A Hon, 1871. május (9. évfolyam, 100-124. szám)
1871-05-14 / 112. szám
Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. 112. szám. IX. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.*7. föltólat Előfizetem díj: Postán kft..lTe vofry Budapesten Untam hordes reggeli és esti kisdia együtt: 1 hónapra . . . . . . 1 írt 85 kr. 3 hónapra ....................5 „ 60 , 6 hónapra ...... 11 „ — , Az esti kiadás postai klUünküldéseért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján tartóiik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Pest, 1871. Vasárnap, május 14. M»»tí1RlR^a?SaiÉd8 e^ Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. tz. BeigUt isi díj: 0 hasábos ilyí'éla betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden baigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigíatag zuefe ;lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föL —* Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . . 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. A lap szellemi részét illető minden köztlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bórmentelmi levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A HON“ IX-ik évi folyamára. Egész évre........................ 28 frt kr Fél évre............................. 11 frt — kr. Negyed évre ................... 5 frt 60 kr. Az esti kiadás postai különküldéseért felülzetés havonkint. 30 kr. QV* Kilfip előfizetési íveket nem küldtük, mert senki sem használja, s sokkal egyszertb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, MÁJUS 13. A békekötés. Május 10 — nagy nap. Két nagy nemzet nagy harczának vetett véget az. Most már előttünk áll a tragoédia egészen befejezve. ítélhetünk, tanulhatunk. Francziaország nagy áron vásárolta meg azt, mit Napóleon könnyelműen koczkáztatott — a békét. Erősen meglakolt minden bűnéért, hibájáért, gyengeségéért és mulasztásáért. Társadalmi bűnkért, politikai hibáiért, egyéni gyöngeségéért és katonai mulasztásáért. A társadalmi bűn, — a család és tulajdon iránti szeretet és tisztelethiány volt, ez termé meg a politikai hibát — a szélsőségek keresését, az erőszakos eszközök alkalmazását, a természetszerű fejlődés helyett, mindkettőre befolyt és viszont, mindkettő hatása alatt állott az egyéni jellem, melynek gyengesége és frivolitása a katastrófa egyik tényezője volt, és mert mind a hibákat legnagyobb mértékben a Napóleon-kormány teremté a nemzetben, és egy esszé magában — a katonai mulasztások és hibák által ez csak megkoronázta a nemzeti romlás évek óta épen általa előkészített tragoediáját. Mert, ha a káros anyagok megvoltak is a társadalomban és egyénben, mégis a tragoedia bekövetkezését, a napóleoni politikának és katonai szervezetnek kell kizárólag örök átkut tulajdonítani. Hogy politikailag és erkölcsileg belsolidaritásban és nemzetközi befolyásban mennyit vesztett e háború által Francziaország, hogy mennyi vér és pénz áldozatába került az — azt most hozzávetések által sem tudjuk csak megközelítőleg is meghatározni. Most csak az az egy áll világosan előttünk, hogy mibe került neki a béke? Bismarcknak a birodalmi gyűlésen tett nyilatkozata más színben tünteti fel a frankfurti béke terhét, mint azt az eddigi táviratok után sejtők. A hadi kárpótlásból semmi sincs elengedve. Le kell az 5 milliárd frankot fizetni egészen. Csak a fizetési módozat változott. Nemcsak készpénzzel, hanem biztosított bankjeggyel vagy elsőrangú váltóval is lehet azt fizetni. Az idén másfél milliárdot két részletben, a jövő májusban még egy fél milliárdot és a hátralévő 3 milliárdot 1874 márciusig kell lefizetni. Ezenkívül Németország nyeri a Francziaországgal kereskedelmi viszonyban álló államok közt létező legkedvezőbb vámtarifát és kapja az elsassi és lotharingiai keleti vasutat 320, némelyek szerint 500 millió fejében. Ez utóbbi összegről Bismarck beszédében nem nyilatkozik. De ez csak vásár, habár roppant nyereség’ ép úgy, mint ahogy nagy horderővel bír a biztosított előnyös kereskedelmi viszony is. Azonban maga a közvetlen teher is óriási nagy. Mit nyer mindezért Francziaország ? Azt, hogy Németország magára hagyja. Csináljon amit tetszik. Csináljon — ha akar és tud — az anarchiából kormányt,teremtsen a felbomlásból társadalmi rendet, a feldúlt anyagi viszonyokból, a kihalt üzletéletből virágzó ipart, kereskedelmet, a megrendült erkölcsi alapot szilárdítsa meg, a megsemmisített sereget teremtse újjá, az ország tönkretett bel- és külhitelét és tekintélyét állítsa helyre, és erkölcsi és politikai befolyás, anyagi hatalom által igyekezzék kivívni magának a nemzetek sorában azt az állást, melyről a háború szerencsétlensége letaszítás Vagy ha ez nem tetszik— Bismarck nem sokat bánja,csak azt kívánja, hogy fizesse meg a mivel tartozik,és azután folytassa az anarchiát, a felbomlást, és mutassa meg a világnak,hogy egy nagy nemzet hogy lesz semmivé egy év alatt — szemmel láthatólag, kézzel foghatólag. Amaz óriási feladat — ez iszonyú örvény. E kettő közt kell választani a franczia nemzetnek és a Thiers -kormánynak. Az egyik a küzdelmes és mégis bizonytalan élet, a másik a bizonyos halál. Melyik a kötelesség ? melyiket parancsolja az erkölcsiség és önérdek? E feladat akárhányszor előfordul az egyesek életében, és sokszor felmerül nemzetek előtt is. Nekünk is felmerült e kérdés Mohácsnál és Világosnál. Megfeleltünk reá úgy, a mint az erkölcsiség, a kötelesség — és — most átlátjuk — hogy az önérdek is parancsoló. A franczia nemzet nálunknál nagyobb volt, de nagyobbat is esett. Most feladata is nehezebb és nagyobb. De ha meg nem oldja , felelőssége is terhesebb lesz. Mert vétkezik nemcsak önmaga, de a civilisació és a társ nemzetek iránt is ... . A Thiers-kormány a békét nagy áron vásárolta meg csak azért, hogy az élet nagy problémájára a nemzet önmaga, függetlenül felelhessen. Ne kérdezzük drága-e vagy nem? Mert nem tudjuk, hogy lehet-e másképp megvenni azt, mit okvetlen bírni kelle. De a franczia nemzet és a világ megvárja a Thiers-kormánytól, hogy e nagy árt ne dobja légyen ki hiába, hanem segítse, sőt ha kell, kényszerítse a franczia nemzetet feladata megoldására, élete megmentésére. Ha a nemzettől minden mulasztás öngyilkosig, a Thiers kormánytól minden tétova, minden mulasztás vagy önérdektől vezetett legkisebb mellékes lépés — a legnagyobb bűn — mert nemzetgyil Ezt sem a nemzet, sem a világ meg nem fogná bocsátani neki soha. Ezért kötelessége kormányformában ép úgy, mint minden más kisebb vagy nagyobb kérdésben nem azt választani, ami neki tetszik, vagy önérdekének hízeleg, hanem azt, mely által Francziaország önmagát megmenteni akarja. Mert felteszünk az országról még annyi erkölcsiséget, annyi politikai tapintatot, hogy ő végre a köztársaságot és annak társadalmi és egyéni követeléseit fogja megvalósítani. Hegedűs Sándor: Mai számunkhoz másfélig melléklet van csatolva. 296. §., mely a földbirtokosoknak a kőszénre való előjogát szabályozza, közakarattal akként módosíttatott, hogy az ország azon részeiben, hol az ideiglenes törvénykezési rendszabályok a kőszénre nézve hatályban vannak, a földbirtokosoknak egy évi határidő engedtetik , hogy a saját földjén előforduló kőszén telepek bányajogi biztosítását jelen törvény értelmében saját számára eszközölhesse, mely idő alatt minden más zárt kutatmányos vagy fölkérő irányában előjoggal bírnak. 299. §. egészen kimaradt, tekintettel arra, hogy a javaslatnak 5 ik §-a a bizottság 6-ik ülésében azon lényeges módosítást szenvedte, miszerint a bányaadomány megtámadhatlansága, csakis a bányahatósági eljárásra szoríttassék. 300. §. kiegészíttetett, hogy ne csak az erdei és legeltetési szolgalmak, hanem a bányatermények feldolgozására közös alapból fentartott kodik szolgalmi viszonyai is, ha bármi jogos alapon igénybe vehetők, jelen törvény által érintetlenül maradnak. Kijelentetett egyúttal, hogy ha e szolgalmak jogosultsága iránt kérdés támadna, az érdekeltek netáni sérelmeik végleges orvoslására a törvény útjára léphetnek. E fejezetnek többi §-ai, valamint a XIX. fejezet észrevételre nem adtak alkalmat. Ezzel a bányatörvényjavaslat tárgyalása befejeztetett. A baloldali kör vasárnap f hó 14-kén d. e. 11 órakor értekezletet tart. — A bányatörvényjavaslat átvizsgálására összehívott bizottságnak 11 -ik ülése. A társpénztárak eszméje a munkásokra s átalában a bányászatra nézve mint felette üdvös elfogadtatott, ugyszinte elfogadtattak e fejezetnek következő elvi pontjai is : 1) hogy a bányatulajdonos is fizessen a társpénztárba, 2) hogy a társpénzek a bányatulajdonosnál ne maradhassanak, ha mindjárt a bányatulajdonra kebeleztetnének is; 3) hogy a társpénztári tőke után járó rendes kamatot a rendes kiadásokra csak bizonyos megszorítással lehessen fordítani; 4) hogy bányahatóságnak a társpénztárakra való befolyása törvényileg biztosíttassék. Lényeges módosítást e fejezetnek következő §-ai szenvedtek: a 224. §-ban kimondatott,hogy hol az egyes bányaműveknél társpénztárak fel nem állíthatók, a bányabirtokosok kötelesek vagy közös társpénztárakat életbeléptetni, vagy már létező társpénztárakhoz szabad egyezkedés útján csatlakozni. A 227. §-ban kimondatott, hogy ha valamely bányabirtokos ideiglenes munkásainak segélyezése czéljából azoktól bérlevonásokat akarna tenni, e bérlevonások összege a bér 3eretjét meg ne haladhassa.Ez még következő ponttal egészittetett ki: „Bányatárs pénztáraknak más iparágaknál lévő hasonló czélu alapokkal való egyesülése közös alapszabályok alapján csak oly kikötéssel engedtetik meg, hogy az ily egyesült társpénztár feletti ellenőrködés ily esetben is a bányamunkásokat illetőleg a bányahatóság részére fentartassék. 230. §. Azon összeg, mellyel a bányabirtokos a társpénztárhoz járulni tartozik, azon összegnek negyedrészében állapíttatott meg, mellyel az adózó tagok a társpénztár bevételeihez együttesen járulnak. E fejezetben tett lényeges módosítások a következők: 292. §: a felső-magyarországi hosztelkek átalakítására nézve kimondatott, hogy ezen átalakítás csak úgy történhetik meg, ha még fenálló hosztelkek jogaiba nem ütközik. Továbbá, hogy az átalakítás megindítására rendes bányatársulati gyűlésen szavazattöbbséggel hozott határozat elegendő. — A II., III., IV. és VI-ik osztály május hó 15 én d. u. 5 órakor ülést tart. Tárgyak: a zólyom-beszterczebányai vasútról, a közbiztosság helyreállítására szükséges póthitelről, „a határőrvidéki kikötőkről“ és „a horvát-szlavón államutakra szükséges póthitelről“ szóló törvényjavaslatok. — Ugyane tárgyban a IX-dik osztály hétfőn d. u. 4 órakor tart ülést. — Az ujhely-przemisli vasútra vonatkozó hírhedt pótczikket a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén csakugyan elfogadta. A vállalkozóknak tehát meg fog engedtetni, hogy e vonalat Vidránytól a legközelebbi állomásig, az alagutat is ideértve, 1:60 emelkedés helyett 1:40 arány szerint építsék. A társulat ezen engedményért összesen 841,600 frt értékű vasúti papírokat ad az államnak, és pedig 180000 ftot mint a megdrágult üzleti költségeknek megfelelő tőkét,490000 ftot, mint az alépítésnél megtakarított összeget és 200000 frtot mint az olcsóbb felépítés megtakarítását. Bármily jelentékenyeknek látszanak is ez összegek, azon veszteséggel szemben mit sem jelentenek, mely az államot azáltal éri, hogy legnevezetesebb hadászati és nagy jelentőségű nemzetközi forgalmi vonala csekély forgalmi képességgel fog bírni. A kettős sín lerakása és az alkalmazandó erősebb szerkezetű mozdonyok a vonal forgalmi képességében az 1:40 emelkedés által okozott veszteséget nem üihetik helyre. Idővel úgyis minden a nemzetközi forgalomra rendelt vonalon már csak a rendes közlekedés érdekében is kettős vágányt kellene építeni, a rendkívüli igényeknek pedig ez esetben az 1:40 emelkedés sehogy sem lesz képes megfelelni. Felhívás: A „Pesti Népkör“ f. hó 14-én, azaz Vasárnap reggel 10 órakor, saját helyiségében (Síp utcza 9. szám) rendkívüli közgyűlést tart. Minthogy a gyűlés tárgyát a szálláskérdés és más fontos ügyek képezik, kérem a kör minden tagját, hogy megjelenni szíveskedjék. Jókai Mór, elnök. Eszmecsere, börtönügyi kérdések felöl,i. Lipótvár, máj. 2-án. Nem lesz talán teljesen érdektelen, ha a börtönügyi kérdésekre vonatkozó s e lapok april 20. és 27-ki számaiban megkezdett eszmecserét folytatjuk. Mielőtt azonban Szilády János fegyintézeti lelkész urnák „Válasz“-ára felelnék, engedje megjegyeznem azt, hogy életeskedés és csípősségekkel eszméinket soha tisztába nem hozzuk s ezért én ilyenekhez folyamodni nem fogok. Szilády úr azt mondja, hogy én előadásának lényegéből nem cáfoltam meg semmit. Ám lássuk, Szilády röpiratában az áll: „Az irjfegyrendszer 4 részre oszlik: 1, 8. 9. 12 hóra terjedő magány.“ Az ir rendszerben „helytelen, hogy megszabja a bevegyitendő magányt. Igaz, hogy három változatban, csakhogy az emberek egyéniségök szerint nemcsak három felé oszolnak s nem is oly szűk határok közt különböznek egymástól. A magánynak hogy ‘hasson, ad hominem és ad hoc kell mindig kiméretni.“ Ezen előadás “ellenében elmondom, hogy az ír rendszer a magánynak ezen három előre meghatározott változatát nem ismeri, hanem a magány mindig ad hominem és ad hoc alkalmaztatik. Meg van ugyan a törvény által határozva, hogy a magány rendszerint 8 hóig tartson, de e mellett a fegyházi tanácsnak szabad kezet enged arra, hogy a magány fogság tartamát bizonyos feltételek jelenléte esetén meghoszabbítsa vagy megrövidítse. Kilencz, vagy tizenkét hónapi magán fogságról az ír börtönrendszerben szó sincs. Ezekből úgy hiszem kiviláglik, hogy a dolog nem úgy áll, mint Szilády mondja. Egészen más kérdés az, hogy valjon czélszerű lenne-e, ha valamely törvény a magán fogság tartama felöl semmit sem határozna, s így hallgatag megengedné, hogy a magán elzárás a fegyházi tanács belátása szerint akár 20 esztendeig tartson. Szilády úr ezt óhajtja. Ily intézkedést Európának egy törvényhozása sem ismer. Az észak-német szövetség új büntető törvényének 22. §-a meghatározza, hogy a magán elzárás a fogoly beleegyezés nélkül három évnél tovább nem tarthat. Baden büntető törvénye ugyanily feltétel mellett a magánelzárás tartamának maximumát hat évben állapítja meg. Szerény nézetem szerint ez az egyedüli helyes intézkedés, mert kétségtelen s Szilády úr is elismeri, hogy a magány fogság a miveletlen emberre sokkal tüzketlenebb, sokkal nagyobb büntetés, mint a műveltre ; e két büntetés közt pedig szabadon s minden korlát nélkül válogatni,a fegyházi tanácsnak — tehát egy közigazgatási hatóságnak — azon jogot megadni, hogy belátása szerint s bármely hosszú időre egy egyént magán fogságban tarthasson s így szigorúbban büntessen mintegy más ugyanannyi évre elitélt egyént: törvhozási s állampolitikai szempontból megengedhetőnek alig látszik,mert ez esetben a közigazgatási hatóság a büntető törvénnyel szemben egy magányszemély álláspontját foglalná el, ha megengednék, hogy mindazt elmulassza a mi törvényhozásilag kifejezetten parancsolva, vagy hallgatólag feltételezve nincs, avagy [ha megengednők % közigazgatásnak, hogy mindazt tehesse a mi törvényhozásilag el nem tiltatott; szerfelett káros volna ezen álláspont, különösen a büntető törvénnyel szemben, mert a törvénynek büntető határozatai sem kizárólag a javítás, — sem kizárólag az elrettentés, — hanem főleg az igazság elvén kell hogy nyugodjanak. Mindezekért az igazság követelményének tartom, hogy a magánfogságnak a hazai viszonyokhoz mért leghosszabb tartama felől, a büntető törvény határozott szabályt foglaljon magában, s e szabályon belül a fegyintézeti tanácsnak, a javítás érdekében szabad működési tért engedjen. Határozottan kizár Szilády úr a fegyházi TABCZA. Gopur sl mnove! (És mégis mozog a föld !) Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Harmadik kötet. A szivárvány közepett. (Folytatás.) Egy kis kegyes csalás volt hiz abban az egész sorshúzásban, hogy ki hova jusson és kinek a társaságában. Úgy rendezte azt Bálvándy, hogy mindenki meg legyen elégedve a helyével is, meg a kíséretével is, ami nem nagy boszorkányság egy olyan sorsjegyes zsacskó mellett, melynek több rekesztéke van, s a belenyúló csak azt a nevet húzhatja ki belőle, amelyet a rendező akar. Katinka ezt a nevet húzta: „Korda-fő“ Mikor aztán a férfiak is helyet húztak, s keresni kezdte mindenki a maga párját s rá is talált. Katinka is kiváncsi volt megtudni, hogy „ki lesz az én gavallérom? Ki húzott Kordafőt?“^ — Én voltam az a szerencsés: — állt elő a válasszal Kálmán. — Ah haha! Katinka elkezdett kaczagni. Nézze csak: rá nem ismertem önre. Hát ugyan hová tette ön a bajuszát? Jaj be rát ön igy! — Bocsánat! Hisz a főispán is önhöz hasonlít. Ez most bécsi divat ugye ? — Az. — Hagyta rá Kálmán s engedte a szép hölgynek, hogy azzal a szép szájával az ő rovására nevessen; s azon ürügy alatt, hogy Kálmán milyen rut lett, kitüntette ragyogó gyöngy fogsoraival, hogy ő meg milyen szép ? — No hát ha egymásnak jutottunk, induljunk a helyünkre, monda a szép asszony s előre bocsátva a vezető rusznyákot, megindult a gyepes ösvényen. Kálmán ajánlkozott, hogy majd viszi az ő fegyverét is, de Katinka nem fogadta el. „Elbírom magam is.“ Kálmán utána ballagott. A delnő ruganyos léptekkel haladt előtte a meredek hegyi utón fölfelé, karcsú termetének délczegségét emelte a kurtán feltűzött feszes vadász öltöny, s a darutollas férfi kalap még több büszkeséget ruházott rá. Fél óráig haladt az ösvényen fölfelé, a nélkül, hogy egyszer visszanézett volna Kálmánra. Csak a mint egy tisztásra értek, a honnan egy szép havasi tájkép bontakozott ki szemeik előtt, állt meg egy pillanatra s megszólta kísérőjét. — Nem fáradt ön el ? — Nem. Talán kegyed kíván megpihenni ? — Oh én nem fáradok el soha. S azzal a nélkül, hogy egy pillantást áldozna akár a szép tájképnek, akár kísérője csúf arczának, inte a vezető rusznyáknak, hogy menjenek tovább. Itt már elhagyta őket az ösvény s csak a vezető tájékozása után kellett haladniok az őserdőn át, ahol százados vén fatörzsek voltak keresztül-kasul düledezve. Azokat átlépkedni női ruhában kritikus dolog lett volna. Az orosz ajánlotta szolgálatát a delnőnek. Annak az sem kellett; fel tudott szökni az útját álló faderéara , onnan megint le, anélkül, hogy ruhájának a fodra fellibbent volna. Egyszer aztán olyan helyre értek, ahol a hegyről alárohanó Korda egy széles árkot képez. Az orosz lehúzta a csizmáit, s térdig gázolva a vízben, átczammogott rajta, gondolta magában, az utánna jövőknek sem fog megártani egy kis egészséges lábfürdő. Átvigyem önt rajta? Kérdé Kálmán a hölgytől. — Neki vízmentes vadászcsizmái voltak. — Ab. Hiszen egy ölnyi széles sincsen. Válaszolt Katinka s jobb kezébe kapva puskáját, nekifutott az ároknak s könnyedén, mint a zerge, átugrott rajta, s aztán a túlsó partról visszanézett társára. Most aztán Kálmánnak is meg kellett mutatnia, hogy tud ugrani. Ő is utána szökött. A vezető ígérte, hogy most mindjárt eljutnak a Korda-főhöz, már hallani a vízesés zúgását. Ez az út aztán már egészen tornászoknak való volt. — Menjen ön előttem! — parancsolt itt Katinka Kálmánnak. S nem kívánta segítségét, ha ruháival belekeveredett a csipkebokorba. Végre elértek ahhoz a meredek hegyszakadékhoz, mely a Korda-főt eddig hozzájárulhatlanná tette. Az uj birtokos gondoskodott az átjárásról, egy óriási, tiz öles fenyőszálat kivágatott az innenső marton s a keresztül dűlő kolossz lett az átvezető hid. Annak levagdalták az ágait s azon kellett végighaladni a tiz öles mélység felett, mely tele volt a szarvasok elhányt agancsaival. Ez egy szál fenyőből álló hidra lépve, Kálmánt mégis rávitte az emberszeretet s a gavalléri kötelesség, hogy Katinkát megkínálja kezével. — Fogódzék kezembe, nehogy leszédüljön. Katinka elfogadta a nyújtott kezet s engedte magát vezettetni a veszedelmes hidon. Mikor a közepére értek, akkor hirtelen megragadta mindkét kezével Kálmán kezét s azt mondá neki : — Ha én most itt el találnék szédülni s lerántanám önt magammal azok közé az agancsok közé. Kálmán átkozott humorral mondá erre e rögtöni ötletet: — Inkább én essem azokra az agancsokra, mint azok én rám. Katinka boszos negéddel ütött Kálmán kezére. — Menjen, nem kell többet a keze. S azzal átbalandoztak a folyam forrásáig. A nap még nem jött elő a hegyek mögül; a szivárvány még nem volt jelen ; a szép látványnak még hiányzott a tündéri színe. Akinek legkevesebb érzéke volt a tájkép rendkívüli szépsége iránt, az a rusznyák vezető volt. Az mindjárt leült egy mohos köre, elővette a szeredásából a fokhagymát, meg a szalonnát s elkezdett pánizálni. Katinka fogta magát, odaült mellé, beszédbe ereszkedett vele, elkezdett kérdezősködni feleségéről, gyermekeiről, egész pereputyját kitudakolta, a közben kínálgatta saját pálinkás butykosával, a mi rbummal volt megtöltve. — A jó embernek ez tetszett legjobban az egész discursusban. Meg is felelt neki emberül; ivott, mint a kefekötő, — s aztán elaludt, mint a juhászbunda. Kálmán pedig ez alatt elővette az albumát, meg a rajzonját s megkísérte lerajzolni ezt a festői képet s aztán kétségbeesve tapasztalt, hogy ez az ő festői talentumát meghaladja. — Akkor aztán fogta a puskáját s felállt egy kőre, s azt hitte, hogy most neki az a kötelessége,hogy lesse a medvét. Mikor aztán a rusznyák elaludt az Urban, várva a boldogabb feltámadást, Katinka is otthagyta a jámbort s oda lépett a vízesés tündérboltozata alá, s oda leült arra a páfrányoktól körülárnyalt mohos kőre: a syrénnek a trónjára. — Barátom! — Szókta meg Kálmánt csípős hangnyomattal. — Ugye nagy baj az, hogy innen nem lehet elszökni ? Kálmán visszafordult s hidegen kérdezé: Miért? — Azért, mert ide a falra fölmászni nagyon meredek, amarra a bozótnak leugorni nagyon veszélyes; erre a hid felé pedig útját állom „én.“ Erre aztán mind a ketten elnevették magukat. — Egyébiránt nincs miért ott állni önnek és esni a medvét, amíg a hajtás el nem kezdődik, annak is csak a vége felé, ha erre közeledik a zaj. Addig leülhetne ön ide mellém, ha fogadása nem tartja az ellenkezőt. Kálmán tehát a vállára vetette a puskáját s odament Katinkához és leült mellé a mohára. Talán a syrennek is szokott híme leni, mely odaül néha. (Szegény syrén! Hogy irtózunk tőle, a miért olyan fut. Pedig az közelből és sokáig nézve oly gyönyörű teremtés; annak a finom barna bőrén keresztül meglátszanak az erei, mintha üvegből volna, egész a szivéig látni. A szép asszonynál ez nincsen úgy.) — Kegyed többször is volt már hajtóvadászaton, hogy úgy ismeri a szokást? kérdé Kálmán. — Ok nagyon sokszor, mondá Katinka s a térdei közé fogott puskára támaszkodott, olyformán, hogy a csőnyílásra tette a két kezét, s a két kezére nyugtatta az állát. Atyám sokszor elvitt magával. Lőttem is nagy vadakat. — De igen kérem kegyedet, ne tegye a fejét, a puskacsöre. — Miért ne ? — Mert el talál sülni. — Ah dehogy sül el! — No én nagyon kérem. — Jó! Tessék velem parancsolni. Az önnel, oly rettenetesen jól illik, mikor parancsol, mint milyen rettenetes ronzul illik nekem, mikor engedelmeskedem.