A Munka Szemléje, 1908 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1908-01-11 / 1. szám
1. szám A MUNKA SZEMLÉJE Mit jelent ez? Azt, hogy a koalíció, mielőtt a választójogi reformhoz kezd, egész karácsonykor közzétett munkaprogrammját el fogja intézni. Nos tehát kétségtelen, hogy ez a programm még a legszorgosabb munka mellett is egy éven belül el nem intézhető. Egy kis kényelemmel — és ebben nem lesz hiány, minthogy a koalíció ezáltal életét hosszabbítja — két, sőt három évet is ki lehet tölteni e programm elintézésével. Hogyha Kossuth hasonló módon nem hirdeti azt, hogy a kormány a tavaszszal törvényjavaslatot terjeszt be az általános, egyenlő, titkos és községenként választójogról, úgy még kevésbé lehet azt beszédéből kiolvasni, hogy ez az év csakugyan a választójogi reform éve lesz. Nézzük továbbá, hogy áll a dolog Wekerle miniszterelnök nyilatkozatával. Ez a ravasz sváb, épp úgy mint Kossuth Ferenc, bejelenti a választójogi reformról szóló javaslatot. De épp oly kevéssé, amint Kossuth Ferenc javaslata nem fogja hozni az általános, egyenlő, titkos és községenkénti választójogot, nem gondol Wekerle sem ily választójogra, mert ő is hozzáteszi, hogy a kormányt a javaslatnál az az elv vezeti, hogy mindenekelőtt az államérdekek, a nemzeti szempontok biztosítása mellett, óvassanak meg. Ami érthetően kifejezve annyit jelent, hogy a kormány a választójogi reformjánál abból az elvből indul ki, hogy mindenekelőtt a feudalizmus és dzsentri érdekeit védje meg. Ha ebben a reakció két újdonsült lovagja meg is egyezik, Wekerle úr mégis sokkal többet árul el a választójogi reform titkaiból, sőt annak egész titkát elárulja. Egészen mellékesen, mintha jelentéktelen volna, nyilatkozatába azt a mondatot csúsztatja bele, a képviselőház tanácskozási rendjének egyidejű biztosítása mellett, itt van a kutya eltemetve. A házszabályrevízió e bejelentése adja egész magyarázatát annak, miért nem volt a parlament munkaprogrammjában szó a választójogi reformról, Kossuth és Wekerle újévi beszédeiben azonban igen. Nem jut e két úrnak álmukban sem eszébe az, hogy az általános választójogot vagy bármely választójogi reformot komolyan akarjanak. Az egyetlen, amit komolyan akarnak, az, hogy a koalíció gazdálkodását fentartsák és kormányon maradjanak. Ennek eszköze a házszabályrevízió. Ha ez keresztül van vezetve, úgy nincs többé obstrukció, sőt rendes ellenzék sem. Akkor szállítani lehet, amit csak Bécs kíván és csakis akkor lehet kilátás arra, hogy Bécs az általános választójog követelésétől eláll. Hogy a házszabályrevíziót nem lehet rövid uton csak úgy elővenni, mert még a legnagyobb politikai szégyentelenségnek is van határa, mindenki előtt világos. Köpönyeget kell a revízióra akasztani, hogy a nagy nyilvánosság előtt kellemesebbé tegyék, mint eddig volt. Andrássy Gyula gróf, ki most oly alaposan agyonhallgatja az általános választójogot, ezt a munkát is elvégezte, a revíziót prémes bundába burkolta, amennyiben egybekötötte a választójogi reformmal. Ő volt az, ki mikor Wekerle úr futott, pacemakerként szolgált, amennyiben kijelentette, hogy házszabályrevízió nélkül nincs választójogi reform. És Wekerle úr most követi. Amint ő mondja, a választójogi reformjavaslat benyújtása alkalmával azonnal revidiálják a házszabályokat. Egy másik kérdés az, mi fog történni a revízió után a reformmal. Wekerle úr Andrássy Gyula gróffal együtt bizonyára nem nagyon viseli szívén e javaslat sorsát. A mi kötelességünk, a szociáldemokrata párt, a magyarországi proletariátus kötelessége, hogy itt ne követtessék el erőszak. A kormányzás előrelátás, a politikacsinálás is az. Semmiesetre sem elég az, hogy akkor induljunk fel, ha a házszabályrevíziót elfogadták, ide ne lehetetlenné kell tennünk ilyen komédiázást. Nem mondhatja senki, hogy rémeket látok. Aki ismeri a koalíciót és feudális-reakciós törekvéseit, annak minden, még a legnagyobb gazságra is el kell készülve lenni. 3