Tóth Endréné (szerk.): Budapest Enciklopédia. 3. bővített, átdolgozott kiadás (Budapest, 1981)
s jából megismétlik a lófuttatást. Az a remény, hogy a lóverseny hamarosan intézményesen állandósuljon, nem vált valóra. A pesti lófuttatás mégis jelentősen előmozdította a lótenyésztés hazai ügyét, olyannyira, hogy amikor 1819-ben ismét napirendre került ez az ügy, előkeresték a tizenhét év előtti verseny alkalmával felvett jegyzőkönyveket. A lóverseny gondolata különben Széchenyi Istvánt is foglalkoztatta, aki azt vallotta, hogy a magyar lótenyésztést csakis az angol példa követésével lehet megmenteni. Pesten 1826 végére épült fel a Nemzeti Lovagló Iskola, melyben díj ellenében tanították az ifjakat a lovaglás fortélyaira. Az első angol rendszerű lóversenyt a Lófuttatási Társaság alakulási évében, 1827- ben rendezték Pesten „elegyes futtatás” néven (június 6.). Másnap zajlott le Rákos mezején a verseny kimagasló eseménye, a „futtatás az I-ső Pálya-Díjért, vagyis a Billikomért”. 1831-ben azonban Széchenyi István mégis azt írta naplójában, hogy a hazai lóverseny ügye egyre inkább hanyatlik. Fellendítése érdekében egy másik pályatér kijelölését látta időszerűnek. Széchenyi István egyébként több sportág hazai népszerűsítésében is közreműködött. Támogatta a Pesti Nemzeti Vívó Intézet megszervezését (1825), az evezőssport meghonosítását (1826), majd egyletté szervezését (Pesti Hajósegylet, 1841), az ökölvívás népszerűsítését. A XIX. század első felében az úszás is fellendült Pest városában. 1817-ben létesült az első katonai, majd 1829-ben az első polgári, Mayer György-féle uszoda. Az 1830-as években már számos uszoda működött Pesten. A szabadságharc előtti években a milánói születésű Clair Ignác és a francia származású Chappon Alajos pesti működése egyszeriben a gimnasztikára és a vívásra irányította a figyelmet. Clair Ignác „szabados kardvívómester és gimnaszta” intézete a Kecskeméti kapunál levő Tunner-ház udvarán 1833-ban kezdte meg működését (Pester Gymnastische Schule). Clair a régi görögök és rómaiak testkultúrájára való hivatkozással toborozta az ifjakat és leányokat. Az intézet 1836 végén a Síp utcában levő új helyiségbe költözött, majd 1839-ben Clair egy pártfogó egyesület, a Pesti Testgyakorló Intézet megalakítására tett javaslatot. A sport jellegű vívás tulajdonképpen az 1825-ben létesült Pesti Nemzeti Vívó Intézetben indult meg, ennek 1841-ben Chappon Alajos lett a tanára. A rózsapiaci Kárász-házban levő vívótermet szívesen látogatták az 1848-as forradalmi ifjúság legjobbjai is, köztük Petőfi Sándor és Vasvári Pál. Itt vívott Széchenyi István, Wesselényi Miklós és Kossuth is. Az ifjak szívesen keresték fel az egyre nagyobb számban működő lövészegyleteket is. Az 1830-as évekre tehető az atlétika, majd a birkózás megjelenése. A sportot kedvelő fiatalok örömmel üdvözölték az egyetemi ifjúságnak a március 15-ét követő napokon közzétett „kívánalmait”, a többi között a testgyakorló intézetek és egyletek felállítását. Az 1848. július 20-án megtartott első egyetemes és közös tanítógyűlés pedig Tavaszi Lajosnak, a szabadságharc kiemelkedő pedagógusának a vezetésével arra tett javaslatot, hogy minden tanoda mellett testgyakorló hely is legyen. Ezeknek a reformtörekvéseknek volt köszönhető, hogy az illetékes minisztérium az elemi iskolai testnevelés bevezetése mellett foglalt állást. A szabadságharc leverése után nehezen éledt újjá a sport nemcsak az országban, hanem központjában is. 1850 nyarán a pest-budai kerület miniszteri biztosa jóváhagyta a Clair-féle testgyakorló intézet működését, egy év múlva pedig Keresztessy József kapott engedélyt vívóterem megnyitására. Szén Józseffel az élen a sakkélet is újra bontakozni kezdett, majd 1852- ben újra rendezhettek lóversenyt Pesten, de az újrakezdést csekély érdeklődés kíséri. A magyar sport e „lappangó” időszakának valóban jelentős eseményeként csak a Nemzeti Lovarda létrehozását (1856— 1857) és az első magyar sportújság, a Lapok a Lovászat és a Vadászat köréből (1858-tól: Vadász és Versenylap) megjelenését tekinthetjük. Még a korábban olyannyira élénk pesti úszóélet is visszafejlődött, bár egy 1852-es adat szerint három polgári uszoda állt az úszni vágyók rendelkezésére. Megérkezés a csónakdába, 1863; kőnyomat Műkorcsolyázók; fénykép a Vasárnapi Ujság 1896-os évfolyamából