Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-19 / 268. szám
Vi ág proletárai, egyesüljetek! Megfelelően alakulnak a költségvetési bevételek Időszerű kérdések a megyei tanács vb-ülésén Közeleg az év vége, a számvetések, s a soron következő esztendőre a programkészítések időszaka. Ennek megfelelően vitatta meg tegnapi ülésén a megyei tanács végrehajtó bizottsága a megyei tanács jövő évi munkaterve módosítására, s a saját további munkaprogramjának megállapítására vonatkozó vbelnöki előterjesztést. Az előrelátó gondossággal összeállított, sokrétű munkatervezetet néhány módosítással elfogadta a vb. Ezt követően Brachna János, a MÉSZÖV igazgatósági elnökének előterjesztése alapján, az általános és fogyasztási szövetkezeteknél jelenleg folyamatban levő alapszabály-készítés helyzetéről, valamint a MÉSZÖV új ügyintéző szervezetének kialakításáról tárgyalt a testület. Sokrétű előkészületek után az ÁFÉSZ-ek új alapszabály-tervezetét a jelenleg zajló, a szövetkezetek sok ezres tagságát mozgósító részközgyűlések vitatják meg. A tájékoztató jelentés szerint az eddigi részközgyűlések tapasztalatai kedvezőek: a szövetkezeti tagság érdeklődése és aktivitása jó, több helyen várakozáson felüli részközgyűlések után, várhatóan december elején, kerül sor a szavazatok összesítésére és a végleges alapszabályok megszerkesztésére. A téma kapcsán a vb a többi között állást foglalt a megyében működő öt városi székhelyű ÁFÉSZ állami felügyeletéről, amit a kecskeméti és a kiskunhalasi ÁFÉSZ esetében a városi, a bajai, kalocsai és kiskunfélegyházi ÁFÉSZ-ek felett pedig a járási tanácsok végrehajtó bizottsága gyakorol. A végrehajtó bizottság ezután dr. Szokoly Gyula igazgatási osztályvezető előterjesztése alapján — előzőleg a megyei tanács jogi állandó bizottsága által is megtárgyalt — szabálysértési törvény végrehajtásának tapasztalatairól szóló jelentést vitatta meg, s egyebek között a szabálysértések általános megelőzésének továbbfejlesztéséről határozott. Jelentőségét tekintve rendkívüli fontos témáról, a Bács-Kiskun megyei Vállalati és Szövetkezeti Adóhivatal tevékenységéről tárgyalt ezután a vb, különös tekintettel az idei költségvetési feladatok ellátására. Tátrai Béla hivatalvezető jelentéséből kitűnt: a mintegy 150 gazdasági egység pénzügyi revízióját ellátó, költségvetési kapcsolatait stb. bonyolító adóhivatal 102 pénzügyi revíziót végzett az idén — októberig bezárólag. Ezek tapasztalatai közül a mérlegvalódiságban feltárt eltérések érdemelnek külön említést, annál is inkább, mert tendenciájukban túlnyomó részt a nyereség csökkentésére irányultak. E hibák közül is az első helyen állnak az állóeszközökkel kapcsolatos elszámolások. A vállalatok és szövetkezetek ugyanis a fejlesztési alapjuk helyett, költségként, tehát a vállalati eredmény terhére számoltak el gyakran beruházásokat. Ezzel pedig a fejlesztési alapjuk kímélése mellett, jogtalanul csökkentették az adózatlan nyereséget. Ami a vállalati és szövetkezeti adóhivatal tevékenysége kapcsán a tanácsi fenntartási és fejlesztési költségvetési bevételeket együttesen illeti: az előző év hasonló időszakához képest, ez év háromnegyedében kedvezően alakultak, némileg növekedtek. A vb megítélése szerint a vállalatok és szövetkezetek ez évi adóbefizetései előreláthatóan biztosítják a megye összesített költségvetéseinek végrehajtását. A két éve létrehozott adóhivatal munkáját végrehajtó bizottság jónak értékelte, s ezért dícséretét és elismerését tolmácsolta a hivatal vezetőjének és dolgozóinak. A továbbiakban Kóczián Zoltán, a KSH megyei igazgatóságának vezetője tájékoztatta a végrehajtó bizottságot az 1970. január 1—14-e között esedékes népszámlálás előkészületeiről. A tájékoztatót a vb jóváhagyólag tudomásul vette. A vb ülése néhány bejelentés megvitatásával, illetve elfogadásával ért véget. XXIV. évf. 268. szám. 1969. november 19. SZERDA Bővülnek a magyar—iráni kapcsolatok Losonczi Pál látogatása Kedden reggel kigördült Teheránból a Losonczi Pál elnököt és kíséretét szállító gépkocsisor, hogy a magyar vendégek megtekintsék az Irán National nevű gépkocsiüzemet. Losonczi Pál és kísérete megtekintette az összes üzemrészt. Az Elnöki Tanács elnöke elbeszélgetett az egyik munkással, majd a jelenlevők tetszésnyilvánítása mellett maga is beült egy új Pajkan (Nyíl) gépkocsi kormánya mögé és sétakocsikázásra vitte iráni vendéglátóit. Később úgy nyilatkozott, hogy a gépkocsi könnyen kezelhető. Délután megkezdődtek a két küldöttség között a hivatalos tárgyalások, a Szaad Abad-palotában, amely az iráni uralkodópár nyári lakhelye. Este Losonczi Pál a Golesztan-palotában fogadta Hoveida miniszterelnököt és Zahedi külügyminisztert, majd Palbod művelődésügyi miniszter átnyújtotta a magyar elnöknek a Perzsa Enciklopédia 1. kötetét. Késő este a teheráni opera díszelőadását tekintette meg Losonczi Pál és kísérete. Az iráni lapok általában, első oldalon közlik Losonczi Pál programját. A televízió minden este beszámol a látogatás eseményeiről. A lapok kiemelik, hogy a magyar—iráni tárgyalások eredményeként bővülnek az ország kulturális és gazdasági kapcsolatai. Mihalász Ferenc ismerteti a vállalkozás jelentőségét.A szovjet amerikai tárgyalások első munkanapja Kedden délelőtt, magyar idő szerint 10 órakor, Helsinkiben, az amerikai nagykövetség épületében megkezdődött a szovjet—amerikai stratégiai fegyverkorlátozási tárgyalások első munkaülése. Az elnöki tisztet ezúttal Gerard C. Smith nagykövet, az amerikai delegáció vezetője látja el. A szovjet küldöttség élén Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes áll. A tárgyaló delegációk összetétele a találgatások első alapja. A szovjet küldöttségben két vezérezredes van: Nyikolaj Ogarkov és Nyikolaj Alekszejev. Előbbi a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese. Georgij Kornyijenko, a szovjet külügyminisztérium kollégiumának tagja. Pjotr Plesakov, a rádióipari miniszter helyettese. Alekszandr Scsukin akadémikus pedig kimagasló elektronikai szakértő. .Az egyelőre csonka amerikai küldöttségben Royal B. Allison repülő-vezérőrnagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottsága mellett működő különleges tanulmányi csoport vezetője , Paul Nitze (volt hadügymiiszter-helyettes), a külügy-,minisztériumot képviselő államtitkári minőségben; Harold Brown, a „technikus”, a kaliforniai technológiai intézet igazgatója; Thompson, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete, aki szintén tagja az amerikai küldöttségnek közelmúltban műtéten esett a át és még nem érkezett meg Helsinkibe. Kedden délután Urho Kekkonen finn köztársasági elnök fogadta a szovjet és az amerikai küldöttség vezetőit. Ez a találkozó túlnőtt az udvariassági formalitáson hiszen Finnország aktív részvevője akar lenni minden olyan erőfeszítésnek, amely a nemzetközi béke és biztonság érdekeit szolgálja. Szemjonov külügyminiszter-helyettes vezetésével szombat óta Helsinkiben tartózkodik az a szovjet küldöttség, amely hazáját képviseli a finn fővárosban két nap óta folyó szovjet—amerikai leszerelési tárgyalásokon. (Telefoto — AP—MII—KS) Sajtótájékoztató a kecskeméti borpalackozóról Többször hírt adtunk az reggel az előkészítő bizott-é kesítő vállalatok vertikálisról, hogy a megyei bortermelő állami gazdaságok,ság ismét tanácskozott és együttműködését. Ezzel kért sajtótájékoztató követhetővé válik a megtermelt, mezőgazdasági szövetkezetek, valamint a MONIMPEX Külkereskedelmi Vállalat és a Magyar Állami Pincegazdaság összefogásával exportáló borpalackozó jön létre Kecskeméten. témában már számos tárgyalás zajlott le. Keddente a kecskeméti Aranyhomok Szálló különtermében, amelyre meghívták az országos lapok és a Magyar Rádió tudósítóit. Jelen voltak a tanácskozáson az alapító mezőgazdasági nagyüzemek képviselői. Részt vett a megbeszélésen Buda Gábor, az MSZMP megyei bizottságának titkára és dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnöke. A megjelenteket a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tájékoztatási főosztályának vezetője, Fehér Gyula köszöntötte, majd átadta a szót Mihalász Ferencnek, a Magyar Állami Pincegazdaság vezérigazgatójának. A vezérigazgató elmondotta, hogy az export borpalackozó közös vállalat az elképzelések szerint évente mintegy 200 ezer hektoliter csemegebort tölt üvegekbe, 30 millió palackot szállít külföldre. A vállalkozás, amely egyedülálló az országban, azzal a céllal létesül, hogy megteremtsék a mezőgazdasági nagyüzemek, valamint a feldolgozó és értéborok egy részének biztonságos és legkedvezőbb jövedelmet nyújtó értékesítése. A csemegebor palackozása a hordós borhoz viszonyítva jobb devizabevételt biztosít. A résztvevők a közös tevékenységük eredményéből arányosan osztoznak, de a kockázatot is közösen vállalják. A palackozó 1972-ben kezdi meg működését. Az Élelmezésipari Tervező Vállalat előreláthatólag december közepéig dolgozza ki a beruházási programot és ezzel együtt folyik kiviteli tervek elkészítése. a A Magyar Állami Pincegazdaság a végleges megalakulásig felmerült költségeket előlegezi az új vállalat részére. Ezt követően Sárdi Fülöp, a Magyar Állami Pincegazdaság kereskedelmi igazgatója, az előkészítő bizottság elnöke beszámolt a munkacsoportok eddigi tevékenységéről. A beszámolók után számos kérdést tettek fel az újságírók, amelyekre pincegazdaság vezetői válaszoltak. K. S.