A Hon, 1874. április (12. évfolyam, 75-99. szám)

1874-04-22 / 92. szám

­V 92. szám, XII. évfolyam. Kitui.t-hivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Pestin küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es­sti kiadás együtt: 8 hónapra......................................6 frt — kr. 8 hónapra ........ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . .­­ » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhet­ő, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó’eian’napjától számittatik. [u 17 l­nfl.Alfi HOIST POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A . JSZ2S&­: Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Szerda, april 22. Szerkesztési iroda­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert ketektől fogad­tatnak el.—Kéziratok nem adatnak vissza. ~ HIRWF.TfcSRIi szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum­-épület) küldendők. Előfizetési felhívás­ A HONE­XI0-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre.................6 frt Egy hóra.......................2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenn­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krb­­kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum­-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, ápril 21. A közös hadsereg költsége. A közös hadsereg újjászervezése óta meg van állapítva annak béke­létszáma, közigaz­­tási szervezete, felszerelése és így mindazon költségnövekedés, mely a közelebbi évek alatt állott be, csak a természetes piac­i árak, szükséges felszerelési költségek nö­­vekedése által indokolható. Igaz ugyan, hogy e költséget nevezetes összeggel szaporítja az erődítéri munkálatok kiadása, de ezekkel épen nincs okunk rohamosan sietni, és másfe­lől a közigazgatási szervezet költségessé téte­le, a rendes kiadások fokozása, a nyugdíja­sok, számfelettiek költségének szaporítása el­len kell leginkább óvakodnunk. Már­pedig mi azt vesszük észre, hogy daczára a hadsereg megállapított szervezeté­nek, daczára a felszerelésre fordított sok mil­liónyi kiadásnak és rendkívüli költségnek: a folyton növekedő hadi költség nem annyira a hadképesség fokozására igénybe vett (felsze­relési és erődítési) rendkívüli kiadásokból, mint a változatlan haderőnek rendes kiadá­saiból származik. Ennek bebizonyítására szükséges lesz a közelebbi hat, illetőleg két év megszava­zott kiadásait összehasonlítani, a rendes és rendkívüli kiadások szerint. Összes közös kiadásaink nyers(brutto) összege volt: 1869- ben: 96,754,395 forint 1870- ben: 95,067,695 » 1871- ben: 122 501,173 , 1872- ben: 112,731,573 » 1873 ban: 115,518,223 , 1874-ben: 116,364,502 forint és így hat év alatt a közös kiadások csaknem 20 millióval szaporodtak, mi 17 ° 1o emelke­dést mutat. Ha már most a jövő évre is 116,943,054 forintot követel a közös kor­mány, e fokozódás (a rész év daczára) csak megfelel az eddigi emelkedésnek, de épen nem a mi pénzviszonyainknak. És, hogy a fenebbi 20 millió költségnö­­vekedésből 13 milliót épen a rendes, tiszta (fedezetlen) kiadások okoznak, az kitűnik abból, hogy ezek 1869-ben 86, 1874-ben 99 millióra mentek le magának, az egész 20 mil. költségnövekedésnek kulcsát a hadsereg költségvetése adja meg,még­pedig en­nek,nem a rendkívüli, nem is a nyers, hanem a rendes és tiszta, tehát fedezetlen kiadásainak összege. Ez fontos momentum, ezt szem elől tévesztenünk nem szabad. Ugyanis: a hadsereg újjászervezésére, kellő számú lóval, ágyúval és fegyverrel, va­lamint szükséges erődítésekkel, hadi készlet­tel való ellátására és a területi rendszer ke­resztülvitelének költségeire, rendkívüli czimen egyenesen a hadügyminiszter rendel­kezésére, megszavaztak a delegátiok: 1868- ban: 26.862,852 frtot, 1869- ben: 14.148,122 frtot, 1870- ben: 6.278,433 frtot. Ugyanez évben (a háború miatt) rend­kívüli segély czimén: 31.260,399 frtot, 1871- ben: 25.634,509 frtot, 1872- ben: 14.442,622 frtot, 1873- ban: 11.726,168 frtot, 1874- ben­ 10.590,427 frtot. Hét év alatt: 140.923,552 frtot. Azt hisszük, hogy minden évben 20 milliót fordítani rendkívüli felszerelésre elég egy olyan monarchiától, milyen a miénk. És még­sem ez okozza a hadiköltség növekedé­­sét, hanem okozza a tiszta, rendes, fede­zetlen kiadás, a­melylyel a hadsereg egy napról másnapra él,úgy amint élt 7 év előtt,a­nélkül,hogy­ erősebb,vagy s­zámosabb)lenne,le­számítván természetesen a tanulás és felsze­relés által nyert fejlődést, de ez a r­e­n­d e kiadásokban költséget nem okoz.­­ A közös hadseregre adtunk, mint ren­des, tiszta (saját bevételei által fedezetlen) tehát quota által fizetett összeget: 1868- ban: 76.208,117 frtot, 1869- ben: 81.028,824 frtot, 1870- ben: 79.219,169 frtot, 1871- ben: 85.667,465 frtot, 1872- ben: 87.204,466 frtot, 1873- ban: 92.306,417 frtot, 1874- ben: 94.249,462 frtot. Tehát it­t van 18 és 10 millió költség­szaporodás. És ez azt bizonyítja, hogy minden többi rendes és rendkívüli kiadásainkban még 2 millió költségemelkedés sem lenne (a hadi felszerelést és építkezéseket is ide számít­va), rendes kiadásokban pedig épen 5 és egy negyed millió megtakarítás mutatkoz­nék az 1868-as kiadásokhoz mérten, ha a kö­zös hadsereg rendes kiadása nem szapo­rodott volna e nagy összeggel. Ennek daczára , míg a közelebbi 7 év alatt éven kint, a kedvező évek és a za­varos, sőt háborús nemzetközi viszonyok da­czára még ez a kiadás is csak 2 és há­rom­negyed millióval növekedett, a jövő évre a közös hadügyminiszter, rész pénz­ügyi és jó nemzetközi viszonyaink mellett, 3.067,136 frttal kér még annál is többet, mennyi az idénre meg volt neki szavaz­va. Igaz, hogy ezt főleg a 22., 23. és 24. búd-e getczimekben levő ruházati, élelmezési, ágy­nemű és más czikkek áremelkedésével indokolja , mely okból 1875-re 2.292.586 frttal van több felvéve, mint 1874-re; de ne felejtsük el azt, hogy a ruházati költségekben 1873-ban 8 százalék áremelkedést szavazott meg a delegativ és az 1874-ki költségvetés­ben követelt 0­07*/o áremelkedés ellenében 1­88 százalékot törölt — már a Skene-con­­sortium zsarolása alatt: hát most az árlejtés mellett, miért követel a hadügyminiszter töb­bet? Talán az »offertek« mellett drágább szerződéseket fog kötni? Akkor kár lenne Skenevel szakítani! Az élelmezési czikkekben is taval­y,6 százalék áremelkedést szavazott meg a dele­gatio, azóta nincs oly áremelkedés, mely a költség­szaporodást indokolja. Takarmánynál is 5,28, tüzelő­szereknél 6% áremelkedés volt taval megszavazva, mindez nem indokol m­ost újra költségszaporítást. Íme ezek a számok, melyek kétségbe­­vonhatlanul bizonyítják, hogy a delegációk­­nak elég terük és alkalmuk van : a takaré­kosságra, harczképességünk gyengítése nél­kül. Hát még ha a létszám apasztására gondol­nának — a törvényhozások?! Nem lenne-e ez most indokolható ? — A baloldali kör tegnap esti (ápril 21.) értekezletén a közjegyzőségi törvény 2-dik és 7-dik (a nyelvi qualificatióra vonatkozó) §§-ait a központi bizottsághoz utasítani határozta, tüzetesebb körülírás végett. A megürült bizottsági helyekre: Degré Alajost (napló­bíráló), Vécsei Tamást (alapít­­ványi) és Hajdú Ignáczot (mentelmi) választotta.­­ Az incompatibilitási bizott­ság ma délután 5 órára hirdetett ülésében szándé­kozott az érdemleges tárgyalást megkezdeni, azon­­ban­ a bizottságnak több tagja távolléte következtében a tárgyalás megkezdését vasárnapra halasz­totta. A bizottság elnöke felhatalmaztatott, hogy a távollevő tagokat addig értesítse a bizottság azon határozatáról is, hogy az érdemleges tárgyalások vasárnap meg fognak kezdetni és az egymásután kö­vetkező napokon mindaddig folytattatni, míg a bi­zottság munkálatát be nem fejezi. — Az ülésen jelen volt a miniszterelnök is. — A vöröskönyv, mint egy bécsi lap értesül, csak e hét végén, vagy a jövőnek elején lesz készen. Tartalma igen sovány lesz, mert nem fogla­­land magában egyetlen egy politikai jellemű ok­mányt sem. Az egész könyv, mely mintegy 20 ok­mányt fog közölni, mind nemzet­gazdasági és keres­kedelmi érdekű dolgokkal lesz tele. Még legérde­kesebbnek ígérkezik a Suez csatornára vonatkozó jegyzék. — Sembratowicz lembergi kis­­orosz érsek ellen kezd felzúdulni a ruthén, sajtó. Az érsek, mint tudjuk, a reichszámhban levő és a felekezeti törvények mellett szavazó kis orosz pa­pokat a lelkész»I­njuküdóptól eltiltott«.. Erre Tonftilso­­tólag a kis orosz »Slova« a következőket irja: »Az érsek a pápa által van kinevezve, és neki Róma ér­dekeit védenie kell; a képviselőket a kis- orosz nem-­­­zet választá, és nekik a kis- orosz nemzet álláspont­járól, mint öntudatos embereknek ezen álláspontot meg kellett tartaniok. A katholikus egyháznak az állami souverenitással való küzdelme nem új , hiszen VII. Gergely pápa óta szüntelenül folyik; a pápának sohasem volt souverenitási joga a kis­­oroszok fölött: a dogmatikai kérdésekben synodus volt a döntő ítélő szék, a világi kérdésekben pedig a kormány. S íme ez a történelmi érv, hogy képviselőink, mint a keleti egyház fiai, az ultramontanismus ellen harczoltak. Ezen kívül mi jóval ajándékozott meg bennünket Róma ? Igazságtalansággal és üldözéssel. Úgy volt ezelőtt, úgy van most is. A képviselők nem nyerték mandátumaikat sem a püspököktől, sem Rómától, hanem a néptől,és ily módon kötelességük a nemzet jogait védeni.« — Dr. Rechbauer, az osztrák delegatió elnöke a delegatióknak a budai várpalotában ma délben történt fogadtatása alkalmával következő be­szédet intézett a fejedelemhez: »Cs. és apostoli királyi Felség! Az osztrák birodalmi tanács és delegatiója Felséged ama felhivásának, hogy tevékenységét újra megkezdje, hazafias kötelességérzettel eleget tévén, Felséged trónjának lépcsőzetéhez közélg, hogy itt változ­atlan állampolgári hűségének és hódolatának Felséged előtt tiszteletteljesen kifejezést adjon. A delegatio teljes öntudatában a jogoknak és kötel­meknek, melyeket az alkotmány elébe szab, a Fel­séged kormánya által bemutatott előterjesztéseket teljes lelkiismeretességgel és egész komolysággal, melyet az ügy fontossága igényel, tanácskozása alá fogja venni, és e mellett államférfim belátással azon lesz, hogy eleget tegyen ama követelményeknek, melyeket a birodalom integritása és méltósága, biz­tonsága és nagysága elutasíthatlanokká tesznek. Azonban a delegationak, megemlékezve köte­lességéről, a nép érdekeit képviselni és megóvni kellene, most még inkább, mint valaha. A népnek adóképessége oly mélyreható közgazdasági krízis idejében, mely által szeretett hazánk egy idő óta sut­­tatik, a lehető legnagyobb kíméletet igényli s ennél­fogva mi nem tévesztendjü­k szem elől amaz állam­­férfiúi háztartás és takarékosság elveit, mely az ál­lam valódi erejét és biztonságát polgárai megelége­désében és az erők kímélése, gyűjtése és gyarapítá­sában keresi. Örömteljes megelégedéssel tölti el a delegátiot az, hogy működése most egy oly korszakra esik, melyben a politikai láthatár kevéssé van ellepve ko­mor felhőkkel, mint máskor. A külpolitikának felséged kormánya bölcses­sége által adott irányához a delegatio teljes meg­nyugvását adja s a barátságos viszonylatoknak a ve­lünk közvetlenül szomszédos államokkal való mind szorosabb kapcsolatában s az államok érdekei soli­­daritásának felismerésében látja a legnagyobb biz­tonságot arra nézve, hogy a népek jóllétére szüksé­ges cultur­törekvések legalább a közel jövőben nem fognak erőszakosan megzavartatni. — Éljen szere­tett Ausztriánk ! Éljen alkotmányos császárunk­!« — A fejedelem ugyanazt válaszolta az osztrák delega­tionak is, mit a magyarnak, melyet mi esti lapunk­ban közöltünk. Budapest, ápril vés­én. □ Nem mert-e vagy nem tudott? de annyi bizonyos,hogy a magyar kormány fenn­állása óta még alig adta jelét annak, hogy meg bírja védelmezni az állam érdekeit akkor, ha azok komolyan veszélyeztetve vannak. Törvényhozási intézkedésekben nincs hiány, a fegyver megvolna, mely az önvéde­lemre alkottatott; de mihelyt azt a fegyvert meg kellene ragadni, hogy biztonságunk kö­rét kijelöljük vele, fel sem emelkedik ká­runk, mintha attól félnénk előre, hogy hiszen úgy is kenultan fog alan­anyailani. Az állami hármas functio közül a tör­vényhozás sem igen érdemelte ki sem a világ tiszteletét, sem az ország háláját, igazságszol­gáltatásunk alatta áll minden kritikának, de ha végrehajtó hatalmunk gyakorlatával ha­sonítjuk össze, akkor aztán mintaszerű ez is,­­amaz is. Az állami nyelv érdeke egy államnak mindenesetre existentiális érdeke. Azt védel­mezni, minden megszorítás ellen oltalmazni oly kötelessége minden államhatalomnak, mint a közbiztonság fentartása. Sőt nagyobb, mert míg ennek minden megzavarása ma­­­­radhat ideiglenes, s bár huzamos ideig tart­­­­son is, soha sem veszélyeztet egy államot annyira, hogy azt eltörölve, azonnal mást te­remtsen helyére, addig az állami nyelvnek örökös szűkebb-szűkebb határok közé szorí­tása valóban nem egyéb, mint egy észrevét­len, lassú, de annál veszedelmesebb és annál biztosabban czélravezető államenyésztetési­­ processus. Amint a magyar nyelv Magyaror­­­szágon megszűnt uralkodó lenni, Magyaror­szág is megszűnt lenni. Ez axióma, mely itt lett nem lehet disputáim. Már most ily körülmények közt a ma­gyar nyelv védelme kötelessége-e egy ma­gyar állam kormányának, vagy nem az? sőt többet mondunk, az állam nyelvének, nem erőszakos után ugyan, de öntudatos ter­jesztése bűn-e attól az államkormánytól? nem inkább tartozó gondoskodás-e azon honpolgárok utódainak a jövőjéről , kik az állam nyelvének nem tudása miatt lettek elzárva az állam által nyújtott élet­módok elnyerésétől ? S ha bűn , nem olyan bűn­e , melyet elkövetni minden állam kormánya kötelességének ismer, shnaga Bismarck, kitől idegen országbeli németek »grosdeutsch« törekvéseik támogatását re­ményük, maga jár elől a példával, mikép kell teremteni erős államot támaszkodva az elvre, hogy »salus reipublicae suprema lex«, s bizonyára nem veheti s nem is veszi senki­től zokon, ha más is hasonlóul jár el a maga házában. A mi kormányunk talán nem ismeri e kérdés fontos befolyását az állam megmara­dására és magyarnak maradására; vagy nem bir tiszta fogalommal kötelességeiről s nem tudja, hol kezdődik interveniáló joga; vagy túlbecsüli e kényes kérdés veszélyeit, s azt hiszi, erélyes föllépés mellett ismétlődhetnek némely fájdalmas emlékű események; vagy végre nem ismeri a viszonyokat s nem hisz saját nyert értesítéseinek sem: elég az azon, oly dolgokat enged meg, melyeknek hallatára méltán kérdheti a belviszonyainkat egészeit nem ismerő ember, hogy: van itt magyar ál­lam ? van itt magyar kormány ? A legnagyobb anomáliák egyikének kell kijelentenünk azt, hogy az állam eltűr kebe­lében oly intézeteket, melyek törvényes ha­tározatok alá tartoznak, de azokkal összeüt­közésben állanak, melyek iránt törvényes igé­nyek tápláltatnak, de azoknak meg nem fe­lelnek, melyek fészkei az államellenes izgal­maknak s nemzedékekre elvetik a belviszály és gyűlölködés magvait, melyek fölött az ál­lamk«.k­vlovo­ttcvis foltig jóléti jog«». «*,*.4 gyakorolni vétkes gondatlansággal elmulaszt­ja. A legnagyobb anomáliának kell kijelente­nünk azt, hogy bár ami e fészkekben törté­nik, a pánszláv irányú agitatió nyilvánosan, az államhatalom szeme előtt történik,­­ még­is egy megyének, egy egészen tótajku megyének, Zólyomnak kell figyelmeztet­ni a kormányt a veszélyre s hívni fel segít­ségét ez államellenes izgatás ellen! Maguk a jó érzelmű tót honfiak megsokalják az ü­zel­met és könyörögnek védelemért a terroriz­­mus ellen, védelemért, melyet az állam nem­ ad meg jószántából önkényt, sőt kérdés­, várjon könyörgésre is megadja-e? Hogy pedig más irányban mennyire védi a magyar állami nyelv érdekeit a ma­gyar kormány,­­ arra nézve egyszerűen ki­ollózzuk maga a kormánypárt főorgánumá­­nak a »Pesti Naplónak« tudósitását, minden Megjegyzés és változtatás nélkül. {­ r A „HON“ TÁRCZÁJA. WAIDFRIED. * Regény. Irta Auerbach Berthold. Els­ő kötet. — Második könyv. (16. Folytatás.) ELSŐ FEJEZET. Az erkélyről láttuk Bertát gyermekeivel feljön­ni a hegyen Fürgén fölkelt nem és megnyitá a szoba szárnyajtóit, mintha azzal kitárná az atyai házat és az ő anyai szivét. Berta a megváltoztathatlan tény megismerése által leküzdé bánatát és mint mindig, oly üde volt, mintha ép most kelt volna ki valamely éltető für­dőből. Az első köszönés után nem azonnal Ernő után tudakozódott. Berta őt csak egyszer látta, mert századosa a felső vidékre küldte egy lószállítás elhozataláért. »Az nem jól történt, azt nem kellett volna tenni. Óh, Ernő, szegény Ernő!« sikoltott fel nem hirtelen. Elsápadt és egy székbe rogyott, mi aléltságtól tartottunk. Berta átkarolta, de csakhamar fölegye­nesedett, csak ajkai reszkettek. Nem magyarázta ki, mert tartja oly rosznak Ernő kiküldetését. Ber­tát szobájába kisérte, a kis Viktort ölébe vette és szőke haját simogatva monda: »Tökéletes mása, csak a szeme kék, mint kis gyermek egészen ilyen volt.« »Igen« erősíté Berta, »férjem is úgy látja, hogy­­ Viktor nagyon hasonlít Ernőre.« »És Ernő bácsi martalék­ lovat ígért nekem«, kiáltá Viktor, »Azt ígérte?« mondá nőm és arcza csodálato­san felvidult. »Azt ígérte? Akkor jól van, nagyon jól van. Ugyan még így is szomorú. De hisz' azt má­soknak is el kell viselniük.« Martella első találkozása Bertával és Annettá­­val a kedélyek jelen izgalmában könnyűvé tette a kölcsönös közeledést. Bertának mondani­valója volt Martellának Ernőről, és a­mint az idegen gyermek kezét fogta, ez mintha érezte volna Berta őszinteségét és hatá­rozottságát, szikrázó szemekkel nézett ennek ar­­czába. Martella kérdé Bertát, vájjon Ernő nem küld­­te-e el a gyűrűt, mely el volt törve. Berta nemmel felelt. Levont ujjáról egy gyű­­­­rűt és Martellának akarta ajándékozni, de ez vissza­­utasitá. Midőn Annetta mindkét kezét Martella felé kiterjeszté és neki mondá, hogy már rég vágyódott őt megismerhetni, Martella zavarodottan a földre nézett és mikor tekintetét fölemelte, azt mondá egy világoszöld nyakkendőre mutatva: »Ez gyönyörű.« Annetta hirtelen leoldá a kendőt és az ő nya­kára köté. »Még meleg van« mondá Martella és Annetta felkiáltá: »Azt szeretem, vedd ezt szeretetem je­lének !« Berta, ki érzelmeit nem igen tárta fel, azt mondá, mikor ismét nálunk volt a szobában: »Most kétszeresen, háromszorosan legyünk szeretettel s jók egymás iránt és türelmesek minden szeszélylyel. Csak igy állhatjuk ki e rémnapokat.« Berta és ki­­lencz éves leánya, Klotild, a nagyanyát simulé­­kony előzékenységgel vették körül, úgy hogy annak, ki különben mindig másokat szolgált, engednie kellett. Martella ismét majdnem kizárólag Veresláb­bal tartott és Viktor elválaszthatlan volt kettejük­től. Kikocsizott velük a mezőre, az erdőre és nem volt megmondható, ki boldogabb, Veresláb az öreg, vagy Viktor a fiatal gyermek. Az sem mondható meg, vadabbul ki kergetelőzött: Viktor-e vagy Mar­tella ; ez katonasapkás fiatal társával való játékában mindenről megfeledkezett és boldog volt, hogy ügyes­ségét az ugrásban kimutathatta. Berta azt állíta, hogy Martella minden nyer­sesége mellett csodálatos bájos mozdulatokat tesz, és Viktor nem tudta utána megtenni, hogy ötször-hat­­szor forduljon egymásután egyik lábán. Annetta már az első napon nagy feltűnést oko­zott a faluban. Fölment a templomtornyába, hová közülünk még egy sem ment. A harangláb mellől addig integetett egy fehér kendővel, míg észrevettük és neki jelt adtunk. A fa­luban mindenki, ki nem volt künn a mezőn, ott állt egy csoportban és nézett föl a templom tornyára. Mikor az asztalhoz jött, elbeszélte, hogy már mindent tud. Az iskolatanító beszélt neki a nem ül­tette erdőről, és ő már ivott ott lenn az Ágosta-kút­­ból. A viz­ize olyan akár a harmat. »Ah, és mily jó dolguk van, hogy mindig sa­játjukban vannak! A levegő, mit beszínak, is az önöké.« Sokat beszélt és nem egy gyönyörködtetőt; a közben Richárdtól annyit kérdett, hogy ez már kel­letlenül vette a dolgot és nem sokára az asztalt ott hagyta. »Látom a tanár uron« mondá Annetta, »hogy zeneértő. Nem az?« »Igenis. Jeles gordonka-játszónak tartják.« »Meg tudok rá esküdni, hogy senkit sem kér­deztem, és boldog vagyok, hogy érzetemben nem csa­latkoztam.« Míg Annetta az iskolatanitónőt volt oda meg­látogatni, Richárd fölötte kifejezte boszankodását, de az anya csillapítá őt. Annettának nincs öröme a zárkózottságban, mindig közölni akar mindent; nyilván igen vendégszerető természetű, majd meg­higgad. Ez első napokban, mi­alatt külről nem hallat­szott semmi, és a hírlapok még a sereg mozdulatai­ról is hallgattak, Annetta teljesen új modorával foly­tonosan foglalkoztatott minket. Már majdnem hara­gudni lehetett a nyugtalanságon, melyet nekünk okozott, mindenek fölött Richárdnak, és mégis e nyugtalanság felejtette a másikat. Házunk földszinti nagy sarokszobáját nem atyja valódi szépség-templomává alakította. Lassan­­kint beszerezte a legjobb antik­ szobrok öntvényeit, és jól elrendezve álltak a fal mellett asztalokon, és közben-közben függtek rézkarczolatok. Az erdő e magányába hozatta el az örök szép ősképeit és mindnyájan jól éreztük magunkat Athén­ben, a­mint Richárd a szobát tréfásan elnevezte. Annetta nagyon meg volt lepetve, hogy ily kin­cseket talált itt és mondá Richárdnak: »Egy elmúlt nagy kultúra ezen el nem múló képei csak minde­nütt otthonosak. A­zért hogy semmi vagy inkább épenséggel semmi közük divatos életünkhöz, azért örökké valók. Nem így vélekedik ön is? Nem tett egyébként, mindig válasz kellett neki. Aztán hamar ismét hozzá téve: »Most értem itt a Niobét. Ez a Fonóné.« Mikor hangosan felkac­agtunk, folytatá: »Ké­rem, úgy értem, hogy az anyai fájdalom megtestü­­lése a háború alatt.« Iphigenia egyik szobrára mutatva kérdé : »Ta­nár úr, nem tudja nekem megmondani, mivel tölté el egy görög papnő egész áldott napját ? Csak nem le­het folytonosan áldozni és nagy eszméket megéne­kelni. Mondja, hogyan ? Richárd bevallotta, hogy erre nem tud vála­szolni, és Annetta rendkívül vig volt, hogy a tanárt megakasztotta. De nem hagyott neki nyugtot. A falusi, úgyszintén erdei életről csak köny­vekből merített képzetei voltak és felette borzasztó­nak tartotta, hogy mindig erdőhasznosításról és a fák pénzértékéről volt szó. Minden szerfölöttisége, szeretném mondani tárgyról tárgyra szökdécselése mellett, cserében na­gyon kifejlett érzéke volt a magányélet, sőt még a számok iránt is. Szépfekvésű falut látva rendesen kérdé, mennyi a lakossága, milyen a lakosok vagyo­ni helyzete, hogyan élnek, és így nekem is elő kellett állnom háztartásommal; hány holdnyi a vágható er­dőm, mennyi a sarjerdőm, mennyi az évenkénti jöve­delmem, rétjeim után mily számban tarthatok mar­hát, és hogy van a munka négy szolgalegényem és három,szolgálóm közt felosztva. Átkutatta azután az egész házat, az istállón kezv­e a csűrön végezve. A fensőbbfoku miveltség egyesítése a közvetlen szántó-vető élettel különösen tetszett neki, valamint hogy bővelkedésünk és jó íz­lése házunk berendezésének, mely apósomnak jómó­­duságából maradt ránk és melyet mi a magunk te­hetsége szerint kinyitottunk, mindenkinek tetszését megnyerte. Annetta helyes tapintattal azt látta, hogy há­zunk fekvése jól van eltalálva. A mögötte fekvő hegy teknője három oldalról védte, de azért a jégnek megújulását nem gátolta, mely rendesen este áram­lott fel a völgyből, naplementkor szelíd szelet tá­masztva, mely a párákat elhordta, úgy hogy az éji álom fris légben egészséges és erősítő volt. Az a paj­ta, melyet a Rétmivelő úgy épített föl, hogy a völgy felé a kilátás egy részét elzárta előlem, Annettának nagy boszuságára volt. Tudni akarta Richárdtól, a jég mért oly eny­­hítőleg hűvös itt, és mikor a harmat-lecsapódás tör­vényét és mértékét elmagyarázta neki, rendkívül há­lálkodott. Amellett meglepő őszinteséggel birt, egyszer azt mondá: »Elhiszem önnek, hogy öröme telik a madárénekben, de becsülettel bevallom, nekem nem. Kellemes az igaz, hogy ez állatkák a zöldben oly vi­­dorak, de még­sem szépek e hangok, oly összefüggés és kifejezés nélkül valók! Úgy tetszik nekem, hogy a pintyőke skálájának nincs több hangja a kakasé­nál. És mért mondjuk a pintyőke hangicsalását szebbnek ?« Richárd gyakran koszus volt Annettára, hogy mindenkinek annyi dolgot ad és különösen hogy tőle magatartása helyeslését várja; azt állítá, hogy lelki indulataiban nincs semmi rythmus. Annetta mellett Bertának elütő természete na­gyon kivált. Ha Berta és Annetta egymással szemben ül­tek és beszélgettek, Annetta mindig hátradőlve ma­radt, míg Berta beszélve és hallgatva mindig hozzá előre hajolt, és ha Annetta nevetett, fejét oda tá­­maszta a szék támlájához, és mintegy oda volt vará­zsolva. Bárhova ment Berta, puszta megjelenésével már jótékonyságot gyakorolt, Annetta mindig azt érezte, hogy valamit tennie kell, hogy az emberek szemében számot tegyen. Berta minde­n szeret­ete mellett bizonyos hideg magatartást követett Majellával szemben, Annetta

Next