A Színes Sport, 2001. február (2. évfolyam, 30-57. szám)
2001-02-03 / 32. szám
www.asport.hu Asztalitenisz Bátorfi Csilla bízik a továbbjutásban az Európa Top 12-n „Mi is ott leszünk” TAMÁS RITA HELYSZÍNI JELENTÉSE WELLBŐL Az Európa Top 12 viadal történetében eddig nyolc magyar győzelem született a nők mezőnyében. Az idén Tóth Krisztina és Bátorfi Csilla sorakozhat fel a magyar győztesek mögé, illetve Bátorfi Csilla már maga is nyert két alkalommal. (A magyar győztesek: Kisházi Beatrix -1971, 1972,1973,1977; Szabó Gabriella - 1979; Wirth Gabriella - 1990; Bátorfi Csilla -1987,1992.) Bátorfi Csilla most az ötödik kiemelt lesz az ausztriai Welsben, ami azt jelenti, hogy az új lebonyolítási rendszernek köszönhetően egy csoportba fogják sorsolni az első négy helyen kiemelt versenyzők valamelyikével. A negyedik kiemelt Tóth Krisztinát elkerüli, mert úgy néz ki, a jelenlegi szabályok értelmében nem kerülhetnek egy csoportba azonos nemzetbeliek,, ezért Boros Tamara, Mihaela Steif vagy Ni Xialian vár majd rá. - Hármójuk közül talán Boros Tamarának örülnék a legjobban, na nem azért, mert ő gyengébb, mint a többiek, de talán ellene tudok a legjobban játszani - mondta Bátorfi Csilla. - Igaz, ha elkapja a fonalat, képtelenség legyőzni, bár a legutóbbi meccsünkön, a Szuperligában játszott válogatott meccsen én nyertem. - Tóth Krisztina milyen eséllyel indul? - Nagyon jó esélye van arra, hogy bejusson a legjobb négy közé, remélem, sikerül is. - Egykor körmérkőzéses rendszerben zajlott a verseny, most négy hármas csoportban zajlik, s onnan lép tovább az első. Mit szól ehhez a lebonyolításhoz? - A legreálisabb eredmény a körmérkőzéses rendszerben született, nagyon jó kis versenyeket rendeztek. Nagy rangja volt, mindenki eljött a legjobbak közül, valóban büszke lehetett az ember, ha jól szerepelt. Sajnos, mára megváltozott a világ, rengeteg versenyt rendeznek, beindult a Pro Tour-versenysorozat, sokkal leterheltebbek a játékosok, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Az idén többen jönnek el, mint tavaly, szerintem érdemes lenne megmenteni ezt a versenyt - Ön szerint ki a legesélyesebb a női mezőnyben? - Szerintem Stefinek van a legnagyobb esélye. Azért mi is ott leszünk... Pénteken az esti órákban megtartották a sorsolási ceremóniát, ami két ok miatt volt fontos a számunkra. Az egyik, hogy akkor mutatkozott be az európai szövetség illetékesei előtt a 2003-as ifjúsági és serdülő Eb-re pályázó Budapest. A hazai szövetséget Horváth Tibor képviselte, míg a szervezési kérdések kapcsán az egykori világbajnok öttusázó, a nemrégiben visszavonult, ám még mindig a versenyeken való indulást fontolgató Hanzély Ákos volt jelen. Hanzély elmondta, hogy Luxemburg és Jugoszlávia mellett jó eséllyel pályázik hazánk is, ám döntés csak később várható. Az viszont már bizonyos, hogy 2003-ban Saarbrückenben rendezik meg a Top 12-t. Ami pedig a sorsolást illeti: a mieink nem voltak túl szerencsések. Bátorfi Csilla a román Stefffel és a francia Boileau-val került egy csoportba, míg Tóth Krisztina a német-kínai Schöppöt, valamint a román Badescut kapta. Csilla tudja, hogy nehéz dolga lesz. Az elmúlt tíz év eredményei (2.) Az elmúlt tíz év női Európa Top 12 versenyeinek érmesei és a magyar helyezettek 1991:1. Hooman (holland), 2. Wirth Gabriella (magyar), 3. Vriesekoop (holland), ...5. Bátorfi Csilla (magyar) 1992: 1. Bátorfi Csilla, 2. M. Svensson (svéd), 3. Badescu (román) 1993:1. Ciosu (román), 2. Nemes (német), 3. Badescu... 5. Bátorfi Csilla 1994:1. Schöpp (német), 2. Badescu, 3. Hopman... 9. Bátorfi Csilla 1995:1. Badescu, 2. Ciosu, 3. Schöpp... Bátorfi Csilla 1996: 1. Ni Xialian (luxemburgi), 2. Bátorfi Csilla, 3. Struse (német)... 9. Tóth Krisztina (magyar) 1997:1. Ni Xialian, 2. Schöpp, 3. Badescu, Nemes, 5. Tóth Krisztina... 9 Élly Vivien (magyar) 1998: 1. Ni Xialian, 2. Struse, 3. Bátorfi Csilla, M. Svensson... 9 Tóth Krisztina 1999: 1. Qianhong-Götsch (német), 2. Tian-Zörner (német), 3. Ni Xialian, Boros, 5. Bátorfi Csilla... 9. Tóth Krisztina 2000:1. Qianhong-Götsch, 2. Steff (román), 3. Ni Xialian, Schöpp, 5. Tóth Krisztina... 7. Bátorfi Csilla Női top 12 A nők versenyében eddig egy versenyző visszalépése biztos, a német exkínai Tian-Zömer nem indul Welsben. Rajta kívül a szintén német exkínai Qianhong-Götsch sem lesz ott a viadalon, mert ugyan a ranglistás helyezése szerint ott lehetne, de tavaly nem indult elég Pro Tour-versenyen. Ezenkívül mostanában inkább a családalapítással foglalatoskodik. Magyarországról ketten lesznek ott a mezőnyben, Bátorfi Csilla a 14., Tóth Krisztina a 6. alkalommal szerepel a kontinens második legrangosabb versenyén, ők folytathatják a szép magyar hagyományokat. A női mezőny (az európai ranglistán elfoglalt helyek sorrendjében): Boros (horvát), Steff (román), Ni Xialian (luxemburgi), Tóth Krisztina (magyar), Bátorfi Csilla (magyar), Schöpp (német), Liu Jia (osztrák), Badescu (román), A. Svensson (svéd), Nemes (német), Struse (német), Boileau (francia) Búcsú Sinkovits Imrétől, a Nemzet Színészétől A sport gyakran jár egyazon úton a színházzal és a filmmel. Néhány szerep eljátszása szinte élsportolói képességeket követel meg a színésztől. Aztán vannak kimondottan sporttémájú filmek, amelyekben ugyanúgy kell futni, ugrani, bunyózni, teniszezni vagy éppen futballozni, mint a profinak. Sinkovits Imre, a sok-sok klasszikus szerepe mellett ilyenekkel is találkozott, ilyenekkel is szembesült a páratlanul gazdag pályafutása során. A Petőfi rádió Sportkoktél című műsora 1998 telén olyan témát dolgozott fel, amelyben színművészek emlékeztek vissza a „sportos” szerepeikre. Ebben a műsorban - munkatársunk, Gadácsi János mikrofonja előtt - Sinkovits Imre is felidézte az élményeit, íme, egy részlet a vele készült beszélgetésből. • A Kossuth-díjas művész elsőként a Két félidő a pokolban című filmben alakított főszerepéről beszélt. - Ónódit, a futballistát játszottam, az egyetlen hivatásost a munkaszolgálatos társaságban. Az egyik náci nemzeti ünnep alkalmából futballmérkőzést rendeztek, amelyen a német katonák válogatottja ellen kellett kiállnia ennek a bizonyos munkaszolgálatos együttesnek. Természetesen mindenféle kedvezményeket helyeztek kilátásba, amiért úgy kellett nekik játszaniuk, hogy a végén veszítsenek. Persze, egyébként is nyilvánvaló volt, hogy veszíteni fognak, szemben a hatalmas birodalmi német csapattal. Igen ám, csak ebben a megalázott, megtört picike magyar együttesben felébredt a nemzeti büszkeség, az önérzet, a humánum, és amikor érezték, hogy nem is játszanak olyan rosszul, nem tudtak megállni... A győzelem, a diadal mámorában növelték az előnyüket, és ez a halálukat okozta. Ez Fábry Zoli sok-sok filmje közül az egyik legérdekesebb volt. A Testnevelési Főiskola edzőpályáján gyakoroltunk másfél hónapig, szabályos edzésterv alapján. Megvolt egy-egy támadásnak a leírása, és azokat tanultuk. Nagyon kemény munkával. Drága Márkus Laci is köztünk volt, meg Luka Sanyi, Garas Dezső és a többiek. Dezsőnek a fimben a legügyetlenebb futballistát, Stájnert kellett játszania, aki csak érdekből szerepelt, mert így többet kapott enni. Pedig ő volt az egyetlen a színészek között, aki profinak számított, hiszen még a színészválogatottban is játszott. Na persze, itt megint csak igazolódott egy régi mondás, miszerint az ügyetlen légtornászt, az ügyetlen kötéltáncost mindig a legjobb légtornász, illetve kötéltáncos tudja eljátszani. - Nehezére esett úgy futballozni, ahogyan azt a rendező megkívánta? Nem lehetett könnyű, hiszen ez nem is színészi játék volt valójában, hanem sportteljesítmény. - Annak idején az óbudai Árpád Gimnázium diákcsapatában játszottam, ahol osztálytársam volt Gondos Tibi, a Csepel futballistája. Ő volt az osztály lelke futball tekintetében. Néhányszor megfektetett engem is az Árpád fejedelem úti Duna-parti fekete salakos pályán. Melyik gyerek nem futballozott abban az időben grundokon? Persze, nem igazi labdával, mert ha valakinek bőrlabdája volt, akkor minden tizenegyest ő rúgott... Szerettem csinálni, de ne feledkezzünk el Szisziről, Szilágyi II- ről, aki a totál felvételeken a dublőröm volt. Ő tanított meg fejelni és dekázni. A TF Győri úti pályáján, ideális körülmények között gyakoroltunk, magát a meccset pedig Budakeszi és Budaörs között játszottuk, egy földgyaluval kialakított pályán. Tele volt ürgelyukkal, vakondtúrással. A drága Fábry Zoltán mindig elfelejtette, hogy én csak amatőr focista vagyok, és azt kívánta tőlem, amit egy profitól joggal elvárhatott volna... - Egy másik felejthetetlen filmjében, a Tizedes meg a többiekben pedig meg kellett ismerkednie a motorozással is - golyózáporban... - Nagyon emlékszem arra a motoros menetre is, a Tizedes elején. Egy Kuksi becenevű motorversenyző volt a dublőröm, ő helyettesített a nagy totálokban, de a közeliekben én mentem, és ezt nagyon is akartam, ez már hiúsági kérdés volt nálam. Mondtam is a rendezőnek, Keleti Mártonnak, kérem szépen, Marci bácsi, engem tessék odaengedni, én már tudom... Erre Keleti azt válaszolta, drága a nyersanyag, Imruskám, nincs időnk kísérletezni. De nem hagytam annyiban. Csak egy próbát hadd mutassak meg legalább, kérleltem, mire ő megadóan csak ennyit mondott: Jó, vegyük fel az Imrével... Rég volt, szép volt, igaz volt, kár, hogy már kiöregedtem... Több annál. Jóvátehetetlen, sohasem pótolható veszteség, hogy Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze örökre itthagyta azt az országot, azt a földet, azt a nemzetet, amelyet úgy szeretett, amelyről oly hittel beszélt, amelyért oly nagy hittel élt. Valamikor az óbudai focipálya földjén - hogy is mondta a vele készült interjúban? - „fektették meg”. Pénteken pedig ugyanaz az óbudai föld fogadta magába a színészzseni testét... Isten adjon neki örök békét és nyugalmat! Pénteken délután mély részvét mellett, több tízezer rászóló jelenlétében az budai temetőben helyezték örök nyugalomra a 73. évében elhunyt Kossuth-díjas színészt, Sinkovits Imrét. Birkózás Szabadfogású válogatóverseny Küzdelem a Béke téren A szabadfogású birkózók idén első alkalommal szombaton lépnek szőnyegre a Csepel SC-ben válogatóverseny alkalmából. A Béke téren található sportcsarnokban a részvétel a felnőttek és a juniorok számára egyformán kötelező, két kilogramm súlyengedmény mindenkit megillet - mondta el Gulyás István a szabadfogású szakág vezetője. - Kíváncsian várom a viadalt, hiszen eddig csak edzőtáborozáson vettek részt a válogatottak - mondta el a szakember. - Tíz napot Hévízen töltöttünk, majd két hétig a Müller Ferdinándedzőteremben tartottuk a tréningeket. A héten a Sportkórházban mindenki átesett a kötelező terheléses orvosi ellenőrző vizsgálaton. Csepelen mindenkitől jó szereplést várok. Nagyon várom az 58 kilós országos bajnok Márkus Zsolt szereplését, aki ezúttal egy súlycsoporttal lejjeb birkózik. Várhatóan a szintén országos bajnok Dobozi Zoltán ellen vív majd nagy csatát az 54 kgban. Az 58 kilósok között izgalmas lehet a csepeli Bánkúdi Zsolt meccse klubtársával, Algács Zoltánnal. A szintén csepeli Aubéli Ottó ugyancsak szoros küzdelmet produkálhat a BVSC-s Farkas Zoltán ellen 97 kg-ban. Előfordulhat, hogy a 69 kilósoknál a junior országos bajnok Hatos Gábor keresztülhúzza az ob aranyérmes Gyurasics számításait. A Gombos Zsolt visszavonulása után támadt űrt a kötöttfogásúak közül érkező Branda Gyula igyekszik majd kihasználni a 130 kg-ban. A két héttel ezelőtt bordasérülést szenvedő Eb-bronzérmes Kapuvári Gábort leszámítva aki számít az szőnyegre lép. Ám a szakágvezető szerint rövidesen - legkésőbb a márciusi országos bajnokságon - már a Vasas kiválósága is lesz olyan formában, hogy birkózhasson. Azaz az ő számára is lesz még lehetőség bekerülni az Eb-n résztvevők közé. • A szabadfogású birkózók nagy várakozással figyelik a zuhanyhíradó híreit. Számukra nem közömbös, hogy hazai környezetben, vagy külföldön versengenek-e az Eb-n. Arról a kontinensbajnokságról van szó, amelynek értesüléseink szerint helyszíne Varsó helyett ismét Budapest lesz április 19. és 22. között. Információink szerint az elmúlt évi nagy sikerű szabadfogású Eb-vel ellentétben a különbség csak annyi, hogy ezúttal nem a Körcsarnok, hanem a SAP-rendezvénycsarnok lenne a helyszín. A Magyar Birkózószövetségben továbbra sem kívánták megerősíteni, vagy cáfolni a hírt, viszont küldtek egy meghívót, amelyből megtudtuk: hétfőn nyilvánosan tájékoztást adnak egy „nagy jelentőségű döntésről, amely arról szól, hogy 2001-ben a szövetség ismét rendezhet-e egy rangos világversenyt?” Hétfőn eltűnik a kérdőjel... (borbély) II. évfolyam, 32. szám , 2001. február 3., szombat 11