Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-06 / 285. szám

E BÉKÉS megyei hírlap TOLVAJLÁS. (1) Mivel a meg­termelt terményeket őrölve is ér­tékesítik, illetve így etetik az ál­latokkal, ezért nem árt, ha van egy darálóeszköz a birtokunk­ban — gondolhatta az a domb­egyházi elkövető, aki a kapu át­mászásával jutott be a Béke utca egyik lakásába, majd onnan egy 220 V-ról működő terménydará­lóval távozott. A rendőrség az esetekben lopás vétség alapos gyanúja miatt kezdett nyomo­zásba. MILLIÓS LOPÁS: (c) Békéscsa­bán, az Ipari úton lévő tüzépte­­lepre törtek be ismeretlenek hét­főn éjszaka. A lemezszekrény­ből két pénzes kazettát vittek el a benne lévő egymillió forinttal együtt. JÁTÉKGÉPEKBŐL: (c) A me­gyeszékhelyi Árpád sörözőbe hatoltak be ismeretlen elköve­tők tegnapra virradóan. A játék­gépeket törték fel és tartalmuk­kal, 30 ezer forinttal oldottak ke­reket. „ELFÜSTÖLTEK.” (c) Békés­csabán, a Kiss Ernő utcában lé­vő Sütőker üzletbe mentek be ismeretlenek tegnapra virradó­an. Cigarettát és élelmiszert zsákmányoltak, egymillió forint értékben. SZEKRÉNYEKKEL BUKOTT, (c) Gerendás külterületén, egy la­katlan tanyából lopott el két szekrényt akkor még ismeretlen tettes december 2-án. A nyomo­zás során megállapítást nyert, hogy a cselekménnyel a 26 éves, gerendási P. J. gyanúsítható, aki lovaskocsival szállította el a lo­pott holmit. Smaragdváros A Gyulai Várszínház Kos­suth utcai kamaratermében a pozsonyi Ghymes együttes ad lemezbemutató koncer­tet december 8-án 19 órától. A Ghymes együttes Szlovákiá­ban, a Nyitrai Pedagógiai Egyete­men alakult meg 1984-ben. Az együttes kezdetben magyar nép­zenét játszott, ma elsősorban kö­zép-kelet- és dél-európai népze­nék, klasszikus dallamok, rock­elemek találkoznak muzsikájuk­ban, a világzene jegyében szüle­tett meg stílusuk. Gyakran hasz­nálják a hagyományos hangsze­rek - hegedű, brácsa, bőgő, du­da, koboz, lant, cimbalom, török­duda - mellett a szaxofont, a do­bot, a szintetizátort. A zenekar bejárta a világot és a Muzsikás együttes mellett külföldön a legis­mertebb magyar zenekar. A Vár­színház kamaratermében, bemu­tatják Smaragdváros című leme­züket. A koncerten korábbi, nagy sikerű lemezeikről is játszanak is­­mert szerzeményeket.__­0- MEGYEI K­ÖRKÉP Késsel fenyegetett a rabló Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt az ismeretlen fiatalem­bert, aki hétfőn este kirabolt egy 14 éves diákot. Békéscsaba Benedek Barnabás százados, a Békéscsabai Rendőrkapitányság megbízott bűnügyi osztályveze­tője tegnapi tájékoztatóján be­szélt a bűncselekmény eddig is­mert részleteiről. Eszerint a 14 éves diák hétfőn este fél hét után indult a Jókai kollégiumból mozi­ba. A Gyulai úton mellé szegődött egy 18 év körüli fiatalember, aki­vel együtt haladtak és beszélget­tek. Az ismeretlen többször is rá­kérdezett: van-e pénz a diáknál? Ő ugyan tagadta ezt, de az alkal­mi útitárs nem hitt neki, sőt, ka­ron ragadta a kollégistát és meg­fenyegette, ha ellenkezik, leszúr­ja. Hogy a fenyegetést komolyan vegye a diák, az ismeretlen előhú­zott egy bicskát is. A Szent István téri OTP-fióknál egy padon folyta­tódott a „beszélgetés”, és ekkor már a kést azért húzta elő az ide­gen, hogy pénzt csikarjon ki a di­áktól. Ő át is adta a nála lévő 2500 forintot. Benedek százados a rabló sze­mélyleírásáról elmondta: 18 év körüli, 185 cm magas, átlagos testalkatú férfi, akinek bal fülé­ben fülbevaló található. Az elkö­vetéskor szürke színű kötött sap­kát, sötétzöld dzsekit, farmernad­rágot és vastagtalpú fekete cipőt viselt. A rendőrség kéri a lakossá­got, hogy aki bármilyen informá­cióval rendelkezik az esettel kap­csolatban, jelezze azt a 107-es se­gélyhívószámon. NY. L. Félmilliós lopás egy tanyában Békésszentandrás—Szarvas Összesen meghaladta a félmillió forintot a zsákmánya annak az is­meretlennek, aki a közelmúltban, feltehetően kulccsal jutott be Békésszentandrás egyik negye­dik külkerületi tanyájába. A ház­ból több arany ékszert, száz né­met márkát és 290 ezer forint készpénzt vitt magával, összesen 550 ezer forint értékben. A rongá­lási kár ötezer forint. Szarvason, a Malom utca egyik udvarába má­szott be ismeretlen személy, on­nan talicskát és fűnyírót lopott. A kár 15 ezer forint. Szarvason tör­téntek a következő esetek is. Egy Macó-laposi hétvégi házból 80 ezer forint értékben loptak színes tévét, ruhaneműt és fúrógépet. A rongálási kár 40 ezer forint. Az egyik lakóházba álkulccsal men­tek be ismeretlenek, s elvitték a konyhaszekrényt. A kár 120 ezer forint. Napközben az egyik sörö­ző kiszolgáló pultjába szerelt fi­ókból 20 ezer forintot lopott el is­meretlen tettes. ________­________________im Lopások itt is, ott is Ittas vezetők A gyopárosi strand területén történt az alábbi eset: az orosházi sértett a táskáját a medence mellett he­lyezte el, ám azt az ismeretlen elemelte, abból ki­vette karóráját, személygépkocsijának a kulcsait. Az indítókulcs felhasználásával a parkoló autójá­ból pedig ellopta mobiltelefonját. Az orosházi földhivatalban intézte ügyeit egy csorvási károsult, amikor az őrizetlenül hagyott kabátja zsebéből valaki eltulajdonította a pénztár­cáját. A diplomatatáskába is bekukkantott az ide­gen, abból a sértett iratait emelte el. Az elkövető el­len okirattal való visszaélés elkövetésének alapos gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség. cs. i. 2000. DECEMBER 6., SZERDA - 5. OLDAL Körös-vidéki ZsaruMegkérdeztük olvasóinkat A sarkadi fejlesztésekről Papp Róbert, 22 éves, sar­kadi ékszer­bolti eladó: — Minde­­nekfelett ör­vendetesnek találom, hogy végre Sarka­don is megmozdul valami. Vala­mennyi elképzelést életrevaló­nak, a magvalósítandó létesítmé­nyeket hasznosnak találom. A be­ruházások kapcsán az sem mellé­kes, hogy remélhetőleg a helyi vállalkozók lehetősége is növek­szik, és ezáltal a térségben külö­nösképpen magas munkanélküli­ség is csökkenhet. Megmondom őszintén, ha a szakképesítésem­nek megfelelő munkahely léte­sülne Sarkadon, magam is szíve­sen vállalnék itthon munkát. Szabó Má­ria, 19 éves, gyesen lévő anyuka: - A legna­gyobb gond az, hogy nincs munkalehető­ség a város­ban. Értesültem a mentőállomás építéséről. Bízom benne, hogy ha elkészül, nem kell már fél órákat várni a mentő kiérkezéséig. Ezál­tal a kistérség egészségügyi ellá­tásának színvonala is emelkedik. A bérlakásépítés is nagyon dicsé­retes szándék, de sajnos egy bi­zonyos réteg gondjait ez sem old­ja meg. Itt vagyunk a férjemmel és a kisgyerekkel, nekünk is meg­oldatlan a lakáskérdésünk. A pénzintézetek meg olyan kama­tokkal dolgoznak, hogy gondolni sem merünk a hitelfelvételre. Kopácsi Gréta, 21 éves, nagyvarsányi bőrműves: - Nem va­gyok sarkadi,­­ de barátom­­ révén én is értesültem a városban tervezett beruházá­sokról. Egy kistelepülésen, ahol nincsenek munkahelyek, hiába kellemes a környezet, a fiatalok megélhetésük biztosí­tása érdekében értelemszerűen elhagyják szülőfalujukat, váro­sukat. A települések vezetői helyében minden erőmmel a munkahelyteremtésen fáradoz­nék. Makroszinten pedig, az ország egyes régiói között fel­lelhető különbségek kiegyenlí­tése a cél. Szabó Krisztina, 23 éves, sarkadi fogtechnikus: - Örülök a napirenden lévő fejleszté­seknek. Az önkormány­zati bérlakásállomány gyarapítá­sát szolgáló 15 lakásos bérlakás építésének, az új iskola megva­lósításának, a gimnázium re­konstrukciójának, a kollégium építésének csakúgy, mint a men­tőállomás Sarkadra telepítésé­nek. A közösség érdekét szolgál­ják, a térség népességmegtartó erejét növelik a változások. Ha beleszólásom lenne a város fej­lesztésébe, mindenképpen a ci­gány lakosság beillesztését szor­galmaznám.­­BOTH­ D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Orosháza Rendőri intézkedés alapján ittas gépjárművezetés miatt indult eljárás K. B. orosházi lakos ellen, aki augusztus első napjaiban az autójával úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetés meg­kezdése előtt alkoholt fogyasztott. A nagyszénási K. S.-nek is hasonló dolog miatt kell felelnie. A nagyközség belterületén kismotoro­zott az illető, amikor igazoltatták a rend éber őrei. Ő sem tiszta fejjel ült kétkerekűjére. Ellene is ittas járművezetés miatt indítottak eljárást. _______•_____________________________öl Hétköznap is advent Hétköznapi advent címmel a Tevan kiadó gondozásában je­lent meg Szabó Ila verseskötete. A kötet bemutatója múlt hé­ten pénteken volt a Békés Megyei Könyvtár játszóházában. Békéscsaba „Ölelés, vágy, izgalom és repeső öröm. Tulajdonképpen ezek len­nének a kulcsszavai minden köl­tészetnek, ha nem lenne olyan cudar a világ, amilyen valójában. De Szabó Ilát a valóság szomorú tényei majdhogynem hidegen hagyják. Tudomást sem vesz ró­luk, nem emeli be költészetébe a naturális dolgokat. Jól teszi. Vég­re valaki, aki örvendezni tud, és ezt versben teszi. Persze vannak olyan darabjai­k is, amelyek már­­már túl szépek, de ezek is belül maradnak azon a határvonalon, amely a dalszöveget és az artiszti­­kus verset választja el. Ebben a hideg realitásban, amiben kény­telenek vagyunk egy ideig tartó­san berendezkedni, kellemes meglepetés egy ilyen tiszta szop­rán hang. A dekadens lírák szom­szédságában, lám, akad »vidá­mabb«, »színesebb« beszédmód is. Ezért ajánljuk az olvasó kitün­tető figyelmébe ezt a könyvet” — mondta köszöntőjében Kántor Zsolt költő, a Tevan kiadó igazga­tója. A jó hangulatú esten Csigér Ist­ván és Hevesi Imre gitáron, Gu­lyás Levente zongorán, Pribojszki Mátyás szájharmonikán műkö­dött közre. (PANICS) Justh Zsigmondra emlékezve Az Orosházi Justh Zsigmond a középiskolás korosztály szá- magyar irodalmi alkotással eb- Városi Könyvtár író és irodalom- mára. Két kategóriában lehet ből a korból. A­­felkészülésre szerető névadója tiszteletére, nevezni: 9. és 10., valamint 11. van még idő, hiszen 2001 febru­­hagyományteremtő szándékkal és 12. évfolyamosok. A verseny árjában mérhetik össze felke­­vers- és prózamondó versenyt témája a századforduló (a XIX- szükségüket a fiatalok, ám a ne­hirdet a Táncsics Mihály Gimná- XX. századforduló) irodalma, verési határidő közeleg, 2001. Fium és Szakközépiskola ma- Nevezni két művel lehet, közele- január 19. gyár munkaközösségével együtt fően egy világirodalmi és egy _________________________(­*) Új jogszabály a hadigondozásról A Magyar Közlöny 2000. október 11-ei, 101. számában meg­jelent a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény 10. §­­ának módosítása, mely módosítás (a 2000. évi CIV. törvény­ben) elsősorban a volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok, úgynevezett egyösszegű té­rítése igényjogosultsága bővítésével foglalkozik. Volt hadiárva az, aki szülője halá­la miatt, volt hadigyámolt, aki szülője hadirokkantsága miatt, volt hadigondozott családtag az, aki unokája, gyermeke vagy test­vére halála miatt jogosult az egy­összegű térítésre. A törvénymódosítás lényege, hogy az eddigi jogi szabályozás szerint a fent említett volt hadi­­gondozásra jogosultak közül csak azok részesülhettek egyösz­­szegű térítésben, akik igazolni tudták azt, hogy annak idején ha­digondozásba vették őket. A most megjelent törvénymó­dosítás szerint aki okirattal bizo­nyítani tudja azt, hogy ezen ellátá­sok valamelyike iránti igénye fenn­állt, jogosult az egyösszegű térítés­re. Vonatkozik a törvénymódosítás azokra is, akik már benyújtották igényjogosultságukat, de azokra is, akik ezt még nem tették meg. E törvény 2001. január 1-jével lép hatályba, rendelkezéseit a fo­lyamatban lévő ügyekben is al­kalmazni kell. A hadigondozással kapcsola­tos intézkedés a helyileg illetékes önkormányzatra, illetőleg annak jegyzőjére tartozik. Most az a fon­tos, hogy az érdekeltek a szüksé­ges okiratokat mielőbb­­beszerez­zék. Az egyösszegű térítés 50 000 forint. A Hadirokkantak, Hadiözve­gyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége (HONSZ) már 1997 óta kezdeményezte ezt a törvénymódosítást, amelyet az országgyűlés 2000. szeptember 26-ai ülésén elsöprő többséggel elfogadott. Az érintett személyek bővebb információért forduljanak a Hadi­­gondozottak Érdekvédelmi Egye­sületéhez (Gyula, Esze T. u. 2.) vagy hétfői napokon 10-12 óráig az egyesület elnökéhez (Gyula, Bethlen G. u. 3/A). _____________________FÜREDI FERENC: EUICK Tégy többet az egészségedért! Az óvónők a legkisebb gyer­mekek esetében is fontos­nak tartják a testi nevelés mellett a pszichés, lelki egészség megőrzését, a stresszkezelést, a harmoni­kus társas kapcsolatok ala­kítását. Orosháza ___ A Bajcsy Ovi Alapítvány a város­ban immár második alkalommal szervezi meg az ÁNTSZ Orosházi SÓSZODa Városi Intézetével közösen azt az egészségmegőrző napot, aminek a mottója: Tégy többet az egész­ségedért! Az óvoda dol­gozói kinyitják az intézmény kapuit erre a nap­ra. December 8-án, pénteken 9 óra 30 perctől nemcsak a szülő­ket várják, hanem mindazokat, akik a témák iránt érdeklődést mutatnak. Szó lesz az óvodai egészségmegőrző programról, bemutatják a DADA-programot, arra is választ keresnek, hogyan lehet már az óvodában a do­hányzás megelőzésére nevelni. A felnőtteknek csontsűrűség-, koleszterin-, vércukor- és vér­­nyomásmérést biztosítanak. Ter­mészetes kozmetikumokat, kör­nyezetbarát tisztítószereket, gyógyhatású ké­szítményeket mutatnak be a nap folyamán. S hogy a résztve­vők meg ne éhez­zenek, salátabár áll a rendelkezé­sükre. A rendez­vényre belépővel lehet bejutni, és az abból befolyt összeget a sószoba kialakítására szeretné fordítani a kollektíva. CSETE ILONA Az allergiás megbetege­dések, az idült légcső­­hurutban szenvedők ki­egészítő terápiájaként használják a sószobát. Ennek hatására erősö­dik a szervezet immun­­rendszere is. Arcomon titkos írás: Surman László A békési költő harmadik kötete a Roma Kulturális Napon A békési Surman László legújabb kötetét ezúttal magán­kiadásban jelentette meg. „Egyre tudatosabban vállalt költőiség ez" — írja a szintén békési Andó István a kötet hátlapján. Surman László versei a Lungo Drom mellett a Békési Újságban, a Békés Megyei Hírlapban és a Békés Megyei Napban voltak ol­vashatóak, de elhangzottak már a Kossuth rádióban is. A harmadik kötet bemutatójára Dobozon, a Roma Kulturális Napon került sor. Nem véletlenül írja vele kap­csolatban a továbbiakban Andó István, hogy a kisebbség jó integ­­rációjára tett kísérlete elhivatott­ságot, következetes tartást igé­nyel, évtizedekre kijelölheti a személyiség életívét. A fiatal költőt, aki civilben a békési munkaügyi központ fog­lalkoztatás­szervező menedzse­re, és a Múltunk a Jövő érdekvé­delmi és művészeti egyesület al­­elnöke, először arról kérdeztük, könnyen sikerült-e támogatókat találnia? - Nehezen, majdnem egy évig tartott, amíg sikerült összeszed­nem a támogatást. Hadd ragad­jam meg az alkalmat, már a be­szélgetés elején, hogy ezúton mondjak köszönetet nekik. - Érdemes volt belefogni? - Az első két kötetem a Tevan kiadónál Sóhajok és Átutazás címmel jelent meg, ezer-ezer pél­dányban. Most ötszáz példánnyal jelentkeztem. Nagy érdeklődés mutatkozik iránta. - Könnyen születnek a gondo­lataiban a versek? - Most szerencsére úgy ér­zem, hogy igen. Érzékeny vagyok a külvilágra, ez nem csak szociá­lis érzékenységet jelent. - Hol találkozhatunk legköze­lebb a nevével? - Közös kötetre készülünk a békési irodalmi kör alkotóival. Az antológiában természetesen az én verseim is megtalálhatóak lesznek. A Lungo Drom szervezé­sében egy másik, országos anto­lógia is készül, ebbe is kértek tő­lem verset. PANICS SZABÓ FERENC

Next