Volán Hírlap, 1979 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-11 / 1. szám
IGAZGATÓM AZ IDEI TERVEKNŐE. FELADATOKRÓL VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PAISCH NÁNDOR, I-ES VOLÁN: látványos megoldások helyett reális célok Az 1-es Volán az 1978. évi gazdálkodási programjában meghatározott intézkedések végrehajtása eredményeként, valamint a hatékonyabbá vált munka versenymozgalom hatásaként mind gazdasági, mind társadalmi vonatkozásban fejlődött, tervcélkitűzéseit teljesítette, illetve a legfontosabb vonatkozásokban túlteljesítette. A vállalat működése, tevékenysége összhangban volt az ötödik 5 éves gazdálkodási programmal, a Volán tröszti és népgazdasági szintű gazdaságpolitikai célkitűzésekkel. Az előző éveknél is dinamikusabban fejlődött az áruszállítás. A mennyiségi teljesítmények, a gépkocsi állomány növekedési ütemét lényegesen meghaladó mértékben növekedtek, az átlagkilométer teljesítmény 13 százalékkal, súlyteljesítmény 12 százalékkal, kilométer-teljesítmény 11 százalékkal haladta meg a bázist. A műszaki tevékenység javítása eredményeként az üzemképtelen állás aránya is jelentősen javult: gépkocsiknál 7,7 százalékra, pótkocsiknál 5,2 százalékra csökkent. A tervezett feladataink ellátásához szükséges létszámot biztosítani tudtuk, s jelenleg az állományi létszám 14 ezer főnél több, ugyanakkor a nem fizikai létszámot tovább csökkentettük. Munkáskollektívánk kiemelkedő munkájaként növekedett a termelékenység, árbevételi tervünk túlhaladta a 2,8 milliárd forintot, a vállalati eredmény közel 13 százalékkal növekedett és meghaladta a 350 millió forintot. 1979-ben a vállalat stratégiája, taktikája változatlan. A gazdaságpolitikánkban a hosszú távú elképzelések és hatékonyságra való további törekvés dominál. A megváltozott közgazdasági környezet, a vállalatra érvényes új anyagi érdekeltségi rendszer mellett is biztosítottnak látjuk az ötödik 5 éves tervben megfogalmazottaknál dinamikusabb fejlődés megvalósítását. Látványos megoldások helyett reális célokat tűztünk ki. Alapvető célunk a hatékonyság, a munka intenzitásának további növelése, dolgozóink jövedelemszínvonalának, munkakörülményeinek, szociális ellátottságának fejlesztése. Az árutonnakilométer fesítményt 8 százalékkal, tújsúlyteljesítményt 5 százalékkal kívánjuk növelni. E cél megvalósítása érdekében emelt figyelmet fordítunk kiproduktív eszközállomány kia használásának növelésére, a vállalat kereskedelmi, üzletpolitikai, valamint forgalmi tevékenysége színvonalának növelésére, tovább növeljük a komplett és komplex fuvarozás volumenét és arányát; fejlesztjük a szállítmányozási tevékenységünket, raktározási, rakodási technológiánkat; kiterjesztjük darabárufuvarozási tevékenységünket; teljeskörűen eleget teszünk pályaudvari el-, és felfuvarozási kötelezettségünknek, figyelemmel a Volán Tröszt hirdetményében foglaltak maradéktalan betartására. A műszaki fejlesztés és anyagellátási tevékenység további javításával azt tervezzük, hogy az üzemképtelen állás színvonala a gépkocsiknál a 8,3 százalékot, pótkocsiknál az 5,8 százalékot, rakodógépeknél pedig 15,7 százalékot ne haladja meg. Kiterjedtebben fogjuk alkalmazni a diagnosztikai műszereket; módosítjuk karbantartási rendszerünket; javítjuk a vállalati szükségletet kielégítő gépkocsi bontásokat és e tevékenységünk színvonalát; a szükséges szintig növeljük az alkatrészgyártást, valamint az alkatrészfelújítás mennyiségét Ez évben befejeződik Csepel szigetcsúcsi forgalmi- a műszaki telep építése, ahol 600 egységjármű műszaki karbantartását és az ott dolgozó mintegy 1000 ember szociális ellátását a korábbinál jóval magasabb színvonalon tudjuk biztosítani. Tovább folytatjuk Érden és Monoron a 20-as Volánnal közös forgalmi-műszaki telepek, valamint — társulva a Papíripari Vállalattal — a pestlőrinci raktár építését. VI/5 éves tervidőszak legfontosabb építési beruházásaiból megkezdjük a Zay II. műszaki telep, a ceglédi-gödöllői forgalmi-műszaki telep, valamint a Cserhalom utcai főnökségi telep építését. A vállalat létesítményeinek, a gépeknek, berendezéseknek jó műszaki, esztétikai színvonalon való tartása érdekében a meglévő új létesítmények állapotát az eredeti színvonalon kívánjuk tartani, a végleges, de nem új létesítményeknél növeljük a műszaki, esztétikai színvonalat úgy, hogy az megközelítse az új létesítményeket. Terveinket a munkaerőhelyzet reális számbavételével alakítottuk ki. A termelési feladatok maradéktalan végrehajtása érdekében 2 százalékkal növeljük a létszámot. A termelékenység növelését az egy gépkocsivezetőre jutó átlagkilométer 6,2 százalékos, az egy rakodógépkezelőre jutó rakodógéppel megmozgatott súly 3,7 százalékos növekedésével kívánjuk elérni. Dolgozóink bér- és jövedelemszínvonalát 4 százalékkal növeljük. A rendelkezésre álló bérfejlesztési lehetőséget elsősorban a termelékenység növelésére, a nehéz fizikai munka díjazására, a kedvezőtlen munkakörülmények között lévő munka elismerésére és a bérarányok további javítására fordítjuk. Megfelelő nevelő munkával, propagandával, valamint preventív intézkedések megtételével mindent elkövetünk a közúti és üzemi balesetek csökkentése érdekében. Javítani kívánjuk a m munkafegyelmet, s a meggyőzés mellett szankciók alkalmazásával is fellépünk a munkafegyelmet megsértő dolgozók ellen. Biztosítjuk a nőpolitikai és ifjúságpolitikai határozatok, többek között a KISZ-jogosítványok gazdasági vezetés részéről történő végrehajtását. 1979-ben a dolgozók szociális ellátásának színvonalát tovább növeljük. Javítjuk a munkahelyi körülményeket, támogatjuk az alacsony jövedelmű és sokgyermekes családok lakásépítkezéseit, az egészségügyi ellátás színvonalát, az üzemorvosi hálózatot fejlesztjük, összességében az egy főre jutó munkavédelmi és szociális ráfordítás 1979- ben meghaladja a 16 ezer forintot. Növeljük a vezetés és irányítás színvonalát. A fejlett üzemi- és munkaszervezési módszereket széleskörűen kívánjuk alkalmazni. A vállalati szervezet és működés hatékonyságának növelése céljából elkészült és kiadásra kerül a vállalat új — az irányelveket messzemenően figyelembe vevő, korszerű — szervezeti és működési szabályzata. A belső irányítási rendszerünk fejlesztéseként racionalizáljuk az üzemegységek közötti belső elszámolási rendszert, megszüntetjük az eddigi nivellálási gyakorlatot és összhangban a Központi Bizottság határozatával, a differenciáltságot helyezzük előtérbe. A rendszerelmélet felhasználásával tovább ésszerűsítjük a munkafolyamatokat. Fejlesztjük információs rendszerünket, törekszünk a sok adminisztrációs tevékenységet jelentő munkafolyamatok gépi feldolgozással történő megoldására. Az előző célkitűzésekből adódó feladatok végrehajtásával biztosítottnak látom holtmunka és élőmunka htékonyabb, tervszerűbb felhasználását, a költségekkel való gazdálkodásiban az észszerű takarékosság elvének maradéktalan érvényesülését és ezek együttes eredményeképpen — hozzájárulva a népgazdasági egyensúly javításához — a vállalati nyereség közel 12 százalékos (mintegy 42 millió forintos) emelkedését. Céljaink megvalósításának biztosítéka az, hogy a társadalmi szervek egyetértése és támogatása mellett a munkáskollektívánk — a vsz t és a bizalmi küldöttek testületének együttes ülésén — a gazdálkodási programot magáévá tette. BALOGH TIBOR, EGER: Intenzívebben akarjuk kihasználni eszközeinket A 4-es Volán 1978. évi terve — összhangban a népgazdasági, és ezen belül a Volán Tröszt alapvető célkitűzéseivel — a hatékonyság növelését irányozta elő, s ennek szellemében határozta meg a termelési és gazdasági feladatokat. A vállalat eredménye a tervezett szinten, alakult meg(Folytatás a 2. oldalon.) A VOLÁN TRÖSZT VÁLLALATAI DOLGOZÓINAK LAPJA V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1979. JANUÁR 11. TELJESÍTETTÜK KÖTELEZETTSÉGEINKET Gyorsjelentés 1978-ról Örömmel jelentjük: a Volán Tröszt vállalatai teljesítették állam iránti kötelezettségeiket és 1978-ban különösebb feszültség nélkül kielégítették a szállítási igényeket. Az elmúlt évi tevékenységet összegző gyorsjelentés szerint mindkét fő profil dolgozói túlteljesítették a tervet. A Vottán autóbuszok 1435,2 millió utast szállítottak, 85 millióval többet, mint az előző évben. Az utaskilométer tervet 102,5 százalékra teljesítették. Különösen dinamikusan fejlődött a helyi forgalom. A helyközi közlekedés is többet hozott mint az előző évben, de a tervszámokat nem sikerült elérni. Az árufuvarozás 16 millió tonnával több súlyt mozgatott meg, mint 1977-ben. Ezzel a bázist 9,5, a tervet 4 százalékkal túlteljesítette. A fizető árutonnakilométer 7,2 százalékkal haladta meg a tervet és 13,7 százalékkal az előző évet. A Volántaxikkal 17,1 millió ember utazott, másfél millióval több, mint korábban így az utasszám tervet 10, az utaskilométer tervet 4,8 százalékkal túlteljesítette az ágazat. ZORD IDŐ AZ ÉV ELSŐ NAPJÁ• Balesetmentes ünnepi forgalom Zavarmentes volt az ünnepi forgalom. A menetrendszerinti Volánbuszok mellett az országban 2700 mentesítő járat, 135 ezer utast szállított el. Mintegy 10—12 százalékkal kevesebben vették igénybe a buszokat, mint tavaly. Az Engels teret 686 mentesítő autóbusz érintette, melyen 29 031-en utaztak. A forgalmi és műszaki dolgozók helytálltak az ünnepek alatt, ami a jó felkészülés eredménye. Némi zavart csupán az év első napján beköszöntött zord idő okozott. Külön dicséret illeti a gépkocsivezetőket: nem volt saját hibás baleset. Az év első napján Szabolcs megyében harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tiszánál. Farkas János, Vadász András, Kojsza Imre tehergépkocsi-vezetők és kilenc társuk január 1-én, pihenésüket megszakítva, homokzsákokat, pontonokat, munkagépeket, szivattyúberendezéseket szállítottak Vásárosnaményba. Leviczki Imre taxigépkocsivezető és öt társa hidrológus szakembereket vitt a veszélyeztetett területre és járőrözést végeztek. Lisovszky József darujával hajókat mentett ki, Bezzegh József pedig busszal indult, hogy segítsen a váratlanul jött árvíznél. ★ A váratlanul jött hideg az első munkanap kezdetén okozott zavart a 14-es Volánnál. Az autóbuszok gázolaja megdermedt és ezért a helyi- és helyközi járatok mintegy 10 százaléka kimaradt, öt, úgynevezett kötottak a repülő brigádot al agépkocsival vállalatnál, akik járták a megyét, hogy a buszokat és a tehergépkocsikat üzembe helyezzék. A székesfehérvári Volán valamennyi üzemet, vállalatot értesített a nehézségekről, s a megértés bizonysága, hogy egyetlen panasz sem érkezett. Az orkánszerű szél egyébként 8 autóbusz első és hátsó ablakát törte ki. ★ Ítéletidő volt Veszprém megyében. Az orkán nagyon megnehezítette a közlekedést. A megyében 150 személygépkocsi szenvedett viharkárt, de az autóbuszállományt is megtépázta a vihar. Várpalotán, a 15-ös Volán üzemegységén 7 panorámás autóbusz ablakát törte be a szél. A forgalomirányítók határozottságát dicséri; átcsoportosítással gyorsan pótolták a viharkárt szenvedett kocsikat. A fagyzugos zirci térségben a mínusz 10—12 fokos hideg megnehezítette a reggeli indítást, de a jól megszervezett fagyszolgálat már a meteorológiai előrejelzés megerősítette a sorait. Ennek köszönhető, hogy elfagyás nem történt. Balatonalmádiban dideregtek az autóbuszállomáson szolgálattevők, ugyanis a szél beförderte az üvegfalakat. A műszakiak 24 óra alatt üzemképessé tették a megrongált autóbuszokat s helyreállították a vihar okozta károkat a megye valamennyi üzemegységén. A hideg elemi erejű betörése Pest megyében is éreztette hatását. A 20-as Volán a megfelelő műszaki felkészülés ellenére is gondokkal küzdött. A hirtelen bekövetkezett erős lehűlés elsősorban az autóbuszok akkumulátorát tette tönkre. Ennek következtében még január 3-án is járatkimaradások voltak, több Folytatás a 3. oldalon.) Avatás Pápán Az egész város összefogása eredményeként egy év alatt elkészült Pápán a modern és korszerű autóbusz-pályaudvar. Ünnepélyes átadására december 29-én került sor. Az avatóünnepségen megjelent Tapolczai Kálmán vezérigazgató, a megyei pártbizottság képviseletében Maróti Rezső, a gazdaságpolitikai osztály vezetője, Hekler János, a városi pártbizottság első titkára, valamint az építésben közreműködött vállalatok képviselők Juhász István, a városi tanács elnöke avatóbeszédében méltatta azt a jelentős társadalmi összefogást, amely lehetővé tette a korszerű, kétszintes, 16 kocsiállásos, elektromos indításvezérlésű autóbuszállomás rekordidőre történő felépítését. Az állomáson korszerű váróhelyiség, elővételi pénztárak, csomagmegőrző és egyéb kiszolgáló helyiségek szolgálják az utasok kényelmét. A dolgozók munkáját pedig korszerű pihenő- és kultúrszoba, öltözők, mosdók teszik könnyebbé.