Budapesti Hírlap, 1915. november-december (35. évfolyam, 304–363. szám)
1915-11-28 / 331. szám
10 elcsüggedt nép kedvét fölvillanyozza. És valóban nem csekély az ár, melyet ennek az érdekében kockára tesznek. A megfizetett árulók által félrevezetett nemzetnek a legsúlyosabb áldozatot kell hoznia. Az első félév mérlege szerint az olasz hadsereg halottakban és sebesültekben fél millió embert vesztett. És miért kellett az olasz nép legvitézebb és legjobb fiainak vérét ontania? Semmiért, éppenséggel semmiért. Védelmi vonalunk ugyanaz, mint a háború kezdetén volt, állásaikat egytől-egyig változatlanul megtartottuk. Az elmúlt héten a göröi hídfőnél és a doberdói fensík szélén szünet nélkül tombolt a csata. A támadás célpontja a Monte San Michele, szanmartinói szakasz, a zagorai átzáró, az oslavicai és pevnai szakasz és a Monte dei Busi volt. Ezek ellen az olaszok rengeteg haderőkkel intéztek támadást. A tiroli frontról hoztak erősítést, hogy kikényszerítsék az áttörést, mely után már olyan régen epednek. Az olasz katona bátor ellenfél. A súlyos veszteség, mellyel minden meghiusult előretörésük járt, nem riasztotta vissza az utána következő csapatokat, hogy legelői levő állásainkig előre ne nyomuljanak. Ezek a sikerek természetesen csak átmenetiek voltak, s igen nagy volt az áruk. Mert hőslelkű katonáink bátor ellentámadással mindig visszaverték régi állásába az ellenséget, mialatt többször ökölharcra került a dolog. Az olasz gyalogság valamennyi rohamtámadása az ellenség súlyos veszteségével végződött. Elkeseredésükben az olaszok a megvívhatatlan hídfő fölött Görcöt bombázták. Tirolban a Garda-tó mellett fekvő kies Rivát vették célba nehéz ágyúikkal. Az olaszok tudvalevően azzal dicsekedtek, hogy elfoglalták a Col di Lana csúcsát Hogyan van az mégis, hogy az utóbbi napokban ismételve támadást intéztek a Col di Lana csúcsa ellen? Radorna tehát hamar rajtavesztett ezen a hazugságon. Az olaszok sohasem vetették meg a lábukat ezen a hegycsúcson s egy svájci, valamint egy svéd törzskari tiszt minden kétséget kizáró módon megállapította, hogy a Col di Lana csúcsa a mi kezünkben van. Vitéz védőink az elmúlt héten 8 . Col di Lana ellen intézett támadásokat is egytőlegyig visszautasították. Orosz harctér. A Cartorijszk körül intézett nagy ellenséges offenzíva kudarca óta az orosz harctéren általában nyugalom van. Az ellenségnek Cartorijszktől északkeletre és Dubiscénél intézett gyöngébb támadásait visszautasították. Hasonlóképpen meghiúsult az oroszoknak egy előretörése Rigától délkeletre. Nyugati harctér: A nyugati harctéren az elmúlt héten nevezetes esemény nem történt. A frontnak különböző helyein élénk tüzelés folyt. Francia robbantások, Soucheztől és Combrestől délkeletre, eredménytelenek maradtak. Flandriában, az Ypern-Soleebecke vasút mentén, a németek ellenséges állásokban nagy robbanást hajtottak végre. A Dardanella-front. A Dardanella-fronton a szövetségesek még mindig várakozó állásban vannak. Anafortánál, Ari Burnunál és Seddil Bahrnál a törökök ellenséges támadásokat visszautasítottak. A tengeri háború. Az Égei-tengeren egy búvárhajó három angol gőzöst sülyesztett el. Hasonlóképpen elsülyedt a Calvados angol szállítógőzös S. Nazareth mellettt. A légi háború. Osztrák és magyar repülők a Schioiposztó-Kvárra, Veronára, Vicenzára, Tricezimora, Udinére, Tolmezzora, Cervignananra és Alara bombákat dobtak. A bombák Veronában négy embert megsebesítettek. Udiréban tizenkét embert megöltek és tizenkilencet megsebesítettek. A nyugati harctéren német repülők eredményes támadást intéztek az angol táborokra, továbbá a poperingei és a furkresi vasútra. A Champagireban egy francia kétfödeli gép lezuhant. K. h asználjunk hadisegélyt ps postasoélyeket ! BUDAPESTI HÍRLAP OSZ. SZ., 1915. november 28. st milliisa lelet elkerülni. — Clemenceau cikke. — Budapest, nov. 27. Georges Clemenceau, a francia köztársaság sokszor elnémított, de percig sem hallgató lelkiismerete, lapjában, a Homme Enchainében november 20-án nagy cikket írt ezzel a címmel: Devant l'inévitables a balkáni helyzettel foglalkozik benne. Ez a cikk Franciaországban nagy szenzációt és határtalan megdöbbenést keltett, annyival is inkább, mert a közönség már megszokta, hogy a cenzúra mindannyiszor egész ridegségével lép föl, valahányszor a félelmetes tollú újságíró a kormányt s az egész mai francia rendszert tűz alá fogja. Nem is fűzünk magyarázó megjegyzést ehhez a cikkhez, mely itt következik. Most már talán megértik, — írja — miért igyekeztünk néhányan eltéríteni a francia kormányt attól az örült tervtől, hogy Szerbia segítésére sereget küldjön, holott mi csak elenyésző kis haderővel rendelkeztünk e célra és noha a legközvetetlenebbül érdekelt hatalmak nem is támogattak bennünket. Sokan szemünkre vetették, hogy nem vagyunk nemeslelkűek. Hogyan! — mondották, — tűrjük egy vitéz nép legázolását, a mely hozzánk esdekel támogatásért? S azok a diplomaták és sztratégák, a kik minden helyzethez nagyszerű érveket találnak, tintatartójuk fenekén — nyomban fényesen igazolták, hogy nekünk csak villámgyorsan kell cselekednünk és minden rendben lesz. De nem cselekedhettünk. Kijelentették, hogy nagyarányú sereggel kell rendelkeznünk. De nem rendelkeztünk. S megfosztották a mi francia-angol frontunkat a csapatok egy részétől abban a reményben, hogy a Balkánra angol-francia haderő vonul, a mely ott Görögország seregével együtt fog harcolni. A mikor Konstantin király nyiltan megszegte adott szavát és a mikor már az is kétségtelenné vált, hogy az angol expedíciós sereg megkésett — a mi hevülő sztratégáink megmaradtak a régi úton, aminek most láthatják a következéseit. Hosszú időn át, ameddig csak lehetett, megtévesztettek bennünket Sarrail tábornok embereinek és a vitézül küzdő, de egyre hátrább vonuló szerbeknek az igazi helyzetéről. Elszánt tollforgatók — mint rendesen — azzal leplezték az igazságot, hogy az ellenség sikereit kicsinyítették, viszont rendkívüli mértékben túlozták a mieinket, mígnem most a tények minden megtévesztést lehetetlenné tesznek. Alig három napja még nagy reménységgel beszélték, hogy a szerb sereg egyesülni fog a mienkkel. Azt hiszem, most már ők is tudják, hogy ez a szerencsés fordulat immár nem lehetséges. Most már olyan eseményekkel állunk szemközt, amelyeket nem lehet hamis színben feltüntetni. Az igazság az, hogy a szerb visszavonulás Albániát át Santi Quaranta kikötőjébe immár kivihetetlen. Egyébként is, ez a terv azelőtt sem volt megvalósítható, hiszen én a magam szemével láttam, hogy Santi Quarantában csapatok nem szállíthatók partra és Montenegró hegyei sem nyújtanak lehetőséget a hadsereg ellátására, élelmezésére. A mi Sarrail tábornokot illeti : nem tehet mást, mint hogy a védekezésre szorítkozik. Visszavonulhat Szalonikiba, a mellyel — okosan — megtartotta az összeköttetést. De összezsúfolni egy nagyobb haderőt oly kikötőbe, a mely körül hemzsegnek az ellenséges buvárhajók s a görög hadseregnek — mely még nem ellenség, de nem is barát — lövőtávolságában szintén nincs veszedelem nélkül. Azt mondják, Szaloniki a hadműveletek bázisa. Onnan tehát egy napon ki kell mozdulni, vagy legalább is erre vall az a kifejezés, hogy: operációs bázis. Bármily nagy szerepe volt is eddig ebben a rendkívüli kalandban a képzelő erőnek, még csak álmodni sem lehet, mi volna az a hadművelet, Szalonikin kívül, hová mennének és hogyan jönnének ki onnan csapataink? Egyetlen út látszik lehetségesnek, de az is borzalmasan nehéz: kikötni a Gallipoli-félszigeten, ahol helyzetünk nyomban nyomorúságossá válik, mihelyt a törökök bővében lesznek a muníciónak. Arról ne is beszéljünk, mi lesz, ha a németek csapatokkal is támogatják a törököket, mert ez esetben csak napokkal tolhatnánk ki a teljes sikertelenség dátumát. Szerintem ez az a nagyon egyszerű és nagyon kényelmetlen helyzet, amelybe könnyelmű kormányunk oktalan cselekedete sodort bennünket. Delcassé elég bátor volt hozzá, hogy így szóljon: Azért menjünk Szalonikiba, hogy együtt haladjunk tovább Görögországgal. Miután Görögország már nem tart velünk, nem vállalom tovább a felelősséget egy céltalan kalandért, amelyből kellő katonai erő nélkül nincs menekvés. Ez volt Delcassé fölfogása, amint lemondó levele is igazolni fogja, ha nyilvánosságra hozzák. Az ország érdeke parancsolja, hogy vessünk végre számot azokkal a lehetőségekkel, amelyek rendelkezésünkre állanak a támadó hadviselésre. És ha kiderül, hogy többé-kevésbbé megbocsátható képzelődés vezetett minket ebbe a zsákutcába, mellőzhetetlen, hogy a defenzív harc lehetőségeit is komoly vizsgálat alá vegyük, vájjon vannak-e komoly és biztató jelenségek a háború sikeres befejezésére? Ha van még út a kijutásra ebből helyzetből, mutassák meg nekünk,mert már elég régen élünk úgy, hogy holnapra mindig csodákat ígérnek és mindig újabb csalódásra ébredünk. Nem tudom, szükségessé válik-e egy napon a Gallipoli-félszigetről való elvonulás? Eitől annál inkább félnünk kell, mert az angol felsőházban Lansdowns lord beismerte, hogy Munro admirális jelentésében a visszavonulás szükségességét hangoztatta, és hogy Kitchener is ennek a kérdésnek a tanulmányozása végett utazott a Keletre. Eddig, őszintén beszélve, a Gallipolin nem nyerünk akkora területet, hogy a győzelem reményével nézhetnénk a jövőbe. S ha a német sereg Konstantinápolyba érkezése súlyos helyzetbe sodorná a francia-angol sereget, nem lehetne szavunk az ellen, hogy Sarrail csapatait odaszállítsák. De ez a terv sem vehető komolyan. Szalonikiba mennek-e előbb a németek vagy egyenesen Konstantinápolyba, ez a kérdés. Az egészen másodrangú probléma, hogy mi az óriás harctérre odadobunk 80.000 embert. Hiszen mindannyian egyetértünk abban, hogy a háború itt dúl el a mi frontunkon. Lássuk végre a tökéletes igazságot mulasztásaink soráról, hogy orvosolhassuk. A polgári és katonai vezetés anarkiájának azonnal való megszüntetése: íme az, amit mi követelünk. Az önszeretet apró áldozatai nem számítanak. A háborúban szükséges a merészség: csak azt kell tudni, hol éljen vele az ember. . Eddig van Clemenceau cikke. Párisban a sasszemével őrködik a hadi cenzúra, tehát Clemenceau írása is mintegy a kormány tudtával és jóváhagyásával jelent meg: fogadjuk el igaznak a cikknek a címét. Devant l'inévitable . . . igen, Franciaország és az egész antant implár nyilván ott van a kikerülhetetlen összeomlás pillanata előtt. Relativitás. — Gondolatok a Matematikai és Fizikai Társulat ülésén. — Budapest, nov. 27. (U. Gy.) H. G. Weilsnek, az Időgép című fantasztikus regénye jutott eszembe a legújabb természettani problémák fejtegetése alkalmával. Wells ebben a regényében leír egy mérnököt, aki olyan gépet szerkesztett, a mellyel elutazott az időbe , megtett vagy nyolcszázezer évet előre, megszemlélt mindent s azután visszautazott a jelenbe. Amilyen izgalmas a regény tartalma, annyira képtelenség maga az alapgondolat : elutazni az időbe. S íme, maga a természettan — fejlődésének utolsó éveiben — belebotlott egy úi nehézségbe, amit az idő mérésének ismert módjai nyújtanak. A Matematikai és Fizikai Társulat november 25-i ülésén Farkas Gyula dr. kolozsvári egyetemi tanár tartott igen tanulságos előadást a természettan eme legújabb hajtásáról. Előadásának lényege a következő : Minden mód, amellyel időt és hosszúságot mérhetünk, elválaszthatatlanul egybe van kötve a fény terjedésével. Az időt például nem tudjuk megállapítani, ha nem látjuk az órát, amely méri. Pontos mennyiségtani számítások kiderítették, hogy ennek következtében mindenféle idő- és hosszúságmérésünk hamis eredményt ad, ha a mérendő tárgy időközben a mi helyzetünkhöz viszonyítva mozog. Ha elég pontos műszerekkel rendelkeznénk, kideríthetnénk, hogy a mellettünk elrohanó vonat körülbelül a milliméter századrészével rövidebb, mintha ugyanazon a helyen áll. Ennek a mozgás okozta látszólagos rövidülésnek a mértéke csak attól függ, hogy az illető tárgy hozzánk viszonyítva, tehát relatíve milyen gyorsan mozog. Ezért hívják a fizika emez ágát relativitásnak. Természetesen, a mindennapi életben ennek semmi szerepe sincs a fény minden képzeletet felülmúló sebessége miatt. Hiszen a fény sebességéhez képest csigamászás Földünk másodpercenkénti 30 kilométeres sebessége. A fény ennek tízszeresét teszi meg. Pedig 30 kilométert az ágyugolyó fél perc alatt, a gyorsvonat fél óra alatt lesz meg. A radioaktív anyagok által kilövelt részecskék 10—20.000, sőt 200.000 kilométeres sebessége azonban már igen is számításba jön, s éppen ezért