Budapest, 1975. (13. évfolyam)
12. szám december - Berecz Dezső pályaműve: A munkásszolidaritás erejére támaszkodva
Visszaemlékezések A munkásszolidaritás A kisiparos szülők sorsa Az I. világháború előtti ötven évben a magyar gyáripar gyorsuló ütemben fejlődött, s a kisipari műhelyek száma is jelentősen növekedett. A gyáripar fejlődéséhez szükséges új munkásokat a falu adta. A kisiparban dolgozók többsége szakmunkás volt, akik rendszerint önálló kisiparosok lettek. Az iparban hiányzó szakemberek pótlására külföldi szakmunkások jöttek az országba. Apám is ebben az időszakban lett kisiparos. Ipara biztos anyagi alapot jelentett családjának. Később, a két világháború közötti időben a gazdasági válság terheit a munkások és a „kisemberek" viselték. Majd a háborús készülődés főként a gyáripar fejlődését segítette. A kisipar, fejletlen technikai felkészültsége miatt, a fogyasztói cikkek tömeges gyártását egyre inkább kénytelen volt átengedni a tőkeerős gyárjellegű vállalatoknak. A kisiparosok száma inkább a lakosság szolgáltatási igényeinek növekedése miatt emelkedett. Az iparban foglalkoztatottaknak mintegy fele a kisipari műhelyekben dolgozott, így a kisiparosság jelentős társadalmi réteget alkotott. Ennek az időszaknak az elején lett az apósom is kisiparos. Egyedül dolgozott, illetve egy időben a fia volt nála tanonc. A kisiparosok egy részének jövedelme és életszínvonala alig volt jobb — sőt sokszor rosszabb volt —, mint a gyáriparban alkalmazott szakmunkásoké. Ilyen kisiparos volt az apósom is. Az időszak vége felé az apósom családjának és az apám családjának iparuk egyaránt csak a létbizonytalanságot adta. Apám paraszti szülők gyermekeként 1868-ban született. Pápán a Zakocs-féle nagy kékfestő műhelyben volt tanonc és ott szabadult fel, azután más műhelyekben dolgozott. Serdülő koromban láttam apám munkakönyvét és emlékszem, hogy a bérrovatban 5 forint, majd 5,50 és 6 forint, végül 12 korona volt bejegyezve. Ez heti bér volt. (1884-ben egy mázsa búza ára 10 forint volt.) Már a múlt század végefelé érezhető volt, hogy a divat és a gyári technika fejlődése elsorvasztja a kékfestő ipart. (A pápai műhely ma ipari múzeum.) Ez a kedvezőtlen fejlődés késztette apámat arra, hogy rokonszakmára térjen át, ahol az önállósításhoz kevesebb összeg is elég. 1900-ban kelmefestővegytisztító kisipari műhelyt nyitott Győrben. Anyám Németországból származó nyomdász szakmunkás győri születésű lánya volt. 1905-ben ment férjhez, nyolc gyermeket szült. A négy utóbbi születésű gyermek meghalt, haláluk oka az akkori gyermekgyógyászat fejletlensége és a család alacsony életszínvonala volt. Feleségem apja óbudai hajóács fia volt, 1880-ban született. Lakatos segédként Budapesten és Bécsben dolgozott. Ő készítette a budapesti Ferencz József-híd (ma: Szabadság-híd) toronykapuit díszítő négy fémdomborítású sasmadarat. Felesége cseh származású gyöngyházgömb-esztergályos bécsi születésű lánya volt. 1906-ban ment férjhez, négy gyermeket szült Bécsben. Apósomat családostul kiutasították Bécsből, magyar illetősége miatt. 1918-ban Budapesten laktak, majd Pesterzsébetre költöztek, a város fejlődésétől több munkaalkalmat reméltek. A családfő megvásárolt egy részben elkészült szobakonyhás házat, és a ház mellett egy kamraszerű, kis lakatos műhelynek való helyiséget tákolt össze abban dolgozott, egyedül. Élete végéig javítgatta a környékbeliek házait, gépeit, zárjait, lábasait. A kiváló lakatosmester fiatalabb korában még keresett annyit, mint két szakmunkás, de a hatszemélyes család eltartásához ez is kevés volt és nagyon szegényesen éltek. A két nagyobbik lánygyermeket már 16 éves koruk előtt dolgozni küldték Pestre, egy szőnyegszövő kisiparoshoz. A papa idősebb korában — 1930 után — már annyit sem keresett, mint egy ipari munkás. Felnőtt gyermekei támogatták haláláig. Apám kelmefestő-vegytisztító műhelye Győrben a József-templom tövében volt. A plébániától bérelte azt a teremszerű helyiséget, amelyet deszkafallal választott ketté. Az egyik részben berendezte a „vizes műhelyt" — a festő és tisztító részleget —, a másikban a „száraz" műhelyrészben szárította, vasalta és tárolta a ruhákat, s ez volt egyúttal az „üzleti" rész is. A kisipari műhely 1914-ig sok munka és gond árán biztos anyagi alapot adott a család életéhez. Apám egy segédmunkással és 1 —3 vasalónővel dolgozott. Különösen a háború ideje alatt kényszerült a lakosság használt ruhaneműinek átfestésére, ugyanakkor csökkent az igény a vegytisztításra, s végül a vegytisztításhoz szükséges benzin sem volt beszerezhető. Apám kénytelen volt áttérni a ruhák vizes tisztítására. A háború után a lakosság egyre kevésbé szorult arra, hogy ruháit átfestesse, inkább ruhatisztítási igényei növekedtek. Apám a vegytisztításra már nem tudott visszatérni — ehhez gép kellett volna —, kliensei különösen a férfi öltönyök vizes tisztítását kifogásolták és tisztításra egyre kevesebb ruhát adtak. A kelmefestés és vegytisztítás terén a kereskedő munkalehetőség folyamatosan csökkentette a család életszínvonalát. Ez a csökkenő életszínvonal továbbra is lefelé tartó irányzatú maradt. 1920-ban a műhely közelében levő lakást is el kellett hagyni, azonban a lakáshivatal által kiutalt lakást — magas bére miatt — szüleim nem fogadhatták el, s a műhelybe költöztek. A következő években tehát a műhely „száraz" része szárító és vasalószoba, háló és ebédlő, konyha és gyermekszoba, sőt „üzlet" is volt egyszerre. Ez már a kisiparos szegénységének szembeötlő képe volt. Abban az időben már csak apám és anyám, valamint a sorban felcseperedő gyermekek dolgoztak a műhelyben. Később szüleimet, 1936-tól 1959-ig, illetve 1965-ig mi, a négy gyermekük közösen tartottuk el. A gyermekek sorsa A két világháború közötti 25 évben szüleim és mi gyermekeik, valamint feleségem szülei és gyermekeik azonos sorsú családok voltak. Én 1906-ban születtem. Apámnak szüksége volt egy segítőre, ezért 12 éves koromtól műhelyében rendszeresen vele dolgoztam. Azután apám tanoncnak szerződtetett maga mellé, majd 1922-ben felszabadultam, segédi oklevelet kaptam, szakmunkás lettem. Hugóm a női szabóságot tanulta, varrt, ha volt munkahelye — és varr ma is, résznyugdíja mellett. Öcsémet apám tanoncnak könyörögte be egy gazdag kereskedőhöz. Miután öcsém is szakmunkás lett, munkahelyéről elbocsátották. Sokat volt munkanélküli, ínségmunkás és katona. Kereskedő csak a felszabadulás után, az állami nagyvállalatnál lett. A kisebbik öcsémet apám ugyancsak maga mellé vette tanoncnak. Segédként sokat küszködött, többször volt munkanélküli, végül is átvette apánk ócska szerszámait és Győr más utcájában kisiparos lett. Nehéz, testet és lelket ölő munka árán felnevelte gyermekeit, s a sok izgalom korai halálát okozta. Feleségem 1907-ben született. Textilgyári munkásnőként dolgozott abban a gyárban, ahol később én is dolgoztam. A húga ugyanott dolgozott, később azonban üzleti kiszolgáló lett, majd a munkanélküliség elől Angliába ment cselédnek, s ma is ott él. Feleségem kisebbik húga konzervgyári munkásnő lett; az öccse az apjuk lakatosműhelyében volt tanonc. Segédként munkát nem kapott, évekig mint szövőmunkás dolgozott. Sokat volt katona. Később egy hadiüzemben kapott munkát, azonban a gyárat 1944-ben Ausztriába telepítették, s őt is odavezényelték. Ma is Ausztriában él. Hányatott ifjúságom Segéd lettem hát. Arra törekedtem, hogy a szakmában dolgozhassak és minél előbb elhagyjam a szülői házat, amely számomra csak a nélkülözést és a reménytelen jövőt jelentette. Kelmefestő-vegytisztító segédre a győri „kócosoknál" (kisiparosoknál) nem volt szükség. Esztergomba mentem egy kékfestő gyárba, ahol a kelmefestéssel kapcsolatos munkákat végeztem, ám sok betont is lapátoltam a gyári építkezéseknél. Nagyon érdekelt a gyári kékfestő munka, igyekeztem a gépeket megismerni, a munkafolyamatokat megtanulni. Nagy erőfeszítéssel dolgoztam. A fizetésem kicsiny, az infláció pedig nagy volt, háziaszszonyom az egész heti fizetésemet kevesellte a heti kosztra. Ekkor tanultam meg a gyár tapasztaltabb munkásaitól, hogy a „kosztért", illetve a bérért nemcsak dolgozni, hanem harcolni is kell. Apám beteg lett, műtétre volt szüksége. Akkor hazamentem, s a műhelyében dolgoztam. Amikor felépült, én az olajgyárba mentem dolgozni. Új élményt nyújtottak a hatalmas gépi berendezések és azok működése. Kókuszvajat is gyártottak, s én néhány hét után meguntam a kókuszvajas kenyeret. Útlevelet váltottam. A gyár vezetői mondogatták, hogy ne menjek el, hiszen nagyon meg vannak elégedve a munkámmal — de azt nem mondták, hogy taníttatni fognak és majd úgy jobban boldogulok. Burgenlandba mentem dolgozni, egy gazdag paraszt-, kereskedő-, csempész-, kék- és kelme- Az „így éltem, dolgoztam a felszabadulás előtt" cimil pályázatra beérkezett pályamű. 32