Záhony Körzeti Átrakó, 1979 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám

V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Új feladatok előtt A régi hagyományt folytatva év végén visszatekintünk a múlt évben végzett munkánkra, elemezzük eredmé­nyeinket, felismerve a hibáinkat, a jobbítás szándéká­val tekintünk a következő év megoldandó feladatai elé. A részletes elemzésre e cikk keretén belül nem vállalkozhatom és megjelenéséig azt az illetékes pártszervek, tömegszervezeti és gazdasági vezető testületek meg is teszik, megjelölve az 1979-es évi feladatokat is. Megállapíthatjuk, ho­gy felsőbb pártszervezeteink hatá­rozatain alapuló 1978. évi feladatmegszabásunk és cselekvé­si programunk teljesült. Párttagjaink a határozat végrehaj­tására maguk mellé tudták sorakoztatni üzemünk valamennyi dolgozóját. Úgy érezzük, rájuk is érvényes Kádár elvtársnak­ a KB 1978. április 18­-19-i ülésén elhangzott szavai „A párt vezető szerepe ott érvényesül, ahol a párt politikája érvénye­sül.” 1978 jelentős sikereket hozott üzemünknek. Alaptevé­kenységünket, a Szovjetunióból érkezett és oda irányuló áru­forgalmat az előző évekhez viszonyítva jobb mennyiségi és minőségi mutatókkal sikerült lebonyolítani. Az elemzéseken alapuló összegző megállapítás bizonyítja, hogy a térségben tevékenykedő vasutasaink szorgalmas és eredményes munkával járultak hozzá a MÁV tervfeladatai­nak teljesítéséhez­ és a népgazdaság fejlődéséhez, örvendetes, hogy a mennyiségi előrelépést több fontos minőségi javulás is követte. Ennek köszönhető, hogy jó üzemi légkörben, krízis­helyzetek nélküli, ütemes munkavégzés jellemezte munkán­kat. A minőségi előrelépés legfontosabb eleme magának az üzemnek az átszervezése volt. A megyei pártbizottsági hatá­rozat által előírt feladat 1978. április 5-ére lett megvalósítva az üzemfőnökség létrehozásával, ami megfelelő szervezeti ke­retek kialakításával az év végére már képes lett a megnöve­kedett feladatok elvégzésére is. A nagyobb önállóság és na­gyobb felelősség az 1978-as kísérleti időszakban már éreztet­te kedvező hatását. A gazdálkodás nehezebb feltételei ellené­re (áruösszetétel alakulása, munkaerőhelyzet) sikerült az ál­lami tervet 1978. december 24-re teljesíteni. Az 1977. évitől 2 százalékkal több árubelépés és 10 százalékkal nagyobb áru­kilépés ellenére több minőségi mutató javult. Ezek közül a legfontosabb a széles kocsik tartózkodásának egy nappal való átlagos csökkentése, ami jelentős devizamegtakarítást ered­ményezett. Hasonlóan örvendetes az egy normál kocsiba ra­kott áru növekedése, ami kocsigazdálkodásunk egyik alapfel­tétele. Együttesen 6,1 százalékkal emelkedett a munka ter­melékenysége, tovább javult a gépi átrakás aránya. Több mint 18 százalékkal emelkedett dolgozóink átlagkeresete. A kedvező eredmények mellett gondok is jelentkeztek. A nagyobb teljesítményekkel fedezett többletkifizetések és az egyéb igazolható többletkiadások (bérfejlesztés, műszakpótlék általánossá tétele) figyelembe vétele mellett is jelentős a bértömeg túllépésünk. Baleseti helyezetünk sem javult az előző időszakhoz képest. Eredményeink további javításával, meglévő hiányossá­gaink felszámolásával kell törekedjünk az előttünk álló fel­adatok megoldására. Lelkesítő célok vannak előttünk és ez ösztönöz is a jobb, szervezettebb, hatékony munkára. A célok megvalósítására az eddigi eredmények is köteleznek. Az MSZMP Központi Bizottságának jubileumi zászlaja átadása­kor erre ígéretet is tettünk. ígéret szocialista brigádjaink fel­ajánlásai és annak 1978-as eredményei, ígéret üzemfőnöksé­günk egész kollektívájának áldozatkész, eddigi munkája és e munkának eredménye. A mérsékelten emelkedő mennyiségi feladatokat a gaz­dálkodás minőségi oldalának további javítása kell kövesse. Pártszerveink és pártalapszervezeteink a feladatok színvona­las végrehajtására és ellenőrzésére összpontosítsák gazdasági szervező tevékenységüket. Kommunistáink járjanak élen és példát mutatva mozgósítsák az üzemfőnökség valamennyi dolgozóját az 1979. évi feladatok végrehajtására. Munkánk feltételei a jövőben sem lesznek könnyűek, a feladatok újabb próbatétel elé állítanak bennünket. Az új évben fokozottan szükség lesz munkánk elemző értékelésére, szembesítésére a szigorú követelményekkel. Az eddiginél szo­rosabb kell legyen az együttműködés párt-, tömegszervezeti és gazdasági területen szükség lesz minden egyes dolgozó helytállására és áldozatkész munkájára. E gondolatok jegyében kívánok átrakókörzetünk minden dolgozójának jó erőt, egészséget, sok boldogságot egyé­ni életükben és további sikeres alkotó munkát, fel­adataink és céljaink eléréséhez. Boldog új esztendőt kívánok minden dolgozónknak és minden kedves olvasónknak. Gerőcs István, az üzemi pártbizottság titkára ÁRA: 1,— FT 1979. JANUÁR HÓ Gyorsmérleg 1978-ról Nyugodt évet zártunk Az V. ötéves terv harmadik gazdasági évét lezártuk. Az üzemfőnökség 1978-ban szállí­tási feladatainak alapvetően megfelelt. A legfontosabb men­­­nyiségi mutatók a báziseredmé­nyeket meghaladják, javultak a minőségi mutatók is. Az állami tervteljesítésnél 2 túlteljesítés várható, százalékos ami 14,7 millió tonnának felel meg, ez 4 százalékkal több az előző évinél. Az árubelépés 380 ezer ton­nával több az elmúlt évinél, amely 13 millió 970 ezer tonná­nak felel meg, de 1 millió 400 ezer tonnával kevesebb, mint amennyi a volumenegyeztető tárgyaláson szerepelt. A lema­radás főként tömegáruknál je­lentkezett (kőszén, koksz, fém­készítmények, faáru, műtrágya), amely nem a vasutak hibájából következett be. Ezzel szemben az úgynevezett pőres áruk (me­zőgazdasági gépek és gépkocsik) belépése jelentősen 30 százalék, illetve 18 százalékkal meghalad­ták a tervezett szintet Annak ellenére, hogy a belépés egye­netlensége kedvezőtlen, az egész év folyamán a vonatokat minimális zökkenőkkel, folya­matosan fogadni tudtuk. Az árukilépési terv teljesítése főként a tranzitáruk növekedé­sének függvényében változott, amely összességében 18,5 száza­lékkal nagyobb az a múlt évi­nél. A két határponton tehát az áruforgalom mennyisége 16,8 millió tonna, ez 700 ezer tonná­val több, mint egy évvel koráb­ban. Jelentős előrelépés van a mi­nőségi mutatók teljesítésénél. A széles kocsi tartózkodás kocsin­ként egynapos csökkenést, normál kocsiknál 0,3 óra csök­­­kenést jelent, amely a termelé­kenység 6,1 százalékos növelé­sét eredményezte. Ez népgazda­sági szempontból is igen jelen­tős devizamegtakarítás, amely az üzemfőnökség egyre szervezettebb, dolgozóinak ésszerűbb és takarékosabb gazdálkodását jellemzi. Kedvezően alakult a nehéz fi­zikai munka tehermentesítése, a műszaki fejlesztés, rakodásgé­pesítés és munkaszervezési in­tézkedések gyakorlati alkalma­zása. A kézi árumozdítás ará­nya jelenleg — az összteljesít­ményekhez viszonyítva — 16,7 százalék, amely elsősorban rakodógépek és gépi berendezé­­­sek jobb kihasználásával volt elérhető. A gazdaságpolitikai feladatok teljesítése mellett javult munkahelyi légkör, az emberek a iránti bizalom és őszinteség. Felsőbb párt- és gazdasági szer­vek döntése alapján került sor az üzemfőnökség létrehozására, amely megadta a szervezeti ke­reteket ahhoz, hogy a döntések arra a szintre kerüljenek, ahol a kérdéseket a legjobban látják és megoldják, a különböző szak­­szolgálatok egy­nél szorosabb összhangban érdekében dolgoz­zanak, szorosabb kapcsolat és partneri viszony alakulhasson ki a szovjet vasutakkal és a te­rületünkön lévő nagyüzemek­kel, kialakulhasson egy hatéko­nyabb munkamegosztás Záhony, az igazgatóság és a vezérigazga­tóság között. Az üzemfőnökség a megnöve­kedett hatáskör alapján felis­merte a megnövekedett felelős­ség mértékét is. Alapvető fel­adatának eleget tett, amely sze­rint a közvetlen irányítás átvé­telével nem következett be tö­rés a munkában. Fokozni kel­lett a tervezés minőségét, az előrelátást, az átrakási tevé­kenység rugalmasságát, a vál­tozó áruösszetételhez és kocsi­ellátáshoz való alkalmazkodást. Igen jelentős, hogy Záhonyban a gyakori őszi problémák meg­oldása nem került a „nagy poli­tika” szintjére, azt az itt dolgo­zó emberek önállóan, viszony­lag zökkenőmentesen megoldot­ták. A gépek kihasználtságának növelésével, a gépi átrakási technológia korszerűsítésével és a szükség szerint jelentkező gé­pi operatív átcsoportosítással a záhonyi átrakási feladatokat el­sősorban a záhonyi dolgozókkal tudta az 1978-as évben az üzem­főnökség biztosítani. Riczu László Felavatták a központi üzemirányító épületet A záhonyi beruházások egyik jelentős beruházásának avatá­sára került sor január 4-én. Felavatták a központi üzemirá­nyító épületet és számítógép­­központot. Az ünnepségen a ki­vitelezők nevében Kerekes Im­re, a Kelet-magyarországi Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat igaz­gatója tett jelentést a határidő­re elkészült létesítmény átadá­sáról. Ünnepi avató beszédet Gulyás János, a MÁV vezér­igazgató-helyettese tartott. (Az avatásról következő számunk­ban részletesen beszámolunk.) Miniszteri értekezlet Záhonyban Az 1978. februári, háromna­pos miniszteri látogatás után hozott intézkedések hatásáról, az üzemfőnökségi szervezet mű­ködéséről tartottak értekezletet december 16-án Záhonyban, a művelődési házban. A megbe­szélésen részt vett Pallai Árpád közlekedés- és postaügyi mi­niszter, Szűcs Zoltán, a Magyar Államvasutak vezérigazgatója, Balogh Pál, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának munkatár­sa, Kulcsár József, a debreceni vasútigazgatóság vezetője, vala­mint a körzet gazdasági, párt­és tömegszervezeti vezetői. Az 1978. évi munkáról, a je­lenlegi helyzetről, az átrakókör­zet problémáiról Rigó Zoltán üzemigazgató tett részletes je­lentést. Ismertette a szállításban elért eredményeket, azokat a tényezőket, amelyek segítet­ték, s amelyek gátolták a jobb teljesítmények elérését. Részle­tesen szólt a szervezési, bér- és szociális intézkedésekről, vala­mint azokról a gondokról, ame­lyek akadályozzák a még jobb munka elérését. Szűcs Zoltán vezérigazgató hozzászólásában foglalkozott az­zal az intézkedési tervvel, an­nak végrehajtásával, amelyet a miniszteri szemle után hoztak. A helyiek nevében Gerőcs Ist­ván, az üzemi pártbizottság tit­kára és Balogh Imre, a beruhá­zási felügyelőség vezetője szólt hozzá a körzetben lévő gondok­hoz, amelyekre a vezérigazgató adott választ. Befejezésül Pallai Árpád fog­lalta össze a tapasztalatokat: — Nem oldottunk meg min­den problémát, de nekem im­ponál, hogy komolyan, felelős­ségteljesen láttak a feladatok végrehajtásához. Ha szolid is, de jelentős lépéseket tudtunk ten­ni — mondta a miniszter. — Így jó újévet ünnepelhetnek a családjuk körében. 1979-ben a népgazdaság általános gazda­sági feltételei nehezebbek lesz­nek, így a vasút gazdálkodási feltételei is nehezülnek. Ezt el­sősorban a hatékonyság oldalá­ról kell érteni. Az üzemen túli szervezettséget szintén be­ja­vítani kell. Záhonyban a speciá­lis feltételekhez és körülmé­nyekhez kell igazodni. — Záhony rendkívül fontos hely számunkra. A munkát el kell végezni, de hogy az üzem­főnökség megalakult, ez a ma­gyar vasútnak is egy kísérleti telepe lett. Nem tudjuk még pontosan meghatározni a gya­korlati tapasztalatok alapján, hogy e kísérletek mit mutatnak, az sok emberi tényezőtől függ. Maguknak a legjobbat kell ad­ni, még ambícióból is. Nem kis dologhoz fogtak hozzá, nagyon figyeljük mi is ezeket a kísérle­teket, mert ez sokkal több, mint egy szervezeti formáció, a vas­útüzem életével, jövőjével függ össze. A tárca vezetésének a megbízásából köszönöm a lelki­­ismeretes, becsületes, megfeszí­tett munkát, amit Záhony kör­zetben produkáltak. A miniszteri értekezlet után Pallai Árpád rövid tett az átrakókörzet látogatást néhány munkahelyén.

Next