Athenaeum, 1841/2. félév

1841-08-08 / 17. szám

—­­ ÖTÖDIK ÉV. —­­ Tartalom: Emlékezés Késmárkra (Hunfalvi Pál). — A' galamb-posta. Franczia novella i Szenveyi. — Tárcza : Cousin. Vége {Károlyi István). — Magyar játékszíni krónika (Szebekle'bif. — Mulattató \Szebeklebi . Necrolog (iV­­czely József \ — Böngészőt (—r—). KI­­S KI­­L) KJ.­ nusorlik félév. Pest, minustu­s* 8.­­ Hil. 10. szám. Emlékezés Késmárkra. I. U­j világ­. Az együ­gyüt bámulásra ragadja, mit a’ meg­szokott alig vészén észre; az alföldi szédülve tekint fel a’ dombra, mellynek oldalát a’ hegyi lakos nyugodtan szántja. Uj világ volt előttem Késmárk, végetlen ’s kimondhatlanul szép; to­vább egy hétnél bámulva néztem a’ futkározó fiúkat, hogy el nem tévednek a’ roppant város­ban , de én magam nem távoztam a’ háztól, sze­rencsémre volt társam, kivel iskolába mentem, az úgynevezett Szű­cskapun keresztül, mellyhez hasonlónak csak a’ jeruzsalemi kaput képzel­hettem. Otthon a’ bibliát ’s egy régi földirást olvasgattam vala, latint három évig tanultam, de nem tudtam semmit belőle. Itt deákul beszél­tek a’ fiúk , miért is csodáltam őket , hanem ér­demük alább sülyedt előttem, midőn észreve­­véül a’ bibliában csaknem teljes járatlanságukat s hogy a’ kátét nem tudták. Életünk’ foglalata teljesb, és tapasztalásunk tökéletesebb volna,ha emlékezetünk a’ tárgyak’ első benyomásait eredeti elevenségben bírná megtartani, hogy később is akármikor az alany és tárgy közti éles különbséget visszaidézhet­nék. Az egyengető elvonás mellett az egyedi színek is ragyognának; az emlékezet valóságos megnyúlt jelenné válnék ; ’s a’ képzelem mi ha festő volna! Igaz, a’ szokás leköszörüli az új­nak metsző szögeit, de ám zománczát is letör­li, ’s az emlékezetben megmarad ugyan az el­virult tavaszok’ száma, de nem azoknak illatja, így, mi élethatározó nyomossággal bírt elein­te, lassanként annyira elhalaványul, hogy ki sem tetszik a’ többi közöl. De mennyivel a’ tár­gyak’ életmelege fogy, annyival magasabbra áll az ember, ’s tágúl a’ szem’ köre. ’S már összehasonlít és ítélhet, mire nem a’ pillanat’ hevenye ’s szemtől szembe való látás, hanem hideg meggondolás és távolbanézés jó. Ezt a­­karom most, midőn visszaemlékezem Késmárk­ra , ’s bizton tehetem. Nem múlt még el négyszer öt év, hogy Késmárk roppantnak látszott, ’s uj férfiak, kik bámulatos lények gyanánt tű­ntek elömbe, kezd­tek rám hatni, ’s ime már azok egyig a’ holtak közt nyugszanak. Édes hitem­, mintha az élet’ java és nagya még várna, szörnyen megrendül, ha képzelmem Késmárkra tér, ’s ott már nem találja, kik férfiak voltak, mikor én gyermek valók, ’s kik még nem volnának öregek, midőn én férfi lettem. Nem sértek hát élőt, ha rólok beszélek; hiszen a’ holtak, ha tudják is, mit mivelünk, bizonyosan messzebb vannak az in­nentől, mint én gyermekségemtől, pedig az már sem csodálatra, sem haragra nem bír in­dítani. A’ latin nyelv’ szakonkénti megtanulása te­szi iskoláink’ osztályait : donatus, grammatica, 17

Next