A Hon, 1871. május (9. évfolyam, 100-124. szám)

1871-05-04 / 103. szám

103. szám. IX. évfolyam. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési dijs Postán küldve, va­gy Budapesten házhoz hordva reg­g­eli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .........................1 írt. 85 kr. 3 hónapra .........................5 „ 50 „ 6 hónapra .........................11 „ — , Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiad­ás. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési felhívás „A H­O­N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt —­ kr. Fél évre.............................. 11 frt — kr. Negyed évre .................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különkü­ldé­séért felülfizetés havonkint. 30 kr. QSF“ Külön előfizetési iveket nem küldtük, mert senki sem használja, s sokkal egyszer ®»]» Is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítő«« csak 6 krajczárba kerüi. A „HON“ kiadóhivatala. ------ÜL—!— PEST, MÁJUS 3. Katholikus recrimliiatiók. A Ghyczy interpellatioja ellen irt röp­­irat szerzője — kinek érveivel tegnap is foglalkoztunk — leginkább megakad az egyházi javak kérdésében. Ghyczy itt is csak azt állíta, hogy a congressus határozatai e tekintetben is törvényeink­be ütköznek, tehát ezért is az ország­­gyűlés elé kell azokat terjeszteni.Itt felki­ált szerző, hogy Ghyczy azért nem idézte a törvényeket, mert ilyenek nincsenek (38. 1.) de azután ugyanazon lapon meg­engedi, hogy ilyenek lehetnek, mert való­­szinüleg derengett agyában valami az 1189:55,1647: 17 és 1715: 16. tör­­vényczikkekről, és kijelenti,hogy az „esz­mék tisztázásával, a törvényhozó ténye­zők megnyugtatásával, azon törvények alkotmányos úton eszközlendő módosítá­sára“ kell törekedni. Ennél többet Ghy­czy sem akar, mert a törvényeket alkot­mányos úton csak a törvényhozás módo­síthatja,ezért itt is Ghyczy mellett argumen­tál szerző, úgy­hogy az embernek kedve lenne megkérdezni, hogy ugyan miért tá­­madtatták hát vele meg ? Hogy a képviselőház bizottmányi tár­gyalás alá vette a „vallási és tanulmányi“ alapot, annak szerző azért örül, mert „leg­alább elodázza a kérdést“ és reméli, hogy mire tárgyalás alá kerül az, addig a „katholikusok is tisztába“ lesznek arra nézve, hogy „fenyegetett“ érdekeik meg­mentésére mit kell tenni. Hogy ez alatt, sok roszat lehet érteni, — hogy figyel­meztetésnek lesz, fenyegetésnek jó, — az bizonyos; és ha szerző az országgyűlés­sel szemben is azt állítja, hogy mind a két alap a katholika egyház sértetlen tulajdona , és ez elv kimondásáért di­cséri meg a congressust, akkor kétségbe vonja az országgyűlés jogát, ama „s­é­r­­tetlen“ tulajdon felett határozni, mi­után a mi ex principio sértetlen, az kérdés tárgya sem lehet, és így töké­letesen indokoltnak tünteti fel Ghyczy gyanúját e tekintetben is. Az intercalaris jövedelem is egyik oly pont, melyben a congressus nem ugyan törvényeinkkel, hanem a kormányrende­letekkel és a törvényes szokással ellen­kezőleg határozott. Ghyczy csak is en­­­nyit mondott. De az ultramontán iró fel­hozza azt, hogy 1783-ban az apostoli király az egész jövedelmet „örök időkre a katholikus alapnak adományozta.“ Azonban önmagát czáfolja meg, midőn a másik lapon elismeri azt, hogy már 1800-ban az intercalaris jövedelem keze­lését a kincstárra bízta egy kormányren­delet és azóta ez kezeli és fordítja nem csupán egyházi czélokra. Az elévülés, a kormány rendelete és a törvényes szo­kás, szóval minden jogi fogalom szerint ebből azt lehet következtetni, hogy az in­tercalaris jövedelem sem régi törvényeink sem a törvényes szokás, sem az elévülés szerint a katholika egyházat ez idő szerint nem illeti, míg a törv,­­hozás ellenkezőt nem határoz. Miután ha a korábbi kormányrendelet­ből az egyház jogot is származtat magá­nak, azt elveszti még az egyházjog sze­rint is az által, hogy ellenkező határozat folytán az ususból kijött és az egyház bí­rói után sem igyekezett érvényesíteni azt. De ezért a congressus erről már határo­zott és a katholikus országos pénztár jö­vedelem­forrásai közé vette azt fel, a tör­vényhozás beleegyezésének feltételezése nélkül. Ezt támadta meg Ghyczy, ez a törvénytelen lépés. És az ultramontan­d­ó mit mond ? Hogy a katholika egyház nem adta beleegyezését ama kormányrende­letbe ! (44. 1.) Ez szép ! Még csak ezentúl akarnak status in statu lenni és már is úgy rendelkeznek, mintha elérték volna czéljukat. Szép jogfogalom! Egy kor­mányrendeletet félszázados szokás meg­erősít és mégis ez érvénytelen, mert az egyház abba beleegyezését nem adta. Csak lassabban uraim! Majd ha a hierar­­chia kormányra jut — beszéljenek ily nyelven, mert különben nevetségessé lesznek. Még csak az egyházi adó van hátra. Ghyczy e tekintetben is azért támadta meg a congressus munkálatát, hogy szer­vez egy statust a statusban, mely tetszése szerint adóval is terhelheti a lakosságot és így az állam pénzforrásának is árthat. Mit mond erre a szerző? Azt, hogy „az országos katholikus gyűlés“ állapítja meg ezen adóztatásnak mértékét, de nem vet ki adót és ezt is épen azért teszi, hogy el­lenőrizze a megyéket, hogy ezek a ínye­ket túlságosan ne terheljék. De Ghyczy nem azt fejtegette, hogy mily indok ve­zérelte a katholikus congressust ama ha­tározat­hozatalában, hanem azt, hogy az országos kath. gyűlés a lakosokat adóval terhelheti és ezt szerző nem czáfolja meg, mert a­ki az adó mértékét megszabja, az szabja ki a terhet, hisz az országgyűlés se tesz se többet, se kevesebbet, és mégis ezt nevezzük megadóztatási jognak. Van ugyan szerzőnek egy életrevalóbb argumentuma is, és ez az, hogy a többi felekezetekkel tevén solidaritásba a ka­tholika egyházat, kijelenti, hogy az állam vagy nekik is meg kell hogy adja az ál­lami segédletet egyházi adóik behajtására, vagy ki kell mondani, hogy egyetlen fe­lekezet tagja sem szorítható arra. Tehát itt egy fordulattal elhagyja az adókivetés kérdését és a behajtásra tér át. De erről Ghyczy nem szólott, sőt az adókivetést is csak azért támadta meg a congressus mun­kálatában, mert ha egy egész országot felölelő hatalmas testület, melynek végczéljai ez országon kívül hálóznak el, adót vet ki, abból oly terhek és oly czé­­lok keletkezhetnek, melyek a többi fele­kezetek e téreni működésével sehogy se hasonlíthatók össze, és az államnak min­denesetre biztosítékokra van szüksége, hogy egyfelől a polgárok kimeritő ter­hekkel nem fognak juttatni és másfelől a tőlük szedett pénz idegen és főleg állam­ellenes czélokra nem fog fordittatni. És e biztosíték igénytelen nézetünk szerint ab­ban lesz feltalálható, ha a római szék be­folyása paralylalva és a hierarchia meg­szüntetve lesz. Ekkor a katholika egyház is a többi felekezetek színvonalán áll és így egyenlő szempont alá fog esni. De nem fogunk soha aláírni oly elve­ket, milyeneket szerző zárszavában hirdet, hogy a „katholicismus,épen úgy mint bár­mely más vallás,önmagából meríti a jogot azon eszközökhöz, melyek rendeltetésének betöltésére szükségesek, “ nem írjuk alá azért, mert az inquisitió ép úgy tartozhat ez eszközök közé, mint a Ravaillac tőre és végelemzésben e tan a jezsuiták „czél szentesíti az eszközöket“-féle axiómájá­nak parafrasisa. Végül kéri szerző az egeket, hogy óv­ják meg hazánkat a katholicismus üldözé­sétől. No már hallott ilyent a világ! Még ők beszélnek üldözésről .... Egyébiránt igazuk van: üldözzük, pusztítjuk a papis­­must, jezsuitismust és hierarchiát a felvi­lágosodás fegyvereivel: és­szel, tollal, de nem a hierarchia inquisidójával. Ettől nyugton alhatnak. Hegedűs Sándor. — A baloldali kor tegnap esti (máj. 3.) értekezletén szóba hozatván a közelebbről ellenzéki lapjainkban a delegatió kérdését tár­gy­azó czikkek, egyhangú határ­ozatba ment, hogy a delegatiót illetőleg — sem elvi sem eljárási szempontból — a párt eddigi hatá­rozataitól legkevésbé is eltérni nincs sem ok sem szándék senkinél. Horn úr kijelentvén, előle­­gesen is, hogy e kérdés feletti határozatnak tel­jes készséggel alárendeli saját eltérő nézetét és eljárását. Kapcsolatban e határozattal csak egy­szerű megjegyzés tétetett a balközépi állítólagos válság, zavar és szakadás felől szárnyaló mesék­ről, melyeket az ellenpárt tán azáltal vél meg­valósíthatni, ha feltalál és terjeszt lelemé­nyesen. Ezek után az elsőfokú bíróságokról szóló tör­vényjavaslat utolsó fejezete került tárgyalás alá, hol az átmeneti intézkedések között visszatet­szést szült az, hogy a miniszter a beállítás idejét magának tartja fenn. Hosszasabb vitát idézett elő a bíróságok el­helyezése is, valamint a kisajátítás kérdése, melynél az értekezlet egy szomszéd járásbíró­ságot vél legcompetensebbnek. Elhatároztatott továbbá az ügyviteli szabályok sürgetése is. Pest, 1871, Csütörtök, május 4. — ■ ■ I.«■ mm­i— min au i .1 ■ ■ Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora Bélyegdij minden beiktatásért . . . 9 kr. . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — mNyílt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr.­­ Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­­­­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bármentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. — A horvátországi választások. Horvátországban a képviselők választása köze­ledvén, a nemzeti párt minden eszközt felhasz­nál, hogy a jövő országgyűlésen többségre jus­son. Ezen párt jelöltjei az egyes kerületekben következők : Zágráb megyében: Központi kerü­letben Suskovics József kanonok, Sissek kér. Cop Antal mérnök, Dugoselo kér., Balasko György üzér, Szt.­Iván kér. Domjanics Károly földbirtokos, Bistrica kér. Ozegovics Titusz föld­birtokos, Samobor kér. Reizer Ferencz földbirto­kos, Alsó-Stubica kér. Kralj Iván lelkész, Jatka kér. Torbai József reáltanodai igazg., Netreticz kér. Sladovics Mátyás földbirtokos, Nagy-Gorica kér. Pintar Iván mérnök. Varasdmegyében, Klanjec kerü­letben Milcsics József falubirája, Sv. Kriz kér. Fink Ede lelkész, Zlatar kér. dr. Sperecz István tanár, Bendaja kér. Brooz Mór lelkész, Vinica kér. Vukovics József lelkész, Vidovec kér. Besvir Mihály lelkész, Varasdi Toplica kér. Ant­olek-Oresek Károly esküdt. Körösmegyében: Nagy Ravno kér. Ozegovics Márton főbíró, Novimarov kér. Buba­­novics Gyula főjegyző, Kis-Bukovec kér. Beruto József lelkész, Ludina kerületben Mikovics Iván kanonok. V­erőczemegyében: Eszék-valpó kér. Kolarics Pál takarékpénztári elnök, Eszék­­dalji kér. Popovics Lázár lelkész, Valpó kér. Azarevics Lukács lelkész, Diakovár kér. dr. Brlic Ignácz, Nasice kér. Lampe Ferencz lel­kész, Verőce kér. dr Kviring Ferencz, Suhopolje kér. Voncina István „Zatocnik“ tulajdonosa, Alsó Miholjak kér. Regen Ferencz lelkész. Fiume megyében: Cirkvenica kér. Surkovics Venczel kereskedő, Delnice kér. Mra­­zovic Mátyás ügyvéd, Bród kér. dr. Racki Fe­rencz a dél-szláv tud. akad. elnöke. Pozsegamegyében: Breskovac kér. Miskatovics József pap, a „Zatocnik“ munka­társa, Gaj kér. Turelli József főjegyző, Daruvár kér. Mazier József szolgabiró, Sze­rémmegyében, Trpinja kerü­letben Perkacanski Ilijás lelkész, Sotin kér. Od­­zics Vitalis lelkész, Endevik kér. Tombor János lelkész, Indjija kér. dr. Dimitrijevics kir. jegyző, Inig kér. dr. Rogulics Sándor ügyvéd, Ilok kér. Greícs Pál ügyvéd. Zágrábváros: 1-ső kér. Krestics Mik­lós ügyvéd, 2 ikban Jakics Antal kereskedő, 3-ikban Mrazovics Mátyás ügyvéd. Varasd város: 1-ső kér. Pust Károly kereskedő, 2-ikban Jagics Iván lelkész. Eszék város: alsó kér. Aksentijevics kereskedő, felsőben Topalovics Iliás lelkész. Bakar város és kerülete: városban Srnaics Bertalan földbirtokos kerületé­n­ben dr. Derencsin kir. jegyző. Lenj városban Jakics Antal keres­kedő. Károlyvárosban dr. Makancs Emil. Kőrösvárosban: Ferkics Ká­roly lelkész. Kaproncza városban: Spisics Győző ügyvéd. Siszek városban: Novák Tamás. Verő ez e városban: Horvát Imre, ügyvéd. V­u­k­o­v­á­r : Kriszies üzér. Diakovár: dr. Racki Ferencz a dél­szláv tud. akad. elnöke. R­u­m­a: Nikola­­jevics Szvetozár ügyvéd. K­r­a­p­i­n­a : Boro­­vecki József lelkész. Samodor: Vimer Em­il gyógyszerész. Ezen lajstromból kitűnik, hogy az összes 61 nemzeti követjelölt közül 20 (tehát egy 1/3-da) a papi osztályhoz tartozik. Nem irigyeljük.­­­­ A bányaeuquete tegnapi ülésén Vu­otinovits a horvát bányászok érdekében azon óhajtást fejezte ki, tartassák fenn a jelen­leg érvényben levő bányatörvény még darab ideig, mivel az a szabad kőszén elvén áll s mi­vel nem kívánatos, hogy a határőrvidéken és Horvátországban különböző bányatörvény le­gyen érvényben, mert ekkor a zágrábi bánya­hatóságnak két törvény szerint kellene ítélni.­­ A tárgyalásra vonatkozólag azon módozat állapíttatott meg, hogy az elvi kérdések az egyes fejezettel együtt tárgyaltassanak. — Miu­tán Volny József úr a képviselő­jelöltséget az országos iparegyesület részéről el nem fogad­hatta, s az enquetben részt nem vehetett, az egész bányaenquete vitái nem voltak mélyreha­tók, mert nem volt jelen azon férfiú, ki a földtu­lajdon sértetlenségének alapelvét sürgető párt lelke, vezetője. A nagy többség elfogadta a mi­niszteriális javaslatot. Azon elvet, hogy a kő­szén a földbirtok tartozékát képezi, csak e kö­vetkező tagok védték : Bercsey, Fülöp, Balássy A., Balás A., Kovács Lajos és Weisz József tudor. A kisebbség elhatározta, hogy indokolt szavazatát a miniszter elé fogja terjeszteni. — Az egész első fejezeten csak lényegtelen módo­sítások történtek. — Török Albert választatása ügyében ma tovább folytatá és befejezé az V. bíráló bi­zottság a tárgyalást. A bizottság csupán jobb­ol­dali képviselőkből áll, u. m. Zichi József gr. el­nök, Justh J. Kvassai L, Kuba J. és Thuri Samu. Először is Török A. nyilatkozatának még tegnapról hátra maradt része olvastatott fel. E nyilatkozatból álljanak itt mutatványul követ­kező szólamok és hipothesisek : az ellenfél ok­mányai pénzért vásároltattak meg, ergo nem ér­demelnek hitelt; ha ezek alapos okmányoknak tekintetnének, az veszedelmes praecedens lenne általában a követválasztásokra. (Cicero pro domo): a választás a legszebb rendben és sza­badsággal ment végbe; a vesztegetésnek, terro­rizmusnak, pres8iának hire-pora sem volt. Következik aztán egy egész archívum hiva­talos bizonyítvány, melyekben királybíró dúló, dúló segéd, jegyző, tanácsos és biró egymásról fényes tanúságot tesznek, hogy mily derekasan viselték ők magukat a választási adtus alatt s hogy hivatali hatalmukkal koránsem éltek vis­­­sza. (Manus manum lavat.) Mindezeknek türelmes végig­hallgatása után Szitár Dénes, a választás megsemmisítését kérvényezők képviselője emelt szót.Hangsúlyozá, hogy a választást ellenzők okmányai teljesen hitelesek, mivel a perrendtartás szabályai sze­rint vannak kiállítva. Kiemeli, hogy a válasz­tás — a­mint ezt az okmányok mutatják — nem folyt le törvényesen, hanem félbe sza­kítva 8 napig tartott s mintegy 1500 választó fosztatott meg választási jogától, miből önként következik, hogy a választás semmis.Továbbá a választási elnök nyilván korteskedett Török mellett, mit a közre adott nyomatott felhívás eléggé bizonyít, valamint az is tény, hogy a vá­lasztás színhelyén verekedés volt,ezt azonban az ellenfél azon hatalmas argumentummal akarja megdönteni, hogy sorompóba állítja az épen ér­dekelt és bepanaszolt hivatalnokokat. Mindezek­nél fogva tehát a választás megsemmisítését kéri. Erre S­i­e­g­m­u­n­d, Török A. ügyvéde előre is mosolyogva azon nagy szavak és ügyvédi dia­­lectika felett, melyet használni fog, menten neki rontott az ellenfél kérvényének s azt formális tekintetből megtámadta, mondván : a kérvényt 27-en írták ugyan alá, de nem valószínű, hogy ezek közül csak 10 is választó, a­mit pedig a házszabályok követelnek, — ergo a kér­vény semmis és elvetendő. E pontnál azonban az ügyvéd úr elfelejte bebizonyítni, hogy csak­ugyan nincs 10 választó a 27 aláíró kö­zött. A bizonyítás akadályain egy s­o­p­h­i­s­­t­a­i ugrással akart átsiklani, — hanem lett be­lőle egy saphos ugrás a be nem bizonyított té­nyek tengerébe, — mert az épen említett ala­pon megtámadta Szi­tárnak megbízó leve­lét is, — mire az öreg Juszt egy nagyot hunyorított szemével. (Úgy látszik az ügyvéd urnak nem leggyengébb oldala: az argumenta­­tio ad absurdum!) De ez csak a bevezetés volt. Tovább ment. Mindamellett, hogy a kérvényt az említett okos­kodás alapján elvetendőnek tartja — mint mon­­dá — [„óvatosság tekintetéből“ jónak látja a kérdés meritumába bocsátkozni. Ebből a következő szónoki figurákat emeljük ki: a választási elnök nem korteskedett Török mellett, hanem csak politikai meggyőződésének TÁRCZA. Eppur si luuove! (És mégis mozog a föld !) Regény hat kötetben. Irta Jókai Hár:­ Harmadik kötet. A hirhedett erőművész ! (Folytatás.) Berti olvastára.háromféle szint váltott e rémsorok Ott volt saját ajtajára ragasztva a veszedel­mes felhívás. — No hát! Az ur az a Csollán Berti, vagy nem az ur at? Kiálta rá nyersnyakasan Wasztl pajtás. — Zsiványság, akasztanivalóság az egész dolog! tört ki ijedt haraggal Berti. Tolvaj volt, gézengúz volt, a­ki azt csinálta. Eredj a pokol­­félegyházába! Én nem vagyok se birkózó, se vasgyuró, se acrobata; nem tudok az egészről semmit. — Ohohohohó! uracskám! henczegett Waszil, öklével Berti orra alatt hadonázva. Nem megy ám az: igy akarni kibújni a hajczéczútól; mi­kor már az egész város, minden utcza-szeglet tele van ragasztva a czédulával; most már csak ki kell, állni a gyepre. —­ Áll ám a kutyád, meg magad. Én nem birkózhatnám, nekem nem ez a mesterségem. Most is Hexenschusz van a derekamban. Valami gazember bolonddá tette a várost. — De nem oda Buda! Nem ütjük azt azzal el! Isme­em én már ezt a tempót. Tavaly is így tett épen egy amerikai komédiás, kihirdette, hogy a ki ötét földhöz vágja, száz forintot ad neki, mikor aztán meglátta ezeket a karokat itt­ni. . . Látja az ur ezeket a karokat? (E szó­nál Waszil összehúzta, megint kiegyenesítette a vastag karját, melynek közép izma, mint egy kis malacz domborodott ki.) Hát akkor annak is épen úgy az inába szállt a bátorsága, aztán az is azt mondta, hogy ő csak tréfált, nem akar bir­kózni , utóbb meg alkura fogta a dolgot; ötven forintot ígért, de nem engedtük ám , hanem ki kellett neki állni a platzra, s birkózni kellett. Aztán úgy is oda­teremtettem a földhöz, hogy három oldalbordája betört. Nem jön a többet Pestre birkózni! De majd az urat is elszoktatom én erről a mesterségről. — Kedves barátom — kezdé Berti könyörgés­re fogni a dolgot: — becsületem szentségére es­küszöm, nem vagyok én, nem is voltam soha ko­médiás. Valaki bolonddá teszi a nevemben a vá­rost. Én tiszaháti földes úr vagyok. Hagyjon ne­kem békét édes barátom. Ezt az indokolást pedig igen képtelennek ta­lálta Waszil pajtás. N Üm, de ez már furcsa. Az embert ide bo­­londítják, az embert felültetik. Az ember azt gon­dolja, hogy a­mi nyomtatva van, az már „ge­druckt,“ az olyan, mint a szentirás. Én nekem az a száz forint olyan bizonyos, mintha a zse­bemben volna. Nekem az ur száz forintot vesz ki a zsebemből, ha nem ’akar birkózni. Én már előre egy uj bekecset is vettem magamnak erre a kontóra a kohlmarkon. Mutatta a felakasztott bekecset. — Hogy volt ez a bekecs ? — Tíz forint. — No hát megadom azt a tíz forintot , s aztán menjen édes barátom Isten hírével. Vaszil nagyon megcsóválta a fejét. — Ejnye no, ez már mégis nagy szörnyűség ! így bolonddá tenni az embert ! No hát nem bánom. Én jó bolond czimbora vagyok. Ide az­zal a tíz forinttal. Ne mondja, hogy veszekedő ember vagyok. Minden ember tudja, hogy a Wasztl olyan jó gyerek, mint a tej. Berti markába nyomta a tiz forintot s tusz­kolta aztán kifelé az ajtón. De Wasztl csak nem mozdult, úgy állt ott mint egy vas-szobor s nyá­jasan mosolygott. — Tudja az ur, csak mégis sajnálom, hogy úgy egy kicsit, csak úgy szelíden, ha nem is a föld­re, csak ide a pamlagra le nem vágtam, hogy legalább tudná meg, hogy ki vagyok? Nem pén­zért, csak úgy barátságból. Berti köszönte neki szépen, nem akar sehova lebukfenczeztetni, még a pamlagra se, se ingyen, se barátságból: inkább megkínálja még egy kis dohán­nyal a vasgyárót, töltse meg a pipáját a zsacskójából, a­mit az aztán meg is tesz. S úgy fogja fel a dolgot, hogy a dohányzsacskót is megtartja. Berti a világért nem meri azt tőle visszakérni; még inkább kicsihol a számára a maga szerszámával s pipájára teszi az égő tap­lót s várja, míg Wasztl nagyokat sző a pipából, s a dohány igazán meggyullad. Akkor aztán Wasztl is nagylelkű kezd lenni. — No, tőlem ugyan olcsón megszabadult az ur. Tudja, én jó gyerek vagyok, olyan mint a tej. — Hanem majd a mindjárt jön ám a Brautsup­­pen Tóni, a Kilenczveklis Jóska, meg a signore Mangiacatto, no azokat majd nehezebb lesz ám lerázni a nyakáról, mert azok nagy krakélerek. Berti még egyszer nagyot ijedt. — De hát mik azok ? Waszil megmagyarázta. — A Krautsuppen Tóni egy frakker mester, a­­ minden verekedésben benne szokott lenni. — A Kilenczveklis Jóska egy zsákhordó, a­ki két tele búzás zsákot egyszerre elvisz a vállán, a talián meg egy sajtáruló, a­ki maga is hercules volt valaha. Már találkoztam velük a Zrínyiben, ott tanakodnak, hogy melyik jöjjön elébb az árat a száz forintért gavallérosan megzökkenteni. Még csak ez a biztatás kellett a Berti fejének! — Azokkal nem fog ám az ur olyan kön­­­nyen elkészülni, mint én velem. Azok nem hagy­ják magukat ilyen apró pénzzel kifizettetni.Mert hát én jó gyerek vagyok, mint a tej. Hanem hát előre figyelmeztetem az urat a tempóikra, mert én ismerem mind a hármat. Sokszor mérkőztem velük, de én velem egyik sem bír. A Krautsuppen Tón­inak az a fogása, hogy mikor összekapaszko­dik az ellenfelével, egyszerre csak lesunyja a fejét s olyat üt vele a társának a gyomrára, hogy az mindjárt elájul bele.A Kilenczveklis Jóska meg, mikor fogja az embert, aztán nem veszi észre, a vállával úgy fellöki az állkapcsáját, hogy a foga törik ki bele. A tan­árnak meg az a szokása van, hogy egyszerre megkapja az em­bernek a karját, s keresztül dobja a vállán. Hát ezekre a tempókra jó lesz vigyázni. Mert azok füge gyerekek. Nem olyan jámbor fiúk, mint én. Istennek ajánlom az urat. A mészáros legény elment. Berti kinézett az utczára, látta, hogy most már egész népcsoport áll az utczaszegleten, s magyarázza az ő felhívá­sát kiki egymásnak. Ez átkozott rész tréfa, akárkitől jön! De hát kitől jön ? Törte rajta a fejét. Bálvándyra fogta volna, de az merőben lehetetlen. Tegnap este találkoz­tak, azóta reggelig egy pillanatra sem váltak el, ezeket a pinkardokat pedig előbb ki kellett sze­detni, nyomatni, censurára küldeni, kiragasztat­­ni, az egy egész napi munka. Kinek a munkája ? Senkié másé nem lehet, mint Katinkáé. A feleség akarta a férjet így megtréfálni azért a sok boszontásért, a­mit a férj szokott ő vele elkövetni. Más magyarázata nem is lehet. Boszniában és rémületében Berti rögtön befo­gatott, maga előre beült a hintójába, elbújt a sártakaró bőr alá, ott kushadt, mig felszerszá­­moztak s úgy elkihajtatott Pest városából, hogy még az orrát sem dugta ki a n­apvilágra, a mig a vámon túl nem voltak. S még az a boszusága is megvolt, hogy nem is dohányozhatott, mert a zacskóját elvitte Waszil. Csak késő időre, évek múlva kapott egy czé­­dulát Pestről, melyre ez volt írva: „Hát hogy tetszett a fehérhajós komédia?“ „Bálvándy, komédiás direktor!“ Ez volt az egyik visszatromfolás. Bálvándy pedig még az­nap délelőtt elláto­gatott Katinkához. — Na várja biz „azt“, mondá a szép asszony­nak ; tegnap este megjött, leült kártyázni, elvesz­tette utoljára még a jegygyűrűjét is, s azzal ha­zament. Katinka ráismert a gyűrűjére. Piros lett a haragtól. — Adja ide azt a gyűrűt azonnal! — Dehogy adom! Nagy pénz árában van ez nálam. — Hát mit akar vele ? — Felkeresem vele azt, a kinek az ujján maga szép asszony örömestebb fogja látni. S an­nak adom. Katinka azt mondta Bálvándynak, hogy „Maga nagy ördög!11 (Folytatása következik.)

Next