8 Órai Ujság, 1933. augusztus (19. évfolyam, 172-197. szám)
1933-08-01 / 172. szám
KEDD 2* OLDAL 1933 AUGUSZTUS 101&mlslg Fej-, váll- és ágyékrheumánál, idegfájásoknál, szaggatásnál és zsábánál a természtés „Ferenc József ” keserűvíz rendkívül hasznos háziszer, mely kora reggel egy pohárral bevéve, az emésztőcsatornát jól kitisztítja. Egyetemi klinikákon szerzett tapasztalatok tanúsítják, hogy a valódi Ferenc József víz gyors és biztos hatású, kitűnő gyomor- és béltisztító szer. ahegyeshalom—bécsi vonal elektrifikálása áll, —meg akarják valósítani és ki akarják mélyíteni azokat a hagyományos gazdasági kapcsolatokat, amelyek a két országot a történelem folyamán összefűzték. Az osztrák-magyar vegyesbizotság vasárnap délután a kereskedelmi minisztériumban, a két miniszter vezetésével, már meg is kezdte tárgyalásait, amelyek este nyolc óra után végződtek. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter vasárnap este 9 órakor a margitszigeti Tarján-étterembe- vacsorát adott Stoellinger osztrák kereskedelemügyi miniszter tiszteletére. A vacsorára hivatalosak voltak: Stockinger Frigyes osztrák kereskedelemügyi miniszter, Mörth dr. osztályfőnök, Dahlem báró miniszteri tanácsos, az osztrák kereskedelemügyi miniszter kabinetfőnöke, Kaan, az osztrák szövetségi vasutak igazgatója, Heiner Lipót báró, budapesti osztrák követ és az osztrák követség tagjai, valamint az osztrák-magyar külkereskedelmi tárgyalásokon résztvevő osztrák delegátusok. A rossz idő miatt elmaradt a balatoni út A rossz időjárás felborította az előre elkészített programot, amelyet Stockinger kereskedelmi miniszter budapesti látogatására dolgoztak ki. Az eredeti terv az volt, hogy ma reggel Stockinger és Fabinyi Tihamér miniszterek Tormay Géza államtitkárral, több balatoni szakértővel és az osztrák küldöttség tagjaival balatoni túrára indulnak. A hirtelen beállott időváltozás azonban ezt megakadályozta és így ma délelőtt már tovább folytatták a vasárnap délután megkezdett kereskedelmi tárgyalásokat, amelyeken részt vett a két kereskedelmi miniszter is. A mai tárgyalások befejezése után Stockinger kereskedelmi miniszter, aki ismert bélyeggyűjtő is, a postaigazgatóság épületében lévő híres magyar bélyegmúzeumot tekinti meg. Holnap délelőtt Gömbös Gyula miniszterelnök fogadja az osztrák kereskedelmi minisztert, mert a miniszterelnökkel való tárgyalás után Imrédy Béla pénzügyminisztert és Kállay Miklós földművelésügyi minisztert keresi fel. Holnap délután az osztrák miniszter kíséretével Bánhidára utazik ahol megtekinti c villamoserőműtelepét. Fritz Stockinger osztrák kereskedelmi miniszter tegnap a gazdasági tárgyalások folytatására Budapestre érkezett. Balról jobbra: Stockinger, Fabinyi Tihamér, báró Heinet Lipót osztrák követ Imrédy Béla pénzügyminiszter, gróf Khum-Hécserváry Sándor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Tormay Géza államtitkár, Ferenczi Izsó helyettes államtitkár, Pétery Ödön helyettes államtitkár, Serbán Iván, a külkereskedelmi intézet alelnöke, Dorner Aurél miniszteri tanácsos, Nemeshegyi Tibor miniszteri tanácsos, Fabinyi István miniszteri osztálytanácsos, Fellner Alfréd tiszteletbeli osztrák főkonzul, Miklós Elemér, az Idegenforgalmi Tanács főtitkára, Siegescu Miklós miniszteri titkár és a magyar delegáció tagjai. A képviselőválasztók névjegyzéke a központi választmány előtt (Saját tudósítónktól.) A főváros központi választmánya ma délben Liber Endre helyettes polgármester elnöklésével ülést, tartott. Napirend előtt kegyeletes szavakkal emlékezett meg Pakots József elhunytéról, akinek emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg. Utóda a választmányban Bródy Ernő lett, aki nyomban letette az esküt. Ezután bejelentették, hogy a képviselőválasztók névjegyzéke ellen összesen 2704 felszólamlás érkezett. Ezek közül 886-ot felvettek a névjegyzékbe, míg a kihagyottak listáját augusztus 15-ig közszemlére állítják a városházán. A kihagyottaknak joguk van panaszt tenni a közigazgatási bírósághoz. jjÓWsM~gM$ i * iáPSí&smííszásíts 1 Augusztus 12—25-igI Nyaralás Abbáziában és Lovranában I HjFa&^na $2»-től I Különvonatot indítunk az Adriai- saink. A részvételi díjban foglaltat » tenger pompás fürdőhelyére, a ma- nak: különvonat 3. o. jegyek, szá- Hj gyarok legkedveltebb külföldi üdülő- mozott ülőhelyekkel, Budapesttől— H helyére: Abbáziába és Lovranába. Budapestig, szállodákban való elszál-ás Hogy mindenki igényeinek megfelelő tásolás, elsőrangú ellátással, kurja helyet kapjon: 16 különféle — tét- taxák és borravalók, autocar az álló- A szél szerint kiválasztható — szállo- mástól Abbázia—Lovranába és visz- H dában nyerhetnek elhelyezést utasra. Augusztus 12—25-ig saink. A részvételi díjban foglaltatnak: különvonat 3. o. jegyek, számozott ülőhelyekkel, Budapesttől— Budapestig, szállodákban való elszállásolás, elsőrangú ellátással, kurtaxok és borravalók, autocar az állomástól Abbázia—Lovranába és viszsza. Különvonatot indítunk az Adriaitenger pompás fürdőhelyére, a magyarok legkedveltebb külföldi üdülőhelyére: Abbáziába és Lovranába. Hogy mindenki igényeinek megfelelő helyet kapjon. 16 különféle — tetszés szerint kiválasztható — szállodában nyerhetnek elhelyezést uta-Jelentkezési határidő: Augusztus 7. utazási osztálya, V. Honvéd u. 10. III emelet, délelőtt 11-2-ig. T.: 15-0-14’1 Jelentkezéseket felvesz és részletes felvilágosítással szolgál: a CMi&stG Gömbös hazaérkezése A miniszterelnök a vasúti kocsi lépcsőjéről beszél „Én a magyar gazdával akartam találkoini Kállay miniszter válasza az őt ért támadásokra (Saját tudósítónktól.) Kállay Miklós földművelésügyi miniszter szombaton fejezte be alföldi körútját. Körútja során az egyik szegedi tanyán elmondott beszédével kapcsolatosan azegyik délutáni lap támadást intézett a miniszter ellen. Kállay Miklós földművelésügyi miniszter a támadásra válaszolva, a következőket mondotta munkatársunknak: — A cikkben felhozott ténybeli állítások tévesek és égyük ,szegedi tanyán elmondott beszédemet helytelenül közölték. Én tényleg hivatkoztam arra, hogy óriási különbség van a fogyasztói ár és a termelők által élvezett árak között s minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy ezt kisebbítsük. Gondoltam itt a tarifális és más terhek között természetesen azokra az esetekre is, amidőn a kereskedelem túlmagas közvetítési hasznot ér el s itt említettem a megszervezett kereskedelem kérdését, utalva arra, hogy míg a megszervezett piacokon, mint például Kecskeméten 36 fillért is el lehetett érni a sárgabarackért, addig Szegeden, ahol sem a termelők, sem a kereskedők nincsenek megszervezve, 8—10 fillérért kelt el ugyanaz az áru. — így tehát a szavaimhoz fűzött kommentárok is tévesek. A személyes támadásokra nem reflektálhatok, szakértelmem elbírálására más fórumokat tartok hivatottnak. Vidéki körutam célja nem népszerűségért való küzdelem, amit legjobban bizonyít az, hogy minden esetben kértem, hogy újságíró ne kísérjen el, én a magyar gazdával akartam szemtől-szembe találkozni. — Útépítési tevékenységemről csak annyit, hogy bár nem tudtam annyi utat építtetni, mint amennyit szerettem volna, de szerényen leszögezhetem, hogy s abocsi főispánságom alatt az én vármegyémben épült a legtöbb út és Bod János minisztersége alatt, — akinek államtitkára voltam, — épültek ki az összes nagy útjaink és a legtöbb vidéki összekötő út is. — Egész programmom a gazdasági tényezők összhangba hozásán épült fel és ezen az ilyen ékverési kísérletek sem változtathatnak. Az amprimisták tisztéig® felvonítása SS&aas Llpia miniszterek és Ssfessia herceg elit Megkoszorúzták a Hősök Emlékkévét (Saját tudósítónktól.) Az olasz balisták és avantgardisták, akik szombat délután érkeztek Budapestre, vasárnap délelőtt rendezték tisztelgő felvonulásaikat. Reggel 6 órakor szállásukon, a Ludovika Akadémián ünnepi misén vettek részt, amelyet a múlt évben is itt járt Calderai lelkész celebrált. Kilenc órára katonai teherautókon az Eszterházy-utcai olasz követségi palota elé vonultak. Az egész környék zászlódíszt öltött erre az alkalomra. Díszbe öltözött rendőrök vontak kordont a palota előtt, ahol az avantgardisták feszesen tisztelgő sorai mögött helyet foglalt a rendőrzenekar, amely az olasz királyi himnuszt, a Giovinezzát és a magyar himnuszt játszotta, mialatt a palota ormára felhúzták az otosó nemzeti zászlót. A tisztelgés után Golonna olasz követ és tisztikara előtt díszfelvonulást rendeztek a balilták és avangardisták, majd teherautókba szállva, a közönség lelkes éljenzése közben a Hősök Emlékművéhez vonultak, ahol ünnepélyes keretek között káborút helyeztek el. Az Andrássy-útról a várba mentek az olasz ifjak és a Szent György-téren, a miniszterelnökség palotája előtt Sauli parancsnok vezényszavaira pillanatok alatt arcvonalba fejlődtek. Mellettük állt fel a rendőrzenekar. Féltizenkettőkor érkezett Colomra herceg kíséretével, fogadta az avangardisták paracsnokának jelentését, majd a miniszterelnökségi palotába ment. A palota erkélyén ekkor megjelent Gömbös Gyula miniszterelnök, akit az olasz ifjak harsány „eja-eja“ kiáltással üdvözöltek. Majd a miniszterelnök kíséretével megjelent az olasz ifjak előtt. Kíséretében voltak Colomra herceg, olaszkövet, Mattioli ezredes, olasz katonai attasé, Hómon Bálint és Lázár Andor miniszterek, Antal István sajtófőnök, Darányi Kálmán és báróiházi Bárczy Istvánállamtitkárok, Huszár Aladár dr. főpolgármester és Ferenczy Tibor főkapitány, végül Pignatelli herceg, a magyarországi olasz fasiszták elnöke. Számos törzstiszt, magasrangú rendőrtiszt és polgári előkelőség volt még Gömbös miniszterelnök kíséretében. Felharsant az avantgardisták kürtjein a „vigyázz“ és Santi gárdistaparancsnok lejelentkezett Gömbös Gyula miniszterelnöknél. A rendőrzenekar az olasz Himnuszt, a magyar Himnuszt és a Giovinezzát játszotta, mialatt Gömbös Gyula elvonult a feszes vigyázban álló avangardisták arcvonala előtt, majd a miniszterelnökségi palota előtt állt meg kíséretével. Santi parancsnok vezényszavára 480 torokból harsant fel az „etaeja“ kiáltás, éltetve a magyar és olasz nemzetet. Ezután átnyújtották a miniszterelnöknek díszes tokban az avangardisták arany-plakettjét. Az aktus után az olasz ifjak a ,,Nápolyi induló" pattogó ütemére díszmenetben vonultak el a miniszterelnök előtt.