Budapesti Hírlap, 1918. november (38. évfolyam, 256–281. szám)
1918-11-24 / 276. szám
1L BuUaPESTI HIBLAS* r íb 82.) Laisu november 24. Evolution of the Hungarian nation, mely 1908-ban jelent meg Londonban, a The National Redeo Office kiadásában. Pártatlan igazságossággal tárja fel ebben az angol író helyzetünket, végig vezetve a magyarság politikai fejlődésén a honfoglalástól napjainkig. A XX- fejezet foglalkozik a nemzetiségekkel és a többi közt ezt mondja: ■ . A civilizáció folyamata mindig magyar volt ebben az országban. A most itt levő nemzetiségeket akkor telepítették be, illetve csak akkor vándoroltak be, mikor már az egész országnak végleges magyar jellege volt. Ebben az országban a fenyegető veszedelemmel a magyarok szálltak szembe és fegyverrel csakis ők védték meg az országot. A nemzetiségekkel közös történelem nincsen, a történelmet csakis a magyarok csinálták, csakis a Habsburgok mozgást tolták a nemzetiségek tudatlan tömegeit az ő centralisztikus és abszolutisztikus törekvéseik érdekében a magyarság elen. Semmi sem lehet tévesebb, mint a nemzetiségek elosztásáról szóló térképekről következtetést vonni. Magyarországot csak a magyar állameszme és a magyar kultúra tarthatja össze, mert az alacsonyabb kultúra nem olvaszthatja magába a felsőbbrendűt, így az angol ember és ha a béketárgyaláshoz hozzászóló angol, amerikai és semleges országbeli kiküldöttekkel módot keresünk ezt előzetesen elolvastatni, egészen más színben fogják látni a cseh, román és szerb betörést és határunk kérdését. NAPIHÍREK. Az olvasóhoz Az Újságpapírközéppont végrehajtó bizottsága november 22-én tartott ülésében határozatiag kimondta, hogy a lapok terjedelmét a papírkészletek nagyarányú csökkenése és az újabb papírbeszerzés teljes lehetetlensége miatt november 25-én reggel kezdődő érvénnyel korlátozza. Ennek folytán a nagyobb terjedelmű lapok november 25-étől kezdődően több ízben 12, egy ízben 16 oldalon, illetve a kisebb oldalterjedelmű lapok ennek megfelelő kisebb oldalterjedelemben jelenhetnek meg. Hogy a hét melyik napján adják a 16 oldalt, minden lap maga határozza meg, de ezt az oldalterjedelmet egyik hétről a másikra átvinni nem lehet. A hetek mindig hétfőn reggel kezdődnek és vasárnap érnek véget. Az Újságpapírközéppont már ezúttal figyelmezteti a lapkiadó vállalatokat, hogy ez az oldalterjedelem-korlátozás nem végleges, mert az újságpapírral való ellátás ez időszerint oly nehéz, sőt majdnem reménytelen, hogy újabb, messzebbmenő korlátozás szüksége előrelátható is tesz, és ennek folytán a behívó narancsnak nem teljesítése, vagy az ellen való ellenszegülés miatt a törvény teljes szigorú alkalmazásának szüksége felmerülni nem fog. A másik hivatalos közlemény az alakulóban levő népköztársasági hadsereg érdekében ezt mondja : A belső rend és a közbiztosság helyreállítása az állam egész területén határozott javulást mutat. Zavargásról, fosztogatásról az utóbbi napokban csak szórványosan jött jelentés, ez is legfőképpen nemzetiségi területekről. Árva, Gömör, Bihar- Hunyad, Alsó-Fehér és Beszterce-Naszód vármegye egyes részeiben még mindig feszült és izgatott a helyzet Kívánatos az lenne, ha a teljes rend és vagyonbiztosság helyreállítása érdekében a magyar népköztársasági hadsereg működőképességét elérje. Bár már az öt legfiatalabb születésű (1896— 1900.) évfolyambeli legénység közül igen számosan jelentkeztek szolgálattételre a póttesteknél, de még mindig sokan vannak, akik a hazafias és az ország létérdekét szolgáló kötelességeknek mindeddig nem tettek eleget. A köztársaság minden polgára saját hatáskörében igyekezték a magukról megfeledkezőket fölvilágosítani és a népkormány behívó parancsának teljesítésére szorítani. Ezzel függ össze az a kiáltvány, melyet Zsíros István őrnagy az alakulóban levő Tényleges tiszti és katonai tisztviselő egyesület sajtóosztályának vezetője tesz közzé és amely a többi közt ezt mondja: Köztársaságiak vagyunk meggyőződésből. Ma mindnyájunk szívét egyetlenegy nemes gondolat járja át: a Haza szent földjének megmentése. Idegen martalócok törtek be hazánkba. Rablóbandák szövetkeznek testvéreink meggyilkolására és otthonunk feldúlómra. Testvérek! Sorakozzatok a Népköztársaság zászlója alá és szabadítsuk meg hazánkat a martalóc rablóbandáktól. A magyar hadügyminiszter elküldte a kormány kívánságát a köztársaság katonáinak. Mi megszervezzük a néphadsereget a haza védelmére és a rand helyreállítására. Nem imperialista hadsereget akarunk a kormány rendelkezésére felállítani, hanem néphadsereget, mely megvédi a hazát és a Népköztársaság törvényeit. Egy fegyveres hatalmat akarunk megszervezni, mely megvédi a jogot. Törvényhatalom nélkül csak üres szó marad. Aki nem engedelmeskedik , a Népköztársaság hadügyminisztere felszólításának, az nyílt ellensége a Népköztársaságnak, — áruló. Hazánk ezer éve nem volt oly veszedelemben, mint ma. Sorsdöntő órákat élünk. A tönk és pusztulás szélén állunk, ha nem sietünk a fiatal Népköztársaság megmentésére. Mi köztünk pártkülönbség nem lehet, mert szivünk ma csak egy gondolatért dobog: a Népköztársaságért. Félre minden más gondolattal. Testvérek! Jöjjetek a Népköztársaság zászlója alá és szabadítsátok fel Hazánkat.• (Időjárás.) A meteorológiai intézet a következő jelentést séta ki: Hazánkban túlnyomóan derült száraz és igen hideg idő uralkodik. A hideg az utóbbi 24 órában még fokozódott. A hőmérő sok helyütt — 10 C. fok, sőt a hegyvidékeken — 15 C. fok alá is sülyedt. Az abszolút minimum — 24 C. fok volt Botfalun. Az időprognózis adatok hiányában nem volt megállapítható. — (Adakozás.) A mai napon a következő irományok érkeztek hozzánk: A hazatérő katonák részére' Özvegy Miklóssy Ferencné Budapest 500 korona. — Szibériában lévő magyar hadifoglyok hazahozatalának segítségére: Kárpáti Irma Gyenesdiás 00 korona.— .A háborúban világtalanná lett hőseink részére: V. G. P. 10 korona, özvegy Andrásffy Gyuláné Budapest 10 korona, Sebestény Gyuláné Pusztakovácsi 3 korona. — Szent Antal szegényeinek: Deák Mihályiné Lécfalva 100 korona, özvegy Becző Gergelyné Lécfalva 10 korona, N. N. Homokterenye 5 korona, Sebestény Gyuláné Pusztakovácsi 5 korona. *— (A francia katonaság érkezése..uanc.a katonaság beszállásoló csoportja egy vezérkari alezredes vezetésével alighanem holnap éjszaka fog a fővárosba érkezni. A francia csapatok alkalmasint csak a jövő hét közepén érkeznek meg Budapestre. A katonai fogadtatáson kívül a város nevében Bóda Tivadar dr. polgármester fogja a megszálló katonaiságot fogadni. — A Politikai Híradó jelenti: A francia és angol (német tisztek) elszállásolásának ügye kizárólag a székesfőváros katonai ügyosztályi hatáskörébe tartozik. Ennélfogva minden ezzel kapcsolatos kérelem, panasz, stb. ott nyer elntézést. Az antant-csapatok összekötő tisztje csupán a főváros által már rendelkezésre bocsájtott szobák elosztását végzi. .. (Antant-újságírók jönnek Budapestre.) Inszkrukból jelentik nekünk. Holnap külföldi újságjírók érkeznek ide, akik azután tovább aláznak Budapestre. Angol, amerikai, francia, holland és svájci újságírók vannak közöttük, akik többnyire az olasz frontról jönnek, íg (Holló Lajos emlékezete.) Filegyháza város képviselőtestülete vasárnap délelőtt rendkívüli ünnepi közgyűlést tart, amelyet Holló Lajos emlékezetének szentelnek. A közgyűlés keretében leleplezik Holló Lajosnak arcképét (Tábornokok nyugdíjazása.) A hadügyminiszter az öreg tábornokokat sorra nyugdíjazza, illetve szabadságra küldi, de többé nem reaktiválja. A nyugdíjazás célja, hogy az idős tábornokok helyébe új, fiatal erők lépjenek, akik megértik az új szellemet és a kornak megfelelő gondolkozással és eljárással fogják intézni feladatukat. A hadügyminiszter a minap nyugdíjazta Rohr Ferenc báró, Gaudernak József tábornokokat, Acél, Gerő és Hohenburner tábornok-hadbírákat Szilágyi vezérlőtörzsorvost, Kornhaber Adolf gyalogsági tábornokot, Ziegier Konrád és Fülöp altábornagyokat, továbbá Bartha Lajos altábornagyot, a Ludovika Akadémia parancsnokát, aki a miniszter köz- rokona. Bartha utódjául a hadügyminiszter Stromfeld Aurél vezérkari ezredest nevezte ki a Ludovika Akadémia parancsnokává. (Evangélikus lelkészek országos gyűlése.) Az evangélikus lelkész kar az érdeklődő világiak bevonásával Budapesten december 4-én délelőtt tíz órakor a Deák-téri iskola dísztermében országos gyűlést tart, melynek keretében az egyházi életnek az új idők szelleméhez mért teljes demokratikus átépítését fogják megvitatni. (Habsburg Károly beteg.) Bécsből jelentik nekünk: Károly exkirály eckartsaui kastélyában néhány nap óta megbetegedett. Súlyos lelki depresszióban szenved, amely, miként környezetében lévő személyiségek mondják, különösen a magányosságra való vágyakozásban jut kifejezésre. Gyakran és sokáig ül mozdulatlanul, maga elé tekintve íróasztalánál. Senkit sem bocsájtanak eléje; valamennyi nagyrangu állami méltóságot, aki az utóbbi napokban kihallgatásra jelentkezett, elutasították. A volt király megbetegedése az exkirálynéra is súlyos hatást gyakorolt. (Altisztek szervezkedése.) A következő sorok közlésére kértek bennünket: Bajtársainkat felkérjük, hogy e hónap 25-én délután két órakor a régi képviselőháziján tartandó nagygyűlésünkre, tekintet nélkül a foglalkozásukra, saját érdekükben jelenjenek meg. Bajtársi üdvözlettel A magyar népfelkelő és tartalékos altisztek szervezete. (Rendelet a fegyverviselésről.) Dietz Károly dr. rendőrfőkapitány ma a fegyverviselés dolgában a következő rendeletet bocsátotta ki: A napokban antant-csapatok érkeznek a fővárosba, amelyek kétségkívül be fogják kívánni a jogosulatlanul birtokba vett lövőfegyvereket. Közhírré teszem ennélfogva, hogy a budapesti államrendőrség hatósági területén fegyveres biztossági szolgálatot kizárólag a budapesti államrendőrség közegei és a népőrség tagjai teljesíthetnek a részükre a magyar, francia és angol nyelven kiállított igazolvány alapján. A Budapesti Védőőrség a jövőben mint a budapesti államrendőrség karhatalma e néven folytatja működését, míg a katonai rendőrség egyidejűleg teljesen megszűnt. A budapesti államrendőrség részére kék, az államrendőrségi karhatalom részére zöld és a népőrség részére piros igazolványok adatnak ki. A népőrség tagjai ezeket az igazolványokat az országházban (XVI. számú kapu) a népőrség középponjától eddigi igazolványuk beszoláltatása mellett huszonnégy órán belül kötelesek beszerezni. Lövőfegyverek viselésére a jövőben kizárólag ezek az igazolványok és a rendőrség által régebben kiadott fegyverviselési engedélyek jogosítanak föl. Aki ily igazolvánnyal ellátva nincsen, vagy ellátva nem lesz, köteles a birtokában lévő lövőfegyvereket és lövőszereket büntetés terhe alatt a népőrség középpontjánál (Országház, XVI. kapu) beszolgálatni. A budapesti államirendőrségnek és a népőrségnek a fönt körüliri igazolvánnyal ellátott tagjait uastottam a jogosulatlanul birtokban tartott lövőfegyverek és lövőszerek elkobzására. Mivel a különböző őrségek elnevezése tekintetében meglehetős tájékozatlanság van eddig és úgy értesültünk, hogy e rendelet nyomán, amely nem szól a házőrségekről, sokan a házőrségek megszűnéséről beszélnek, kérdést intéztünk a főkapitánysághoz, ahonnan azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a házőrség beletartozik a népőrségbe. A házőrségek tehát nem szűnnek meg, ellenben a házőrség és tagjai is kötelesek huszonnégy órán belül az új igazolványokat megszerezni A katonai rendőrség köréből a főkapitányi rendelet dolgában ma azt a magyarázatot kaptuk, hogy a katonai rendőrség mindaddig, amig a vele rendelkező hadügyminiszter másként nem intézked i hatalok, fegyverek. — A belső rend biztosítása. — hadügyminisztérium sajtóosztályának két kozasivénye olvasható alább. Mindkettő arról a már ismert rendelkezésről szól, amely szerint az általános leszerelésből kiveszik az öt legfiatalabb korosztályt és e fiatal katonákból alakítják meg a népköztársasági hadsereget a törvényes rend biztosítására és a haza védelmére. Kaptunk egy kiadványt, mint a hivatalos fölszólítások rámutatnak, e teherős, mozgékony fiatal hadsereg gyors megalakításának szükségességére. Bizonyosra vesszük, hogy mindazok a fiatalok, akik beletartoznak az alakuló hadsereg keretébe, elszánt lelkesedéssel állnak fegyverbe mint a fiatal köztársaság filal védelmezői az ország javáért és jövőjéért. A hadügyminisztérium egyik közleménye így szól: A belső rend fentartása, valamint a személyi és vagyonbiztosság lehetővé tétele késztette a magyar népköztársaság kormányát arra, hogy a legfiatalabb öt korosztály leszerelésétől elálljon, illetve hogy ezeket az évfolyamokat újra fegyver alá hívja. A magyar népköztársaság kormánya meg van győződve arról, hogy az érdekelt évfolyamok felhívási kötelességüknek hazafias lelkesedéssel tesznek eleget, mert a felhívott legfiatalabb korosztályok is mélyen érzik, hogy a magyar népköztársasági kormánynak ezt az elhatározott lépését a belső törvényes rend biztosítása tette elkerülhetetlenül szükségessé. Erre a szent éra a legfiatalabb öt korosztály koránál fogva leginkább hivatott, miután gazdasági, valamint magán, családi és személyi viszonyát szempontjából a legkevesebb áldozattal képesek hazafias kötelességüknek megfelelni. Éppen ezért reméli és el is várja a népkormány, hogy a hazának minden e korosztályba tartozó fia kötelességének híven eleget