Simon Péter: Király és korona. Pillantás a múltra és jelenre 2. (Budapest, 1892)
I. Ferencz József mint Magyarország koronás apostoli királyának első negyedszázados uralkodása
I. j%enp József min! J^Iagyanon§2ág l^oroná| apostoli l§irályánal§ első negyedszázados UFallgodá|a. I. időszak: 1867—1877. A király és nemzet között a kibékülés tehát teljes lett, a kiegyezés létrejött, a koronázás megtörtént és evvel oly viszony teremtetett a király és a nemzet közt, minő van a fő és a tagok között. A menekültek, a bujdosók az általános amnesztiát hirdető királyi kézirat megjelenésére 18 évi hontalanság után visszatértek az újjászületett hazába, azok között Klapka György is, a komáromi hős, hogy közreműködjenek a nemzet berendezkedésénél. Csak Kossuth Lajos nem jött haza, nem tartván a kiegyezést meggyőződésével megegyeztethetőnek, mely abban kulminált, hogy Magyarország csak akkor fejlődhetik egészen szabadon, ha királya a magyar koronán kívül más koronát nem hord a fején. De sokan, kik legalább annyiban közeledtek Kossuth politikájához, hogy, ha már belenyugodtak is az uralkodó személyének közösségébe, perhorreszkáltak minden egyéb közösséget Ausztriával, reménytelien hazajöttek s megalapították az itthon levő, hason meggyőződésű honfiakkal együtt a függetlenségi pártot az országban és a képviselőházban. Fö