Zenevilág, 1901. január-június (1. évfolyam, 9-21. szám)
1901-01-01 / 9. szám
80 ZENEVILÁG hogy 1620 tájt a császár Budán lakott (holott minden iskolásfiú tudja, hogy Buda 1541-től 1686-ig török kézen volt), hogy Bethlen Gábor fejedelmi székhelye nem Gyulafehérvár, hanem Nagy-Enyed volt, hogy Bethlen korában egy Áron nevű zsidó bérbevesz egy erdélyi grófot és azt kiházasítani magával hurczolja díszruhában, hogy a trójai háború korában a görög hősök váltókat bocsátottak ki, hogy Dionedest Troilus ölte meg még Achilles életében, stb. stb., mik egy része tudatos meghamisítása a szellemnek, hogy a színház színvonala a külvárosiaké alá sülyesztessék Szándékosan nem érintünk egy csomó személyi mozzanatot, mert azt hiszszük, az eddigiek is elég érvül szolgálhatnak arra, hogy az ország figyelmét felhivjuk a Nemzeti Színház elsülyedett állapotára s azon végeredményre jussunk, hogy minden tekintetben kívánatos e nemzeti intézetnek a jelenlegi avatatlan kezekből és ízléstelen tanácsadói hatalmából kiszabadítása és fennebb előadott és törvényileg megállapított rendeltetésének visszaadása. * Az Operaház idei játékrendje. A most folyó szezon eddig elmúlt három hónapjában hat operával kevesebb került színre, mint a tavalyinak és a tavalyelőttinek első három hónapjában. Eme száraz statisztikai adatból azonban egymagában nem lehetne érvet kovácsolni azon állításunk igazolására, melynek jelen sorainkat szánni akarjuk, hogy t. i. az idei szezon játékrendje nélkülözi a kellő változatosságot és tervszerűséget. Nem is akarjuk azt mondani, hogy egy ilyen, esetleg tisztán fluktuáczionális momentum bizonyságot szolgáltatna állításunk mellett, hanem csak úgy tüntetjük azt fel, mint a tényleg szembeszökő rendszertelenség, vagy mondjuk egyoldalúság egyik karakterisztikus momentumát. Mert hiszen valóban boszantó a fejlődésnek azon iránya, melyet az opera műsora vett eme három hónap óta, amit legjobban néhány példán fogunk észrevehetni. Nem kevesebb, mint öt előadást ért ily rövid idő alatt Bizet örökszép Carmenje, aminek azután megvolt az a természetes következménye, hogy a mű daczára ismert és eddig minden előadásán bevált vonzóerejének (1. a hivatalos kimutatást) csak gyönge félházat eredményezett. Pedig éppen ez alkalommal láttuk újra viszont Ábrányinét, akinek ugyan nem Carmen a legjobb szerepe, ki azonban viszont jelenlegi Carmenjeink közül — hisz oly sok úgy sincs — határozottan a legjobb. Mint halljuk, a művésznő ebben a szerepben kívánt legelőször fellépni, azonban azt tartják, hogy ha az igazgatóság a művésznőt kellő erélylyel felvilágosította volna arról, miszerint a játékrend beosztása nem teszi kívánatossá óhajának teljesítését, úgy bizonyára ő maga mondott volna le róla, választván egy oly operát, amely még eddig ritkábban vagy egyáltalában nem került színre. Hiszen annyi kiváló szerepe van, hogy bőven válogathat köztük; ilyen, hogy mást ne is említsünk, a Bohémek Musette-je, mely alakítását külön dicsérnünk igazán felesleges. Leginkább azért helytelenítjük az ily egyéni kívánságok feltétlen érvényesülését, mert ez veszélyes precedenseket szülhetne, hiszen ebben a tempóban maga Carmen 10—12 szer fog színrekerülni. Ez pedig sok, mert ily körülmények közt az előadandó művek száma fog jelentékeny csorbát szenvedni, egészen eltekintve attól, hogy a legszebb opera is elveszti vonzó erejét, ha egy héten belül kétszer adják, amint az éppen Carmennel történt meg legutóbb, vagy pedig minden második vasárnapon, amire már szintén volt eset a folyó idényben. Ehhez járul még az is, hogy sehol sem kívánják meg a változatosságot oly mértékben, mint nálunk. És helyesen. Az egyoldalúság a színházaknak két nemét jellemzi. Az egyik az olasz staggione, amely 6 — 8 operával »kihúzza« az idényt; a másik a párisi nagy opera. De hát elvárhatjuk joggal, hogy egy államilag szubvenczionált műintézet ne sülyedjen le a staggionék színvonalára ; attól pedig — sajnos, de úgy van — még igen távol állunk, hogy oly nagy zeneértő publikummal rendelkezzünk, mint a franczia színházak, ahol egy jobb művet 20—30-szor is előadhatnak egy szezonban, mégis akad rá közönség bőven, arról nem is beszélve, hogy magában Parisban az operát két színház műveli állandóan, míg nálunk az egész országban csak egy. Azt mondhatná az igazgató úr, ha ugyan érdemesíti elolvasásra jelen sorainkat, hogy mindez ugyanigaz lehet, azonban példával még nincs igazolva. Nos hát, példa van elég. * Sőt legújabban három. 1901