Zalai Hírlap, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-02 / 27. szám
1982. február 2. Nyughatatlan emberek Munkájuk, érdeklődési körük távol áll egymástól. Egyikük a szellemi kincs továbbadója, a jövő felnőtt nemzedékének nevelője — másikuk megadásra kényszeríti az anyagot, az a célt, hogy kristályszerkezetét jobb tulajdonságokkal ruházza fel. Mégis, sok a közös vonás bennük. Rajongásig szeretik, amit csinálnak; mindig előbbrevivő belső nyugtalanság hajtotta őket új célok és új értékek megteremtése felé; a többletet jelentő alkotó gondolatot és tevést életük természetes velejárójának tartják. Kutatónak készült Magabiztos, határozott egyéniség benyomását kelti az első pillanattól Homonnai Szabolcs, a nagykanizsai Mező Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola tanára. Nemcsak sportos alkata és szavai teszik ezt, hanem — ahogy az igazgatónő, Debreczeni Attiláné mondta róla — energikussága és látóköre is. — Sosem volt szándékom, hogy tanítsak. Kutató biológusnak készültem szinte gyerekkoromtól, de beskatulyázott szakbarbár sem akartam lenni — kezdi beszélgetésünket a negyedik X táján járó pedagógus. — Igazából az egyetemi gyakorló tanítások „hozták ki” belőlem a biológia—kémia tanári vénát Szerencsésen kezdtem a pályát Ebben az iskolában akkor indult a biológia—kémia tagozat, s felvillanyozott ez a körülmény. Rágyújt, szinte a füstre ülteti szavait: — Mindmáig változatlan a hivatásbeli célom: nem kis tudósokat nevelni, hanem megszerettetni e tudományágadat, beavatottá tenni tanítványaimat. — Ehhez jó kapcsolatteremtés szükséges. — így igaz. Aránylag hagyományosak a módszereim, a kérdezve—megbeszélésre építek, főleg kémiában. Igaz, biológiából gyakran ismeretterjesztő kiselőadást is tartok, ami nem olyan régen még szentségtörésnek számított az óravezetésben. És még valamit: amellett, hogy kevésbé kötött szakköri keretek között, ▼agy egyetemi előkészítő alkalmával sokat adok a tehetségek pallérozására — a legfontosabbnak mégis az érdeklődő diákot tartom. Mert ebből fakad a többletműveltség. Azt mondja, másfél évtizedes tapasztalata, egykori és mai tanítványai visszaigazolták módszerei sikerét. Közben rokon vizekre is kievezett: a negyedikeseknek a világnézeti alapok megszerzésében segít "Tankönyv, sikeres pályázat — Mindez bátorítást adott, hogy tankönyvírásra adjam a fejem — fűzi tovább. — Az új, pályázatos biológia könyv mintafejezetei, majd a világnézeti tankönyv és a dolgozók középiskolája kémia anyaga viselik szakmai—szellemi vállalkozásom, újatakarásom nyomát... Nem a tényanyagok sokaságára, hanem azok összefüggéseire igyekeztem irányítani a figyelmet oldott stílusban. — Harmadik lett annak idején a biológia-pályázaton. Ezt már jegyzik, nem? — Úgy gondolom. Mégis elégedetlen voltam. Na, nem a harmadik díjjal, hanem azért, mert az elsődíjas szervző munkáját rövid idő alatt kudarcra ítélte az oktatás-ne- velés gyakorlata. Teljesen át kellett dolgozni... Egyébként hallatlanul jót tesz nekem egy-egy ilyen próbatétel. Mert fokozottabb önmegújításra, egyfajta szaktárgyi önvizsgálatra késztet. Persze a tankönyvírás ritka alkalmai mellett ilyen belső kényszert más módon is „előállít” önmaga számára. Megtanult gyorsolvasni, hogy l ’alább fő nyomvonalaiban látni tudja kedvenc szakirányai fejlődését; sok fia-kísérletet végez az is.-i I. szakköri foglalkozásokhoz. Biológiai óráit gyakran kiviszi a terepre. " — A mi biológiaoktatásunk fin menete elszakad a természeti környezettől, ami nem hagy nyugodni — jegyzi meg Homonnai Szabolcs. — Miként az sem, hogy szervezett egyetemi továbbképzéseinknek alig van köze a mi középiskolai szükségleteinkhez. Osztályfőnök és levelező tagozatvezető is. Előbbi feladatában a rengeteg adminisztráció, az autóbbiban az a szemlélet nyugtalanítja, hogy sok felnőtt csak a „a papírért” tanul. Már nem kér, ad — Tudom és sokat is olvasom-hallom, hogy valaki sokat képes fejlődni a munkában, tudásban, ha akar. Magamról is azt mondhatom, hogy egy teljesen más Kucsebár István vagyok, mint a 22 évvel ezelőtti. Bepillantva az életébe, nem csodálkozom azon, amit a DKG 4-es üzemének hőkezelő szakmunkása mond. Kíváncsi-ságomat meg különösen felcsigázza, amikor így jellemzi fiatal évei első szakaszát: — Mintha lekötözött kézzel éltem volna . . . Családi okokból nem tanulhattam tovább az általános után — maradt a segédmunka itt a gyárban, útépítéseknél, kubikolásoknál. Pedig minden vágyam az volt, hogy hentes, vagy valamilyen vasas szakmát szerezzek. És ez még erősebbé vált bennem, ha alkalomadtán valakimeg- kérdezte: mi a foglalkozásom. Szégyelltem megmondani, csak azért, mert tudtam, hogy másra, többre vagyok képes. Katonai szolgálata leteltével visszajött a gépgyárba, ismét segédmunkásként, a tolózárosokhoz. Egy évre rá felajánlották, dolgozzon az edzőműhelyben. Erről ezeket mondja: — gondoltam, itt az alkalom. Azzal a feltétellel vállaltam, ha hozzásegítenek a szakmunkásvizsgához, s legalább a szükséges négy év gyakorlati időt ott biztosítják ... Valósággal befúrtam magam az akkori még szerény kis edzőműhelybe, minden munkafogás, eljárás izgatott. Pedig a hőkezelő szakma akkor még rangját-jelentőségét tekintve is gyerekcipőben járt a gyárban. Derék embernek, az azóta meghalt Szász Pista bácsinak, munkatársainak és mostani brigádvezetőjének, Tóth Béla- nak köszönheti, hogy vágya teljesült. Na, és önmagának. — Bélával együtt dolgoz ,tünk — együtt is tanultunk. Méghozzá magánúton, húsz- forintos óradíjért — folytatja. — Jórendűen vizsgáztunk a nappalisokkal közösen. Csojdálatos érzés volt! És az is, hogy több társam velem örült a sikernek. Úgy mondja: „kiszabadul- tak lekötött kezei”, s megérthette, hogy már nem ő kért segítséget, tanácsot , hanem ő adott. Kucsebár Istvánt ak-j kortól kezdte felváltani a másik Kucsebár István. És nem azért, mert az első komoly szakmai-erkölcsi elismerést, a műszakvezetői beosztást is olyan tájt kapta meg, a vastagabb borítékkal együtt... — Tulajdonképpen felfedeztem saját erőmet, képességeimet, azt, hogy megvanaz én személyes tartalékom is a jobb, hozzáértőbb munkavég- | zéshez — tűnődik el. — Bele- vetettem magam a szakiroda- I lomba, böngésztem és jegyze- | teltem. Aztán a napi gyakor- I latban, az edzőkemencénél tanultam meg valójában, ho- jgyan is kell bánni edzéskor, nemesítéskor vagy feszültség- mentesítéskor a több, mint százféle anyaggal. —■ Tulajdonképpen ezzel elébe ment a nagy technoló- giai, gyártmányszerkezeti vál- tozásoknak? — Úgy Valahogy. A 70-es évek közepe táján — akkor neveztek ki műhely főnöknek ; — már izgatottan vártuk, hogy a szinte kisipari hőkeze- lési módszereket felváltsa egy igazán korszerű. Az új gyártmányokhoz, az exportigényekhez már ijesztően régi és kicsi volt a kapacitás... Jöjjön, megmutatom közelebbről, milyen most. Lelkesen kalauzol az automata gázcementáló kemencékhez: — Ahogy a szakmaszerzéssel új fejezet nyílt az életemben, úgy jelentett ez forradalmat a szakmában, a teljesítményekben és a minőségben. Brigádon belül külön továbbképzést is tartottunk, hogy mindenben megfeleljünk, amit a berendezés megkíván. Változatlan hévvel, hirtelen felém fordul. Hőmérő nélkül . Az utóbbi három évben éreztem rá igazából a szakmámra. Tudom már, hogy ott kezdődik egy hőkezelő rangja, amikor hőmérő nélkül, az izzó anyag színéről is húsz fok tévedéssel képes megállapítani a hőmérsékletet... Szinte röntgenképként látom magam előtt, hogyan alakul át az acél kristályszerkezete, mondjuk egy felületkezelési (cementálási) eljáráskor. Milliókat hozó görgősfarok, vagy az olajipari mentőszerszámok mennek át a kezünk alatt. Nem lehet tévedni. Ésszerűsíteni annál inkább, még a modern kemencéknél is. Csupán az utóbbi egy évben két újítási és DH-javaslatát fogadták el., — És most van benn három — kiáltja túl a kemence robaját, majd hozzáteszi: — Tudja, sosem figyeltem én arra, mikor teszek többet és mikor nem — a fontos az, hogy lehetőleg minél jobban végezzem a dolgomat. Odavezet egy vaskosár-rakomány „frissen” edzett görgősfejhez. Látom rajta, ha nem lenne forró — megsimogatná. Lukács József ZAI, A HÍRLAP Tojóházak exportra Újabte ketreces tojóházakat adott el a Komplex Külkeres- s kedelmi Vállalat szovjet partnerének a Traktoroexportnak. A napokban aláírt 42 millió rubeles szerződés alapján az idén 138 kétszintes berendezést szállítanak a Szovjetunióba. A Rába mosonmagyaróvári üzemében készülő tojóházakból már több mint egy évtizede exportálnak, azt annak idején éppen a szovjet partnerek igényére , közös munkával fejlesztették ki. Eddig több mint 2500 ilyen farmot létesített a Komplex a Szovjetunióban, amelyekben 73 millió tojót helyezhetnek el. Az idén szállítandó tojóházakba csaknem 8 millió csirkét telepítenek. A szovjet piacon kívül ezek a tojóházak keresettek más szocialista országokban, Cseh- Szlovákiában és Romániában is, valamint több közép- és közel-keleti, valamint ázsiai országban. Első a zalaegerszegi MAV-Volán brigád A MÁV szombathelyi igazgatóság területén tevékenykedő MÁV-Volán komplex brigádok munkaversenyét elmúlt évi eredményei alapján a zalaegerszegi kollektíva nyerte meg. Az 1966-ban alakult brigád sorrendben a kilencedik alkalommal lett első, kétszer voltak másodikak és négyszer harmadikak. A komplex brigádok elsőrendű feladata, hogy a Volánnal szerződött felekhez minél rövidebb idő alatt eljusson a rakomány, illetve minél előbb megrakják az üres vagonokat A zalaegerszegiek tavaly öszszesen 4641 vasúti vagont kezeltek, ami 204 ezer 832 tonna áru mozgatását jelenti. Mindössze 241 volt a késetten kirakott kocsi. Alkotó politikai légkörben A beszámoló taggyűlések kanizsai tapasztalataiból A beszámoló taggyűlések döntő többségükben tartalmas, előremutató munkaértekezletek voltak, amelyeken behatóan foglalkoztak a XII. pártkongresszus határozatainak időarányos helyi végrehajtásával, saját döntéseik és a párttagok javaslatainak sorsával, a pártszervezet életének, munkájának alakulásával. Jó politikai légkör, őszinteés nyílt hangvétel, konkrétság és tenniakarás jellemezte e pártfórumokat. A végzett munka eredményeinek, módszereinek elemzésével párhuzamosan jó néhány bíráló vagy éppen önkritikus észrevétel is elhangzott. Bizonyítván, hogy a pártszervezetektöbbsége reálisan értékeli tevékenységét, felismeri fogyatékosságait — állapította meg legutóbbi ülésén a nagykanizsai városi párt vb, amikor összegezte az év végi taggyűlések tapasztalatait, s megszabta az ezekből fakadó tennivalókat. A párt niuika eggészéről Az eredményhez jelentősen hozzájárult, hogy a választott testületi tagokkal karöltve, közel száz aktivista foglalkozott az előkészítő munkával, vett részt az egyéni beszélgetéseken, a lezajlott közel ötszáz pártcsoport értekezleten, vezetőségi ülésen, majd a taggyűléseken. A pártszervezeteknek nyújtott fokozottabb támogatás eredményezte, hogy a beszámolók a pártmunka egészét átfogták, tartalmukban gazdagabbak és konkrétabbak voltak az előzőknél. Továbbra is gond azonban az eszmei, ideológiai munkával való foglalkozás, ami leszűkül a pártoktatásra. Behatóan és konkrétan foglalkoztak a taggyűléseken a gazdaságpolitikai kérdésekkel az ipari ,mezőgazdasági jellegű pártszervezeteknél. E fórumok azonban mégsem váltak termelési tanácskozásokká, mert a politikai munka oldaláról elemezték, értékelték tevékenységüket. A gazdaságpolitikai,termelési téma kapcsán többhelyütt bírálták a pártvezetőségeket a termelésben előforduló szervezési, munkafegyelmi, anyagellátási hiányosságok megszüntetésében tanúsított elnézés, illetve nem kellő határozottsággal való fellépés miatt. Tenni akarást tükröző taggyűlések zajlottak le a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban, a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalatnál, de a kommunisták itt is szóvá tették a termeléssel,szervezéssel és más gazdasági kérdésekkel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat is. Bírálat érte a Délviép pártvezetőségét is ilyen témában, a Dédásznál a beszámoló önkritikusan ismerte el a fogyatékosságokat. A kanizsai Izzóban témaként szerepelt, hogy a hatékonyabb pártmunka érdekében szükséges lenne a gazdasági felépítéshez igazítani a pártszervezeteket. Megfogadva a bírálatot, az Izzóban hozzáláttak a módosításhoz, de a többi helyeken is napirenden szerepel a párttagok észrevételeinek, javaslatainak gyakorlati realizálása. Lendületet adnak a politikai munkának A tapasztalatok alapján általános megállapítás, hogy a beszámoló taggyűlések felpezsdítik a pártéletet — a tagság egyharmada felszólal — lendületet adnak a politikai munkának. Az egyik vb-tag szóvá is tette, vajon törvényszerű-e, hogy csak a visszatekintés, az éves, munka öszszegzésekor lehet ezt az aktivitást, eleven vitakészséget elérni, s az évközi taggyűléseken kevésbé. A helyzet megváltoztatása érdekében szükségesnek tartotta a vb, hogy minden taggyűlést az év végihez hasonlóan kell előkészíteni, a párttagokkal történő eszmei cserék, a napirend főbb tételeinek pártcsoportokban történő megvitatása révén. Ehhez kapcsolódik a pártmegbízatás sok folyamatos értékelése is, ami előrelendítője a végrehajtásnak, a párttagok egyéni képességei kibontakoztatásának, a felelősségérzet növelésének és a nevelésnek is. A párt- I csoportok fokozott támogatása révén el kell érni, hogy az adott terület politikai éreté- I nek irányítói és szervezői legyenek a pártcsoportok, napi kapcsolatban a dolgozókkal ■ még hatékonyabb pártpolitikai munkát végezzenek. Betöltötték szerepüket ! A beszámoló taggyűlések • betöltötték szerepüket — summázta a tapasztalatokat a párt s vb. Többségükben a helyi viszonyokra konkretizálva adaptálták a XII. pártkongresszus és a felsőbb szervek határozataiból adódó tennivalókat. Idei munkaprogramjaikkal szilárd alapot teremtenek az éves tervek, feladatok teljesí- t téséhez minden munkaterületen. Az alapszervezetek további segítését, a tapasztalatok széles körű megismertetését és gyakorlati hasznosítását, az információáramlás javítását, a párttagok felvetéseire való gyors reagálást és intézkedést szorgalmazta a vb. Vele pár-shuzamosan azt is, hogy mindenütt emelkedjen a politikai munka hatékonysága, amelynek fontos feltétele: a pártbizottság, a vb és az aktivisták éven át folyamatosan segítsék az alapszervezeteket feladataik megoldásában. Takács János s AZ ÖNÁLLÓSÁG adta új lehetőségek és jogok megváltoztatták a különböző szervezeteknél a bel- és külkereskedelmi partnerekhez fűződő kapcsolatokat is. Hiszen most már nem kellett tekintettel lenni a korábbi nagyvállalat érdekeire, stratégiai, taktikai meggondolásaira. Téved persze, aki mindebből arra következtet, hogy megromlott volna a kapcsolat az önállóvá vált gyárak és a korábbi még megmaradt nagyvállalatok között. Erről szó sincs. Valamennyien továbbra is szorosan együttműködtek volna „anyavállalataikkal” az információcserék, a műszaki, technikai tudás, a jól kialakult kereskedelmi kapcsolatok hasznosításában. Csak más alapokon, egymás érdekeinek következetes szem előtt tartásával. Ez utóbbi került előtérbe a külkereskedelmi vállalatokhoz fűződő kapcsolatokban is, ahol talán a leggyökeresebb változások következtek be. Sok helyütt a vállalatok termékeit korábban úgynevezett bizományosi formában értékesítették a külkereskedők. Ez nem sok lehetőséget biztosított a vállalatok részére, hogy beleszóljon az export-tevékenység részleteibe, hogy kiálljanak érdekeik mellett, netán megfelelőbb árak elérésére ösztönözzék a külkereskedőket. A helyzet ellentmondásosságát csak erősítette, hogy a konkrét piaci tárgyalásokat, a vevők igényeinek egyeztetését rendszerint maguk a gyáriak végezték, de a döntésekbe nem szólhattak bele, a kedvezőbb árakból adódó nyereségek csakis a külkereskedelmi vállalatokat illették. Még roszszabb volt a helyzet, ahol a nagyvállalatok nem biztosították egységeik részére az előbb említett önállóságot sem, közbaékelődve, az ipari és a külkereskedelmet egymástól elválasztva maguk próbálkoztak az export-tevékenység kétségtelenül sokirányú, nagy apparátust igénylő feladataival megbirkózni. A MEGNÖVEKEDETT jogkörök és lehetőségek persze önmagukban még nem garantálják a sikereket, az eredményeket. Úgy tartják, a puding próbája, ha megeszik, azaz az önállóság létjogosultságát is annak gyakorlása igazgatja. Nos, a saját lábukra állt vállalatok cselekvési készségét illetően nincs okunk aggodalomra. Valamennyinél az eltelt egy évben meggyorsult a gyártmányszerkezet korszerűsítése, megélénkült a műszaki fejlesztés, a piackutatás, többen felülvizsgálták a korábbi szervezeti keretekben kialakított és jóváhagyott beruházási koncepciókat és az előzőnél takarékosabb megoldásokat kerestek. Volt ahol egyenként is felülvizsgálták a termékek gazdaságosságát és „száműzték” még a vállalaton belüli kiegyenlítési módszereket is. Ennek alapján pontos képet kaptak arról, hogy hol kell a jövedelmezőséget javítani, hol érdemes fejleszteni, vagy a munka- és üzemszervezéssel feltárni, hasznosítani a tartalékokat. Másutt — a piac megfelelő ismeretének birtokában — azonnal hozzáláttak az olyan termékek gyártásához, amelyekkel kapcsolatban a beruházási döntések korábban éveken át várattak magukra, a nagyvállalatoknál. A saját lábukra állt vállalatok a külkereskedelmi partnerekkel összefogva a korábbinál erőteljesebben kutatták fel az új piacokat, miközben mindenütt megkezdték a nem gazdaságos belföldi és export termékek fokozatos felszámolását, megszüntetését. EGTEV nem nagy idő. S bár sokrétűen gyarapodtak az , önállósult vállalatok lehetőségei, eszközei, amelyekkel jelek szerint éltek is, — annak ellenére, hogy összességében kedvezőek a tapasztalatok — a messzemenő következtetésektől tartózkodni kell. A termelési tervek teljesítésében például sehol sem volt tapasztalható fennakadás. Az exportra is dolgozó önállósult vállalatok jelentősen fokozták kivitelüket! A több termelés, a termelékenység javítása, a takarékosabb gazdálkodás eredményeként pedig szembetűnően nőtt a vállalati nyereség. A dolgozókat „zsebbe vágó” érvekkel tehát meggyőzni az önállóság értelméről, eredményéről. A korábbi mérsékelt, s joggal kifogásolt nagyvállalati nivellált bérfejlesztés helyett önállóvá vált vállalatok, nagy többsége 6,7 százalékkal növelte a béreket. S bár a fizetési borítékokat közvetlenül nem érinti, de nem kevésbé jelentős, hogy az eredményes munka nyereségéből képződő fejlesztési alapok több helyütt lehetőséget biztosítanak a szociális feszültségek megszüntetéséhez is. A lakásépítéshez, illetve az óvodák, bölcsődék bővítéséhez. PERSZE a fejlesztési alapok elsősorban a jövőt, a továbblépést hivatottak szolgálni. Ezért a termékszerkezet korszerűsítését, a gyártmányfejlesztést lehetővé tevő beruházásokra — a most már önálló, jó gazda módjára — rendkívül nagy figyelmet szentelnek az „elvált” vállalatok. Vagy úgy, hogy azonnal hozzáláttak ezek megvalósításához, vagy úgy, hogy jól kigondolt célokra tartalékolják pénzeszközeiket. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem kellett sok akadályt legyűrni az eltelt egy esztendőben, az átmeneti fizetésképtelenségtől kezdve, a szakemberhiányon, a piac nem kellő ismeretén át, egészen az új módszereket igénylő anyagellátási, beszerzési gondokig. Mert „válás” ide, „válás” oda, nagyközösségben, vagy egyedül csak az boldogul, aki hatékonyan, gyorsan, s gazdaságosan oldja meg feladatait. Andrássy Antal Az önállóság útján (3.) Sír — nevet alapon