelenti. Felmerül a kérdés, hogy Horváth elvtársnő, a dolgozó nép képviselője, hogyan látja el feladatát? Mint a V ///. kerületi tanács népművelési állandó bizottságának tagja az lett volna a feladatod, hogy a kerület kulturális munkájának egyik telkes szervezője, irányítója legyél. Elvtársnő! Te a munkádat ezen a területen elhanyagoltad, az állandó bizottsági és albizottsági üléseken nem jelensz meg. Igaz, nem te vagy az egyedüli tagja az állandó bizottságnak, aki ezt teszi. De nem gondoltál, illetve nem gondoltok arra, hogy a dolgozó népnek olyan képviselőkre van szüksége, akik teljesítik megbízatásukat? Megköveteljük képviselőinktől, hogy feladatuk magaslatán állva végezzék el a rájuk bízott munkát... Elvtársi üdvözlettel Antal József, a művészeti albizottság tagja" A levél nyomán elindultunk a VIII. kerületi tanács népművelési osztályára, ahol Kuppis elvtársnő, osztályvezetővel és Breja elvtársnő, az állandó bizottság egyik tagjával beszéltünk. Véleményük szerint a kritika jogos, de nemcsak Horváth Teréz elvtársnőnek kell ezt megszívlelnie. A VIII. kerületi tanács népművelési állandó bizottságának kilenc tagja közül ugyanis jó esetben hárman-négyen jelennek meg a bizottsági üléseken. Ez annál meglepőbb, mert átlagban két-három havonkint tart ülést az állandó bizottság, pedig eredetileg úgy határoztak, hogy kéthetenként ülnek össze. Vajjon hányan jelennének meg akkor, ha ezt a határozatot be is tartanák? És ami a legfeltűnőbb: félévvel,háromnegyed évvel ezelőtt az állandó bizottság még sokkal jobban, rendszeresebben dolgozott Irányították az albizottságok munkáját, javaslataikkal támogatták a népművelési előadót, figyelemmel kísérték a dolgozók véleményét, szóval a munka jól indult meg, de a folytatása annál rosszabb, egyenesvonalú visszafejlődést mutat. így van ez Horváth Teréz elvtársnőnél is, aki a Színművészeti Főiskola hallgatója. Fiatal és tehetséges színésznő. Már számottevő sikereket ért el a „Ludas Matyi" című filmben és az „út a tanyákról" című darabban, amelyet éppen most játszik a Madách Színház. Egy fiatal parasztlány fejlődését mutatja be művészi, meggyőző erővel. A színésznő, aki estéről estére, hittel és lelkesedéssel formálja meg Rozi fejlődését, ne értené meg, hogy milyen megtisztelő feladatot bízott rá a dolgozó nép, hogy milyen fontos az ő munkája a kerület kulturális életének fejlesztésében! Vagy például Sós Imre elvtárs, az állandó bizottság egy másik tagja. ő is fiatal, tehetséges színész. Dolgozó munkásfiatalokat alakít filmen, színpadon, azoknak az életét mutatja be, akik nap mint nap harcbaszállnak a szocializmus építéséért. Sós Imre ne értené meg, hogy viszonzásul a dolgozó nép bizalmáért a legkevesebb, ha pontosan megjelenik az állandó bizottság ülésein, nem pedig meghívóval a kezében azon dohog, hogy miért, hivatták, s amikor megkapjaerre a feleletet, akkor szótlanul távozik. Vagy a többiek, az a bizonyos öt-hat állandó bizottsági tag, akik rendszeresen távolmaradnak az ülésekről és egyéb elfoglaltságukra hivatkozva, semmiféle munkát nem fejtenek ki. Nem vezetik az albizottságok munkáját, nem segítik a népművelési osztály vezetőjét bírálatukkal, javaslataikkal. Hogy mást ne mondjunk, a kultúrpark-albizottság egyáltalán nem működik. Pedig a Kálváriatéri Kulich Gyula szabadtéri színpad átalakításával kapcsolatban nagy munkája van a népművelési osztály vezetőjének. Ehhez segítséget nem az állandó bizottságtól kap, mint ahogy az szükséges volna, hanem a végrehajtó bizottsághoz kénytelen a legkisebb dologgal is fordulni. Hogyan valósulnak meg a dolgozók kezdeményezései, kívánságai, javaslatai, ha az állandó bizottság tagjainál süket fülekre találnak? Bizonyos, hogy a tanácstagoknak általában nem kevés a dolguk. Hiszen a dolgozó nép éppen azért választotta őket képviselőjükül, mert jól végezték el munkájukat és bízott abban, hogy mint tanácstagok is majd így látják el feladataikat. Magyarázatot lehet találni, de mentséget azoknak nem, akik ezt a megtisztelő megbízatást nem teljesítik, semmibe veszik. Appel elvtársat, a VIII. kerületi DISZ- titkárt is meghívták az állandóbizottsági ülésekre, mint egyik legfontosabb tömegszervezetünk képviselőjét. Ő a meghívásra a következőket válaszolta: „Mi nem érünk rá, mert termelési kérdésekkel foglalkozunk". Kedves Appel elvtársi A kerületi DISZ-titkárnak tudnia kellene, hogy a népművelési munka nem öncélú dolog. Tudnia kellene, hogy a dolgozók kulturális színvonalának felemelése nélkül nem lehet a szocializmust felépíteni. „Elvárjuk tőled, hogy javítsd meg munkádat... Figyelemmel fogjuk kísérni további tevékenységedet és reméljük, hogy kritikánkat megértve fogsz dolgozni. Ebben segítséged a párt és az egész dolgozó nép." Ezt írja Antal József elvtárs a művészeti albizottság nevében és tegyük hozzá: az egész dolgozó nép figyelemmel kíséri, hogyan dolgoznak megválasztott képviselői. Ezt tartják szem előtt a VIII. kerületi népművelési állandó bizottság tagjai is. Cs. Gy. Világosság A Kossuth-díj átadásán történt... A Kossuth-díjak ünnepélyes átadása után baráti beszélgetésre gyűltek össze a kitüntetettek. Felejthetetlenül szép volt ez a kép, a kavargó emberáradat, írók, művészek, tudósok, sztahanovisták, mérnökök. S az új Kossuth-díjasok társaságában ott volt Rákosi elvtárs. Szinte mindenkihez volt kedves, őszinte szava, mosolya. S ezért mintha mosolygott volna az egész terem ... Gazda Géza, a Kossuth-díj jelvényével gomblyukában, Bartos Gyulával, a Nemzeti Színház kiváló, új Kossuth-díjas színészével beszélget. Gazda elvtárs arról beszél, miért tetszik neki Bartos játéka: azért, mert őszinte, mert szívből jövő. „A színész lelkének mindig viharzani kell — így fogalmazza meg Gazda Géza igazán költőien a gondolatát — igaz, én csak egyszerű géplakatos vagyok, de literátus ember is." A kis csoportban ott látjuk Szörényi Évát, Tolnai Klárit, Tőkés Annát és Dayka Margitot is — nekik mondja Gazda elvtárs: „A színész munkája hatalmas idegmunka. Ezért én, a lakatos, azt tanácsolom maguknak, egyenek minél többet, hogy jól bírják a munkát...” 5 Bartos Gyula meghatottan mondja el, mennyire örül, hogy éppen a Tiborc alakításáért kapta meg a Kossuth-díjat. „Hisz tulajdonképpen a Bánk bánért lettem színész." Gogoly centenárium a Szovjet Könyv Házában Március 19-én ifjúsági irodalmi esttel kezdődik a Gogoly centenáriumi rendezvények sorozata. Gogoly „Köpönyeg" című elbeszéléséről orosznyelvű előadások lesznek a Rákóczi, Költői Anna, Veres Pálné és Berzsenyi gimnáziumban. Díszhelyet kapnak Gogoly művei a szovjet könyv ünnepi hetének kiállításán, amelyet „A szovjet irodalom a béke harcosa” címen a Szovjet Könyv Háza és az Állami Könyvterjesztő közösen rendeznek. Az ünnepélyes megnyitás március 22-én lesz. Március 25-én könyvankétot tartanak a budapesti és vidéki könyvtárosok részére, amelynek tárgysorozatában szerepel „Gogoly a magyar és szovjet könyvtárakban” is. A Szovjet Könyv Háza március 26-án irodalmi vitaestet rendez, amelyen Kardos László Gogoly életéről és munkásságáról ad elő. Gallyas Ferenc a magyar fordítás-irodalom fejlődéséről tart előadást „Gogoly Holt lelkek és a Tárász Bulyka új fordításának tükrében" címmel. Március 22-én a lemezhangverseny előadója, Lózsy János, a Szabad Nép belső munkatársa emlékezik meg a „Szorocsinszki vásár" szövegkönyvének írójáról. Március 24—31: a szovjet könyv ünnepi hete A magyar-szovjet barátság hónapja keretében március 24-től 31-ig rendezik meg hazánkban a szovjet könyv ünnepi hetét. Íróink ankétokon ismertetik a szovjet irodalom jelentőségét a békeharcban, a szovjet nép, a szovjet ember életét, sikereit a kommunizmus építésének időszakában. Budapesten 80, vidéken pedig 60 helyen tartanak ankétokat központi előadóval az ünnepi hét során, kétezer helyen pedig „A szovjet irodalom a béke harcosa" címmel rendeznek irodalmi ankétokat Könyvkiállítások és könyvárusítások is lesznek az üzemekben, tszcs-kben, gépállomásokon és állami gazdaságokban. Március 23-án kiállítás nyílik a Szovjet Könyv Házában, amely bemutatja a szovjet könyvek népszerűségét hazánkban. A szovjet könyv ünnepi hetében jelenik meg az a bibliográfiai jegyzék, amely 1945-től napjainkig szakosítva sorolja fel az orosz és szovjet könyvek magyar nyelvű kiadásait. A KOSSUTH-DÍJ ÚJ KITÜNTETETTJEI Tőkés Anna színművésznő a „Bánk bán"-ban Gertrudis szerepének alakításáért kapott Kossuth-díjat. Fogarasi Béla egyetemi tanár „Logika" című művéért kapta meg a Kossuth-díjat. (Zádor István Kossuth díjas festőművész rajzai) Jávorka Sándor egyetemi tanárt a magyar flórakutatás szintézisét tartalmazó , művéért jutalmazták Kossuth-díjjal. Veres Péter író a „Pályamunkások" című alkotásáért kapott újra Kossuth-díjat. Csók István festőművész ,,Béke" című hármas képéért részesült a nép államának magas kitüntetésében. KEDD, 1952 MÁRCIUS 18. ORFEUSZ A Fővárosi Operettszínház bemutatója Offenbach ,,Orfeusz a pokolban” című híres operettjét mindenekelőtt a szép, dús melódiákkal telített muzsika tette népszerűvé, de nem csak az. Amikor íródott, szövegében is állásfoglalás volt a Bonaparte Napóleonhoz képest tehetségben kicsi, de zsarnokságban vele legalábbis egyenrangú III. Napóleon népelnyomó uralmával szemben. A mindig időszerű mondanivalóval teli szöveg a tőzsdéző, kufárkodó francia burzsoáziát leplezte le a szatíra eszközével s a későbbiek során a darabot bemutató színház álláspontjától függött, mennyire érvényesül a mesében a leleplező gúny. Mindezeket figyelembe véve is helyes volt felújítani a régi, zenéjében immár klasszikussá vált operettet. Hámos György gyökerében megváltoztatta a mesét s teljesen új, mondanivalójában mai történetet írt a gyönyörű muzsikához. Munkájának alapja az ősi Orfeusz-monda, ehhez kerekítette meséjét, melynek célja az, hogy a béke gondolatát domborítsa ki, hogy a szatíra, a humor fegyverével leleplezze a béke mindenre elszánt ellenségeit. Dicséret illeti Hámos György szándékát: nemcsak a szatíra műfaja ritka színpadjainkon, de fehér holló a béke eszméjével foglalkozó magyar színdarab is. Mindennek kiemelése indokolt annak ellenére, hogy szerencsére drámairodalmunk ma már túlhaladt azon a fejlődési szakaszon, amikor a puszta témaválasztás helyességéért maradéktalan elismerés járt — a művészi és eszmei hibák bírálatának rovására. Az Új „Orfeusz" első felvonása azt a reményt kelti, hogy sikerült áttörni a frontot szatirikus műfajunk területén. A szerző Orfeusznak mithológiai s nem operettbeli útján indul el. Orfeusz dalától megszelídülnek a vadállatok is s e dalnak egyre több követője támad. Ez Plútónak, az alvilág urának hatalmát veszélyezteti , s Plútó, hogy a dalnokot zsarolja, elrabolja annak kedvesét, Euridikét. A cselekmény elindítása tehát jó, költői, ezután következnék a szatíra, a leleplezés. Valójában azonban nem ez következik: az író nem éri el célját. Zavaros, gyakran félreérthető, nem egyszer a pacifizmus határát érintő, második és harmadik felvonást látunk. Ennek oka mindenekelőtt a helytelen aktualizálás. A jellegzetesen új, mai kifejezések elütnek az allegóriáktól, a jelképektől s bizony furcsán hatnak a göröggel vegyített római istenek és mithológiai alakok szájában. Az aktualizálásnak erőltetett és az eszmei tartalmat elhomályosító formája ez. A néző olyasmire gondol, hogy mi szükség van fedőnevek alatt beszélni a háborús uszítókról, a béke ellenségeiről — Offenbach korában indokolt volt ez, nálunk ma már az allegória — legalábbis anakronizmus. Mindemellett, a jelképek gyakran zavarnak is; gondolkozni kell például azon, hogy ha Jupiter egyenlő Trumannal — akinek gazságát ez esetben nem közelíti meg ez a házsártos panicsférjnek, kissé együgyűnek ábrázolt főisten — akkor vájjon kit jelképez Plútó? Talán Churchillt, vagy gondoljuk a Jupiter lábainál heverő oroszlánt a brit oroszlánnak — amely, bármilyen vadállat, Orfeusz gyönyörű dalára borjúvá változik és szelíden legelni kezd . Kissé furcsa az a „jelkép” is, hogy az alvilági szolgák, a pokolbeli holtlelkek öntudatra ébrednek a dalra — ez méltatlan a békeharcos tömegekhez, ha azokat akarja jelképezni. Ha nem ez volt a jelenet célja, akkor pedig a valódit igazán álcázza, így gyengítik a helyes alapötletet, az elképzelt eszmei mondanivaló kifejezését a szövegre erőszakolt frázisok. S éppen ezért, hiányzik a darabokból az igazi szatíra, az igazi humor. A humor nem az alakok jelleméből, hanem erőszakolt helyzetekből fakad — ez jellemzi az átdolgozott „Orfeusz”-t. A szándékhoz, az alapgondolathoz méltó új szövegnek nem a szólamok puffogtatásával kellett volna szókimondónak, bátornak lenni, hanem a szilárd eszmei alapon álló művészi ábrázolásmód erejével. S hogy Hámos képes lett volna ennek elvégzésére, azt nemcsak „Aranycsillag”-ja, hanem e művének nem egy kitűnő ötlete bizonyítja, így Amor-alakjának szellemes, kedves megformálása, Styx Jankó valóban mulatságos, kifejező figurája; szép, költői gondolatok, mint az első felvonásban a tűz és víz táncban kifejezett jelképe. Az operett egészében mégis adós maradt a joggal várt művészi igénynyel, világos kifejezésmóddal. Ezt igazolja egyébként az is, hogy a bemutató óta nem egy jelenet maradt ki és másik néhányra pedig nehezen lehet ráismerni. Természetesen, lehet, sőt szükséges is javítani a közönség véleménye, a kritika alapján menetközben is. Itt azonban nem egészen erről van szó. Bizonyos, hogy a Dramaturgiai Tanács nem a kellő elvi alapossággal foglalkozhatott e darabbal, vagy nem nyújtott elég segítséget az írónak a hibák kijavítására. A színház vezetésének, dramaturgjainak is észre kellett volna venni a darabnak a bemutatón szinte kiabáló hiányosságait — vagy ha észrevette, akkor nincs minden rendjén a szerző és dramaturgia kapcsolata körül. A javítások, szövegrövidítések legfeljebb csak csökkentették a hibákat, a darab lényegén mit sem változtattak. Mindez tükrözi azt is, hogy a színház és a kritikusok közötti kapcsolat körül sincs minden rendjén. Érdemes megvitatni azt a kérdést, hogy a kritikusok már a bemutató előtt ismerjék meg a darabot s ezzel is el lehet kerülni az „Orfeusz”-hoz hasonló eseteket. Ami az előadást illeti, alatta marad a színház eddigi színvonalának. Apáthi Imre rendezése sokhelyütt igénytelen, ezúttal hiányzik a munkáit jellemző lendület, ötletesség. Ez nemcsak a beállításokban, de a színészek játékában is jelentkezik. (Persze, a szöveg hibája is ez.) Kiemelkedő alakítás egyedül Feleki Karrill holt exkirálya; nagyszerű humorral, kedvesen és finom ötletekkel gazdagítva játssza szerepét. S nem véletlen, hogy a másik jó szerep alakítója, Hódossy Judit is kitűnő, közvetlen, mulatságos. Palócz László és Németh Marika szép énekhangjukkal tűnnek ki. A többi alakítás magán viseli a szerepek fogyatékosságait, így Agárdy Gábor Jupiterje is. A fiatal színész nagyon , tehetséges, de sok még a külsőséges fogása.* Ráthonyi Róbert, Dénes György, Honim Pál és a többiek birkóztak szerepükkel, Keleti László pedig utolsó „nagy” jelenetében Nérónak formálta a jobboldali szociáldemokrata Vulkánisten figuráját. Eugéniusz Paplinski lengyel koreográfus szép munkájából a tűz és víz táncát emeljük ki. Polgár Tibor újrahangszerelése jó, Offenbach zenéjének átdolgozásával azonban nem értünk egyet, sőt hiányoljuk: lehetett volna több muzsika is a darabban. Demeter Imre