Budapesti Hírlap, 1921. október(41. évfolyam, 218–244. szám)

1921-10-01 / 218. szám

2 BUDAPESTi Hírlap (218. sz. 1921 október*. Bécsi hangok a nyugatmagyar­országi uj helyzetről. Bécsből jelenti tüdősi­tok: A* osztrák kormány várja az anlan...-ajt «:a­umu.i\­ji határúi'\iéi. é, ma válto­­za­tanul azon az állásponton vai, hogy: a* egész kérdés'a kiürítés végrehajtása és az átadás, a nagy­ antantra tartozik, mert őneki , kell a békeszerződé­sek pontos régrehaj­ásán őrködni. Bécsi antantkörökben s általában az a felfogás alakult ki, hogy a Benes és Toreila-féle közvetítő tár­­gyulások immár illuzóriusoknak mondhatók. Ma délután a külügym­i­nisztériumban sajtó­­ankét volt, a­melyen a külügyi kormány sajtófő­nöke ismertette az egybeszgült újságírókkal a nyu­­gatmagyarországi helyzetet. Az osztrák kormá­nynak tehát már ehhez az új helyzethez alkalmazkodva kell állást fogalnia s kérni a nagykövetek tanácsának döntését. A Benes az Schober-féle tárgyalások anyagára vonatkozó sajtóhírekről ki­jelen­tette a sajtófőnök, hogy Benes és Schober csupán az általános helyzet­ről és kérdésekről tárgyaltak s a tárgyaláson terü­ fetátengedésekről szó sem volt,, mert a megállapo­dás szerint a részre kérdésekre csak később kerül a sor. Az osztrák-magyar tárgyalásokra vonatkozóan az osztrák kormány álláspontja az, hogy­ csak abban az esetben hajlandó újra felvenni a tárgyalás fona­lát, ha a magyar kormány Nyugatmagyarországon a békeszerződés értelmében teljesen átadja Ausz­triának.­­ Október 4-ig ki kell üríteni N­yugatmagyarországot. — A nagyköveti tanács, határozata.­­— Az angol theuter-ügynökség értesülése szerint a nagyköveti értekezlet tegnap elhatározta, hogy felszántja Magyarországot, adja át október 1-ikéig Nyugatmag­yarországot. Az ultimátumot minden fel­­tétel nélkül teljesíteni kell. Az antant Nyugatmagyiar­ország feltétlen ki­ürítését követeli; akkor, a­mikor bécsi hírek szerint a megegyezésre való közvetítés ered­ményének a kilátásai fölötte kétségesek. Ilyenek ma, a­mikor még Nyugatmagyarországot nem ad­tuk át. Milyenek lesznek akkor, ha átadtuk? Két­ségtelen, hogy az osztrákok szóba sem állanának velünk. Keserű iróniája a sorsnak, hogy éppen most lát napvilágot Skirmunt lengyel külügyminiszternek a külügyi bizottságban tett nyilatkozata, melyben azt mondja, hogy ha Felsőszilézia dolgában a nép­­szövetség nem dönt a lengyel kívánságnak megfe­lelően, Lengyelország a döntést nem fogja elismerni. Lengyel barátainknak a maguk szempontjából iga­zuk van és bizonyára nem azért irigyeljük őket, mert az antant barátságát élvezhetik, hanem azért, hogy szabadon cselekedhetnek, mert nem gyűrűzik őket körül marásra kész ellenségek , mint ben­nünket. Benes és S­chober kedden találkozik. A Ra die Freie Presse jelenti: Politikai körök értesülése sz­erint Schober dr. szövetségi kancellár és Benes cseh miniszterelnök találkozása október 4-ikén, kedden Budweisban lesz. A két államférfi a legutolsó találkozásakor megbeszélt újabb összejö­vetelt már ké­t ízben elhalasztották, egyrészt azért, mert Benes, a­­ki addig külügym­inisester volt, idő­közben átvette­ a miniszterelnökséget és így a talál­kozásban akadályozva volt, másrészt pedig azért is, mert meg akarták, várni az antant ultimátumának hatását Magyarországra. Az ultimátum határideje október 4-ikén jár le és ezért kívánatosnak tartják, hogy a két államférfiu e napon találkozzék. Ezen a konferencián a nyugatmagyarországi újabb esemé­nyeket is meg fogják tárgyalni, a­miért a tanácsko­zásnak fokozottabb jelentőséget tulajdonítanak. Lövöldözés Britek körül. Bécsből jelentik: A bécsi T. K. B. hivatalosam jeleniki. Szeptember 28-ika óta a magyar felkelők különösen a b­rucki határszakasz irányában élénk felderítő tevékenységet folytatnak. A fölkelők­­ át­lövöldöztek a trai területünkre. A III. zászlóalj 1. századának három katonája megsebesült. A csissár atilla. ■*— Dánielné Lengyel Laura darabja. Első előadása a Magyar Színházban szeptember 30-án. — Az író­s új­ságíró úgyszólván lövészárokben katona. Névvel, álnévvel vagy éppen névtelenül küldi lövegeit, igen gyakran rakétáit az ellenfélre, a­kit le akar győzni, meg akar hódítani. S van kö­zöttünk akárhány, a­ki soha sem ír az újságba neve alatt, mégis meghódította magának a publikumát. Haj de mikor valamelyikünk ki­kívánkozik az újság árkaiból, éppenséggel a közvetetten nagy nyilvánosságra, a színpadra, a­hol száz lámpafény világítja meg minden oldalról s ezer látcső kémleli gyengéit, az már a szuronyt szegecs kockázata. On­nan a merész vállalkozó vagy babérral a pajzsa kö­rül tér meg, vagy a­­ pajzsán. Most innen mi közülünk ment ilyen szurony­rohamra egyik kedves kollegánk. Dánielné Lengyel Laura első színpadi próbáját tette ma. Het ha csak szidnunk kellene őt, könnyű volna a dolgunk.. Hi­szen mi könnyebb mint kenyeres pajtásunkat titkon vagy nyilvánosan eláztatni. De m­nt dicsérni,­ az nehezebb dolog, mert az az érzésünk vele, mint csak magunkat dicsérnek benne. Dánielné Lengyel Laura férfias elme és igazi asszonyi lélek. Olvasóink közül sokan ismerik őt regényeiből, tán még többen kritikai s egyéb köz­leményeiből, melyeket a Budapesti Hírlapba ír. Saj­nos, bár illetlen, dolog, meg kell vallanom, hogy nem fiatal kezdő. Kedves és szép , nem kevés esztendőre terjedő irodalmi múlt van ala­kja hát­terében. Küzdelmes ifjúsággal tört magának Utat mai pozíciójához és tehetsége, képességei, szelleme a gondolkozása gyönyörű férfikorát éli, a­mikor elő-Berlinből jelentik. A birodalmi gyűlés mai ülésén elsősorban az amerikai külön békeszerződés­­ről szóló­­törvényjavaslatot fogadták el. A javaslat ellen csak a kommunisták szavaztak. Ezután több interpelláció következett­­a­ birodalmi elnök augusz­tus 29-iki rendeletéről, a birodalmi kancellár politi­­kájának a hivatalnokok által való keresztezéséről és a Bajorországgal folytatot tárgyalásokról. Az első szónok, Slergt (német nemzeti) kije­lentette, hogy Pár­ja az alkotmány alapján áll. A birodalmi elnök rendeletét törvényellenesnek mi­nősíti. Dittmann­­független szocialistái beszéde után, a­hel­ső német nemzeti pártot reakcióvá, vádolta meg, Wirth­­kancellár emelkedett szólásra. Kijelenti, hogy miután Bajorországgal békés megegyezést értek el, belpolitikai aggodalmakra nincsen ok. A kancellár ezután rátér Herst beszédére. Szemére veti, hogy a német nemzeti pártgyűlésem tanúsított magatartá­sával súlyos károkat okozott a birodalomnak. Szíve­sen ünnepellték a múl dicső­­tetteit, — mondta a kancellár — de mindent el kell kerülni, a­mi össze­függésbe hozha­tó a jelenlegi viszonyokkal. Föltétle­nül szükséges volt-e, hogy a szedáni ünnepség al­kalmával az­ egyik tábornok kijelentse, hogy a régi hadsereg régi szelleme elenyészett? Vájjon nem je­­lenti-e ez birodalmi védőőrségünk lekicsinylését? Az szőr teszi meg a kockázatos lépést a deszkákra, a lámpák elé, egy izgékony, követelő, szeszélyes, ki­öltözött színházi közönségre helyezve hódító szán­dékát. • • ,* Igazán szép közönség, válogatott urak és höl­gyek. Irodalmi, művészi, politikai és társadalmi elő­kelőségek koszorúja , a páholyokban. Tömött sorok a nézőtér, többi részein. Olyan­ zsűri, melynek a tapsáért érdemes valamit kockáztatni... Dánielné Lengyel Laura Napóleon anyjáról kívánt darabot irni, egy asszonyról, a­ki több mint száz évvel ezelőtt élt. Nem históriai dráma, hanem minden idők igaz asszonyainak a története. Ez ta­lán a­­ munka szerencséje, mert ez tette lehetővé, hogy a császári udvari életnek szellemes rajza kere­tében ugyan a legmodernebb közönség érdeklődése körébe tudja belekapcsolni mesélni, mondani és tör­­ténnivalóját. Letícia asszony, a császár anyja, a néhai kor­zikai ügyvédnő, a szegénységet, csalódást és m­­in­­dennemű m­egpróbáltatást viselt asszony a mű kö­zéppontja, mégis inkább kerete, semmint hőse a darabnak­. A drámai akció egy fiatal páré, a­mely­nek számára némi vergődések után, a császárné gyújtja meg Hymen fáklyáját. Valamikor Korzika­ kormányzója udvarolt a korzikai, nagy szegénységben élő ügyvédnőnek. De ez az asszony már akkor, a­nélkül, hogy tudta volna, fölkentje volt a gondviselésnek. Az udvarlás vége az lett,­ hogy Letícia asszony erénye csak fénye­sebb, az udvarlé szerelme csak mélyebb lett tőle. Egy utolsó találkozáson a kormányzó egy kulcsot ad Letíciának, a­mely egy franciaországi ősi kastély meghitt szobájának­ az ajtaját nyitja. Ő várni fogja Letíciát, várni mindhalálig. Közbejött a forradalom, minden pusztításával s végül Napokon diadalai, császársága. Az udvarló Wffli kancellár a isimét nemien párt ellen, egész kabinet egyöntetűen a miatt aggódott, hogy a jobboldalnak hosszú hónapokon keresztül űzött uszításai rendszabályokra vezetnek. Aggodalmainkat felülmúlták a bádeni kormány leleplezései — foly­tatta a kancellár. —­ Kiderült, hogy a német nemze­tiek titkos szervezete egészen Felsőszilésziáig terjed. Ez annál is sajnálatraméltóbb és fájdalmasabb, minthogy a Felsősziléziáér­t harcolók soraiban is akadtak oly elemek, a­melyek meg akarták buktatni az alkotmányt. A bádeni leleplezések bizonyítják, hogy valamely újabb Kapp-féle puccs kísérletéről­ volt szó. Az ultimátum teljesítése, a védőerő elbo­csátása és a fegyverek kiszolgáltatása oly feladat volt, a­mely nehezünkre esett. Egyáltalán nem illő dolog, hogy ezeknek a tiszteknek most szemükre ve­tik, hogy szabotálták a kormány kívánságait, finiség a lakászsmneretről. — Tiltakozás a rendelet ellen. — Senki sem fogadta el. — Megvárják a főváros közgyűlési határozatát. — az értekezletet holnap folytatják. A készülő lakásrendelet dolgában Bernolák Nándor népjóléti miniszter ma délelőtt 9 órára ér­tekezletet hívott össze. Megjelentek Bernolák Nán­dor miniszter, Tér­ff­y Gyula igazságügyi államtitkár, Jesovics Lajos miniszteri tanácsos, a kereskedelem­ügyi miniszter képviseletében, Bárczy Dezső mi­niszteri tanácsos, a pénzügyminiszter képviseletében, Kund Effimér miniszteri titkár, a belügyminiszter képviseletében, Papp Géza és Weisz István, a nép-, jóléti minisztérium részéről. Folkusházy Lajos al­polgármester, Szabó Imre dr- tiszti főügyész, Csillér András, Kossalka János és Bróda Ernő fővárosi bi­zottsági tagok, Andorffy, a lakáshivatal elnöke, Matzke, a l­akáshivatal elnökhelyettese, Burghard Géza, a lakásügyek miniszteri biztosának a helyettese és Zseli­tszky Szilárd dr. a közmunkatanács elnöke, Bermlák Nándor miniszter ismertette a la­­kásrendeletet, mely szerinte feltétlenül szükséges, , mert az építkezésit nem lehet olyan mér­tékben m­ajd indítani, hogy a lakásínségen segítsenek. Szentlő­­rincen megkezdték az ötszáz lakásból álló épület­tömb építését, a Máv­ is építkezik, a kaszárnyákat is igénybe veszik lakások céljaira, de mindez nem elég a szükséglet kielégítésére. Ezért kellett rende­leti úton intézkedni az égető lakásínség enyhítése, érd­eké­ben. Térffy Gyula igazságügyi államtitkár súlyos aggodalmát fejezte ki e rendelettel szemben. Észre-,­vételeit később fogja megtenni. Kund Elemér dr. miniszteri titkár a belügy­miniszter nevében­­ kijelentette, hogy nem látja a rendelet szükségességé, abban erős balfelé való elhajlást lát. A lakási kérd­és megoldását csupán a normális jogrendhez való viszatérésben látja. Kép­telenségnek tartja, hogy a lakásszükségletet még mindig a hatóságoknak kell kielégíteni és hogy még mindig nem lehet nagyarányú építkezésekbe fogni. Szabadítsák fel a lakásokat és helyezzék érvényen kívül a kénysz­errekvirálásokat. Folkusházy Lajos alpolgármester feltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy a főváros meghallgatása nélkül ebben a nagyjelentőségű kérdésben döntés ne­m meghalt, családja Angliába menekült. Letícia, a csá­szári udvar mamája, őrzi a múlt emlékét s a kul­csot híven. Mert hiszen nem lett volna oly nagy erkölcs az ő aszonyi erkölcse, ha ő is nem szerette volna mélyen s elfelejthetetlenül az egykori­­ udvariét. De Letícia bevált nemcsak hűvösnek, anyá­nak és a megpróbáltatás minden nemével szemben hős asszonynak: bevált a császárnénak is, mert ő volt Napóleon udvarában a császárné. Egy külső­­leg-belsőleg cifra udvaronc nép közt, melynek b­ár­­ryai jártak, ő a töretlen márvány-oszlop, császári méltóság, polgári erény, férfias ész és asszonya meg­értés. Az egyik lánya elhozza az Angliába menekült francia arisztokraták közül az udvarló leányát, hogy bátyja a császár vágyai oltárán feláldozza. A játék veszedelmes, mert a kisleány Honoria beteges kép­zeletén megrészegedve, mint ideáljáért rajong a császárért s nincs hőbb kívánsága, mint magát, ha­bár egy percnyi gyönyörűségéért feláldozni. De az anyacsászárné közbeveti magát s Napóleon a leányt , brutálisan, úgyszólván elveti magától. Ettől azután csak kevés lépés van odáig, hogy a józan, okos és most már persze csak emlékeibe szelelmes Letícia a kis Honoriát összeboronálja a fiatal Broglie her­ceggel, a­ki szintén száműzött s Londonból jött el, szerelmétől hajtva­ a lány után. Látnivaló, hogy nagy emóciók, nagy jeleneteik és kitörések, hogy sablonos színpadi hatások nin­csenek ebben a darabban, melynek erőssége egy pár alakja, a császári léha udvar rajza, a finom, elmés, fordulatos, sőt­­szellemes dialóg, mely le­bilincseli a hallgatót. A darab sikere is azon for­dul meg, hogy kitűnően beszélő színészek vegyék a vállukra. E tekintetben pedig a Magyar Színház művészt­ársasága kitűnően bevált. Élükön járt mint

Next