Autó-Motor, 1955. január-június (8. évfolyam 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
A MÁSODIK ÉVTIZED KÜSZÖBÉN 1954. december 20-án hajnalban a magyar gépjárműipar büszkesége: hat Iikarus-55-ös farmotoros autóbusz indult el a Városligetből és Debrecenbe. Aznap 16 órakor csatlakozott ezekhez még 14 autóbusz az egri, miskolci és debreceni vállalatoktól a Debreceni Autóközlekedési Igazgatóség telepén. Másnap, december 21-én már hajnali 4 órától Kecskemétről, Miskolcról, Nyíregyházáról, Salgótarjánból, Szegedről autóbuszok hozták a meghívott küldötteket, hogy a Dunántúlról és a fővárosból különvonaton érkezettekkel együtt pontosan 10.30 órakor — semmivel sem előbb és egy perccel sem később — az Arany Bika Szállóban legyenek mind, akiket a Magyar Népköztársaság Kormánya ezen a napon Debrecenben vendégül látott. A nagy ünnepségek résztvevői tehát úgy kezdték e napot, hogy előbb tapasztalatot szerezhettek a magyar közlekedés színvonaláról. Akülönvonatok másodpercre a kijelölt időben futottak be az állomásra. Akkor már ragyogó rendiben sorakoztak az állomás előtti téren az Ikarusok. Pillanatok alatt megtalálta mindenki a helyét , és szállásán volt, amikorra számította. A külföldi országok képviselői s a hazai meghívottak előtt tehát ezen a napon először a magyar közlekedés szervezete és dolgozói vizsgáztak. Így következtek azután a történelmi percek. Az ünnepi ülés abban a teremben, ahol száz évvel ezelőtt Kossuth hallatta hangját s szavára a képviselők megfosztották trónjától a Habsburgokat, hogy függetlennek és szabadnak nyilvánítsák a magyar államot. Az a szabadságharc akkor elbukott. De azóta elbukott az orosz kényúri rendszer is, amely akkor leverni segített a magyar szabadság ügyét. A Nagy Októberi Forradalom felszabadította az orosz népet. S a világ" első proletárállama azóta olyan erővé vált, hogy tíz évvel ezelőtt ugyanezen a földön a csatát veszített kossuthi hősök unokáinak kezéről végleg leverhette a zsarnokság kettős bilincsét. Elűzte a német hódítók és hazaáruló magyar csatlósaik hadait és szétzúzta a tízezer holdasok és részvényesek kizsákmányoló államrendjének alapjait. Tíz évvel ezelőtt történt, december 21-én, Debrecenben, hogy amikor még vérzett, pusztult az ország másik fele, az Ideiglenes Nemzetgyűlés nyilatkozatot bocsátott ki Magyarország függetlenségéről. És törvénybe iktatta, hogy Magyarországon megszüntetendő a nagybirtokrendszer és a demokratikus átalakulás történelmi szükségesség. Ahol most ünnepi ülést tartott az Országgyűlés, abból a teremből indult hát útnak új állami létünk. Az akkori tervek azóta valóra váltak. A nép elfoglalta helyét a kormányrúd mellett. És a maga tulajdonába vettek földet, gyárat, iskolát, hogy ura legyen végre saját hazájának. Tehette, mert a győztes Szovjetunió első perctől segítette ebben. Gazdasági, politikai, kulturális, tudományos, műszaki — és ki győzné felsorolni, hányféle módját találta a támogatásnak. Mi, az autószakma dolgozói emlékezhetünk például arra, ami egyedülálló a történelemben: a Szovjet Hadsereg a magyar dolgozók által megjavított gépkocsikért másik kocsikat adott át, akkor, amikor a többi fronton még élet-halálharcot vívott — s magának is szüksége lehetett volna e járművekre. És azóta is — látjuk-e a szakma egyetlen területét, ahol ne lenne kézzelfogható a baráti szocialista ország segítsége? A másik indok pedig, ami a nagy történelmi változást lehetővé tette: hogy volt olyan erő, amely az akkori káoszban vállalta a dolgozók vezetését, s olyan szervezet, amelynek elgondolásai voltak arra, hogy a jövő útját hogyan kell kikövezni. A munkásosztály volt ez és pártja, a kommunisták pártja, amely — Rákosi elvtárs szavai szerint: „örököse mindannak, ami a magyar történelemben forradalmi, haladó, előremutató”. Ez a párt vállalta az úttörő szerepét, amikor az utat még fizikailag járni sem lehetett. Azóta felépültek az utak. Felépültek fizikailag is. Hiszen sínpályáin újból vasúti szerelvények robognak, kőkockáin, betonjain pedig annyi gépjármű szalad, mint soha azelőtt. És megépítettünk magunknak egy jelképes utat is, a „júniusi utat”, amely a népgazdaság termelésének fokozásával, a nép anyagi és kulturális jólétének emelésével a magasabb társadalmi rendihez, a szocializmushoz vezet. Persze, van, akiknek ez nem tetszik. Akiknek fáj, hogy nyilvánvalóan leküzdjük nehézségeinket, megbirkózunk e nagy feladatokkal és a tízéves eredmények alapján győzedelmesen haladunk tovább. Ezek az urak ott nyugaton éppen azt a német hadigépezetet élesztgetik, amely tíz évvel ezelőtt talán bennünket taposott a legmélyebbre. Ez az igyekezetük azonban most más Magyarországot talál. Ma már erőt tudunk állítani igazságunk megvédésére. Tagjai vagyunk a majd egy milliárd embert számláló közösségnek, amely a Szovjetunió vezetésével velünk azonos célokért harcolni, áldozatot hozni is kész. De ezen a hatalmas táboron belül is erőt jelent ma már ez a kicsiny ország, mert megvalósította végre a nemzeti egységet, pártjának, kormányának és a dolgozó népnek egységét.-Erről tett tanúságot ez a decemberi ünnepnap. Estjén fényárban úszott a debreceni Kossuth-tér , s reflektorok sugarában úgy vonult fel a dolgozók tömege, lobogó fáklyákkal, vidám daltól, éljenztésektől kipirultan, hogy belekönnyezett az ember szíve. Aztán pontban éjféltől indultak hazafelé a vendégek. Az autóbuszok ismét másodpercre pontosan álltak elő és — akárcsak a különvonatok — hajnalban másodpercre az előírt időben tették le utasaikat az ország különböző tájain. Az utasok — a magyar nép valamennyi rétegének képviselői — visszatértek a munkapadokhoz, íróasztalokhoz, laboratóriumokba. Azoknak a gépkocsiknak a vezetői is —a kitüntetettek, a jelvényes és okleveles sztahanovisták, akiket erre a megtiszteltetésre kiválasztottak — azóta újból napi járataikon teljesítenek szolgálatot. A szerelők is, akiket a különjáratok útvonalain biztonsági készenlétbe állítottak, azóta ismét a gépkocsik karbantartásával kapcsolatos napi feladatok teljesítésére fordítják figyelmüket. A hétköznapok jöttek az ünnep után. Ám ezek a hétköznapok nálunk most már mindenkor az újabb ünnepekre készülődés napjai. Mert az elmúlt évtized nemzetünk új történelmi korszakának csak első nagy lépése volt. Nincs megállás a ragyogó távlatok felé vezető úton. Ez a tíz esztendő sokat változtatott körülöttünk és bennünk. Tudjuk hát, mennyire rajtunk múlik, milyen eredményekkel lépünk tovább — a magyar szabadság korszakainak második évtizedében. 3 Vili. ÉVF. I. SZÁM 1955. JANUÁR 1