Budapesti Hírlap, 1854. február (334-356. szám)
1854-02-01 / 334. szám
A zálog- 18515 Budapesti Hírlap 334 s*mm mo Hirdetmény. (435) HP (2—3) A cs. k. zálogház ezennel tudatja, miszerint 1852-diki november havában elzálogitott és 1854-diki febuárius 14- ig sem kiváltott, sem átirt zálogok, nevezetesen felsőruha, fehér ruhanemű, czin-, réz-áru, más ilyesféle 1854-dikévi februárius 15 - kén és 16- kán; az elzálogitott ékszerek pedig ugyancsak fenn kitett 1852 -ki november hóról, a reá következő héten, úgymint csütörtökön 23- kán nyilvános árverés utján a legtöbbet ígérőnek eladatnak. Egyszersmind tud túl adatik, hogy ugyancsak múlt 1853-dik évi October havában egyenként, vagy más tárgyakkal elzálogitott és csak három hóra átvállalt bundák, ha folyó 1854-ik évi februáriu 14-dikéig ki nem váltatnának, ugyancsak 1854-ik évi februárius 15-kén a legtöbbet ígérőnek eladatnak. Úgy az alant megnevezett hivatali számok alatt elzálogitott s ki nem váltott, és azért eladatott tárgyak jegyzéke azzal hozatik nyilvánosságra, hogy a hivatalos levonás után maradt összegek az alant következő jegyzék szerint 1854-ik évi junius 12-ig a zálogjegy visszaszolgáltatása mellett átvétessenek, különben azok elesvén, a hivatali pénztár tulajdonává válandanak. Jegyzék: ajánlatokat kívánnak tenni, tartoznak az előírt kellékekkel felszerelt, lepecsételt ajánlataikat a felérintett árverési óráiig az illető árverési bizottmányhoz beküldeni. A közelebbi árverési feltételek a cs. kir. főigazgatóságnál Soóvárott, vagy pedig a kincstári számtartói hivatalnál Peklinben megtekinthetők. Kelt Soóvárott, január 4-én 1854. A cs. kir. sóbányai és koronajrszági igazgatóságtól. Az átveen Napja, hava és évede felesle jegy száma a zálogoknak p. pénzben |kr. 21029 1850.é. máj.. 1 11 211232 .— 52 21222% 3A 37 21780i 11 21830 I »»» 99— 23 21831 99 j 52 21990 99 „ 8i 32 22134 99 99i 39 22300 99 „ io 26 22433 99 „9i 11 22751 99' „ 13 .— 50 23342 99 „ 15— 59a 23397 99 ' 99 '— 57 23645 16i 52 f a 23710 99 17i 41 23937 19 • 99— 38 CD a 25000 99 „ 37— 42 25119 9* 99 ‘3 17 25242 91 „ 28— 14s 25276 99 )12 21 •-1 25370 99 99 ,.4 11 254247 33 25477 99 „ 29— 52 25638 99---53 25926 „ 31 — .3 ■ P.11108 .— 49 11123 99 192 40 114187 — 35 115921 „ 82 11 11605 9» .99 rn .21 11803 h 131 7 12171 99 „ 162 27 12371 „ 213 52 12549 39 „ 22.--| 30 12556 99 u 14 47 12725 „ 231 8 12919 „ 273 12 12937 - - 99 -1 8 13403 99 „ 313 15 (430) 11 (2-3) A várad-várallyai cs. k. kincstári uradalmi úgynevezett Komendáns-rét, 1854-dik évi február hó 7-én, a vrad-várallyai cs. k kincstári használt hivatal irodájában reggeli 10 órakor tartandó nyilvános árverés alkalmával, ugyanazon évi áprilisi napjától számítandó hat egymásutáni évekre a legtöbbet ígérőnek haszonbérbe fog adatni. Hová is a vállalkozók 10%, így 1210 p.forintnyi bánatpénzzel ellátva ezennel hivatalosak , megjegyeztetvén, hogy ezen árverésnél 15 piros bélyegivre szerkezett írásbeli, pecsét alatt, fentebbi bánatpénzzel ellátott, az árverés bezártával, a helyszínen fel- bontandó ajánlatok is elfogadtatnak. A haszonbéri feltételek, valamint az alul jegyzett cs. kir. pénzügyi kerületi igazgató ágnál, úgy a nevezett a kaznári hivatal irodájában előlegesen is megtekinthetők. Nagyvárad, december 29-kén 1853. A cs. k. pénzügyker. igazgatóságtól Árlejtés. (450) - (1-3 Az alól megjegyzett megyehatóság területére a Sopron kerületi cs. kir. helytartósági osztályának múlt 1853-ik évi septembe 25-én kelt 11010 számú jóváhagyása alapján útfentartási szerek, mint talyiga, lapát, kövecs-rosta kapa, gereblye stb- nagyobb mennyiségben lévén beszerzendők, ezeknek vállalkozás útján leendő szállítása jövő február hó 15-én árlejtés útján fog kiadatni. A vállalkozni kívánók felhivatnak , miszerint végre ezen megyehatóság hivatalánál fentebbi napon reggeli 10 órára megjelenni szíveskedjenek. Közelebbi körülmények ezen megyehatóságnál, úgy a helybeli és kir. mérnöki építészeti hivatalnál előre is megtudhatók. Zala-Egerszegen, január hó 25-én 1854 Zalai cs. kir. megyehatóság. Köröztetések. (448) , r_ , , ; i (1—3) 4394. — A m.-óvári cs. kir. járásbíróság részéről közhírré tétetik, hogy Varga János és Varga Mihály, mint az 1853. évi május 23-án Mecséren meghatározott Varga Jánosnak törvényes örökösei, minthogy tartózkodási helyük a bíróság előtt nem tudatik, felszólittatnak : magukat az alább jegyzett naptól számítandó egy év alatt ezen biróság előtt jelenteni, s örökösödési nyilatkozataikat benyújtani; — különben a hagyaték a magukat jelentő örökösökkel, s Horváth József mécsért jegyző, mint számukra rendelt gondnokkal fog tárgyaltatni. M.-Óvár, január 21-én 1854. Hegedül, m. k., társasági ülnök —Kőszegével, felérő hivatalos biztosítékot a hivaalbalépte előtt letenni. ■ 7-er. Végre Az is eltilitendő, vájjon áll-e és mely fokban, a folyamodó az országos cs.k magyar pénzügy igazgatóság más hivatalnokaival rokonsági vagy sógorsági viszonyban. " Ezen szolgálati állomás egyelőre csak ideiglenesen töltendő be. Buda, január 12-én 1854. (46.) ~~ "(1—3) 119. sz. — A pozsoni cs. kir. postahivatalnál egy postaaspiráns vétetik fel, kinek próbaév eltelte, és a letett növendéki vizsga at után egy 200 pft.évdijjal ellátott rendes postanövendéki állomás áll látásban. A megkívántató kellékek következők 18-ik élettér, egésséges testalkat, továbbá valamely belföldi félgymnasium vagy fél reáliskolában, vagy pedig ez utóbbival egy rangú tanintézetben jó sikerrel végzett tanulmányok ; s végre a mennyiben folyamodó nem közvetlenül az iskolából lépne a hivataljelöltségbe, egyszersmind ezen idő alatti foglalkozásának és jó magaviseletének kimutatása is. A folyamodók tartoznak sajátkezüleg irt okmányokkal kellően támogatott kérvényeikez, melyekben nyelvismeretük is kimutatandó, a pozsonyi cs. kir. postaigazgatósághoz benyújtani s azokban kijelenteni : vajjai állanak-e és mily fokban, a pozsonyi cs. kir postahivatal tisztviselőinek valamelyikével rokonsági vagy sigorsági viszonyban. Pozsony, január 17-én 1854. Cs. kir. postaigazgatóság. (408)1185/, /85* kerületben egyúttal készíttetnek és lebocsáttatnak, egyszersmind pedig a telegráfsodronyoknak vezetési képessége vizsgáltatik s azok valamelyikének elszakadásáról feladatik, mialatt azok az alattságokba becsináltatnak“ — az 1852- dsi évi augustus 15-ki legfelsőbb szabadalmi törvények értelmében két év tartamára kizáró szabadalmat adott. A szabadalom leirása,melynek titokbantartása kéretett, a cs. k. szabadalmi levéltárban tartatik, helyettessének pedig Nagy Lajos kaposváriideiglenes ügyvéd urak neveztetvén ki." Kelt a kaposvári cs. k. megyei tszék 1853-dik évi december hó 16-án tartott tanácsüléséből. Thassy Károly, m. k., elnök. (314) ~(1—11 A cs. kir. kereskedelmi ministerium 1853 évi december 18-án 9443—H. sz. »., Márk György bécsi polgár és magán-könyvvivőnek, a vasgyártásbani uj javítására, — mely szerint „egy, az eddig alkalmazottaknál kalapácsolhatóbb s könnyebben feldolgozható vas állittatik elő“, a legfelsőbb szabadalm törvények értelmében egy év tartamára kizáró szabadalmat engedményezett. A szabadalom feirása , melynek titokban tartása kéretett, a cs. k. szabadalmi levéltárvéltárban tartatik. (315) 1 (1—1 A cs. kir. kereskedelmi ministerium 1853.vi. dec. 16-dikán 9362. sz. alatt, Arming Lajosnak Bécsben, „pipere-szappan, haj kenő csők, továbbá haj- és bajuszvaszknak javitására,“ az 1852-dik évi augustus 15-iki legfelsőbb szabadalmi törvények értelmében egy év tartamára kizáró szabadalmat engedményezett. A sabadalom leírása, melynek titokban tartása kéretett, a cs. k. szabadalmi levéltárban tartatik. (316) “ ■. ; f (1—1) A cs. kir. kereskedelmi ministerium 1853 évi december 18-án 9391—H. sz. a. Katner Albertnek, „egy mindennemű öntés általi vésésnek tömör gyűrűkön aranyba, ezüst vagy más érezdei feltalálására.“ 1852-dik évi december 20-án engedményezett, és 1853. évi martius 21-én Duschanicz Fülöpre átruházott kizáró szabadalmat a második év tartamára is meghosszabbitotta^___________________ (317) . 754 (1—1) A cs. b. kereskedelmi ministerim 1853-ik évi dec. 18-án 9185—H. sz. alatt,Wigner József korneuburgi syndikusnak, „mindennemű épületek befedésére használható vas és bádogból készült zománczozott lemezek feltalálására“ 1847-dik évi december 7-én engedményezett kizáró szabadalmat a hetedik év tartamára meghosszabbította. Csődmegszüntetés. .4521 . (1—2) 3054—1463. ikt. szám. — Krasznay János általuk hiteles okmányok alai kimutitanapjai ellen, saját kérésére, f. évi martius egyszersmind az is megemlítendő, vájjon m/ sz. a. kelt ítélet által megnyitottanak-e és mily fokban, a fennebbi hivatal ennel biróilag megszüntetjük - Kelt agy igazgatóság tisztviselőivel rokonsági Miskolczon 1853-dik évi december hava 16-ik Árverések. (458) (fi-j.3) . . 2100—1853. sz. — A losonczi cs. k. járási bíróság részéről közhírré tétetik, miszerint a Nógrád megyei nagy tekintetű csekir.tszék múlt 1853. évi 797. számú ítélete következtén Bory Miklós-féle csődtömeg részére biróilag lefoglalt és idősb Farkas Károly urat tulajdonilag illető, Losoncz városában fekvő 196. számú ház, hozzá tartozó 374 □ ölet tevő belső telekkel, rajta lévő házromokkal és 384 □ ölet tevő kerttel egyetemben, melyek is összesen 3153 ft 39 krokra ezüst pénzben becsülvék, bírói árverés utján, ha a becsár meg nem ígértetnek, becsáron alul is folyó évi február hó 15-dik napján reggeli 10 órakor a cs. k. jbiróság hivatalszobájában mint második árverésen készpénz fizetés mellett el fog adatni; az árverezni szándékozók a becsár egy tized részét mint bánatpénzt kötelesek az árverés alkalmával az eljáró cs. k. járásbíróság kezeibe letenni. — Kelt Losonczon a cs. kir.biróságtól január 9-dik napján 1854. Zmeskal Sándor, m. k., losonczi cs. k. járásbiró mint törvényszékileg kiküldött vhajtó. .(1 3 . Az oberenllachi erdőhivatal Sachsenburgban egy pagonyvadászi állomás töltendő be. Ezen a XI dik napdijosztályzatba tartozt pagonyvadászi állomással következő javadalmak vannak összekötve, úgymint : 350 ft évi fizetés, 26 ft fapénz, 150 ft uti-átalány ideiglenesen, továbbá szabad szállás vagy 24 ft szálláspénz. Az ezen állomás elnyerésére megkívántató kellékek ezek : jó sikerrel végzett erdészeti tanfolyamok s ha netán az ilető még államszolgálatban nem lenne, a kielégítőleg letett erdészeti államvizsgálat, kiképzettség a magas hegységbeni erdészeti gazdaság, s ennek tulajdonságaira nézve, a faszállítás és szénügyben, valamint különösen a fogalmazási és számviteli szakbani ismeret fölötti bizonyítványnyal együtt. A folyamodók tartoznak sajátkezűleg irt kérvényeiket 4 hét lefolyta alatt elöljáró hatóságaik útján ide beküldeni, s azokban a fennebbi kellékek, valamint életkoruk,családi állapotuk, tanulmányaik s eddig tett szolgálatuk hiteles okmányok által kimutatandó, vagy sógorsági viszonyban. Gratz, január 7-én 1854. A cs. kir. bánya és erdészeti igazgatóságtól napján, a Borsod megyei cs. kir. tszék tanácsüléséből. Máry Pál, m. k., cs. k. t. elnök. Szabó Lajos, mk., cs. k. t. kiadó. Csőd. (457) (1—3) 1188—823 — A kaposvári cs. k. megyei tszék által ezennel közhírré tétetik, hogy Kovács Ferencz kaposvári sütemester ellen, saját kérésére csőd nyittatván — a hitelezők megjelenésére és követeléseik beadására e cs. kir. megyei törvényszék előtt jövő 1854-dik évi február hó 22-dik napja — a tömeggondnok és hitelezői választmány megválasztására pedig ugyanazon hó 24-ik. napja a csődrendtartás 30-ik és 44 ik §§-ai értelmében ezennel kiüzetnek; perügyelőnek Szokolay Dániel.— (449) i (1—3) 187—854. — A cs. k. miavaibiróság részéről hirdettetik, hogy 1853-dik évi november hó 28-án 4607. sz. a. cs. k. nyitrai országos tszék által hozott ítélet folytán, báró Pók Mária asszonyság csődülettömegéhez tartozó ingatlan nemesi vagyon, mely 1845. évi September 19-kén 82,996 ft 42 kr. ppben becsültetett, 1854-dik évi február hó 20-án és március hó 20-án Szobotiston, Dolinán és Tisztó- Horán a legtöbbet ígérőnek bírói kézből eladatni fog. — A birtok részei ezek : Szobotiston 1 kastély, 8 □ hold kert, 39% p. m. föld, — Dolinán 98 p. m. föld, 10 □ hold rét, — Tisztó-Horán 1 major 52% p. m. föld, 25 □ hold rét, ehhez tartozik még 1943 □ hold erdő ; összesen mind 82,996 ft 42 kr. ppben becsülve, mely összeg a kikiáltási összeget kérezendi. — A vevők 5% bánatpénzzel ellátva enni tartoznak. — Miavai cs. k. járásbíróság, 1854-dik évi január 10-kén. Mad ráczy. m. kisbiró. MAGÁNHIRDETÉSEK, (433) (2-3. Boltváltoztatási jelentés. A zay-ngróczi finom posztó és gyapju-áruk gyárának ferakóhelye 1854-diki gyertyaszentelőtől fogva Pesten a bécsi utczában Harisch-féle 9. sz. házban van s ajánlja kész árutárát felette jutányos árért (1-3) a leg(416) Egy magyar népes mezővárosban jobb hirü, bőven és csinosan felszerelt gyógyszertár, családi viszonyok miatt kedvező feltételek mellett házzal együtt eladó. Bővebb értesítést szíveskedik adni Thalmayer A. in Pesten Nádor-utcza 7-ik szám. 414) , (1—3) Haszonbérlet. Erdély-Szilágyság részében, Nagy-Károly várostól két órai távolságra, szarvasmarha-hetivásárairól s kitünő jó borairól ismeretes Tasnádon — és körülötte közel fekvő s hozzátartozó apróbb birtokrészek, u. m. Gents, Csög, Kisfalu, Oláh- s Magyar- Csaholy, Tasnád-Szarvad, Gyöngy, Ujnémedi és Salamoni pusztarész, minden szántóföldje, őszi és tavaszi kész vetései, kaszállói^ kinyitva s megmetszve átveendő majorság], úgy dézsmás-szőllői, királyi, országos és hetivásári jövedelmei, erdei, lakó s gazdasági épületeivel együtt, folyó 1854-dik martius 12-kén d. e. 11 órakor Tasnádon tartandó nyilvános árverés utján ugyanezen 1854-diki Sz.-György naptól kezdve hat évre haszonbérbe fognak adatni, melyre bérleni kívánók 200 pftlanatpénzzel megjelenni ezernél meghivatnak. Bővebben értekezhetni Pesten széputczai 1 -ső sz. a. ház tulajdonosával, Tasnádon pedig Bikkfalvi Sámuel uradalmi ügyvéd úrral. Február 1-jén 1854. (459) (1—3) 254—1854. — A budai cs k. járásbíróság által ezennel közhírül adatik, hogy Marathy Konstantin részére rendelt végrehajtás utján, Christen Lajos-féle, Budán ország uton 360. sz. alatt fekvő, 6168 pftra becsült házak árverésére 1854-dik évi február 22-dik napja mint második határnap avval tűzetett légyen ki, hogy azon esetre, ha ez alkalommal a becsát nem igértetnék meg, a ház ezen alul is elaadatni fog.— Venni szándékozók tehát, kik egyszersmind a házon jelzálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig bírói utalványozás szerint átvállalni tartoznak, felhivatnak , miként a mondott napon d. e. 10órakor 500 pft bánatpénzzel ellátva ezen járásbíróság irodájában jelenjenek meg, hol addig is az árverési feltételek megszemlélhetik. Miről ez alkalommal is a jelzálogos hitelezők kellően értesittetnek. Buda, január,27-kén 1854. Greifeneg.m.k., jhiró. Kelt Pesten, januárjus 27-én 1854. A cs. k. záloghivatal által. Haszonbérletek. (431) • %. ’ H (1) A soóvári cs. kir. sóbányai és koronajószági főigazgatási hivatal részéről ezennel közhírré tétetik, hogy az Abaúj megyében létező, Kassa városától 20 órányi távolságra fekvő herlányi máskép ránki csak kincstári savanyuvizes fürdő, minden hozzátartozó urasági lak, és fürdőépületekkel együtt, három egymásután következő évre azaz 1854. május 1 -től egész 1857. ápril végeig, a soóvári cs. k. főigazgatósági irodában 1854. mártius 15-én nyilvános árverés utján írás és szóbeli ajánlatok mellett a legtöbbet ígérőnek haszonbérbe fog adatni. Ezen kincstári fürdő haszonbérletéhez tartozik 1) A fürdőszoba-épület 14 fürdőszobával (melyeknek mindegyike 2 fürdőkáddal van ellátva), továbbá irodának való 2 szoba és 1 konyha nagy kazánnal. 2) A Ferdinánd-épület 14 szobával és konyhával. 3) A Ferencz-épület 25 vendégszobával, kamrával és 4 konyhával. 4) Az ó-fürdőépület 14 ■ fürdőszobával és a fürdő készítő lakásával, mely 10 szoba s 1 konyhából áll. 5) Egy tágas tánctterem, szárny osztályzatokkal u. m. étterem, tekéző szoba és csemegetári használatra. 6) Egy lakás a haszonbérnök használatára mely áll 2 szoba, egy nagy konyha és egy éléskamrából, 2 hegypinczével és jégveremmel. 7) A vendégfogadó 6 szobával, 1 éléskamra 1 konyha és 2 pincze, 1 tágas kocsiszín és lóistálóval. 8) Egy mészárszék, hasmérési joggal, és 1 jégveremmel. 9) Egy arena. 10) Egy 4/g rész udvartelki birtok. Egyszersmind átengedtetik a bérnöknek határozott ár mellett 80 él kemény hasábra is saját használatára. " Bérleni szándékozók ezen árverésre a kitűzött napon ,és helyen délelőtti 11. órakor leednő megjelenésre oly hozzáadással hivatnak meg, hogy mindegyik árverezőnek 100 pft bánatpénzzel, és a szerződés megkötése végett egy évi haszonbér összegével felérő biztositékkal készpénzben, vagy pedig jelzálogul szolgálandó vagyonának hiteles kimutatásával ellátva kell lennie. Azon bérleni szándékozók, kik Írásbeli. (456) , (1-3) 875—853. — A karádi cs. k. járásbíróság által közhírré tétetik, hogy Miczki Jan. végrendelet hátrahagyásával Karádon meghalálozott, melyben ő Ábrahám, Salamon, József, Márton, Mózses fiait s ezek gyermekeit örökösöknek nevezte; minthogy a biróság előtt az utóbbiak tartóik, nem tudatik, felhivatnak hogy magukat az alább jegyzett naptól számit egy év alatt ezen bíróságnál jelentsék, örökösi nyilatkozataikat nyújtsák be ; ellenkező esetben a hagyaték a magukat jelentő örökösökkel s a számukra rendelt Kolonits János ügyvéd gondnokkal fog tárgyaltatni. Karád, január 23-án 1854. Vuskits István, m. k . karádi cs. k. bíró. Pályázatok. Szabadalmi hirdetések. (294) ... 0.*) A cs. k. keresk. ministerium 1853-dik évi november 29-kén 8915/H. sz. alatt, Hammerschmidt Kér. Jánosnak, az alsó-austriai iparegylet ügynökének Bécsben, — .,a tenger alatti és más telegráfsodronyok készítése és letételénél használandó különös gépelőkészületi találmányra, mi alattságok készítésére általában használható és a hajó fedezetén is felállítható, hol a telegráf• alattsáprok (412) • (2—3) 2809—259 — Zemplén megyében fekvő király helmeczi csász. kir. adószedő hivatalnál az ungvári cs. kir. ker. pénzügyigazgatóság kormányzási körében a III-ik osztályú adószedői állomás 700 pft. évi fizetéssel, IX. papdijosztályzattal és kötelezettséggel az évi fizetéssel egyenlő biztosíték letételére, megürült, melynek betöltése végett a pályázat ezennel megnyittatik. A folyamodók tartoznak kérvényeiket a cs. k. ker. pénzügyigazgatóságnál Ungvárótt 1854 dik évi martitis 1-ig benyújtani. Folyamodvány, mely nem az itt előirt módon adatik be, tekintet alá nem jön. Azon folyamodók, kik már álladalmi szolgálatban állanak, tartoznak folyamodváaikat a végből is illető, elöljáróságaik útján benyújtani, hogy e szerint a tökéletesen kiegészített képességlajstrom folyamodványaikhoz mellékeltessék; holott azok, kik eddig közhivatali alkalmazásban nincsenek, a kérvényeiket azon megyei főnökség útján kötelesek beadni, melynek hivatalos körében állandóan laknak. A kért adószedői alkalmazás elnyeréséhez kivontató kellékek következendők: 1- er. Az életkor s a physikai szolgáltképesség. mt -2- er. A nyert iskolai képzettség és az azótai foglalatosság vagy alkalmazás egész mostanáig ; továbbá az eddigi szolgálati minőség és a vele összekötött illetség. 3- er. A német nyelvnek szó- és írásbeli tökéletes ismerete és a Király -Helmecz vidékén divatozó nyelv tudása. 4- er. Az adórendszer ismerete. 5- ör. A pénztár és számvitelkezi szolgálati képesség. . ., 6- or. Továbbá azon nyilatkozat, miszerint a folyamodó kész az egy évi fizetés ősz-(300)(8-10) Amerikai keményítő-fény. Ezen czikknek — mely pótléka a keményítőnek — használata által a fehérruha vakitó fehérségű, s minden nemű színezett kelme péld.a nyomott áruk stb. az elkészítésnél tükörfényességű lesz. Kapható e czikk Bécsben a következő kereskedésekben, u. m. Voigt József és társa fűszerárusnál, am Graben. ■ Paumeister J.J.özv. és fia, Bäckerstrasse 751. sz.; Gottmeyer Ferencz, Stefansplatz 628. sz.; Schönherr L., Neuenmarkt 1065. sz . Huss József, Stallburgerstrasse 1127 szám ) Rach György, Wollzeile 868. sz.; Mayer testvéreknél, Kärtnerstr 969. sz. Pesten pedig kaphatók. Glatz József, 3 korona-utcza 4 sz. és sütő-utcza 8. sz. Hoffmann József, váczi út 90. sz .schögl J., 3 korona utcza 2. sz. Thallmayer és társa,nádor-utcza 7. szám. Mayr Károly magkereskedésében, a dunaparton . , Höffer F., városház tér; Ebenführer Muri-utcza . sz. Witthalm A., nagyhid-utcza; Schmidt és Oszetzky, ferencziek tere; Riffel testvérek, viczi-utcza 9 szám. Luzsa és Vághy, országút 3. sz. Hallbauer és testvére, király? utcza 11. sz. Temesvárott, Jeney és Solquir uraknál. lépíten P. J. és társa gyára Kölnben posté - restante Béc a Felelős szerkesztő s kiadó Szilágyi Ferenci. — Nyomtatja gőzsajtón Lukácz László ás társai országúton Kunewalderházban.