Budapesti Hírlap, 1912. március (32. évfolyam, 52-78. szám)
1912-03-19 / 67. szám
1912. március 19. BUDAPESTI HÍRLAP (67. sz.) — kizárva mindenkor a szultán bárminemű, még egyházi szuverenitásának lehetőségét is, — ezer módja kínálkozik a kölcsönös megértésnek. A financiális kérdések két jelentős pontjára kell még súlyt vetni. Az első a kolónia közgazdasági, ipari és kulturális föllendítése, melyre nézve nemcsak ígéretek kötnek, hanem az olasz állam liberális szelleme is. Második a Törökországnak fizetendő kárpótlás. Olaszországnak, mint győzedelmes félnek, nincs oka kárpótlások fizetésére és ha reálisan vesszük, Törökország vesztesége pénzzel úgy sem kárpótolható. Az olasz kormány azonban mégsem idegenkedik attól, hogy a boszniai példa nyomán, a török kormány líbiai ingatlanai és terhei megváltása címén, megfelelő ellenértéket nyújtson. Egyéb jelentéktelen részletek kihagyásával az utolsó pontra térek át. Pontnak mondom, bárha nem nevezhető egyébnek barátságos ellenszolgáltatásnál. "Tudvalévő, hogy Törökország már évek óta kínozza a nagyhatalmakat beleegyezésükért, hogy financiális terhei könnyítésére megadóztathassa a Törökországban élő idegeneket és hogy négy percenttel fölemelhessen bizonyos vámtételeket. Olaszország, mint aki tudja, hogy Törökországnak ezekre az engedményekre , úgyszólván menthetetlenül szüksége van, békés megegyezésük esetében kész lenne a török kormány ez óhajaiba belemenni, sőt ez érdekek szószólójává lenni a többi nagyhatalom előtt is. — És hiszi ön, hogy ezen az alapon megszülethetik a béke? — Nincsenek vérmes illúzióim. Tudom, hogy még egy pár nyomós hadisiker nélkül a végtelenségig nyúlhatnának ezek a tárgyalások. De ezek a sikerek nem fognak elmaradni. — Az európai vizeken? — Nem. Nekünk líbiai sikerekre van szükségünk és így elsősorban ezekre vetjük a fősúlyt. Ön, aki Rómában él, láthatja, hogy Itália nem fáradt bele az egyenlőtlen küzdelembe és hogy nem is fog belefáradni. Nekünk Líbia kell, kell mindenáron. És ezzel a parancsoló kellel szemben nincs semmiféle ellensúlyozó érv. Kár, hogy ezzel Európában nincsenek tisztában. Sok téves föltevés egyszeriben tárgytalanná válna. Amikor azonban az olasz kormány a törökországi idegenek megadóztathatásáról és egyes vámtételek fölemelhetéséről beszél, mintegy derékbe töri a nagyhatalmak lelkesedését. Makhiavelli gondolat, így megfordítani az olasztörök differenciákt pengéjét. — De lehetetlen, hogy Anglia és Németország eltűrje azt, hogy így kirántsák a tíz körmét Törökország tömött zsebeiből . . . — Ne csodálkozzék, hogy mosolygok. Lássa, éppen ez az, éppen itt van a pont, amelyen a nagyhatalmak lelkes békeakciója elbogyvadhat. Mi, ha elvettük is azt Törökországtól, amire szinte életszükségünk volt, készek vagyunk őt gavallérosan kárpótolni. De akkor kárpótolja mindenki, aki csak hasznot húz belőle. Mi töltetlen urak kívánunk maradni az annektált új kolóniában, de szívesen ismrejük el tulajdon alattvalóink kárára is, a török kormány törökországi jogait. Csinálják ezt utánunk azok a nagyhatalmak is, kik szóval anynyira szívükön viselik az ottomán birodalom érdekeit, s akkor nemcsak a béke bizonyos, hanem bizonyos Törökország financiális és politikai meggyógyulása is. — Vagyis Olaszország csakis olyan békére hajlandó, melynek révén újjászülethetik Törökország? — Ne gúnyolódjék, mert az olasz kormány valóban olyan békére vágyik, mely kölcsönös megelégedést hoz maga után. Írja meg ezeket haza, hadd lássák Magyarországon is, hogy Itália legyen ellenség, vagy barát, mindenkor becsületes és lojális lélekkel gondolkozik és a szerint cselekszik is. A tripoliszi hadviselést teljes sikerrel kell lezárnunk, ezt egyformán követeli a nép, s az állam méltósága. De ami ezentúl következik, abban Törökország a legliberálisabb ellenfelére fog ismerketni. Kihallgatások a királynál. Bécsből jelentik: Ő felsége vasárnap reggel hét órakor a schünbrunni kastély kápolnájában misét hallgatótt. Később megjelentek Paul és Bolfras főhadsegédek a királynál és megtették jelentéseiket. A délelőtt folyamán külön kihallgatáson fogadta a király Btürgkh gróf osztrák miniszterelnököt, Zaleski pénzügyminisztert, Berchtold gróf külügyminisztert és Monsignore Máriás szófiai érseket. Giers orosz nagykövetet is külön kihallgatáson fogadta ma a király. A széki választást Szamosujvárról jelentik: A széki kerületben ma volt a képviselőválasztás, amelyből Halfaludy Ernő munkapárti jelölt került ki győztesen, öt szótöbbséggel, a szintén munkapárti Láng Aladárral szemben. Láng Aladárt és az apját, Láng Józsefet tegnap osztályellenes izgatás miatt az ügyészség letartóztatta, ára reggel ugyan szabadon bocsátották őket, de az egész választás alatt csendőri felügyelet alatt maradtak,hettünk fel. Társalkodónője, egy jóságos arcú idősebb nő kíséretében, esténkint rövid sétát tett, azontúl pedig csak első emeleti lakosztálya erkélyén láthattuk, amint a langyos, korfui éjszaka csöndjében, szomorú tekintetével a csillagtenger végtelen távolába merült. A vörös angol és a görög leány társaságában, a szálló pálmakertjéből, diszkrét távolból élveztük a szép ismeretlen holdfényes silliouettjét. Egy este mindnyájunkat különös érzület lepett meg: mikor az ember oly jól érzi magát, s maga sem tudja miért, oly szépnek látja a világot s nem érti miért. A tenger felől lágyan suhanó déli szél távoli énekhullámait sodorta felénk. Valami ábrándos görög nóta lehetett: lágyan zengő s mégis mámoros. A silhouette megmozdult s az érzékek sápadt fényű ördöge: a hold, dőzsölve ömlesztette erőtlen sugarait a szőke fej tiszta vonásaira s az igézetes képből csak egy tüzes szempár lázas ragyogása vált ki élesen. Sétát javasoltam. A tenger felé vettük utunkat s a szép dalok forrását kutattuk. Mauretta, a kis görög lány ismerte a dalokat s útközben tanitgatott s magyarázta azok különös, mélyértelmű szövegei. A korfui öböl fölött teljes pompájában ragyogott a hold, s a csendesen reszkető tenger tenyérnyi fodrai között, ezüstös sávokban vonaglott a mindent bevilágító holdfényes görög éj. Mint rejtelmes árnyak feküdtek mozdulatlanul a vizen az éjjeli halászok bárkái s a természetbeszélő csendjét csak a kihúzott hálók locsogó lármája zavarta. A királyi park, a „Monrepos“ felé vezető út egyik magaslatán fiat vagy hét sötét alak állott, s egyikük, a műkedvelő dalosok karmestere, jobb kezével Mascaguira emlékeztető, pózzal, komoly méltósággal vezette a lelkes kart. " Ma is érthetetlen előttem, hogyan képezték ki magukat e korfui csirkefogók — mert azok voltak — ily művészi sextetté, mely bárhol, a legkényesebb ízlésű publikum előtt is megállná helyét. Csodaszép, ábrándos görög nótákat énekeltek, pompás előadásban, gyönyörűen fejlett hanggal. A dalok szövegét nem értettem s mégis éreztem, hogy a szerelem dicsőítő himnusza a dal, mely oly diadalmasan zeng bele a legszebb görög tavaszi éjszaka ázslatos csendjébe. Hirtelen eszménk támadt, ami csaknem egyszerre született meg mindnyájunkban. Magunkkal visszük a kis dalos csapatot s szerenádot adunk a szállóbeli bájos ismeretlennek. A kis görög leány tolmácsolása mellett — fejenként egy dénárt ígérve — könnyen rábírtuk a fiukat, hogy velünk jöjjenek. A pálmakert hátsó kis kerti ajtaján csendben, észrevétlenül lopództunnk be a szállójól ismert erkélye alá. Szerződött dalos csapatunknál szomorú nótát rendeltünk s aztán lestük a hatást. Az angol lány, néhány méter távolságban ült előttünk. Hatalmas pálma sötét árnyékának biztos védelmében figyelő állásba helyezkedtünk, s a szép leány minden arcvonását jól láthattuk. Csendes lágysággal, ábrándos érzelgőséggel szállt a néma éjben a görög dal: a legszebb dal, amelyet valaha hallottam. Az érzelgős lágyság lassan, észrevétlen bűvös erőbe ment át, s fuldokló csengéséből egy bánatában csalódott , szép leány csendes zokogását éreztem. A hatás váratlan és meglepő volt. Meleg pirosság futott végig az angol leány mozdulatlan arcán s a kiragyogó szépséges szempárból egy mélyen érző lélek pergő gyöngysora: forró könnyár szaladt le a liliom arc hamvas bársonyán. Majd szép fejét nyaka mögé kulcsolt két kezére támasztva, — persze nem sejtette, hogy mi oly csúnya indiszkrécióval figyeljük — különös szavakat suttogott. A furcsa, holdvilágos környezet, az elhaló dal elkábított s egy pillanatra azt hittem, hogy álmodom. Bármi más történik, nem lepett volna meg oly különös, szinte libabőröző hatással, mint az a két szó, ami e percben csendes suttogással, a fájdalom legmélyebb őszinteségével hangzott el: — Istenem, Istenem! — hangzott tisztán, tiszta magyar nyelven. Mint egy megalázott bűnös, társaim karját megragadva, sietve vonszoltam el őket a pálma védő árnyékából a kertajtón át a szabadba. Éreztem, hogy itt ismeretlen tragédia mélységes titka szakadozott fel s hogy nincs jogunk e szakadékon keresztül a bánatos lélek rejtett mélységébe pillantanunk. Nem árultam el társaim előtt a bájos magyar misst s elhatároztam, hogy tiszteletben tartom titkát s nem kutatok rejtelmes kiléte után. A tengerpartra értünk a korfui kaszinó elé, melynek kivilágított ablakai biztatókig fénylettek felénk s a nyugtalan érzések hatását csakhamar elzavarta a croupier szürke kiáltása: „Faites vos jeux MessieursT’ A politikai események. Budapest, márc. 18. A válság. Az informatív jellegű királyi kihallgatások sorozata az elmúlt szombaton véget ért. A király minden irányban tájékozódott és miképp a Budapesti Hírlap már megírta, olyannyira kialakult a véleménye és talán már az elhatározása is, hogy a legközelebbi napokban (egy bécsi jelentés szerint közvetellenül a német császár látogatása után) döntésre került a sor. A király elhatározását lényegesen megkönnyíti abbeli fölfogása, hogy az egységes hatvanhetes párt föntartása a monarkiának is érdeke. A királyi audiencián megjelent magyar urak, mint a múltban is mindenkor, ezúttal is szűkszavúak, zárkózottak voltak. Annyival nyíltabban beszélnek az udvarnál beavatott osztrák politikusok, akik belátják, hogy most Ausztriának sem érdeke, hogy Magyarországon válság és zavar legyen. Osztrák politikusok leplezetlen nyíltsággal mondották a következőket: — Senki sem kívánja közülünk a zavarcsinálást, sőt ellenkezően minden érdekünk, hogy a katonai ügyekkel annyi válság és bonyodalom után végre végezzen már a monarkia. Mi ugyan azt tartjuk, hogy Auffenbergnek, mint hadügyminiszternek kötelessége volt a hadsereg érdekeit minden irányban megvédeni, de helytelenítjük, hogy nem tartotta meg a köteles formát, melynek keretében egy miniszterelnökkel érintkeznie kell, legyen bár magyar vagy osztrák az illető miniszter. Eljárása nem egyeztethető össze egy közös miniszter kötelességtudásával. Kár volna azonban a magyaroknak túlságosan firtatni a dolgot, mert Auffenberg amúgy is önmaga tette lehetetlenné magát. — Ami már most ,a kormányválságot illeti, tudomásunk van róla, hogy a felség a legszívesebben Héderváry Károly gróf reaktiválásával óhajtja megoldani a helyzetet. A rezolu- 3