Barátság, 1996 (3. évfolyam, 1-7. szám)
1996 / 7. szám - ZENE - Kelet & Nyugat
ZENE „Oriens & Occidens”: újabb bajai lemez Az ötvenes és hatvanas években még annyira szűk réteget érintett meg a dzsessz és annyira kevés nyugati hanglemez került az országba, többnyire rokoni és baráti szálakon keresztül, így szinte személyre szólóan tudtuk azt, hogy kinek a gyűjteményében milyen értékek találhatók. Egy-egy ritka lemez köré rajongók varázsgyűrűje szerveződött és tulajdonképpen ilyen módon jöttek létre az első hazai dzsesszklubok. Többek között Baján is; a helyi dzsesszklub rövidebb-hosszabb megszakításokkal és változó helyszínekkel ugyan, de mégis életképes maradt körülbelül két évtizedig. Sajnos, bajai dzsesszegyüttesek nem alakultak és országos hírű dzsesszmuzsikusunk is csak elvétve akad. Az elmúlt évtizedben egyedül Fekete-Kovács Kornél (trombita) vált rangos előadóművésszé, de karrierje őt már Budapesthez köti, ott is él évek óta. Ilyen előzmények után talán meglepő fordulat, hogy 1995 őszén már a második bajai CD jelent meg a dzsesszmuzsikusként számon tartott, valójában szerteágazóbb tehetségű Binder Károly zeneszerző és zongoraművész jóvoltából. Közel két évtizedes rendszeres bajai fellépései pályamódosulásait hűen tükrözik. Első bajai hangfelvétele 1994 nyarán készült és ugyanezen év őszén jelent meg „Hegyek mosolya / Live in Baja" címmel. 1995-ben szinte megismétlődtek az események: a nyári bajai felvételek - kiegészítve két Szekszárdon készült darabbal - „Oriens & Occidens" címmel kerültek ősszel kiadásra a Binder Music Manufactory gondozásában. A hanganyag rögzítése mindkét évben a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában történt Szalai László hangmérnök irányításával. Mindkét CD Binder Károly és az olasz ütőhangszeres, Federico Sanesi munkájának az eredménye. A dzsessz pódiumművészetként való intenzívebb térhódítása idején - az elmúlt húsz-harminc évben - a modern dzsessz a duó kombinációk nagyszámú variációját hívta életre. Maga Binder Károly is szívesen választja ezt a játékmódot szerzeményei bemutatására a legváltozatosabb hangszerpárosítással (két zongora, zongora-nagybőgő, zongora-hegedű, zongora-klarinét, zongora-gitár, illetve zongora-ütőhangszerek). A legtöbb duó felvétele ütőhangszeresekkel készült (az indiai Ramesh Shotham és legutóbb kétszer is Federico Sanesi). Ez a felállás honi viszonylatban egyedülálló, és gyanítom, hogy világviszonylatban sem túl gyakori. Binder Károly kompozícióinak előadásában, szerkezetében már messze nem a dallamvivő és a ritmust biztosító elkülönített hangszer-szereposztás érvényesül, hanem egyenrangú partnerek dallam- és ritmusvariációiról szól ez a muzsika, amely immár világzeneként a legtágabban értelmezett zenei hatásokat képes magába olvasztani, beleértve távol-keleti népek ős zenei megnyilatkozásait éppúgy, mint hagyományos dzsessz formulák (blues, boogie) intellektuális átértelmezését, „kifordítását" vagy éppen egy klasszikusan tiszta hangzású európai hangszer, a zongora hangzásvilágának szokatlan megváltoztatását (preparálását). Úgy érzem, hogy Binder Károly szóló korszakának (a „szóló" jelző ezúttal mindössze annyit jelent, hogy nem játszik állandó összetételű együttesben) szép részösszefoglalását adja ez az újabb bajai lemez, amelynek latin címszavai a „keletiség" és a „nyugatiság" közelítését sugallják, de szótári értelmezésük alapján napfelkeltét és naplementét is jelenthetnek. Binder legfőbb zenei törekvéseit a nyugati és keleti kultúrák egybeolvasztásának víziója motiválja, amit megindítóan szép költői képpel idéz elénk a költőbarát, Zalán Tibor: „Sztravinszkij álma Bartók Béláról", aki megfáradt, megtört öregemberként ül a végtelen óceán víztükre előtt és kalapjával rendületlenül meri a vizet, hogy ezáltal a kontinensek összeússzanak... Ami pedig a Binder-Sanesi kettős tökéletesen összefonódó, egymás zenei gondolatait, ötleteit átmeg átjáró, átszövő játékát illeti, Pernye András gyönyörű elemzését juttatja eszembe a dzsessztörténet halhatatlan óriásainak (Bessie Smith és Louis Armstrong) „St. Louis Blues”-interpretációjáról, amit érdemes szó szerint is idézni .Armstrong trombitája, hangszerhangja tökéletesen a blues talajába gyökerezik, úgy idomul Bessie Smith hangjához, úgy követi minden, legkisebb árnyalatát is és úgy »beszélget« vele, ahogyan az ember csak anyanyelvén beszélhet. Érezhető, hogy a blues mindkettőjük számára egy és ugyanazt jelenti, és ezen belül már nem lényeges különbség, hogy egyikük szöveggel, a másik pedig szöveg nélkül muzsikál." Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy hasonló szépséget érzek a két fiatal muzsikus közös játékában - az idézett szövegben csak a neveket és a blues szócskát kellene kicserélni... Összegző ez a lemez, mert mindazok az erények, amelyek a korábbi években egy-egy lemezen, CD-n külön-külön jelentek meg - gondoljunk csak Binder Károly szóló zongoradarabjainak, illetve a Juhász Gábor gitárossal játszott számainak lírai hangvételére, ellenpéldaként pedig az absztrakt futamokban bővelkedő, kontrasztosan építkező klarinétos kompozíciókra, amelyeket a német Theo Jörgensmann-nal adott elő, vagy az izgalmas ritmikai megoldásokkal színesített és szinte már nagyzenekari hatásokat felmutató, Ramesh Shothammal felvett „Dance Music"-Ja - nos, mindezek az ízek, zenei elemek együtt, egymás mellett hallhatók ezen a CD-n. A közelmúltban jelent meg egyébként Binder még újabb CD-je „Tivo Pianos" címmel - kétzongorás felvételek tanítványával, Kutas Zsolttal... Schmidt Antal