Zenevilág, 1901. január-június (1. évfolyam, 9-21. szám)

1901-01-01 / 9. szám

80 ZENEVILÁG hogy 1620 tájt a császár Budán lakott (holott minden iskolásfiú tudja, hogy Buda 1541-től 1686-ig török kézen volt), hogy Bethlen Gábor fejedelmi székhelye nem Gyulafehérvár, hanem Nagy-Enyed volt, hogy Bethlen korában egy Áron nevű zsidó bérbevesz egy erdélyi grófot és azt kiházasítani magával hurczolja díszruhában, hogy a trójai háború korában a görög hősök váltókat bocsátottak ki, hogy Dionedest Troilus ölte meg még Achilles életében, stb. stb., mik egy része tudatos meghamisítása a szellemnek, hogy a színház színvonala a külvárosiaké alá sülyesztessék Szándékosan nem érintünk egy csomó személyi mozzanatot, mert azt hiszszük, az eddigiek is elég érvül szolgálhatnak arra, hogy az ország figyelmét felhivjuk a Nemzeti Színház elsülyedett állapotára s azon vég­eredményre jussunk, hogy minden tekintet­ben kívánatos e nemzeti intézetnek a jelen­legi avatatlan kezekből és ízléstelen tanácsadói hatalmából kiszabadítása és fennebb előadott és törvényileg megállapított rendeltetésének visszaadása. * Az Operaház idei játékrendje. A most folyó szezon eddig elmúlt három hónap­jában hat operával kevesebb került színre, mint a tavalyinak és a tavalyelőttinek első három hó­napjában. Eme száraz statisztikai adatból azonban egy­magában nem lehetne érvet kovácsolni azon állí­tásunk igazolására, melynek jelen sorainkat szánni akarjuk, hogy t. i. az idei szezon játékrendje nél­külözi a kellő változatosságot és tervszerűséget. Nem is akarjuk azt mondani, hogy egy ilyen, esetleg tisztán fluktuáczionális momentum bizony­ságot szolgáltatna állításunk mellett, hanem csak úgy tüntetjük azt fel, mint a tényleg szembeszökő rendszertelenség, vagy mondjuk egyoldalúság egyik karakterisztikus momentumát. Mert hiszen valóban boszantó a fejlődésnek azon iránya, melyet az opera műsora vett eme három hónap óta, a­mit legjobban néhány példán fogunk észrevehetni. Nem kevesebb, mint öt előadást ért ily rövid idő alatt Bizet örökszép Carmenje, a­minek azután megvolt az a természetes következménye, hogy a mű daczára ismert és eddig minden előadásán bevált vonzóerejének (1. a hivatalos kimutatást) csak gyönge félházat eredményezett. Pedig éppen ez alkalommal láttuk újra viszont Ábrányinét, a­kinek ugyan nem Carmen a legjobb szerepe, ki azonban viszont jelenlegi Carmenjeink közül — hisz oly sok úgy sincs — határozottan a legjobb. Mint halljuk, a művésznő ebben a szerepben kívánt legelőször fellépni, azonban azt tartják, hogy ha az igazgatóság a művésznőt kellő erély­­lyel felvilágosította volna arról, miszerint a játék­rend beosztása nem teszi kívánatossá óhajának teljesítését, úgy bizonyára ő maga mondott volna le róla, választván egy oly operát, a­mely még eddig ritkábban vagy egyáltalában nem került színre. Hiszen annyi kiváló szerepe van, hogy bőven válogathat köztük; ilyen, hogy mást ne is említsünk, a Bohémek Musette-je, mely alakítását külön dicsérnünk igazán felesleges. Leginkább azért helytelenítjük az ily egyéni kívánságok feltétlen érvényesülését, mert ez veszé­lyes pr­ecedenseket szülhetne, hiszen ebben a tempóban maga Carmen 10—12 szer fog színre­­kerülni. Ez pedig sok, mert ily körülmények közt az előadandó művek száma fog jelentékeny csor­bát szenvedni, egészen eltekintve attól, hogy a legszebb opera is elveszti vonzó erejét, ha egy héten belül kétszer adják, a­mint az éppen Car­­mennel történt meg legutóbb, vagy pedig minden második vasárnapon, a­mire már szintén volt eset a folyó idényben. Ehhez járul még az is, hogy sehol sem kívánják meg a változatosságot oly mértékben, mint nálunk. És helyesen. Az egy­oldalúság a színházaknak két nemét jellemzi. Az egyik az olasz staggione, a­mely 6 — 8 operával »kihúzza« az idényt; a másik a párisi nagy opera. De hát elvárhatjuk joggal, hogy egy államilag szubvenczionált műintézet ne sülyedjen le a stag­­gionék színvonalára ; attól pedig — sajnos, de úgy van — még igen távol állunk, hogy oly nagy zeneértő publikummal rendelkezzünk, mint a fran­­czia színházak, a­hol egy jobb művet 20—30-szor is előadhatnak egy szezonban, mégis akad rá közönség bőven, arról nem is beszélve, hogy ma­gában Parisban az operát két színház­ műveli állandóan, míg nálunk az egész országban csak egy. Azt mondhatná az igazgató úr, ha ugyan érde­mesíti elolvasásra jelen sorainkat, hogy mindez ugyan­­igaz lehet, azonban példával még nincs igazolva. Nos hát, példa van elég. * Sőt legújabban három. 1901

Next